A tervek szerint folytatódhat a Wallis autós cégeinek tőzsdére lépése az Alterán keresztül

Terv szerint folytatódhat a Wallis gépjármű kereskedelmi és szolgáltatói tevékenységét ellátó, vállalatcsoportjának tőzsdére lépése miután sikeresen zárult az Altera Nyrt. részvényeire tett kötelező nyilvános vételi ajánlat. A Wallis üdvözli a vételi ajánlat eredményét, mivel az, hogy az Altera tulajdonosai egyetlen részvényt sem ajánlottak fel, azt mutatja, hogy a részvényesek bíznak a Wallis által bemutatott stratégiában. A tranzakciósorozat következő lépéseként a közel 70 milliárd forint éves árbevételű autós vállalatcsoport a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Altera tulajdonába kerülhet.

A tervek szerint folytatódhat a Wallis autós cégeinek tőzsdére lépése az Alterán keresztül

A Wallis Asset Management (Wallis) által az Altera Nyrt. részvényeire tett vételi ajánlat elfogadásának határideje hétfőn lejárt, mely határidőig egyetlen részvényes sem ajánlotta fel részvényét. Az ajánlat lezárultát követően a Wallis 1,74 százaléknyi Altera törzsrészvény vásárlásával 25,07 százalékra növelte részesedését a társaságban, ezzel továbbra is a vállalat legnagyobb tulajdonosa. Ezt követően, az előzetesen meghatározott tervek szerint folytatódhat az Altera átalakulása, így a tranzakciósorozat második lépéseként 15,8 milliárd forint értékű apporttal történő tőkeemelés útján, az Altera tulajdonába kerülnek a Wallis autós vállalatai, melyek Magyarországon és a közép és délkelet-európai régióban gépjármű- és alkatrész kereskedelemmel, szervizszolgáltatásokkal, valamint gépjármű-kölcsönzéssel foglalkoznak. A csoport által képviselt márkák közé tartoznak a BMW személyautók és motorkerékpárok, a MINI, az Isuzu, a Jaguar, a Land Rover, a Maserati, a Ssangyong, és a Sixt rent-a-car. A BMW a prémium autópiacon, míg a Sixt az autókölcsönző piacon foglal el vezető pozíciót.

 

Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!


Müllner Zsolt, a Wallis Csoport vezérigazgatója a tőzsdei megjelenéssel kapcsolatban kiemelte, hogy céljuk a növekedési célok megvalósításához szükséges nyilvános tőkepiac nyújtotta finanszírozási lehetőségek maximális kihasználása úgy, hogy mindeközben kialakuljon egy jelentős mértékű, de kisebbségi közkézhányad, valamint a növekedéssel értéket teremtsenek részvényeseiknek. A vezérigazgató a Wallis autós cégeinek hosszútávú terveiről elmondta, hogy az elmúlt 26 évben elért piaci részesedést Magyarországon és a közép-kelet európai régióban egyaránt növelni szeretnék, amit újabb márkák és piacok megszerzése, valamint az autómobilitáshoz kapcsolódó új tevékenységek indítása révén kívánnak elérni. Ezen célok megvalósítása akvizíciók, új vállalatok alapítása és a meglévők fejlesztése útján történhet. A későbbiekben új befektetési lehetőségeket teremthet az iparág átalakulása, így az elektromos autózás fejlődése, az önvezető autók megjelenése és a közösségi autózás erősödése. A középtávú tervek között szerepel további autóértékesítési pontok nyitása, a már meglévő márkakereskedő- és szervizhálózat fejlesztése.

A vállalatok növekedését a magyar gazdaság bővülése, a turizmus dinamikus fejlődése, az átlagkeresetek növekedése, a fogyasztás felpörgése és a hitelfelvételi kedv fokozódása egyaránt támogatja. Az autós vállalatok jelentős növekedést értek el 2017-ben: együttes árbevételük közel a duplájára, 66,3 milliárd forintra ugrott (magyar számviteli törvény alapján, nem konszolidált adat). A bővülés elsősorban a balkáni piacok megszerzésének volt köszönhető: a csoport árbevételének 49 százaléka származott külföldről, elsősorban az újonnan megszerzett régióból. A fejlődés jelentős hatékonyságjavulással is együtt járt, így az üzemi eredmény 176 százalékkal, 1,6 milliárd forintra nőtt. Az említett tényezőknek és a jó pénzügyi eredménynek köszönhetően a cégek összevont adózott eredménye az előző évi több, mint négyszeresére, 1,8 milliárd forintra ugrott.

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás: