A magyar fiatalok közel fele használ étrend-kiegészítőt

A magyar fiatalok csaknem fele fogyasztott valamilyen étrend-kiegészítőt az elmúlt évben, ugyanakkor közel egyharmaduk vagy nem tudja, hogy az ilyen típusú termékek pontosan milyen kategóriába tartoznak, vagy tévesen úgy vélik, hogy ezek gyógyszernek minősülnek. A válaszadók egyharmada ugyancsak tévesen azt gondolja, hogy ezek a készítmények betegséget megelőző vagy gyógyító hatással bírnak, derül ki a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT), a Magyarországi Étrend-kiegészítő Gyártók és Forgalmazók Egyesületének (MÉKISZ) és a TÁRKI közös kutatásából.

A magyar fiatalok közel fele használ étrend-kiegészítőt

A felmérésből többek között kiderül, hogy a kitöltők több mint kétharmada (69%) tisztában van azzal, hogy az ilyen típusú termékek a hagyományos étrend kiegészítését szolgálják, azonban 14,2%-uk úgy gondolja, hogy az ilyen típusú termék a gyógyszerek egy csoportjába tartozik, valamivel többen pedig (16,8%) nem tudják, hogy pontosan milyen kategóriába esnek. A kutatásból továbbá az is kiderül, hogy válaszadók közel fele-fele arányban válaszolták azt, hogy szedtek (46,9%), illetve nem szedtek (44,2%) étrend-kiegészítőt, míg 8,8%-uk erre a kérdésre nem tudott válaszolni.

A VOLT Fesztivál látogatóival készített felmérésben a demográfiai változókat figyelembe véve azt látjuk, hogy a férfiakhoz képest a nők körében valamivel gyakrabban fordul elő az étrend-kiegészítők fogyasztása (43, illetve 50%), ugyanakkor a két nem között nincs különbség abban a tekintetben, hogy mekkora arányban nem fogyasztottak ilyen terméket a megelőző évben (44,6-44,6%).

Milyen lenne a helyes vérnyomás érték az én koromban?


Az életkori csoportokat megvizsgálva kiderül, hogy az életkor növekedésével az étrend-kiegészítőt fogyasztók aránya is emelkedik: a 18-22 évesek 31%-a, a 23-30 évesek 52%-a, míg a 31 évesnél idősebb korcsoport 63,6%-a szedett már életében legalább egyszer étrend-kiegészítőt.

A különböző iskolai végzettségűek vizsgálatakor az látható, hogy legnagyobb arányban a felsőfokú végzettséggel rendelkezők azok, akik szedtek már étrend-kiegészítőt (60,8%), míg a középfokú vagy alapfokú végzettséggel rendelkezőknél az ilyen terméket szedők aránya alacsonyabb (32,7%, illetve 44,4%). Ezzel összefüggésben, a tanulók csoportján belül 35% az étrend-kiegészítőt szedők aránya, míg a dolgozóknál ez 53,4%.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A HENT és a TÁRKI idei közös kutatása alapján a kitöltők túlnyomó többsége tájékozottnak tekinthető annak eldöntésében, hogy tudják-e, miben különböznek az étrend-kiegészítők az élelmiszerektől, illetve a gyógyszerektől: 86,7%-uk szerint az étrend-kiegészítő egy jellemzően tabletta vagy kapszula forma, ami a természetes hatóanyagokat koncentrált formában tartalmazza és csupán 3,5%-uk gondolja úgy, hogy az étrend-kiegészítők semmiben sem különböznek az élelmiszerektől.

A válaszadók több mint négyötöde (84,1%) szerint a gyógyszereket terápiás, gyógyító céllal alkalmazzuk, míg az étrend-kiegészítőket egészség megőrző céllal. A válaszadók elenyésző része (5,3%) viszont nem tesz különbséget az étrend kiegészítésére szolgáló termékek és a gyógyszerek között.

Az étrend-kiegészítők ismérveivel kapcsolatban a kérdőívet kitöltők 83%-a gondolja úgy, hogy ezek a termékek csak természetes anyagokat tartalmazhatnak, valamint egyharmaduk (33,9%) szerint ezek a készítmények betegséget megelőző vagy gyógyító hatással rendelkeznek. (Bár az étrend-kiegészítők széles körében találhatóak természetes anyagok – jellemzően más anyagokkal kombinációban –, de nagy számban vannak az olyan készítményeket is, amelyek egyáltalán nem tartalmaznak természetes eredetű hatóanyagokat. Az étrend-kiegészítő készítményeknek a jogszabályi előírások szerint nem tulajdonítható betegséget megelőző vagy gyógyító hatás, de a válaszokból az is kitűnik, hogy a fogyasztói oldalról a készítményekkel szemben van ilyen elvárás.) A válaszadók 49,1%-a szerint egyébként az étrend-kiegészítők szedéséhez nem szükséges orvosi felügyelet.

„Nem feltétlenül egyszerű különbséget tenni az étrend-kiegészítők és a gyógyszerek között, mivel az igen hasonló megjelenés mellett az is nehezíti a különbségtételt, hogy a gyorsabb és egyszerűbb piacra jutás miatt egyre gyakrabban hoznak forgalomba olyan étrend-kiegészítőket - elsősorban vitaminokat, ásványi anyagokat, nyomelemeket vagy növényi összetevőket tartalmazó készítményeket -, amelyek megelőző termékei hasonló arculattal korábban gyógyszerként kerültek forgalomba” – mondta el a kutatási eredmények kapcsán Bérci István, a Magyarországi Étrend-kiegészítő Gyártók és Forgalmazók Egyesületének elnöke.

Milyen a testsúlyom? BMI testsúly index kalkulátor ITT!


A kérdőíves kutatás a termékcsoport szedésének lehetséges okait is vizsgálta, amelyből az derült ki, hogy a leggyakrabban előforduló indok (76,8%) az, hogy az étrend-kiegészítők az anyagokat koncentrált formában tartalmazzák, így segítségükkel elkerülhető, vagy megszüntethető ezen anyagok (vitaminok, ásványi anyagok) hiánya. A kitöltők közel fele (48,2%) azt jelölte meg indokként, hogy az étrend-kiegészítők az egészség megőrzésének lehetséges eszközei és nagyjából ugyanennyi válaszadó szerint (46,4%) a szóban forgó termékek fogyasztása mellett szól az is, hogy azokat nem szükséges felíratni orvossal. Ugyanakkor 9,8% azoknak az aránya, akik szerint az étrend-kiegészítőknek nincsenek mellékhatásai.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

A beoltott anyák teje tartalmazhat antitesteket

A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól - derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából.
2021. 08. 29. 10:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás: