A lengyelországi Elkben zavargások törtek ki

Zavargások törtek ki az északkelet-lengyelországi Elkben vasárnap, miután szilveszter éjjel egy kebab bárban meggyilkoltak egy helyi lakost; a rendőrség őrizetbe vette az étterem négy alkamazottját - vélhetően algériai, marokkói és tunéziai állampolgárokat -, valamint a bárt megrongáló tüntetőket.

A TVP Info lengyel közszolgálati hírtelevízió hivatalosan meg nem erősített értesülései szerint Elkben egy 21 éves férfi szombat éjjel egy petárdát dobott be a bárba, ezt követően verekedés tört ki, melyben az étteremben dolgozó külföldiek is részt vettek. A fiatalember belehalt a valószínűleg késsel okozott sérüléseibe.

 

A rendőrség az esemény után közölte: négy embert vettek őrizetbe, köztük külföldieket. Az őrizetbe vettek nemzetiségét "a nyomozás érdekében" hivatalosan nem közölték. A TVP Info, valamint az RMF FM kereskedelmi rádió nem hivatalos értesülései szerint két algériai, egy tunéziai és egy marokkói állampolgárról lehet szó, akik a bár alkalmazottjai, illetve tulajdonosai.

 

A tragédia helyszínén vasárnap reggel óta több száz ember gyűlt össze, zavargások törtek ki, melyek során kövekkel betörték a bár kirakatait, és megdobálták a kiérkező rendőrök autóit is. A közeli Olsztynból kivonuló erőkkel is megerősített rendőrség több tüntetőt őrizetbe vett, és kordonnal zárta el azt az utcaszakaszt, melyben az étterem található. A tüntetők estére sem hagyták el a környéket. A gyilkosság körülményeit az elki kerületi ügyészség vizsgálja, a fiatalember halálának pontos okait felderítő boncolást hétfő reggelre tervezik.

Hozzászólások

Ilyen időre számíthatunk

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:
2017. 10. 21. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatódnak a képviselőházi választások Csehországban

Csehországban folytatódnak a képviselőházi választások. Szombaton, a hagyományosan kétnapos választások második napján, reggel nyolctól délután kettőig lehet még szavazni. Az eredményeket az esti órákra ígéri a voksokat összeszámláló Cseh Statisztikai Hivatal.
2017. 10. 21. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A spanyol kormány szombat délelőtt megkezdte rendkívüli ülését

A spanyol kormány szombat délelőtt megkezdte rendkívüli ülését, amelyen végleges döntést készül hozni arról, hogy a katalán függetlenségi törekvésekkel kapcsolatban pontosan milyen intézkedéseket terjeszt be a parlament felső házának, az alkotmány 155-ös cikkére hivatkozva.
2017. 10. 21. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kormányok és internetes óriásvállalatok vállaltak együttműködést a terrorizmussal szemben a G7-es csúcson

A világhálón terjeszkedő terrorista szervezetekkel szemben a kormányok és az internetes óriásvállalatok együttműködésének szükségességét hangsúlyozták az iparilag fejlett országokat tömörítő G7-csoport belügyminiszterei az olaszországi Ischia szigetén pénteken véget ért találkozójukon.
2017. 10. 21. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Külföldi sajtó Magyarországról - Financial Times

A Financial Times című brit üzleti napilap a közép- és kelet-európai régió "ígéretes gazdasági kilátásaival", valamint a térség országainak politikai problémáival foglalkozott.
2017. 10. 21. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy-Britannia tiszteletben tartja a kilépésre vonatkozó kötelezettségvállalásait

Nagy-Britannia tiszteletben tartja a kilépésre vonatkozó kötelezettségvállalásait, a bennmaradó uniós tagországok egyetlen fillért sem fognak veszíteni - jelentette ki Theresa May brit miniszterelnök Brüsszelben pénteken, az uniós tagországok kétnapos csúcstalálkozóján, miközben a bennmaradó 27 tagállam külön egyeztetett a kilépési tárgyalások állásáról.
2017. 10. 21. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Merkel szerint decemberben újabb szakaszba léphetnek a Brexit tárgyalások

Reményét fejezte ki a német kancellár, hogy a Nagy-Britannia kilépéséről folytatott tárgyalások következő, második szakasza december folyamán megkezdődhet. Angela Merkel az uniós vezetők pénteki brüsszeli csúcstalálkozója után tartott sajtótájékoztatóján beszélt erről.
2017. 10. 20. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Oroszország elleni szankciók nem ijesztik el a befektetőket

A befektetők jó ideje a kockázatosabb eszközökben, a kockázatosabb országokban keresik a számukra megfelelő hozamokat. A 2014-ben Oroszország ellen bevezetett szankciók után az orosz kötvénypiac már nem tudott annyi dollárban denominált kötvényt kibocsátani, mint korábban, de a nemzetközi befektetők egy részét ez sem tántorította el az orosz piactól. Sikeres vállalati kötvénykibocsátások voltak többek között a telekommunikáció, az alapvető fogyasztási javak és az ingatlanfejlesztés területén. Az Orosz Vasutak 15 milliárd rubeles kötvénykibocsátását kétszeresen jegyezték túl, és a Novolipetszk (acél) 500 millió dolláros, valamint a Nostrum Oil 725 millió dolláros kötvényibocsátásai is jó fogadtatásra találtak a nyugat-európai és észak-amerikai befektetők körében.
2017. 10. 20. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szigorúbb hangnemet ütött meg Spanyolország Katalóniával szemben

Tegnap letelt a határidő, amit a spanyol kormány adott a katalán vezetésnek, hogy tisztázzák függetlenségi törekvéseiket.
2017. 10. 20. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Németországban gyorsuló ütemben emelkedtek a termelői árak

Gyorsuló ütemben emelkedtek szeptemberben a termelői árak Németországban, jelezve az inflációs nyomás növekedését Európa legnagyobb gazdaságában.
2017. 10. 20. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lengyelországban lesz A Viszkis című film világpremierje

Négy magyar mozifilm és egy animáció szerepel a napokban zajló varsói filmfesztiválon, ahol péntek délután lesz Antal Nimród A Viszkis című alkotásának világpremiere - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap az MTI-vel.
2017. 10. 20. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ez történt az EU-csúcstalálkozón

Az Európai Tanács csütörtökön kezdődött brüsszeli uniós csúcstalálkozójának első munkaülését követően következtetéseket fogadott el a migrációról, a digitális Európáról, valamint a biztonságról és védelemről - közölte az uniós tanács sajtószolgálata.
2017. 10. 20. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar hatóságoknak alá kell írniuk a CEU működését lehetővé tevő megállapodást

A magyar hatóságoknak a határidők meghosszabbítása helyett alá kell írniuk a Közép-európai Egyetem (CEU) működését lehetővé tevő, már letárgyalt megállapodást - emelte ki Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális frakcióvezetője, felszólítva az uniós tagállamok vezetőit, hogy csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcstalálkozójukon gyakoroljanak nyomást az ügyben Orbán Viktor kormányfőre.
2017. 10. 20. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bulgária a jövőben összehangolja európai uniós agrár szakpolitikáját hazánkkal

A jövőben Magyarország és Bulgária összehangolja majd az európai uniós közös agrárpolitikát (kap) érintő álláspontját, annak érdekében, hogy a gazdák a megfelelő forrásokhoz juthassanak - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Rumen Porozsanov bolgár mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterrel folytatott megbeszélés után, Szófiában a Földművelésügyi Minisztérium (FM) csütörtökön az MTI-nek eljutatott közleménye szerint.
2017. 10. 20. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Több ezer egészségügyi dolgozó tüntetett Romániában

Több ezer egészségügyi dolgozó tüntetett csütörtökön Romániában, egyebek mellett a bérezési törvény és a társadalombiztosítási rendszer tervezett reformja ellen.
2017. 10. 20. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Visszatér a politikába Barack Obama

Barack Obama, az Egyesült Államok volt elnöke visszatér a politikába, és demokrata párti kormányzójelöltek mellett kampányol.
2017. 10. 19. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Románia az unió leggyorsabban növekvő gazdasága

Jelenleg Románia az Európai Unió leggyorsabban, évi 6 százalékkal növekvő gazdasága, ahol az ipari termelés idén több mint 8 százalékkal bővült - hangoztatta Mihai Tudose román kormányfő csütörtökön, az Egyesült Államok kereskedelmi minisztériuma által Bukarestben megrendezett idei Trade Winds befektetői vándorfórumon.
2017. 10. 19. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Komoly átrendeződés várható Csehországban

A Nézőpont Intézet ügyvezetője szerint "komoly átrendeződés" várható Csehországban, nagy az igény a változásra.
2017. 10. 19. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen nyithatnak a főbb európai piacok

Vegyesen nyithatnak a főbb nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2017. 10. 19. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Brexit - A kilépés után a külföldi EU-állampolgárok könnyen regisztrálhatják magukat állandó lakosként

A brit miniszterelnök szerint a törvényesen Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok a Brexit, vagyis a brit EU-tagság megszűnése után könnyűszerrel regisztráltathatják majd magukat állandó nagy-britanniai lakosként.
2017. 10. 19. 08:15
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás