A szegénység és a klímaváltozás akadályozza térségünket az éhezés felszámolásában

Az éhezés teljes felszámolása Európában és Közép-Ázsiában nem lehetséges a kisbirtokosok és családi gazdaságok támogatása, és ezáltal a szegénységet csökkentése, nélkül, illetve a klímaváltozás árnyékában a természeti erőforrásainkkal való fenntartható bánásmód nélkül, mondta José Graziano da Silva az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) főigazgatója.

A szegénység és a klímaváltozás akadályozza térségünket az éhezés felszámolásában

Az elmúlt években a térség „jelentős haladást” ért el az alultápláltság felszámolásában, de „egyes országokban az éhezés még mindig problémát jelent” – mondta a FAO Európai és Közép-Ázsiai Regionális Konferenciájának megnyitóján Voronyezsben, melyen 42 ország – köztük Magyarország – minisztere és magas rangú képviselője vesz részt.


„Az alultápláltság és a vidéki szegénység nem szűnik, így Európa és Közép-Ázsia országaitól nagyobb elköteleződést követel az éhezés teljes felszámolása 2030-ig” – hangsúlyozta.


Az éhezés mértéke 10 év csökkenés után újból nőtt 2016-ban, és az előzetes adatok alapján ez 2017-ben is folytatódott.


Itt említett, hogy a FAO adatai szerint Európa és Közép-Ázsia térségben 14 millió ember, többségük vidéken élő, számára nem megoldott a napi betevő. Leginkább Tádzsikisztán (a teljes lakosság 30 %-a), Moldova (8,5 %), Georgia (7 %), Kirgizisztán (6,4 %) és Üzbekisztán (6,3 %) lakói szenvednek ettől.

Erre válaszként a FAO többek között a kisbirtokosok és családi gazdálkodók helyzetének javításán dolgozik a vidéki szegénység mérsékléséért, továbbá a fenntartható természeti erőforrás-gazdálkodáson.


Túlsúly és elhízás

 

A FAO főigazgató megjegyezte, hogy az éhezésre vonatkozó fenntartható fejlődési cél eléréséhez még ennél is tovább kell mennünk, a táplálkozási problémák minden formáját fel kell számolnunk, köztük a mikrotápanyag-hiányt és a túlsúlyt is.

Az elhízás és a túlsúly járványként terjed világszerte, amiben nagy szerepet játszik a sóban és cukorban gazdag feldolgozott élelmiszerek mértéktelen fogyasztása – és ez Európa és Közép-Ázsia országait sem kíméli, mondta Graziano da Silva, példaként említve, hogy Málta, Törökország és az Egyesült Királyság lakosságának mintegy harmada túlsúlyos.


„Támogatni kell az egészséges étrendet a helyzet javításáért. A megfelelő állami szabályozás kulcsfontosságú, hisz a táplálkozás közügy, állami felelősség” – hangsúlyozta, kiemelve a táplálkozási ismeretek, a figyelemfelhívás, és a csomagolásra és a reklámokra vonatkozó szabályozás fontosságát.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Klímaváltozás

 

A klímaváltozás jelenti „az egyik legnagyobb akadályt a fenntartható fejlődés elérésében,” és ezért „az élelmiszerellátó rendszerek átalakítása elengedhetetlen fontosságú, főleg a szegény, vidéki lakosságra való tekintettel.”


Graziano egyértelművé tette, hogy a FAO elkötelezett, és megvizsgál minden lehetséges megoldást azon élelmiszerellátó rendszerek támogatásához, amelyek biztosítanák az egészséges élelemhez való hozzájutást mindenki számára, miközben kímélik környezetünket és a biológiai sokféleséget.


A FAO főigazgató üdvözölte a különböző európai kezdeményezéseket, mint az élelmiszerbankok, melyek az élelmiszerpazarlás és veszteség problémájára válaszul jöttek létre, és az élelmiszerpazarlás azonnali csökkentésére szólított fel. Ami, mint megjegyezte, pozitív hatással lenne a talajokra és más természeti erőforrásokra, különösen a vízre.

 

Végezetül José Graziano da Silva ígéretet tett a konferencia résztvevőinek, hogy a FAO mindent megtesz annak támogatásáért, hogy a világ országai teljesíthessék az éhezés felszámolását célzó globális célt és fenntarthatóvá tegyék mezőgazdaságukat.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor 

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor 

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest? 

 

 

Hozzászólások

Véget ért a debreceni Farmer Expo

Négy nap alatt 35-36 ezer látogatója volt Kelet-Magyarország legnagyobb mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállításának és vásárának, amely hétfő este ért véget a Debreceni Egyetem (DE) Böszörményi úti campusán - közölte Vaszkó László vásárigazgató az MTI-vel.
2018. 08. 21. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hárommilliárd euró aszálykár érte a német gazdákat

Legkevesebb hárommilliárd euró (966 milliárd forint) kár érte a német mezőgazdasági termelőket az utóbbi hónapok csapadékszegény időjárása miatt a betakarítás után készített első becslések szerint - írták hétfőn német lapok.
2018. 08. 20. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi görögdinnye terem itthon - egy ábrán

A görögdinnye termésmennyisége, 2000-2016
2018. 08. 20. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A parlagfűvel szennyezett területet kizárják az agrártámogatásból

A parlagfűvel szennyezett területet kizárják az agrártámogatásból, ha a támogatási szerv tudomására jut a nem megengedett mértékű fertőzöttség, például a helyszíni ellenőrzések során - közölte Nagy István agrárminiszter a parlament honlapján.
2018. 08. 19. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Közép-ázsiai és magyar kézműves mesterek a FAO standján a Mesterségek Ünnepén

A magyar mester előkészül a kosárfonáshoz, míg a Kirgizisztánból érkezett Konobaeva Venera gondosan elrakja fonó kellékeit. Közben elismert magyar és üzbég kézműves mesterek a műhelymunkájukra készülnek az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) standján a Budapesten ma nyíló Mesterségek Ünnepén.
2018. 08. 18. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Itt a Deere friss gyorsjelentése

özzétette harmadik gazdasági negyedéves gyorsjelentését a mezőgazdasági gépeket gyártó Deere, amiben nem sok jóval kecsegtetett a vállalat.
2018. 08. 18. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A nyúlhús a legegészségesebb hús?

Nincs egészségesebb hús, mint a nyúlhús - jelentette ki az agrárminiszter pénteken a Farmer Expón, a nyúlhús fogyasztást népszerűsítő országos kampány debreceni állomásán.
2018. 08. 18. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az aszály a fő veszélyforrás ma a magyar mezőgazdaság számára

Az agrárminiszter szerint "az aszály a fő veszélyforrás ma a magyar mezőgazdaság számára".
2018. 08. 17. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Már lehet kapni a friss hazai csemegeszőlőt

A tartós meleg miatt idén a csemegeszőlő két-három héttel hamarabb érik, a piacokon, üzletekben már nagy mennyiségben megtalálható a hazai áru - derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) körképéből.
2018. 08. 17. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Befejeződött az őszi búza aratása

Befejeződött az őszi búza aratása, csaknem 950 ezer hektárról 4,84 millió tonnát arattak le Magyarországon - közölte az agrárminiszter csütörtökön Csornán, a Magyarok kenyere program Győr-Moson-Sopron megyei gyűjtőnapján.
2018. 08. 17. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tolnában eddig 35 ezer hektárt ellenőriztek a pollen miatt

Tolna megyében eddig 35 ezer hektárnak, a termőterület 14,5 százalékának parlagfű-borítottságát ellenőrizték a járási hivatalok mezőgazdászai - közölte a Tolna Megyei Kormányhivatal csütörtökön az MTI-vel.
2018. 08. 17. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Minden évben tíz százalékkal drágul a termőföld Romániában

A hazai farmerek és külföldi spekulánsok a tavalyinál 9 százalékkal több termőföldet vásároltak az idei év első felében Romániában, a mezőgazdasági hitelezők pedig arra számítanak, hogy legalább 2020-ig fennmarad az évi 10 százalék körüli áremelkedés a román földpiacon - derült ki a Capital.ro gazdasági portál csütörtökön közölt elemzéséből.
2018. 08. 16. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Túl alacsony az ipari alma ára?

Méltatlan helyzetbe hozza a termelőket az ipari alma kirívóan alacsony ára, mivel a jelenlegi kilogrammonként 13 forintos felvásárlási ár mellett a termelők önköltsége, így a betakarítás és a beszállítás költsége sem térül meg - közölte a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) hétfőn az MTI-vel.
2018. 08. 14. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kevesebb gabonája lesz Csehországnak

Csehországban a tavalyinál várhatóan mintegy 7,5 százalékkal kevesebb, 6,345 millió tonna gabonát takarítanak be az idén.
2018. 08. 13. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Háromszorosára nőtt Ukrajna almaexportja

A 2017-2018-as exportidőszakban Ukrajna 40,9 ezer tonna almát exportált, 3,2-szer többet, mint az előző év ugyanezen időszakában, ez utóbbi ugyanis csak 12,8 ezer tonna volt - hozta nyilvánosságra vasárnap az ukrán kormány hivatalos Facebook-oldalán.
2018. 08. 12. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyi szőlő terem hazánkban? - egy ábrán

Szőlőtermesztés Magyarországon (1990-2016) betakarított összes termés, ezer tonna
2018. 08. 12. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Átlagon felüli szójatermés várható Baranya megyében

Az átlagot meghaladó, hektáronként 3,5-4 tonnás szójatermésre számít a fehérjenövény második legnagyobb Baranya megyei termelője, a mohácsi Margittasziget 92 Kft. ügyvezetője. Eberhardt György szerint a növényeknek 5-8 fokkal alacsonyabb hőmérséklet és néhány jótékony eső kedvezne.
2018. 08. 12. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezt érdemes tudni a sertéspestisről - egy ábrán

A sertéspestis bejelentésköteles, fertőző, többnyire halálos kimenetelű, feltehetőleg vírusos eredetű járványos betegség, amely emberre nem átvihető.; A fertőzés átvitele: etetéssel, állatról állatra, szállítás során; Tünetek: láz, bőrvérzés, elkékült fülek, hasmenés
2018. 08. 12. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar szürkemarha komoly jövő elé néz

A magyar szürkemarha sorsa a bizonyíték arra, hogy múltján és jelenén túl nagyon komoly jövő elé is néz - mondta Nagy István agrárminiszter a VI. Szürkemarha Fesztiválon szombaton Harsányban.
2018. 08. 12. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi dinnyét termel Magyarország - ábrán mutatjuk

A görögdinnye termésmennyisége, 2000-2016
2018. 08. 11. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás