A multik kerülhetnek először célkeresztbe a GDPR miatt

Várhatóan a multinacionális vállalatok hazai érdekeltségei kerülnek először a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) célkeresztjébe a GDPR betartására vonatkozó vizsgálatoknál, legalábbis erre lehet következtetni a kormány által benyújtott törvénymódosítási javaslatból.

A multik kerülhetnek először célkeresztbe a GDPR miatt

Május 25-én lépett hatályba az új európai uniós általános adatvédelmi rendelet (GDPR), ami a várakozások szerint jelentős változásokat hoz majd az Európai Unióban a személyes adatok kezelésében. Az előírással kapcsolatban az egyes tagállamoknak jogharmonizációs feladatai vannak, és a magyar kormány 2018. 06. 19-én előterjesztést nyújtott be az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény az Európai Unió adatvédelmi reformjával összefüggő átfogó módosításával kapcsolatban.
 
A törvényjavaslathoz fűzött általános indokolásban a kormány egyértelműen kifejtette álláspontját, miszerint a GDPR közvetlenül alkalmazandó szabályait – így a bírságra vonatkozó akár 20 millió eurós maximumot – „elsősorban a tagállami jogrendszerek közötti különbséget kihasználó multinacionális gazdasági társaságok ellen fellépve szükséges alkalmazni”.
 
„Az általános indokolásban foglaltak arra engednek következtetni, hogy a NAIH elsősorban a multinacionális vállalatokat fogja ellenőrizni. A többi gazdasági szereplő, így a kis- és középvállalkozások (KKV) tekintetében a kormány megengedőbb álláspontot fogalmazott meg a törvényjavaslat indoklásában, esetükben az arányosság elvét figyelembe véve a figyelmeztetés jogkövetkezményét indokolt alkalmazni. Ugyanakkor a KKV-k sem dőlhetnek hátra, mert a NAIH egyik közelmúltban közzétett döntését figyelembe véve ezek a társaságok sem mentesülnek a bírságolás alól” – mutatott rá dr. Majoros Gábor T. a Deloitte Legal Ügyvédi Iroda adatvédelmi szolgáltatásokért felelős ügyvédje.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Így nyerhettél az ötös lottón

Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki:
2018. 08. 18. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nincs negatív hatása az elmaradt az S&P-felminősítésnek

Csath Magdolna közgazdász szerint nincs nagy negatív hatása annak, hogy a Standard & Poors hitelminősítő többek várakozásával ellentétben változatlanul hagyta, nem javította Magyarország adósbesorolását.
2018. 08. 18. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így zárja a nyarat a Müpa

Dzsesszel és a szving három ikonikus alakjával zárja a nyarat a Müpa. Augusztus 20-án az ingyenes Jazz 0820 koncertjei várják a közönséget, az augusztus 24. és 26. között zajló New Orleans Swingfesztivál pedig a harmincas-negyvenes évekbe repít vissza.
2018. 08. 18. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Sziget Fesztivál látogatottsága - ábrán mutatjuk

A látogatók száma, ezer fő
2018. 08. 18. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szurikáták születtek a Szegedi Vadasparkban

Szurikáták (Suricata suricatta) születtek a Szegedi Vadasparkban, a látogatók már meg is figyelhetik a két kölyköt, mert egyre több időt töltenek az üregeken kívül - közölte Veprik Róbert igazgató az MTI-vel.
2018. 08. 18. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megerősített hálózattal készül az államalapítás ünnepére a Vodafone

A Vodafone Magyarország a gondtalan felhasználói élmény biztosítása érdekében kapacitásbővítéssel készül augusztus 20-ra, az államalapítás ünnepére. A statisztikákból ugyanis kiderül, hogy az augusztusban tapasztalható átlagos forgalomhoz képest az eddigi években augusztus 20-án körülbelül másfélszeresére nőtt a beszéd és az adatforgalom is.
2018. 08. 18. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megnyílt a Magyar ízek utcája

Megnyílt a Magyar ízek utcája szombat délelőtt. A Szent István-napi ünnepségek részeként a háromnapos gasztronómiai eseményt a Budai alsó rakpart Várkert Bazár előtti részén rendezik. Idén a fűszereké a főszerep, és meg lehet kóstolni Magyarország tortáját, valamint a Szent István-napi kenyérverseny győztes cipóit is.
2018. 08. 18. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Figyelemfelhívó videót tett közzé a rendőrség

Az idei első fél évben 440 esetben gázoltak gyalogost zebrán. A rendőrség pénteken figyelemfelhívó videót tett közzé a honlapján.
2018. 08. 18. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Forgalomkorlátozások lesznek a hosszú hétvégén

Az augusztus 20-i rendezvények miatt Budapest több kerületében forgalomkorlátozásokra kell készülni a hosszú hétvégén és a közösségi közlekedés menetrendje is változik - közölte a rendőrség és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
2018. 08. 18. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Fitch augusztusban, az S&P jövő év elején minősítheti fel Magyarországot

A Magyar Nemzeti Bank értékelése alapján Magyarország már megérett a felminősítésre, és bár a Standard and Poor's (S&P) pénteken nem javított az államadós-besorolásokon, a jegybank szerint jövő év elején várható az S&P felminősítése, a Fitch részéről pedig augusztus végén számítanak a pozitív döntésre.
2018. 08. 18. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A nyúlhús a legegészségesebb hús?

Nincs egészségesebb hús, mint a nyúlhús - jelentette ki az agrárminiszter pénteken a Farmer Expón, a nyúlhús fogyasztást népszerűsítő országos kampány debreceni állomásán.
2018. 08. 18. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az MNB 9 millió forintra bírságolta a Korona Takarékot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzforgalmi jogszabálysértések miatt 9 millió forintra bírságolta a Korona Takarék Takarékszövetkezetet - közölte a jegybank pénteken honlapján.
2018. 08. 18. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megnyílt a 32. Mesterségek Ünnepe

Megnyílt a 32. Mesterségek Ünnepe, amelyen mintegy ezer kézműves mester és több száz fellépő mutatkozik be péntektől hétfőig a budai Várban.
2018. 08. 17. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Mol húzta le a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 36,03 pontos, 0,10 százalékos csökkenéssel, 36 436,96 ponton zárt pénteken.
2018. 08. 17. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen időjárásra számíthatunk

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:
2018. 08. 17. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az aszály a fő veszélyforrás ma a magyar mezőgazdaság számára

Az agrárminiszter szerint "az aszály a fő veszélyforrás ma a magyar mezőgazdaság számára".
2018. 08. 17. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több ezren gondoskodnak a biztonságról augusztus 20-án

Több ezer ember gondoskodik az augusztus 20-ai programokon részt vevők biztonságáról - mondta a kormányszóvivő pénteken Budapesten, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) központjában.
2018. 08. 17. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Épül a Szegedi Ifjúsági Centrum

Épül a Szegedi Ifjúsági Centrum, a Szeged-Csanádi Egyházmegye beruházásában megvalósuló létesítmény bokrétaünnepét pénteken tartották.
2018. 08. 17. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

214 milliárd forintos mínuszt könyvelt el az államháztartás

Az államháztartás nettó finanszírozási igénye a második negyedévben 214 milliárd forintot, a negyedéves GDP 2,1 százalékát tette ki, szemben az egy évvel korábbi 21 milliárd forintos, a negyedéves GDP 0,2 százalékának megfelelő igénnyel - jelentette pénteken a pénzügyi számlák adatai alapján a Magyar Nemzeti Bank.
2018. 08. 17. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Már lehet kapni a friss hazai csemegeszőlőt

A tartós meleg miatt idén a csemegeszőlő két-három héttel hamarabb érik, a piacokon, üzletekben már nagy mennyiségben megtalálható a hazai áru - derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) körképéből.
2018. 08. 17. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás