A mínuszos zárás ellenére jól teljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 192,80 pontos, 0,52 százalékos csökkenéssel, 36 578,47 ponton zárt szerdán.

A mínuszos zárás ellenére jól teljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 8,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
    

Wéber Tamás, az MKB Bank portfóliómenedzsere az M1 aktuális csatornán elmondta: a nemzetközi piacokhoz hasonlóan a magyar tőzsdén is negatív hangulatban folyt a kereskedés, de a hazai részvényindex nem esett annyit, mint a legtöbb európai mutató.
   
A BUX-ot főként a Mol húzta le, de az OTP-papírok árfolyama is gyengült, a Magyar Telekom és a Richter viszont kis erősödéssel tudta befejezni a napot - összegezte a szakértő.
   
A Mol 350 forinttal, 1,48 százalékkal 23 250 forintra csökkent, 1,9 milliárd forintos forgalomban.
    

Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,40 százalékkal 9890 forintra esett, forgalmuk 3,0 milliárd forintot tett ki.
   
A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,22 százalékkal 465 forintra erősödött, forgalma 203,6 millió forint volt.
    

A Richter-papírok árfolyama 15 forinttal, 0,23 százalékkal 6440 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el.
   
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2767,24 ponton zárt szerdán, ez 18,11 pontos, 0,66 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Négymilliárd forintból épül tudásközpont Szekszárdon

Több mint négymilliárd forintos beruházással tudásközpont épül Szekszárdon a Modern városok program keretében. A létesítmény, amelyben könyvtár és levéltár is lesz, a tervek szerint 2019-ben készül el.
2017. 10. 22. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyesült Államok Nagydíja - Hamilton indul az élről, Vettel a második helyről

A negyedik világbajnoki címéért hajtó Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Egyesült Államok Nagydíjának szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az első helyről.
2017. 10. 22. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Novemberben mutatják be a Luxemburg grófját az Operettszínházban

Az évad első bemutatójaként a Luxemburg grófját láthatja november 4-én a Budapesti Operettszínházban a közönség. A premierhez kapcsolódva különleges jótékonysági árverést is tartanak.
2017. 10. 22. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rétvári: akkor tud erősödni egy ország, ha a kistelepülési iskoláit is fejleszti

Akkor tud egy ország erősödni, ha a kistelepülési iskoláit is tudja fejleszteni, és 2013 óta végre erre is van pénz - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szombaton a Pest megyei Szokolyán.
2017. 10. 22. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél a lottón

Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki:
2017. 10. 22. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Közel 500 hátrányos helyzetű településre terjesztik ki az idősügyi infokommunikációs programot

Közel 500 hátrányos helyzetű településre terjesztik ki az idősügyi infokommunikációs programot, amely 2018 augusztus végéig 1,2 milliárd forint állami támogatásból valósul meg - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért felelős helyettes államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
2017. 10. 21. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen időre számíthatunk

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:
2017. 10. 21. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyíregyházán a szmogriadó tájékoztatási fokozata van érvényben

Megnövekedett a szálló por koncentrációja az elmúlt két napban Nyíregyházán, a mért értékek meghaladták a szmogriadó tájékoztatási küszöbértékét - közölte az önkormányzat sajtószolgálata szombaton az MTI-vel.
2017. 10. 21. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Informatikusok képzéséhez indít programot az NGM

Négy év alatt legalább 4 ezer informatikai fejlesztő állhat munkába a most induló Informatikai fejlesztői karrier start programnak köszönhetően - jelentette be Varga Mihály az MTI-nek adott nyilatkozatában. A nemzetgazdasági miniszter szerint a projekt során kiképzett szakemberek munkába állítása már rövid távon csökkentheti az IT területen fennálló munkaerőhiányt, és középtávon is megoldást nyújthat az iparág munkaerő-keresletének kielégítésére.
2017. 10. 21. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A befektetők láthatóan bíznak a magyar gazdaságban

A befektetők láthatóan bíznak a magyar gazdaságban - mondta Csath Magdolna közgazdász szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
2017. 10. 21. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyit költöttünk zöldségre és gyümölcsre a múlt évben

Több mint 330 milliárd forintot költöttek a magyar háztartások zöldségre és gyümölcsre tavaly, mintegy 12 százalékkal többet az azt megelőző évhez képest, ez a napi fogyasztási cikkek éves forgalmának valamivel több mint a tizede - derült ki a GfK Hungária reprezentatív felméréséből, amelyet a Budapesti Nagybani Piac Zrt. megbízásából végzett.
2017. 10. 21. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hárommilliárd forintból fejlesztenek Szolnokon

Összesen hárommilliárd forintos fejlesztés kezdődik Szolnokon a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében támogatott nyertes pályázatoknak köszönhetően. A beruházások során egyebek mellett egy közösségi térként is funkcionáló őspark is létesül - közölte a szolnoki polgármesteri hivatal sajtóreferense az MTI-vel.
2017. 10. 21. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyi bort termel Magyarország?

egyszer fejtett bor, millió liter
2017. 10. 21. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az adóreformról vitáznak az Egyesült Államokban - devizapiaci elemzői vélemény

-Az átlagos havi bér augusztusban 13,2%-kal, azaz 292 400 forintra nőtt az előző évhez képest. -Augusztusban 36,8%-kal nőtt az építőipari termelés volumene az előző évvel összehasonlítva.
2017. 10. 21. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Külföldi sajtó Magyarországról - Financial Times

A Financial Times című brit üzleti napilap a közép- és kelet-európai régió "ígéretes gazdasági kilátásaival", valamint a térség országainak politikai problémáival foglalkozott.
2017. 10. 21. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sűrű köd miatti figyelmeztetést adtak ki szombatra is

A tartós, sűrű köd miatti figyelmeztetést szombatra is a fél országra kiadta az Országos Meteorológiai Szolgálat.
2017. 10. 21. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengült a forint péntek estére

Enyhén gyengült a forint péntek estére a vezető devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
2017. 10. 20. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT - A nap nyertese az OTP

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 34,41 pontos, 0,09 százalékos emelkedéssel, 39 132,62 ponton zárt pénteken, ami új történelmi csúcs.
2017. 10. 20. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jó irányba mozdultak a befektetők

Miközben szeptemberben újra hatezer milliárd forint fölé emelkedett a befektetési alapokban elhelyezett vagyon, jelentősen megváltozott a megtakarítók által kedvelt befektetési alap kategóriák sorrendje. A favorit egyértelműen a vegyes alapok, miközben a pénzpiaci és kötvényalapok vagyona egyre zsugorodik – tájékoztatott a K&H.
2017. 10. 20. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Két napig nem lehet kereskedni a CIG Pannónia részvényeivel

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) két napra felfüggeszti a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. részvényeinek tőzsdei kereskedését a társaság részvénystruktúrájának átalakítása miatt.
2017. 10. 20. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás