A koronavírus járvány 27 országot fenyeget élelmezési válsággal

Egy új elemzés szerint, ami az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és a Világélelmezési Program (WFP) gondozásában jelent meg, 27 országot fenyeget egy – a COVID-19 generálta – élelmezési válság, miután a járvány felerősíti az éhezés mögött álló folyamatokat.

A koronavírus járvány 27 országot fenyeget élelmezési válsággal

Szinte minden kontinens érintett: Afganisztán és Banglades Ázsiában, Haiti, Venezuela Közép-Amerikában, Irak, Libanon, Szudán és Szíria a Közel-Keleten, továbbá Burkina Faso, Kamerun, Liberia, Mali, Niger, Nigéria, Mozambik, Sierra Lione és Zimbabwe Afrikában. 


Az FAO-WFP elemzés figyelmeztet, hogy ezek a gócpont országok ki vannak téve annak a veszélynek – aminek néhol már mutatkoznak is jelei – hogy az élelmezési helyzet tovább romoljon a következő hónapokban és ezzel egyre többen kerüljenek bele a krónikus éhezők táborába.   


Ezen országok már a járvány előtt is küzdöttek az éhezéssel különböző stresszorok miatt, mint a gazdasági válság, instabilitás, szélsőséges időjárás, növényi és állati beteségek, jegyezte meg a FAO főigazgatója Csü Tongjü.

A vírus hatása az éhezésre

A FAO és a WFP szerint négy főbb módon hathat a koronavírus az éhezésre:


-Rontva a foglalkoztatást és a bérszintet, kevesebb pénzhez jutnak az emberek, amiből kevesebbet tudnak költeni élelmiszerre, továbbá a külföldön élő rokonok hazautalásai is csökkennek. Miközben sok érintett országban drágultak az élelmiszerek, nehezítve az élelmiszer elérhetőségét.

-Számos, a járvánnyal összefüggő korlátozás (járvány- és egészségügyi intézkedések) jelentős – és egyre jelentősebb – hatással bír az élelmiszertermelésre és -kínálatra.

-A zsugorodó állami költségvetésekkel kéz a kézben jár a szociális védőháló és intézkedések, illetve az iskolai étkeztetési programok leépítése, pedig a szükség egyre nagyobb.

-A járvány hozzájárulhat a politikai instabilitáshoz és a konfliktusok kialakulásához, például helyi közösségek vitába keveredhetnek a természeti erőforrások (pl. víz, legelők) kapcsán, megakasztve a mezőgazdasági termelést és piacokat. 


A megkérdezett gazdák számos kihívással küzdenek, köztük a vetőmaghiány, ami a megművelt területek csökkenését hozta magával. Haitin a válaszadók 90%-a csökkenést vár a gabonatermelésben. Kolumbiában a megkérdezett állattartók több mint fele nehezen jut takarmányhoz, Dél-Szudánban kétharmaduk küzd az állategészségügyi támogatás hiányával.

Mennyire táplálkozol egészségesen? ITT megtudhatod!


A helyzet könnyen egy ördögi kört indíthat be, ahol a szűkös mezőgazdasági munkalehetőségekre és a növekvő élelmiszerárakra negatív megküzdési stratégiával válaszolnak sokan, tovább rontva az élelmezési és táplálkozási helyzetet.

Felkészülés az utólagos reagálás helyett

Hogy a negatív kimenetelt megelőzze, a FAO 428,5 millió dollár finanszírozási igényt jelentett be az ENSZ globális humanitárius COVID-19 választervén belül, hogy az élelmezés és a mezőgazdaság egyre növekvő szükségleteit fedezze, fókuszálva a sürgős segítségre a megélhetések megóvásáért, az élelmiszer-ellátási láncok fenntartásáért és hogy a leginkább rászorulók hozzáférjenek a szükséges tápláló élelemhez, továbbá az adatgyűjtésre és elemzések készítésére a beavatkozásokat megalapozandó.


A kihívásokra való reakció azonnali jelentős választ kíván – hangsúlyozza az ENSZ szervezet. A mezőgazdasági termelés, az állatok vándorlása legelőért és vízért, a betakarítás és a tárolás nem felfüggeszthető tevékenységek.


A növekvő élelmezési és mezőgazdasági humanitárius igényekkel párhuzamosan, a FAO Tanács múlt héten elfogadta a főigazgató javaslatát egy új belső egység létrehozásáról az ellenálló képesség és a vészhelyzetek kapcsán, ami jelentősen megnövelheti a szervezet humanitárius kapacitásait és ezáltal védve az emberek létbiztonságát és életét.

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás:

Sertéshús fogyasztását ösztönző kampány indult

Az idén is megtartja a sertéshús és a sertéshús-készítmények fogyasztásának ösztönzését segítő kampányát az Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Magyar Húsiparosok Szövetsége (Hússzövetség).
2021. 08. 26. 01:00
Megosztás:

Ekkora összegű támogatást kaptak az állattartó telepek fejlesztésre

Állattartó telepek fejlesztésére országosan eddig 621 nyertes pályázat 290,5 milliárd forint támogatást kapott - mondta szerdán, Gödöllőn az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára.
2021. 08. 25. 18:00
Megosztás:

Áttöri az álomhatárt a Magyar Termék, új hazai márkát vezet be a SPAR

2021 végére eléri a 200-at a Magyar Termék védjegyeket használó hazai gyártók száma – mondta Benedek Eszter, a védjegyrendszert működtető nonprofit cég vezetője az idén először meghirdetett Hazai Termékek Hónapja sajtótájékoztatóján. A kampányt támogató SPAR Magyarország augusztustól SPAR HAZAI. SZERETEM márkanéven hagyományos magyar ízvilágú élelmiszereket kínál boltjaiban, az Irinyi Terv Élelmiszeripari Beszállítófejlesztési Programjának keretében pedig már 30-nál több csatlakozó gyártócéggel működik együtt.
2021. 08. 24. 01:00
Megosztás:

Erre figyeljen, ha szüretelni készül!

Megkezdődött a szüreti időszak, fokozottan kell figyelni a mustgáz veszélyeire - hívta fel a figyelmet Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a Facebook oldalán.
2021. 08. 23. 07:00
Megosztás:

A nők kulcsszerepet játszanak a vidéki térségek fejlődésében

Tizenegy ország részvételével nemzetközi miniszteri konferenciát szervezett pénteken Kranjban a szlovén Mezőgazdasági, Élelmezésügyi és Erdészeti Minisztérium, amelynek témája a nők helyzete a vidéki térségekben volt - közölte az Agrárminisztérium szombaton az MTI-vel.
2021. 08. 21. 20:00
Megosztás:

Indul az AGRA mezőgazdasági vásár

Tizenkét magyar cégnek biztosít részvételi lehetőséget a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. az idei AGRA Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Vásáron - közölte a CED az MTI-vel.
2021. 08. 21. 15:00
Megosztás:

Tizenkét magyar vállalkozás részvételével indul az AGRA mezőgazdasági vásár

Tizenkét magyar cégnek biztosít részvételi lehetőséget a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. az idei AGRA Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Vásáron - közölte a CED az MTI-vel.
2021. 08. 21. 13:00
Megosztás:

Magas volt az érdeklődés az idei debreceni Farmer expo iránt

Rendkívüli volt az érdeklődés az idei debreceni Farmer expo iránt: a pénteken véget ért 30. jubileumi nemzetközi mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállítást több mint harminc ezren keresték fel az egyetem Böszörményi úti campusán - jelezte a vásárzárást követően Vaszkó László vásárigazgató az MTI-nek.
2021. 08. 21. 05:00
Megosztás:

Még drágább lesz a kenyér?

A Párbeszéd szerint a liszt árának drasztikus emelkedése miatt hamarosan 15-20 százalékkal drágulhatnak a kenyértermékek - mondta az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese csütörtökön a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón.
2021. 08. 20. 19:00
Megosztás:

Környezetkímélő és energiatakarékos műtrágyagyártásba kezd a péti Nitrogénművek

Környezetkímélő műtrágyagyártás megindítását tervezik néhány éven belül a péti Nitrogénművek Zrt.-nél.
2021. 08. 20. 16:00
Megosztás:

Uniós védettséget kap a jászsági nyári szarvasgomba

Uniós oltalomban részesült a jászsági nyári szarvasgomba - közölte az Agrárminisztérium pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 20. 15:00
Megosztás:

Szennyezett szójavetőmagot talált a Nébih

GMO-szennyezett szójavetőmagot talált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), így az előállítók és a felhasználók ellen is intézkedni kellett - közölte a Nébih az MTI-vel csütörtökön.
2021. 08. 20. 02:00
Megosztás:

Történelmi léptékű az agrárfinanszírozás

A magyar kormány az uniós forrásokhoz történelmi léptékű társfinanszírozást biztosít, a korábbi 17,5 százalékos helyett 80 százalékosat; az idén annyi pénzt fognak kifizetni vidékfejlesztésre, mint a megelőző hét évben összesen - mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön Kiskunfélegyházán, a Kiskun Expo megnyitóján.
2021. 08. 20. 00:05
Megosztás:

Több mint 1,1 milliárd forint értékű fejlesztést valósított meg igali üzemében a Pek-Snack

Két beruházásnak köszönhetően több mint 40 százalékkal növelte igali sütőipari üzemének kapacitását a Pek-Snack. Magyarország és a közép-európai régió meghatározó látványpékség-hálózata új, automatizált gyártósort és kelesztő-sokkoló egységet állított üzembe, a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásának is köszönhetően. A 350 embernek munkát adó cég versenyképesség-javító fejlesztéseinek köszönhetően új közép-európai piacokon is megjelenik, mégpedig Szlovákiában és Bosznia-Hercegovinában.
2021. 08. 19. 05:00
Megosztás:

Mától lehet pályázni az élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztésére

Augusztus 18-tól, szerdától lehet pályázni az élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztésére - jelentette be az agrárminiszter kedden Debrecenben, a Farmer expo megnyitóján.
2021. 08. 18. 07:30
Megosztás: