A következő években több száz milliárdból fejlesztenek az egészségügyben

A következő években több száz milliárd forintot fordítanak a budapesti és Pest megyei kórházfejlesztésekre - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hétfőn a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

A következő években több száz milliárdból fejlesztenek az egészségügyben

Rétvári Bence elmondta: idén 40 milliárd forintból 22 milliárdot fordítanak 17 budapesti és 6 Pest megyei intézmény fejlesztésére, kórházanként 200 millió és 3,5 milliárd forint közötti összegben. Ebből a többi között sugárterápiás gépeket, diagnosztikai berendezéseket vásárolnak, informatikai fejlesztéseket valósítanak meg.
   
Közölte: a vidéki egészségfejlesztési programban eddig 77 kórházat, 54 rendelőintézetet és 97 mentőállomást újítottak fel, emellett létrejött 23 új rendelőintézet és 30 új mentőállomás. Mivel ezekre európai uniós forrást fordítottak, amelyeket Budapesten és Pest megyében nem lehet felhasználni, a kormány döntött az Egészséges Budapest programról, és ez a Pest megyei fejlesztésekre is vonatkozik.
   
Rétvári Bence az úgynevezett szuperkórházakkal kapcsolatos kérdésre az M1 aktuális csatornán azt mondta, azok "teljesen új létesítmények lesznek Budapesten".
   
Kiemelte: bármilyen problémával érkezik valaki, ezekben az intézményekben kivizsgálják, kezelik majd a nap 24 órájában. A szuperkórházak építése 2019-ben kezdődhet meg, és a tervek szerint 2025-re fejeződhet be.
   
Ezeknek az intézményeknek Észak-Pesten és Dél-Pesten már van alapjuk, Dél-Budán új, zöldmezős beruházásra van szükség - fűzte hozzá.

Kapcsolódó kalkulátorok:

Milyen lenne a helyes vérnyomás érték az én koromban?

Termálfürdő, gyógyvíz kalkulátor - melyik fürdő gyógyít meg?

Gyomorsav, reflux kalkulátor - nagy a baj?

Milyen bajra milyen gyógynövény a jó?

Hozzászólások

Másfél milliárd forintos városfejlesztési program indul Komáromban

A komáromi önkormányzat több pályázaton másfél milliárd forintot meghaladó forrást nyert el városfejlesztési célokra, a beruházások megvalósulása arculatváltást jelent a település számára - ismertették sajtótájékoztatón kedden.
2018. 01. 18. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a hal ára az áfamérséklésnek köszönhetően

Az üzletek döntő többségében 10-15 százalékkal csökkent a hal fogyasztói az áfacsökkentésnek köszönhetően - mondta a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Mahal) ügyvezető igazgatója szerdán az MTI megkeresésére.
2018. 01. 18. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezek voltak a Skandináv lottó nyerőszámai

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a január 17-én megtartott 3. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
2018. 01. 17. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Felkészültünk a negyedik ipari forradalomra

A kormány a magyar gazdaságot folyamatosan készíti fel arra, hogy eredményesen és sikeresen vegyen részt a negyedik ipari forradalomban - mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és szabályozásért felelős államtitkára szerdán, az Ipar 4.0 Modern Gyárak kiemelt projekt keretében a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudomány Egyetem (BME) partnerségével kialakított Ipar 4.0 Technológiai Központ megnyitóján.
2018. 01. 17. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Több százezer forint kárt okozott a Közös Ország Mozgalom

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kommunikációs vezetője, Horváth Bálint szerint már nemcsak verbálisan, hanem "fizikailag is megtámadták" a magyar jogállam független ellenőrző intézményét, az ÁSZ-t, és egyúttal a dolgozóit is.
2018. 01. 17. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ma csak a Mol tudott kis mértékben emelkedni

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 140,90 pontos, 0,36 százalékos csökkenéssel, 39 543,26 ponton zárt szerdán.
2018. 01. 17. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarországon is visszahívják a Lactalis babatejporait

Magyarországon is visszahívják a francia Lactalis cégcsoport craoni gyárában készült babatejporokat - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján.
2018. 01. 17. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A januári számlákban már megjelenik az internet áfájának csökkentése

Januártól 18 százalékról 5 százalékra mérséklődött az internet-szolgáltatás áfája, a csökkentés az internetszolgáltatók januári számláiban jelenik meg, az áfa módosításával arányosan az előfizetési díjak is csökkentek - közölték a szolgáltatók az MTI érdeklődésére.
2018. 01. 17. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Időseket kirabló álrendőrök ellen emeltek vádat

Időseket kirabló álrendőrök ellen emelt vádat az ügyészség Budapesten.
2018. 01. 17. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elkészült az április 8-ai országgyűlési választás hirdetménye

Elkészült az április 8-ai országgyűlési választás hirdetménye, elkezdték kiszállításukat a választási irodákhoz, és várhatóan még a héten minden településen kihelyezik őket - válaszolta az MTI érdeklődésére a Nemzeti Választási Iroda (NVI).
2018. 01. 17. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén számos programmal várják a családokat országszerte

A családok évében országszerte számos program várja a családokat, érdeklődőket - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.
2018. 01. 17. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A nők foglalkoztatását segítő program indul Tatán

A tatai önkormányzat és a Fiatal Családosok Klubjának Egyesülete hároméves rendezvénysorozatot indít, amellyel a térségben élő nők foglalkoztatását szeretnék elősegíteni - ismertette keddi sajtótájékoztatóján a projekt menedzsere.
2018. 01. 17. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

4 százalékkal bővült a magyar játékpiac

Mintegy 4 százalékkal bővült a hagyományos játékok piaca tavaly Magyarországon és átlépte a 45 milliárd forintot a Regio Játékkereskedelmi Kft. előzetes becslése szerint.
2018. 01. 17. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Van bőven férőhely az éjjeli menedékhelyeken

Ma Magyarországon senkinek nem kell az éjszakát közterületen töltenie, van bőven férőhely a hajléktalanellátó helyeken. A hajléktalan emberek számára fenntartott éjjeli menedékhelyek kihasználtsága januárban eddig országosan 77 százalék volt - közölte az Emberi Erőforrások Minisztérium (Emmi) kedden az MTI-vel
2018. 01. 17. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyien házasodnak Magyarországon - ábrán mutatjuk

A házasságkötések száma, ezer
2018. 01. 17. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szupergyors internet lesz Zalaegerszeg térségében

Zalaegerszeg térségében 33 települést kiszolgáló, szupergyors internetezést lehetővé tevő hálózatot épít a Magyar Telekom és a Tarr Kft. konzorciuma, a beruházásra több mint 1,1 milliárd forint támogatást nyertek.
2018. 01. 17. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

2 milliárdból fejlesztik az újbudai egyházi gimnáziumokat

Több mint 2 milliárd forintból fejlesztik, bővítik a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium és a Szent Margit Gimnázium tornatermeit, sportcsarnokait - jelentette be Simicskó István honvédelmi miniszter, Újbuda országgyűlési képviselője kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
2018. 01. 17. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordot döntött az utasforgalom a debreceni repülőtéren

A debreceni repülőtér utasforgalma 2017-ben meghaladta a tervezett 300 ezret - közölte a légikikötő járatfejlesztési igazgatója kedden az MTI-vel.
2018. 01. 16. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Sikeresen zárta a múlt évet a NAK

Sikeresen zárta a múlt évet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), számos, a gazdálkodást könnyítő intézkedés született a NAK kezdeményezésére - hangsúlyozta a testület elnöke kedden Budapesten évindító sajtótájékoztatóján.
2018. 01. 16. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén is igényelhető az első házasok adókedvezménye

Idén is lehet igényelni az első házasok adókedvezményét - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
2018. 01. 16. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás