A közép-európai cégek többsége növeli k+f kiadásait

A közép-európai cégek többsége növeli kutatás-fejlesztési (k+f) kiadásait, ugyanakkor nagyobb támogatást várnának el a kormányzatoktól. A legtöbb vállalkozás számára azoknak a k+f tevékenységeknek a beazonosítása jelenti a legnagyobb kihívást, amelyekhez támogatások, illetve adókedvezmények vehetők igénybe - derül ki a Deloitte Central European Corporate R&D Report 2018 kutatásából.

A közép-európai cégek többsége növeli k+f kiadásait

Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közlemény szerint a kutatás során a közép-európai régió kilenc országában (Csehország, Észtország, Horvátország, Lengyelország, Litvánia, Magyarország, Románia, Szlovákia és Szlovénia) 329 vállalkozás képviselőit kérdezték meg.
   
A felmérés szerint a közép-európai vállalatok 52 százaléka k+f kiadásai növelését tervezi a következő egy-két évben, és a megkérdezett társaságok kétharmada (67 százalék) jelezte, hogy 3-5 éves távlatban növeli k+f kiadásait. A 2016-os kutatáshoz hasonlóan továbbra is az elérhető támogatások széles köre, illetve a képzett kutatók növelik leginkább a kutatás-fejlesztési kedvet.
   
A vállalkozások harmada szerint nehéz pontosan azonosítani azokat a k+f tevékenységeket, amelyekhez támogatások, illetve adókedvezmények vehetők igénybe. Hasonlóan magas azon cégek aránya, amelyek ezekkel kapcsolatban a szabályozás nehézségeire és bonyolultságára panaszkodnak. Ebben a vonatkozásban ugyanakkor javult a helyzet, mivel 2016-ban még a vállalkozások 31 százaléka emelte ki ezt a problémát.
   
A gyakran említett kihívások közé tartozik még a költségek kiszámítása és elszámolása (23 százalék), míg a k+f tevékenységgel kapcsolatos kiadások nyilvántartását a megkérdezettek tizede tartja komoly problémának.
   
A kutatás arra is rámutatott, hogy a közép-európai cégek egy része nem foglalkozik érdemben a szellemi tulajdon védelmével. A megkérdezett vállalatok mindössze 67 százalékánál van titoktartási szabályzat, márkajelzéssel 47, míg szabadalmi védelemmel 44 százalékuk óvja szellemi tulajdonát, azonban 12 százalékuk semmilyen intézkedést nem tesz a szellemi tulajdon védelmében.
   
Márkus Csaba, a Deloitte k+f és állami támogatásokért felelős közép-európai vezetője a közleményben leszögezte: az olcsó munkaerőre építő üzleti modellek ideje lejárt. A közép-európai országok többségében - köztük Magyarországon - még az elsődlegesen belső piacokra fókuszáló vállalkozások is felismerték, hogy a hasznosítható kutatás-fejlesztés és innováció a fenntartható növekedés egyik lényegi eleme.
    

A kiszámítható szabályozási és ösztönzési környezetben a vállalkozások nem csupán a rövid távon szükségszerű, hanem a középtávon és stratégiailag is fontos innovációs, illetve kutatás-fejlesztési tevékenységüket is erősítik - mutatott rá a szakember.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Haladás történt a Brexit tárgyalásokon!

A brit miniszterelnök szerint az elmúlt hetekben, "a sok-sok pontatlan találgatással" ellentétben tényleges haladást sikerült elérni a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről folyó tárgyalásokon, és továbbra is elérhető a megállapodás.
2018. 10. 15. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét elhalasztotta a kormányátalakítást a francia elnök

A 13 áldozatot követelő dél-franciaországi áradások miatt Emmanuel Macron francia államfő hétfőn ismét elhalasztotta a kormányátalakítást, amelyet a belügyminisztere és egyik legfőbb politikai szövetségese, Gérard Collomb két héttel ezelőtti lemondását követően tartott szükségesnek.
2018. 10. 15. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így zárták a napot az európai tőzsdék

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn.
2018. 10. 15. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent az építőipari termelés Romániában

Romániában 4,6 százalékkal csökkent az építőipari termelés az idei első nyolc hónapban a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.
2018. 10. 15. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Miről tanácskoznak az európai dohánytermelők?

A közös agrárpolitika (KAP) reformjainak lehetőségei, a dohányágazat foglalkoztatási és fogyasztási kérdései, valamint a dohánypiac szabályozási keretei szerepelnek az Európai Dohánytermesztők Szövetségének (Unitab) hétfőn kezdődött 36. kongresszusán Brüsszelben.
2018. 10. 15. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyermeket vár Meghan hercegnő!

Gyermeket vár Meghan sussexi hercegnő, Harry herceg felesége. A hírt hétfőn jelentette be rövid közleményben a Kensington-palota, a házaspár londoni rezidenciája.
2018. 10. 15. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

London kivételével mínuszban nyitottak a főbb európai tőzsdék

London kivételével mínuszban indult a kereskedés a vezető nyugat-európai értéktőzsdéken hétfőn.
2018. 10. 15. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Írország és Nagy-Britannia közötti határ ellenőrzésének kérdése továbbra is nyitott

Noha előremutató megbeszélés folyt a brit tárgyalókkal Nagy-Britanniának az Európai Unióból történő kilépése ügyében, számos kérdés, köztük az Írország és Nagy-Britannia közötti határ ellenőrzésének kérdése továbbra is nyitott - közölte Twitter-üzenetében vasárnap este Michel Barnier, az EU Brexit-ügyi főtárgyalója.
2018. 10. 15. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Év eleje óta több mint 500 háziállatot pusztítottak el a medvék Kovászna megyében

A Kovászna megyei Környezetvédelmi Ügynökség összesítése szerint több mint 500 háziállatot pusztítottak el, és több tíz hektáron tették tönkre a termést év eleje óta a medvék a székelyföldi megyében.
2018. 10. 15. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fél millió dollárért kelt el egy üveg vörösbor

Rekordáron, 558 ezer dollárért (151 millió forint) kelt el egy palack ritka, 1945-ös évjáratú Romanée-Conti vörösbor a Sotheby's szombati New York-i árverésén.
2018. 10. 14. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem lesz állami egyház Ukrajnában

Nem lesz állami egyház Ukrajnában, és garantálják a szabad vallásgyakorlást mindenkinek az országban - szögezte le vasárnap Petro Porosenko ukrán elnök.
2018. 10. 14. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Katasztrófavédelmi gyakorlatot tartanak Romániában

Nagyszabású nemzetközi katasztrófavédelmi gyakorlatot tartanak Romániában, amelyen azt ellenőrzik, mennyire tudnak hatékonyan fellépni a hatóságok egy pusztító erejű földrengés esetén.
2018. 10. 14. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősen nőtt az euróövezet ipari termelése

A vártnál erősebben nőtt az euróövezet ipari termelése augusztusban.
2018. 10. 13. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Több mint száz felújított óvodát adtak át a Kárpát-medencében

Eddig már több mint száz felújított óvodát adtak át a külhoni magyar területeken a vállalt 450-ből - mondta a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programért felelős miniszteri biztos pénteken Budapesten.
2018. 10. 13. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Férjhez ment a brit uralkodó unokája

Férjhez ment pénteken Eugénia hercegnő, a brit uralkodó 28 esztendős unokája. Férje a polgári származású, 32 éves Jack Brooksbank.
2018. 10. 13. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Felminősítette Lengyelországot a Standard & Poor's

Az elsőrendű "A" államadós-osztályzati kategóriába minősítette fel Lengyelországot pénteken a Standard & Poor's, mindenekelőtt a lengyel gazdaság erőteljes, kiegyensúlyozott növekedésével és a vártnál jobb költségvetési teljesítménnyel indokolva a lépést.
2018. 10. 13. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ábrán mutatjuk az új európai üzemanyag-jelöléseket

Új európai üzemanyag-jelölések: 2018. október 12-től uniószerte egységes üzemanyagcímkével kell ellátni a benzinkutak töltőoszlopait és töltőpisztolyait, valamint az új járműveket. A Magyarországon kapható benzinfajtáknál egységesen az E5 jelölést alkalmazzák. Az E az etanol rövidítése, az E5 pedig azt jelzi, hogy az üzemanyag legfeljebb 5 százalék etanolt tartalmaz, az országban jelenleg csak ilyen benzin típusú üzemanyagot forgalmaznak. A dízelt a B7 matrica jelöli. A B betűs jelölés a bio-komponens tartalomra utal.
2018. 10. 13. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tüntettek a spanyol nemzeti ünnepen

Tízezrek vonultak utcára Spanyolország egysége mellett tüntetve Barcelonában pénteken a spanyol nemzeti ünnep alkalmából, amelyen Madridban katonai parádét rendeztek.
2018. 10. 13. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megállapodás nélkül is sikeres lehet a Brexit?

Nagy-Britannia akkor is sikert tud kovácsolni a Brexitből, ha nem sikerül megállapodásra jutnia az Európai Unióval EU-tagsága megszűnésének feltételrendszeréről - közölte pénteken a kilépési folyamat irányításáért felelős brit minisztérium vezetője.
2018. 10. 12. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Közzétették Stephen Hawking utolsó kutatását

Közzétették Stephen Hawking márciusi halála előtt csupán napokkal befejezett utolsó tudományos kutatását, amely 56 éven át tartó karrierjének egyik legfontosabb témájával, a fekete lyukakkal foglalkozik.
2018. 10. 12. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás