A tejsav szerepe a sport világában

A köztudatban számos félreértés kering a tejsavval kapcsolatban. Az egyik ilyen leggyakoribb tévhit, hogy ez felelős az izomlázért. Két dolog is rögtön ellentmond ennek a felvetésnek, ugyanis izomláz a nem megfelelő edzettségű embernél lép fel, míg tejsav minden anaerob terhelés után termelődik. Valamint a tejsav felezési ideje körülbelül fél óra, míg izomláz nagyjából órákkal vagy csak 1-2 nappal később jelentkezik.

A mitsportoljak.hu összeállítása segít kicsit tisztábban látni ebben a témában.

Mi az a tejsav?

A 2-hidroxipropánsav, laktát, vagy közismertebb nevén a tejsav izolálása egy svéd tudós, Carl Wilhelm Scheele nevéhez fűződik. A tejsav egy szerves sav, amely intenzív mozgás vagy fokozott erőfeszítés következtében alakul, és egyre gyorsabban kezd termelődni a szervezetünkben. Lebomlani azonban nem tud ilyen tempóban, vagyis megnő a koncentrációja a szervezetünkben.

A tejsav és az izom kapcsolata

Az izomműködéshez az szükséges, hogy a izomrostot folyamatosan ellássuk ATP-vel. Az, hogy honnan származik az ATP, attól függ, hogy milyen intenzitású munkát végzünk. Magas intenzitású mozgás esetén ugyanis a szénhidrátok elégetéséből származik, alacsony intenzitású erőkifejtés során pedig a zsírokéból. Ez utóbbit aerob átmenetnek nevezzük.

A tejsav szállítása a véráram feladata, az juttatja el az anyagcsere folyamán a felhasználó szervekhez, azaz a májhoz, szívhez és veséhez. Miután megszűnik a fokozott terhelés, nagyjából 30 perc elteltével a termelődött tejsav 50 százaléka eltűnik a sejtből. Az eredeti állapot eléréséhez körülbelül még további 30 percre van szükség. Alacsony intenzitású mozgás esetén még ennél is kevesebb időt vesz igénybe.

Ahogy növekszik a mozgásunk intenzitása, az izmokban fokozódik a tejsav termelés, az anaerob energiaszolgáltatás kerül előtérbe. Ha a lebontás ezt a tempót nem tudja követni, abban az esetben növekszik a vértejsav koncentrációja. Ezt nevezzük az anaerob átmeneti zónájának.

Átmeneti zóna

Azért fontos ismerni az átmeneti zónát, mert lényeges, hogy melyik zónában végezzük az edzést. Az aerob zónában ugyanis sajnos nem fejlődik a szervezetünk, vagyis aluledzés történik. Ha azonban átlépünk már az anaerob zónába, akkor viszont már túledzésről beszélhetünk. Utóbbinak pedig számos negatív hatása van. Ide soroljuk a kedvtelenséget, fáradtságot, levertséget, valamint a teljesítőképességünk csökkenését.

Az átmeneti zóna egy terheléses vizsgálattal könnyen megállapítható. Megmérik a tejsavszintet, meghatározzák az aerob és anaerob küszöb közötti átmeneti zónát. Sportolók számára kifejezetten ajánlott a vizsgálat.

A minél eredményesebb sportolás és egészségünk megőrzése érdekében érdemes megismerni testünket és határainkat. Egy terheléses vizsgálat elvégzését követően a szakértői tanácsokkal a birtokunkban nem csak élmény, de kifizetődő is lesz testünk számára a mozgás.

A CHP kriptó token robbanhat - 1 millió dolláros versenysorozat indul

A GambleFi szektor szupersztárja bejelentette garantált, 1 millió dolláros versenysorozatát. De mit jelent mindez a CHP kriptó token árfolyama számára?
2024. 04. 20. 00:01
Megosztás:

Csúcsot döntött a csehországi személyautó-gyártás

Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.
2024. 04. 19. 23:00
Megosztás:

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

A Rába Járműipari Holding Nyrt. csütörtöki közgyűlése, az igazgatóság javaslatának megfelelően úgy határozott, hogy a járműgyártó vállalat idén sem fizet osztalékot - közölte a győri székhelyű cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2024. 04. 19. 22:00
Megosztás:

Márciusban csökkentek a német termelői árak

Németországban a termelői árak 2,9 százalékkal csökkentek márciusban az egy évvel korábbiakhoz képest az előző havi 4,1 százalékos esést követően, ezzel már a kilencedik egymást követő hónapban jegyeztek fel éves csökkenést - közölte a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken.
2024. 04. 19. 21:00
Megosztás:

Az Alteo rendkívüli osztalékot fizet

Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. közgyűlése 200 forint alaposztalék mellett 200 forint rendkívüli osztalék kifizetéséről döntött részvényenként, elfogadva az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát pénteken - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 04. 19. 20:00
Megosztás:

Kecsegtető volt az évkezdése az ABB-nek

Növekvő árbevétellel és javuló működési eredménnyel zárta az első negyedévet a svájci ABB, az ipari digitális technológiák területén vezető globális vállalat - tájékoztatta a cég az MTI-t csütörtökön.
2024. 04. 19. 19:30
Megosztás:

Többségében veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Gyenge kezdés után vegyesen, többségében indexcsökkenéssel fejezték be a pénteki kereskedést a főbb európai tőzsdeindexek.
2024. 04. 19. 19:00
Megosztás:

A rossz hangulat hatott a magyar tőzsdére is

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 629,35 pontos, 0,96 százalékos csökkenéssel 65 045,06 ponton zárt pénteken.
2024. 04. 19. 18:00
Megosztás:

Csökkent a Conference Board teljesítményindexe márciusban

Márciusban csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe, miután februárban két éve először emelkedett.
2024. 04. 19. 17:30
Megosztás:

A CIG Pannónia közgyűlése rábólintott az osztalékfizetési javaslatra

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. közgyűlése elfogadta az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát csütörtökön, ennek alapján részvényenként 33 forint osztalékot fizet a társaság a 2023-as év után - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 04. 19. 17:00
Megosztás:

Márciusban kevesebb használt lakás kelt el az Egyesült Államokban

Csökkent az Egyesült Államokban az eladott használt lakások száma márciusban.
2024. 04. 19. 16:30
Megosztás:

Szakmai egyeztetés után teszik közzé az Otthonfelújítási program részleteit

Az Otthonfelújítási program felhívásának közzétételét széleskörű szakmai egyeztetés előzi meg - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel.
2024. 04. 19. 16:00
Megosztás:

Visszatérnek az éjszakai talajmenti fagyok

Marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2024. 04. 19. 15:30
Megosztás:

Folytatódik a Zalaegerszeg melletti ipari park kialakítása

Mintegy 300 millió forintból folytatódik Zalaegerszegen a német Metrans leendő logisztikai központja mellett kialakítandó ipari park kiépítésének második üteme - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2024. 04. 19. 15:00
Megosztás:

Megnyílt az ötvenhetedik Burger King nálunk

Az országban az 57., Zalában a második éttermét nyitotta meg Nagykanizsán a Burger King - tájékoztatta a hálózatot működtető Fusion Zrt. csütörtökön az MTI-t.
2024. 04. 19. 14:30
Megosztás:

Szombaton forgalomkorlátozás lesz Budapesten kerékpáros felvonulás miatt

Kerékpáros felvonulás miatt ideiglenes forgalomkorlátozások lesznek szombat délután Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
2024. 04. 19. 14:00
Megosztás:

A vártnál alacsonyabb volt Japánban az infláció

A távol-keleti szigetországban a várt 2,8 százalékkal szemben 2,7 százalékra csökkent márciusban az infláció, míg a februári adat is 2,8% volt.
2024. 04. 19. 13:30
Megosztás:

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát

Elkészült a 33. számú főút újabb szakasza, ezzel Debrecentől Látóképig 2x2 sávon közlekedhetnek a járművek - hangzott el az útszakasz csütörtöki átadó ünnepségén.
2024. 04. 19. 13:00
Megosztás:

A külföldi piacszerzésben kapnak segítséget a magyar vállalkozások

A Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat - közölte az NIÜ csütörtökön az MTI-vel.
2024. 04. 19. 12:30
Megosztás:

Az év végig kétszeresére emeli napelemei számát a Budapesti Közművek

Az év végig megkétszerezi napenergia-termelő kapacitásait a Budapesti Közművek - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2024. 04. 19. 12:00
Megosztás: