A legrosszabbul fizetett ágazatokban nőttek a legjobban a bérek

A legrosszabbul fizetett és a legnagyobb hiánnyal küzdő területeken volt idén a legmagasabb a bérnövekedés az elmúlt évekhez képest, de a fizetések még mindig messze elmaradnak a húzóágazatoktól - derült ki a Workania állásportál által működtetett Fizetesek.hu online kutatásából.

A legrosszabbul fizetett ágazatokban nőttek a legjobban a bérek

A Workania az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében ismerteti: a bérek a szociális ellátás területén az egy évvel ezelőtti 175 ezer forintos átlaghoz képest 25 százalékkal nőttek. A vendéglátóiparban 18 százalékkal, a szálláshelyeken és az építőiparban 16 százalékkal, a fafeldolgozás és bútorgyártásban 19 százalékkal, a közlekedés és logisztika területén 16 százalékkal, a postai és futárszolgáltatóknál, valamint a kiskereskedelemben átlagosan 15 százalékkal lehet idén többet keresni, mint tavaly.
    
A felmérés szerint a legmagasabbak a magyar átlagbérek az információs technológiák, programozás és internetes portálok területén, az ilyen cégeknél dolgozók átlagosan bruttó 470 ezer forintot keresnek. A második helyen a tanácsadó és konzultációs cégek állnak 450 ezer forintos átlagbérrel, míg a telekommunikáció és távközlés területén átlagosan 440 ezer forintot fizetnek a dolgozóknak. Havi bruttó 400 ezer forint felett keresnek a bankoknál, biztosítóknál, egyéb pénzügyi vállalatoknál valamint a kutatás-fejlesztés területén. A 10 legjobban fizetett iparág közé bekerült még az autó- és járműgyártás, a papírtermékek gyártása, a vegyi- és gyógyszeripar, valamint az energetika.
   
A legrosszabbul fizetett területek között pedig éppen azok vannak, ahol a legnagyobb a munkaerőhiány. A vendéglátóiparban havi bruttó 200 ezer forint az átlagbér, a szociális ellátásban 216 ezer, a szállodaiparban valamint a postai és futárszolgálatok területén 240 ezer forint. Az iskolákban átlagosan 245 ezer forintot fizetnek, a kórházakban 250 ezret, a kiskereskedelemben pedig 280 ezret. A szintén nagy munkaerőhiánnyal küzdő feldolgozóipar (340 ezer forint), az építőipar (315 ezer forint) és a logisztika (312 ezer forint) a középmezőnyben helyezkedik el.

Kapcsolódó kalkulátorok:

Mennyi pénzt ér a házimunkád? - kalkulátor

Mennyi pénzt kellene keresnem, ha rendesen megfizetnének?

Mennyi esélyed van, hogy havi 1 millió Ft-ot keress?

Hozzászólások

Továbbra is alacsony a magyarok munkanélküliségtől való félelme

Az előző negyedévhez képest egyes szegmensekben kis mértékben mérséklődtek a különbségek a munkavállalói bizalom terén novemberben, ugyanakkor továbbra is magas, csaknem 70 pontos értéket vett fel az index, ami egy 5 pontos emelkedést jelent az előző év hasonló időszakához képest, derül ki a BNP Paribas Cardif biztosító és a Medián legfrissebb közös novemberi munkaerőpiaci kutatásából.
2018. 02. 23. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar munkaerő-piacon először a középpontban az álláskeresői igények

A Mobil Munka telefonos applikáció megújul, és megteszi, amit mások még nem mertek: a fizetést és a juttatásokat helyezi fókuszba, ezzel pedig alapjaiban változtatja meg az álláskeresést.
2018. 02. 22. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nő a brit munkanélküliség

Két év óta először emelkedett negyedéves összevetésben a munkanélküliségi ráta Nagy-Britanniában, és ezzel egy időben folytatódott, bár valamelyest lassult a reálbérek csökkenése.
2018. 02. 21. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Van megoldás a béremelésből adódó csapdahelyzetre

Közel 13 százalékkal nőttek tavaly a bruttó és nettó keresetek, a reálbérek pedig 10,3 százalékkal emelkedtek. Az idén további növekedés várható.
2018. 02. 20. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyien dolgoznak részmunkaidőben

Részmunkaidőben foglalkoztatottak száma Magyarországon, 2000-2016; férfiak; nők; összesen
2018. 02. 20. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a munkanélküliség Szlovákiában

Éves összehasonlításban jelentősen, havi szinten kevésbé érezhetően csökkent januárban Szlovákiában a munkanélküliségi arány, amely a hónap végére 5,88 százalékosra esett vissza, ami az eddigi legalacsonyabb érték - derült ki a Munka, Szociális és Családügyi Központ (ÚPSVR) által kedden nyilvánosságra hozott adatokból.
2018. 02. 20. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az egyetemet elhagyó fiatalokat segítik munkába állni

Az Ipartestületek Országos Szövetsége (Iposz) az egyetemi tanulmányaikat félbehagyó fiatalokat segíti a munkaerőpiacra az Európai Unió Erasmus+ nemzetközi projektben - mondta Németh László, a szövetség elnöke hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.
2018. 02. 20. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a munkanélküliség Oroszországban

Hivatalos adatok szerint Oroszországban emelkedett a munkanélküliség januárban, miközben nőtt a kiskereskedelmi forgalom.
2018. 02. 20. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem a fizetés a legnagyobb HR-kihívás

Bátorság, kíváncsiság és technológiai jártasság kell egy cégnél ahhoz, hogy minél teljesebb munkavállalói élményt tudjon nyújtani dolgozóinak. Egyre többen ismerik fel ugyanis, hogy nemcsak a kollégáknak, hanem már az állásra pályázóknak is élményt kell nyújtani, és a cégtől távozókkal is érdemes fenntartani a jó kapcsolatot - többek között ez derült ki az Aon Magyarország első hazai munkavállalói élmény kutatásából.
2018. 02. 15. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az ügyfélélményt sem hagyja érintetlenül a munkaerőhiány

A konzisztens ügyfélélmény nyújtása elképzelhetetlen elkötelezett munkaerő nélkül. Ebből a szempontból aggasztó az ötödik DEVELOR Országos Ügyfélélmény Kutatás vonatkozó eredménye, mely szerint az aktív munkavállalók negyede nyitott a váltásra, 16 százalékuk pedig lényegében álláskeresőnek mondható.
2018. 02. 15. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Foglalkoztatási program indul Békés megyében

Több mint negyedmilliárd forintos, európai uniós támogatásból megvalósuló foglalkoztatási program indul Békés megyében - tájékoztatta a projekt menedzsmentje kedden közleményben az MTI-t.
2018. 02. 13. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyi a munkanélküli nő hazánkban? - ábrán mutatjuk!

Foglalkoztatott nők száma; munkanélküli nők száma; A munkanélküliségi ráta alakulása
2018. 02. 13. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Huszonévesen is lehet milliós fizetésed!

Huszonévesen egy hónap alatt 1,8 millió forintot keresni Magyarországon? Nem, nem elírásról van szó, hanem a HR-specialista Adecco Csoport rendhagyó gyakornoki programjáról: a 48 országot átfogó CEO for One Month program keretében az iskolából frissen kikerült, fiatal tehetségeket ültetik a vezetői székbe, hogy az ügyvezető igazgató mellett első kézből tapasztalhassák meg a vállalatvezetés feladatait, amire idén is várják a magyar tehetségeket.
2018. 02. 13. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mától ellenőrzik a januári béreket

Keddtől kezdődően ellenőrzi az adóhivatal a munkaügyi hatóságokkal közösen, hogy a dolgozók megkapták-e januárban a megemelt minimálbéreket - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn az MTI-vel.
2018. 02. 13. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egy jó munkahely a legjobb ellenszer a kiégésre

A munkahelyi kiégés korunk ismert jelensége, ezért kiemelten fontos, hogy a munkáltatók és a munkavállalók egyaránt tisztában legyenek azzal, hogy miként előzhető meg a kialakulása. A Profession.hu folyamatosan monitorozza az álláspiac szereplőit. Most annak járt utána, hogy a motiválatlansággal és állandó ingerültséggel járó állapot mennyire jellemző a hazai munkahelyekre. Reprezentatív kutatási eredményeik szerint ugyan az utóbbi években sokat javult a helyzet, de bőven találhatók olyan területek, ahol még fejlődni kell.
2018. 02. 12. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedett a munkaadók által évente fizetendő rehabilitációs hozzájárulás

A munkaadók által évente fizetendő rehabilitációs hozzájárulás 2017-hez képest idén 8 százalékkal, 1 242 000 forintra emelkedett - közölte a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. pénteken az MTI-vel.
2018. 02. 09. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén még inkább megéri megváltozott munkaképességűeket alkalmazni

Idén már fejenként 1 242 000 forint rehabilitációs hozzájárulást kell fizetnie annak a cégnek, amelyik nem alkalmaz megfelelő számú megváltozott munkaképességű személyt. Ez az összeg 29 százalékkal magasabb a két évvel ezelőtti, és 8 százalékkal a tavalyi értéknél. Ez a tény, valamint az egyre nyomasztóbb általános munkaerőhiány egyes területeken gyakorlatilag teljes foglalkoztatást eredményezett ennek a munkavállalói csoportnak is. A cégek ugyanakkor az egyre nehezebbé váló toborzás helyett rehabilitációs átvilágítással is megoldhatják ennek az összegnek a befizetését: egy-egy ilyen audit a dolgozóknak akár több mint 5 százalékáról is feltárhat kedvezményre jogosító tartós betegséget.
2018. 02. 08. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Olcsóbb és munkaerőt takarít meg az új magyar rendszer

Számos üzlet nyitvatartását korlátozza a munkaerőhiány, emiatt egyre több helyen húzzák le a rolót a települések ellátásért felelős boltok. Egy új magyar fejlesztés segíthet a problémán.
2018. 02. 08. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Online tamagocsin gyakorolhatnak a jövő HR-esei

A munkaadók számára a kollégák megtartása kulcsfontosságú feladat a következő öt évben, miközben egy teljesen új elvárásokkal rendelkező generáció kerül a munkaerőpiacra. A HR szakma valós kihívásait mutatja be a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) saját fejlesztésű játéka, a HR tamagocsi. A gamifikációba ültetett online HR-teszt az emberi erőforrás szakma iránt érdeklődő diákoknak segít a pályaválasztásban.
2018. 02. 07. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kiharcolta a 28 órás munkahetet a legnagyobb német szakszervezet

Több hétig tartó sztrájksorozatával elérte a legnagyobb német szakszervezet a 28 órás munkahét intézményének bevezetését a fém-, és elektronikai iparban.
2018. 02. 06. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás