A lakáspiaci adásvételek további növekedésére számít az Otthon Centrum

Az idei lakáspiaci adásvételek száma meghaladhatja a 150 ezret az Otthon Centrum előzetes adatai alapján, míg jövőre becslésük szerint 160 ezerre nő.

A lakáspiaci adásvételek további növekedésére számít az Otthon Centrum

Az ingatlanközvetítő hálózat várakozásai szerint az áremelkedés üteme a lakáspiacon tovább mérséklődik 2018-ban. Budapesten a tégla és panellakásoknál 5-15, a családi házaknál 1-20 százalék közötti lehet a drágulás, a legtöbb vidéki városban pedig átlagosan 5-10 százalékkal emelkedhet a lakóingatlanok ára.
    

Továbbra is Budapesten és a fővárosi agglomerációban, az autópályák menti megyei jogú városokban, illetve az ezek közvetlen szomszédságában található községekben, valamint a Balaton térségében, főként a tóparti településeken számítanak jelentős számú adásvételre.
    

Az értékesítés átlagos időtartamában nem várnak jelentős változást, a paneleket bő két hónap, a tégla lakásokat három hónap alatt lehet majd értékesíteni, a családi házak félévnyi értékesítési ideje azonban egy-két héttel csökkenhet.
    

Az Otthon Centrum szerint az új lakások értékesítésében a nagy áttörés 2018-ban várható, mert az elmúlt másfél-két évben megkezdett fejlesztések jelentős részét ekkor adják át. Az új lakások forgalmiadó-kedvezményének 2019 végi határideje miatt várhatóan tovább élénkül a vásárlási kedv, ugyanakkor az év második felétől csökkenni fog az új beruházások indítása.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Hozzászólások

Nőtt a Csongrád megyei vállalkozások árbevétele

A Csongrád megyei székhelyű, kettős könyvvitelt vezető vállalkozások nettó árbevétele 2017-ben 5,9 százalékkal, több mint 130 milliárd forinttal emelkedett az előző évhez képest - derül ki a száz legnagyobb helyi céget bemutató pénteken megjelent kiadványból.
2018. 12. 14. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezekről a díjemelésekről döntött Zalaegerszeg közgyűlése

A jövő évtől kismértékben nő a zalaegerszegi bérlakások és a közétkeztetés díja, valamint országos kitüntetést is alapítottak Keresztury Dezső emlékére - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2018. 12. 14. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország továbbra is vonzó az osztrák leányvállalatok számára

magyarországi osztrák leányvállalatok több mint 80 százaléka szerint Magyarország gazdaságilag tovább javult, vagy legalábbis ugyanolyan vonzó, mint egy évvel ezelőtt, 73 százalékuk további beruházásokat tervez Magyarországon - derül ki az Advantage Austria éves felméréséből.
2018. 12. 14. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kiemelkedően nőtt a belföldi turizmus októberben

Kiemelkedő mértékben nőtt a belföldi turizmus októberben: az előző év azonos időszakához képest 9,6 százalékkal nőtt a magyar vendégek száma, ami így meghaladta az 530 ezret - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója az MTI-nek csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira reagálva.
2018. 12. 14. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pécs 1,7 milliárd forintot nyert el elektromos buszok beszerzésére

Elektromos buszok beszerzésére, valamint az üzemeltetéshez szükséges töltő- és kiszolgáló infrastruktúra megépítésére 1,7 milliárd forintos forrást nyert el a pécsi önkormányzat - tájékoztatta a hivatal csütörtökön az MTI-t.
2018. 12. 14. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Budapesten rendezik a női vízilabda világliga szuperdöntőjét

Budapesten rendezik jövőre a női vízilabda világliga szuperdöntőjét.
2018. 12. 14. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Érezhetően nőtt a hajléktalanszállók igénybevétele

Több mint 1300-zal több hajléktalan ember veszi igénybe a számukra fenntartott szállásokat, mint a közterületen életvételszerű lakhatást jogellenessé nyilvánító rendelkezés két hónappal ezelőtti hatálybalépésekor - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
2018. 12. 14. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyorsabb gazdasági bővülésre számíta Kopint-Tárki

Az eddig vártnál gyorsabb gazdasági bővülésre számít idén és jövőre Magyarországon a Kopint-Tárki. A gazdaságkutató 20 bázisponttal 4,8 százalékra emelte idei és 50 bázisponttal 4,1 százalékra 2019-es növekedési előrejelzését - mondta Palócz Éva, a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója az intézet csütörtöki sajtótájékoztatóján.
2018. 12. 14. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mit vásárolunk idén karácsonyra? - ábrán mutatjuk a terveket

Mit vásárolunk idén karácsonyra? Az első tíz legnépszerűbb ajándék: konyhai eszközök; ékszer; dísztárgy, dekorációs tárgy; konyhai kisgép; vásárlási utalvány; játék; könyv; szépségápolási cikk, illatszer; ruházat és kiegészítők; élelmiszer, ital A Cofidis Hitel Monitor kutatását az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft. készíti 500 fős mintán. Az adatok a 18-69 éves magyar lakosságra reprezentatívak.
2018. 12. 14. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkednek a nyugdíjak jövőre

Jövőre 2,7 százalékkal emelkednek a nyugdíjak a kormány inflációs adatok alapján hozott szerdai döntése nyomán - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
2018. 12. 14. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fertőzött vaddisznókat találtak fertőzött vaddisznókat találtak

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Tiszavasvári külterületén egy kilőtt és egy elhullottan talált vaddisznóból származó mintában az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma - közölte a hivatal a honlapján.
2018. 12. 14. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Még az idén hatályba lép az amerikai-magyar adóügyi megállapodás

Még az idén hatályba lép a már kihirdetett amerikai-magyar adóügyi megállapodás, amely a mintegy 105 ezer magyar munkavállalót foglalkoztató, ezerhétszáz amerikai cég magyar leányvállalatának hozhat jelentős adminisztrációs könnyebbséget - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) az MTI-vel csütörtökön.
2018. 12. 14. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén a Rákóczi Szövetség kapta a Duna-díjat

A Rákóczi Szövetség kapta idén a Duna Televízió által alapított, idén hetedik alkalommal odaítélt Duna-díjat. Az elismerést Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes és Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója adta át csütörtökön Budapesten.
2018. 12. 14. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fejlesztik a magyar-skót kapcsolatokat

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter konzulátust adott át a skóciai Edinburgh-ben csütörtökön. A külképviselet - mint hangsúlyozta - a magyar-skót kapcsolatok fejlesztését segíti.
2018. 12. 14. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Magyar Honvédség több mint 7,5 milliárd forintos egészségügyi beszerzéséről döntött a kormány

A Magyar Honvédség több mint 7,5 milliárd forintos egészségügyi beszerzéséről döntött a kormány.
2018. 12. 14. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szigorodhatnak a fegyelmi szabályok az Országgyűlésben

Anarchiába hajló, eszetlen rendbontás történt szerdán az Országgyűlésben és a Parlament előtti téren - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke az Inforádió Aréna című műsorában csütörtök este. A házelnök úgy látja, a történtek felvetik annak igényét, hogy áttekintsék a parlamenti fegyelmi rendelkezéseket.
2018. 12. 13. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fokozott ellenőrzést rendeltek el Budapesten az ünnepi időszakra

Budapest rendőrfőkapitánya csütörtök délutántól január 2. reggel 8 óráig fokozott ellenőrzést rendelt el - írta a rendőrség csütörtökön honlapján.
2018. 12. 13. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több mint 50 film érkezett a Magyar Államkincstár videopályázatára

Több mint 50 videofilmet készítettek a fiatalok a Magyar Államkincstár (MÁK) "MesterVideó Pályázatára", és a legkülönbözőbb élethelyzetek alapján irányították rá a figyelmet a megtakarítások és a pénzügyi ismeretek fontosságára - mondta Borbély László András, a MÁK pénzforgalmi elnökhelyettese, a videopályázat zsűrijének elnöke csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
2018. 12. 13. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A hazai startupok is a blockchain technológia felé mozdulnak

A gazdasági előrejelzések szerint a blockchain technológia 2025-re értékesebb lesz, mint a német és brit GDP együtt. A technológia azonban nem pótolja a helyesen megválasztott üzleti stratégiát és az átgondolt folyamatokat, ezért a Start it @K&H inkubátorprogram és a Blockchaineum Group Kft. stratégiai megállapodást kötött a hazai startupok támogatására a technológia nagyobb ismertségének és okos felhasználásának érdekében.
2018. 12. 13. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyes volt a hangulat a hazai tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 154,49 pontos, 0,39 százalékos emelkedéssel, 40 041,71 ponton zárt csütörtökön.
2018. 12. 13. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás