A szabadság után állnak fel a legtöbben a munkahelyükről

A megnövekedett munkaerőhiány miatt egyre magasabb stressznek vannak kitéve a munkavállalók, miközben azzal is tisztában vannak, hogy a megnőtt igény miatt viszonylag könnyen el tudnak helyezkedni, ha a felmondás mellett döntenek. A nyaralás alatt sok dolgozó ismeri fel, hogy már nem motivált és nem akar hosszútávon tervezni a munkahelyén. A szabadság stressz-mentes élményét ráadásul gyakran a munkatársak helyettesítésével és a szeptemberi pörgéssel járó extra nehézségek váltják a visszatéréskor.

A szabadság után állnak fel a legtöbben a munkahelyükről

Hat európai nemzet is szerepel az InterNations TOP 10-es listáján, ahol azt vizsgálták, melyik országban találják a legjobbnak a külföldről érkezett munkavállalók a munka és magánélet egyensúlyát. A felsorolásban több helyen is hosszabb az átlagos munkahét a magyar átlagnál, a dolgozók mégis kipihentebbnek és motiváltabbnak érzik magukat.


Göröcs Lili Melinda, a Profession.hu HR vezetője szerint a legfontosabb tényező, hogy mennyi időre van szükségünk ahhoz, hogy el tudjunk szakadni a munkahelyi feladatokból és környezetből származó stressztől. A már szinte minden ágazatban megfigyelhető munkaerőhiány miatt magasabb stresszt kell megélniük a dolgozóknak a mindennapokban, ráadásul a céges emailek folyamatos követésével a munkaidő és a szabadidő közötti határt is felszámoljuk, így nem tudunk ténylegesen kikapcsolódni.


Milyen főnök lennél? Megmutatjuk!


Nem csak a főnök miatt dolgozunk munkaidőn kívül


Minden korábbi felmérés azt bizonyítja, hogy az átlagos magyar munkavállalók sokkal kevésbé tudatosak abban, hogy időben hazamenjenek a munkahelyükről, illetve ne nézzék az emailjeiket munkaidőn kívül, vagy akár a szabadságukon. Ez jelentősen rontja munka és magánélet közötti egyensúly érzetét és gyengíti a motivációt. A vezetők nem feltétlenül várják el a folyamatos elérhetőséget, de öntudatlanul is azokat a munkavállalókat részesítik előnyben, akik ezt maguktól megteszik. Ha több munkatárs is rendszeresen dolgozik munkaidőn kívül, az hamar a céges kultúra részévé válik.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Mit tehet a munkáltató?


Magyarországon a legtöbb munkáltató még mindig nem kezeli aktívan a HR problémákat és inkább az új dolgozók megszólítására koncentrál, mint a meglévők megtartására. A munkához nem kötődő, kikapcsolódást segítő juttatásokkal és a munkaidő betartásának ösztönzésével jelentősen növelhető a munkavállalók hosszabb távú motivációja – javasolja a szakember.


Munkavállalóként is érdemes már a problémák érzékelésekor beszélni a HR-essel, vagy cégvezetővel és nem várni, míg „végleg betelik a pohár.” A megváltozott munkaerő-piaci helyzet miatt a legtöbb helyen már sokkal rugalmasabban állnak az ilyen jellegű megkeresésekhez és támogatják a stresszt csökkentő alternatív megoldásokat.


Mennyi esélyed van, hogy havi 1 millió Ft-ot keress?


Az új generáció már nem az egyensúlyra vágyik


A fiatalok már nem az egyensúlyra törekednek, hanem az összhangra. Olyan munkahelyet keresnek, ahol otthon érezhetik magukat és barátok veszik körül őket. Nem esnek zavarba, ha egybeolvad a munka és magánélet, mert maga a munkavégzés is kellemes számukra. Ez részben azt is jelenti, hogy a hagyományos munkaidőben többet foglalkoznak magánéleti kérdésekkel, de azt is, hogy azon túl szívesen foglalkoznak a feladataikkal. Ha az összhang megvalósul, a munkavállalók elhivatottabbak és hatékonyabbak lesznek.

Hozzászólások

Tavaly nőtt a konferenciaturizmus Magyarországon

Magyarországon 2018-ban összesen 4816 konferenciát rendeztek, ami 13 százalékkal több az előző évinél - derül ki a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) kongresszusi irodájának 2018-as jelentéséből.
2019. 02. 20. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezeken a településeken veszélyes levegő

Egyre több településen minősítik veszélyesnek vagy egészségtelennek a levegőt a magas szállópor-koncentráció miatt.
2019. 02. 20. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megemeli a béreket a Budapest Airport

Átlagosan 12,8 százalékos béremelést hajtanak végre márciusban a repülőteret üzemeltető cég és leányvállalatai, miután megállapodást kötöttek a szakszervezetekkel.
2019. 02. 20. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Sms-ben is kérhető az szja-bevallási tervezet postázása

Március 18-ig akár sms-ben is kérhetik az szja-bevallási tervezetük postázását az adóhatóságtól azok, akiknek nincs ügyfélkapu-regisztrációjuk - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
2019. 02. 20. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a magyar autók átlagéletkora

Néhány éve 10,5 év volt a magyar használtautók átlagos életkora, 2018-ra ez 14,5 évre nőtt, főleg azért, mert sok idős autó került be az országba - mondta a Das WeltAuto márkaigazgatója szerdán az M1 aktuális csatornán.
2019. 02. 20. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egy versenyen tervezhetnek okosváros megoldásokat a magyar egyetemisták

Okosváros megoldásokat tervezhetnek magyar egyetemisták, az egyetemi csapatok számára írt ki ötletversenyt a Mathias Corvinus Collegium (MCC) a T-Systems Magyarországgal közösen, amelynek fődíja: részvétel a 2019-es Smart City World Congress-en Barcelonában.
2019. 02. 20. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hamarosan lehet jelentkezni az ápolói ösztöndíjra

Jövő hét keddtől jelentkezhetnek az iskolarendszerű egészségügyi szakképzést nyújtó középfokú intézmények nappali tagozatos tanulói az ápolói ösztöndíjra, amelynek összege havi negyvenezer forint - közölte az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) az MTI-vel.
2019. 02. 20. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A vagyonkezelő alapítványokról tárgyal ma az Országgyűlés

Az Országgyűlés ma kezdi tárgyalni a kormány vagyonkezelő alapítványok létrehozását lehetővé tevő törvényjavaslatát.
2019. 02. 20. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mekkora önerő kell egy 50 négyzetméteres lakás megvásárlásához?

Bár még sok fontos részlet hiányzik, a napokban bejelentett, júliustól elérhető támogatott lakáshitelek az eddiginél jóval nagyobb körnek jelenthetnek segítséget. Az ingatlan.com és a money.hu összefoglalója szerint a kétgyermekesek lakásvásárlásához felhasználható 10 millió forintos kölcsön havi szinten 3 milliós megtakarítást hozhat az érintett családoknak a piaci konstrukciókhoz képest. A három vagy több gyermekesek számára elérhető 15 millió forintos kölcsön esetében akár 5 millió forinttal lehet alacsonyabb a teljes kiadás. Egy-egy lakáshitelhez szükséges 20 százalékos önerő egy 50 négyzetméteres budapesti lakásnál az ingatlan.com adatai szerint 6,6 millió forint. Debrecenben, Győrben és Szegeden pedig 3,4-4 millió forintból kijön.
2019. 02. 20. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ingyenes előadásokat hirdetett a Nemzeti Színház

Belépődíj nélküli előadásokat hirdetett a Nemzeti Színház olyan felnőttek számára, akiket élethelyzetük megakadályoz abban, hogy színházlátogatók legyenek - közölte az intézmény az MTI-vel kedden.
2019. 02. 20. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szennyvizet újrahasznosító gázkazánt fejleszt egy hazai cég

Szennyvizet újrahasznosító gázkazánt fejleszt a Vara-FÉG Kft. több mint 768 millió forint összköltségű kutatás-fejlesztési projektben, a fejlesztéshez a cég 384 millió forint támogatást nyert a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) pályázatán.
2019. 02. 20. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így változik a benzin és a gázolaj ára

95-ös oktánszámú, ólommentes autóbenzin és a gázolaj, havi, országos fogyasztói átlagára, forint/liter
2019. 02. 20. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Farsangi karnevál lesz a Fejér megyei Velencén

Jelmezes felvonulás, álarckészítés, koncert és táncelőadás is lesz az ötödik alkalommal megrendezendő farsangi karneválon a Fejér megyei Velencén szombaton.
2019. 02. 20. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyit sportolnak a magyarok

A magyar lakosság 33 százaléka végez kisebb-nagyobb gyakorisággal intenzívebb testmozgást a legutóbbi Eurobarometer felmérés szerint.
2019. 02. 20. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szombaton lesz A Dal döntője

Döntőjéhez érkezett A Dal 2019, szombaton kiderül, hogy a nyolcas mezőnyből melyik mű nyeri el a Magyarország legjobb dala címet. A műsorban vendégfellépőként az AWS is zenél, az együttes tavalyi, győztes dalát adja elő, új formában.
2019. 02. 20. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország eleget tesz az EU légszennyezés-csökkentési követelményeinek

Az Országos Levegőterhelés-csökkentési Program intézkedéseivel Magyarország 2030-ra eleget tesz a légköri szennyezőanyagok mérséklését szigorúan megkövetelő uniós irányelvnek - közölte az agrárminiszter Ungár Péter (LMP) országgyűlési képviselő írásbeli választ igénylő kérdésére.
2019. 02. 19. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Áder János Ausztriába utazik

Áder János köztársasági elnök szerdán hivatalos látogatásra Ausztriába utazik az osztrák államfő meghívására - tájékoztatta a Köztársasági Elnöki Hivatal kedden az MTI-t.
2019. 02. 19. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Átlagosan 10 százalékkal emelkedtek a diák órabérek

Az idén átlagosan 10 százalékkal nőttek a diák órabérek az év elejéhez képest a munkaerő-piaci trendekhez igazodva, így bruttó 1500-2500 forint között alakulnak - közölte a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (DiákÉSZ) tagcégei legfrissebb adatai alapján az MTI-vel kedden.
2019. 02. 19. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az első GDPR bírság háttere - Hol hibázott a megbüntetett cég?

Tavaly nyáron indította a NAIH azt a vizsgálatot, amelynek következtében megszületett az első GDPR bírság Magyarországon. Egymillió forintra bírságoltak egy céget azért, mert nem őrzött meg egy kamerafelvételt. „A GDPR bírság valós kockázat, amelyet nem szabad félvállról venni!” – figyelmeztet Dr. Bitai Zsófia, GDPR-szakértő.
2019. 02. 19. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

VAKT: egy jól működő példa a blockchain alkalmazására az energetikában

Az Egyesült Királyságban tavaly decemberben a Deloitte közreműködésével létrejött a VAKT, egy blockchain-alapú kereskedési platform, amely hatékonyabbá teszi az energiatermékek kereskedelmét, és amely már tizenkét globális vállalatból áll. A szervezet fő missziója az energiaszektor ügyleteinek blokkláncra migrálása, az energiaszektorban elterjedt papíralapú dokumentáció okos szerződésekre cserélése, az adatminőség javítása, a biztonság növelése és az elszámolások gyorsítása, ezáltal csökkentve a szektor szereplőinek költségeit.
2019. 02. 19. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás