A régiós mezőny hátsó felében a hazai belvárosi ingatlanárak

A tavalyi év harmadik negyedévéhez képest 20 százalékkal nőttek Budapest belvárosában az ingatlanárak. A Duna House legfrissebb adatai szerint, az V., VI. és VII. kerületek átlagos négyzetméterára 705 ezer forint, de az igazán központi, V. kerületi ingatlanok négyzetméterét már 900 ezer forint feletti összegért értékesítik. Ez az összeg azonban meg sem közelíti a környező fővárosok értékeit, Budapest a mezőny hátuljában helyezkedik el.

A régiós mezőny hátsó felében a hazai belvárosi ingatlanárak

A szomszédos országok fővárosai közül Bécs átlagértéke emelkedik ki, amely a 2 millió forintot is meghaladta a közelmúltban, a numbeo adatai szerint. Ennek felét, 1 millió forintot kérnek Ljubljanában, Pozsonyban pedig már erősen megközelítette a milliós határt a belvárosi lakások négyzetméterára. A közép-európai országok közül kiemelkedik Prága is, ahol másfél millió forint a központi ingatlanok átlagos négyzetméterára. A varsói ingatlanokat Budapesthez hasonló árakon kínálják, míg Zágrábban, Belgrádban és Bukarestben valamelyest mérsékeltebbek a központi területek árai.

Mennyi adót kell fizetni ingatlan értékesítésekor? ITT kiszámolhatja!


„Magyarországon jelenleg Budapest árai messze kiemelkednek a többi településen mért értékek közül. Ezen belül a pesti, külsőbb kerületekben 537 ezer, a budai kerületekben 674 ezer forintos átlagos négyzetméterárral lehet kalkulálni tégla építésű ingatlan vásárlásakor. A rendelkezésre álló Duna House adatok alapján elmondható, hogy a belváros egészében ennél jóval magasabbak az árak, ott már átlagosan 705 ezer forintot kérnek egy-egy négyzetméterért, az V. kerület a 900 ezer forint feletti négyzetméteráraival pedig Magyarország legdrágább területének számít. A két érték között helyezkedik el a nemzetközi összehasonlításban közölt hazai átlagérték, amivel még mindig a mezőny végén helyezkedünk el.” – nyilatkozta Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője. „A térségben továbbra sem Budapesten legmagasabbak a négyzetméterárak, bármennyire is erős évek óta a növekedés. Míg idehaza millió alatt van az átlagos négyzetméterár, addig nyugati és északi szomszédainknál már erősen megközelítette vagy meghaladta ezt a határt.



Fővárosunknál kedvezőbb áron, belvárosban, csak a déli szomszédos országokban vásárolhatunk” – tette hozzá az elemzési vezető.

Hozzászólások

Nőtt az érdeklődés az eladó és a kiadó lakások iránt

Január első három hetében jelentősen nőtt az érdeklődés az eladó és a kiadó lakások iránt. Az ingatlan.com piaci portál MTI-hez szerdán eljuttatott elemzése szerint a magánszemélyek hirdetéseinél az egy eladó lakásra 84 százalékkal, a bérbe adandó ingatlanoknál egy lakásra 112 százalékkal volt több érdeklődő, mint a múlt év azonos időszakában.
2019. 01. 23. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Repülőrajttal indított idén a lakáspiac

Kiugró emelkedéssel nyitotta az évet a lakáspiac: a kereslet jelentősen erősödött az eladó és a kiadó lakásoknál egyaránt. Az egy-egy eladó lakásra jutó érdeklődések száma 84 százalékkal nőtt a magánszemélyek hirdetései esetében. A kiadó lakásoknál pedig több mint 100 százalékos volt az emelkedés.
2019. 01. 23. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

20-30 százalékkal több lakáshitelre számít a Duna House

A Duna House cégcsoport tavaly 54 milliárd forint felett közvetített lakáshiteleket, idén 20-30 százalékos bővülésre számítanak a lakásárak, valamint az igényelt hitelösszeg emelkedése miatt - közölte a Duna House kedden az MTI-vel.
2019. 01. 22. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lakásépítési hullám indult Zalaegerszegen

A rendszerváltás óta eltelt évtizedek legjelentősebb lakásépítési hulláma indult el Zalaegerszegen, ahol ezekben az években több mint félezer új lakás épült vagy épül - közölte a város polgármestere keddi sajtótájékoztatóján.
2019. 01. 22. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kockázatos felújítandó lakást vásárolni

Aki saját célra vesz lakást, annak a tapasztalatok szerint nem éri meg felújítandó ingatlant vásárolni. A munkálatok elhúzódhatnak, nem ritka az egy évnél is tovább tartó átépítés és ezt kevesen bírják türelemmel és idegekkel. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint az ügyfelek 70-80 százaléka inkább a készterméket választja, és nekik van igazuk.
2019. 01. 21. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erős ütemben drágultak a lakások az Európai Unióban

Erős ütemben drágultak a lakások az euróövezetben és az Európai Unió egészében is a tavalyi harmadik negyedévben.
2019. 01. 18. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Sorban szigorítanak a kerületek

Szinte pontosan egy éve vezetett be kötelező parkolóhely megváltási díjat a fővárosi VI. kerület a rövidtávú lakáskiadásra, hogy megfékezze az Airbnb korlátlan terjedését és a vele járó turista áradatot. Az OTP Ingatlanpont már akkor jelezte, hogy a környező kerületekben is számítani lehet hasonló intézkedésekre. Az elemzés nem tévedett, idén januárban a VII. kerület, Erzsébetváros is hasonló szabályokat vezetett be. Szomszédja példája azonban azt mutatja, hogy a befektetőket nem tántorítják el a változtatások, a kerület népszerűsége továbbra is töretlen maradt.
2019. 01. 17. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi ingatlan-adásvétel történt tavaly

Tavaly az egész évet tekintve az ingatlan-adásvételek száma országosan meghaladta a 152 ezret, ami nagyságrendileg közel azonos a 2017. évivel - közölte a Duna House (DH) a saját adatain alapuló becslése alapján hétfőn az MTI-vel.
2019. 01. 15. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

23 százalékkal nőtt a Duna House jutalékvolumene

Magyarországon a franchise ingatlanközvetítői hálózat 2018 negyedik negyedévében 2,1 milliárd forintos jutalékvolument, ezzel 23 százalékos növekedést ért el az előző év azonos időszakához képest - tájékoztatta az előzetes adatokról a Duna House cégcsoport az MTI-t pénteken a negyedéves pénzügyi kimutatások közzététele előtt.
2019. 01. 11. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lakótelepi reneszánsz: Van, ahol három év alatt duplájára nőttek az árak

Az OTP Lakótelep Értéktérképének adatai szerint a lakótelepek népszerűsége továbbra is szárnyal mind a költözni vágyók, mind a befektetők körében. Az országban található több száz lakótelep között jó néhány olyan is van, ahol több mint duplájára nőttek az átlagos négyzetméterárak csupán három év alatt. Az árnövekedési rangsor végén sem találni sok olyan helyszínt, ahol 40 százalék alatti a drágulás. Az áremelkedés nem áll meg, a lakótelepi lakás továbbra is kiváló befektetés lehet.
2019. 01. 10. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sokat nyertek a magyar ingatlantulajdonosok - világszinten harmadik helyen Budapest

A kínai Xi’an és az indiai Ahmedabad után Budapesten nőttek legnagyobb mértékben az ingatlanárak az elmúlt évben, derül ki a Knight Frank globális lakáspiaci indexéből. A tanulmány szerint Budapesten 19 százalékos volt az áremelkedés 2017 és 2018 harmadik negyedéve között, amelyet a Duna House adatai is alátámasztanak.
2019. 01. 10. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

A Duna House ismét közreadja havi Tranzakciószám Becslését

A Duna House ismét közreadja havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB), amely szerint 2018 decemberében, országosan 9 721 ingatlan adásvétel bonyolódott.
2019. 01. 04. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mérséklődhet az ingatlanok drágulása

Jövőre is folytatódhat az ingatlanok drágulása, ugyanakkor az áremelkedés mértéke várhatóan az ideinél mérsékeltebb lesz - mondta az Ingatlan.com szakértője szombaton az M1 aktuális csatornán.
2018. 12. 29. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lakásárindexek Magyarországon - egy ábrán

Használt lakások árváltozása; új lakások árváltozása; előző év azonos negyedéve = 100%
2018. 12. 28. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az idén 3 százalékkal nőtt az ingatlanforgalom

A magyar ingatlanpiac mintegy 160 ezer tranzakcióval zárhatja az évet, ami 3 százalékos növekedés 2017-hez képest - közölte az Otthon Centrum (OC) legújabb becslésének adatait csütörtökön az MTI-vel.
2018. 12. 27. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mérséklődő drágulás várható a lakáspiacon

Mérséklődő drágulást vár jövőre a lakáspiacon az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője, mivel szerinte a vevők nem tudják a végtelenségig követni az áremelkedést.
2018. 12. 22. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Budakeszi járás a legdrágább a budai agglomerációban

A fővárosi agglomeráció árversenyét a „Keszik” vezetik, Pesten Dunakeszi, Budán pedig a Budakeszi járás magasan a legdrágább. A budai oldalon azonban teljesen más szempontok játszanak szerepet a népszerűségben, mint a pestin, sokkal nagyobb a jelentősége az érintetlen természeti környezetnek, a sajátos miliőnek és nem utolsósorban a presztízsnek. Van még olyan budai település, ahol mindez megtalálható, sőt még a jó közlekedésről sem kell lemondani!
2018. 12. 21. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A lakásdrágulás és ingatlanpiaci élénkülés rejtett okai

Több friss adat is igazolja, hogy rég volt hasonlóan kedvező helyzetben a magyarországi lakáspiac. A lakások iránti kereslet erős, ez fokozza a lakásépítési kedvet, ami az építőipart és a GDP-növekedést is hajtja. Másik oldalról az is fontos, amíg kitart a GDP-bővülés addig az új és használt lakásokra is lesz kereslet. Az ingatlan.com szerint december közepén több mint 9 ezer új lakás volt elérhető a piacon. Az áremelkedés pedig visszafogottabb lehet, erős kereslet mellett.
2018. 12. 17. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Dunakeszi a fővárosi agglomeráció pesti oldalának legdrágább városa

A három szomszédos település: Dunakeszi, Göd és Fót vezeti a pesti agglomeráció árversenyét. A remek közlekedés, a szolgáltatások minősége és nem utolsó sorban a sok újépítésű ingatlan teszi kifejezetten vonzóvá a környéket. Olyannyira, hogy még számos budapesti kerületet is megelőznek itt a négyzetméterárak. Ijedségre azonban semmi ok: az OTP Ingatlanpontnak vannak tippjei, hol érdemes még keresgélni.
2018. 12. 13. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Díjmentes opcióval nyit a magánhirdetők felé a Duna House

Az ingatlanközvetítő hálózatok közül elsőként a Duna House nyitotta meg magánhirdetők előtt portálját, amelyen most már díjmentesen, korlátlan ideig hirdethetik eladó vagy kiadó lakásukat az ügyfelek, jutalékfizetés nélkül. A dh.hu weboldalon az ingatlan iránt érdeklődő látogatók tavaly 33 millió oldalmegtekintést generáltak, amely jelentős forgalomból már a magánhirdetők is részesülhetnek.
2018. 12. 12. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás