A tőzsdei befektetők erre figyelnek a jövő hét folyamán

A jövő heti hazai makrogazdasági naptárban leginkább a februári inflációs és a tavalyi negyedik negyedéves bruttó hazai termék (GDP) adatok állhatnak a figyelem középpontjában.

A tőzsdei befektetők erre figyelnek a jövő hét folyamán

Hétfőn közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az ipari termelés januári adatának első becslését. Tavaly decemberben az ipari termelés volumene 9,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított index 6,9 százalékos növekedést mutatott. 2015-ben a termelés 7,5 százalékkal volt magasabb, mint 2014-ben. Az előző hónaphoz viszonyítva 0,7 százalékkal csökkent az ipar kibocsátása a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított adatok szerint. A feldolgozóipari export volumene 12,3, a belföldi értékesítésé 4,3 százalékkal nőtt.


Kedden teszi közzé a KSH a GDP tavalyi negyedik negyedéves adataira vonatkozó második becslését. A február 12-én megjelent első becslés szerint Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2,9 százalékkal nőtt 2015-ben az előző évhez képest, tavaly a negyedik negyedévben 3,2 százalékos volt a növekedés az előző év azonos időszakához viszonyítva. A nyers adattal egyezően a naptárhatással kiigazított adat is 2,9 százalékos gazdasági növekedést mutat 2015 egészére, 2014-hez képest. A negyedik negyedéves növekedés naptárhatással kiigazítva 3,1 százalékos volt az előző év azonos időszakához képest. Az előző negyedévhez viszonyítva 1,0 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék volumene tavaly a negyedik negyedévben a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint. A növekedéshez a mezőgazdaság és az építőipar kivételével mindegyik nemzetgazdasági ág hozzájárult.

 

Szintén kedden jelenik meg a fogyasztói árak februári alakulásáról szóló statisztika. Januárban a fogyasztói árak átlagosan 0,9 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban, decemberhez képest 0,1 százalékkal mérséklődtek. A januári adat jelentősen elmaradt az elemzők 1,2 százalékos várakozásától. A legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk drágultak, míg az üzemanyagok ára jelentősen csökkent a múlt hónapban. Kedden a külkereskedelmi termékforgalom januári adatának első becslését is közli a KSH. Tavaly az export euróban számolt értéke 7,1, az import 5,4 százalékkal nőtt, a kereskedelmi többlet 8,118 milliárd euróra nőtt. A kivitel értéke 90,5 milliárd euró (28 038 milliárd forint), a behozatalé 82,4 milliárd euró (25 520 milliárd forint) volt.

 

Az export és az import felülvizsgált növekedési üteme valamivel alacsonyabb lett az első becslésben jelzett 7,4, illetve 5,6 százaléknál, de a többlet az előzetesen is történelmi rekordnak számító 8,098 milliárdnál is nagyobb lett. Az elmúlt évben két olyan hónap is volt, amikor az export év/éves növekedési üteme megközelítette a 14 százalékot: márciusban 13,6, júniusban 13,9 százalékkal szárnyalta túl az egy évvel korábbit.


Pénteken az ipari termelés januári adatának második becslését és a mezőgazdasági termelői árak januári alakulásának statisztikáját publikálják.

Hozzászólások

Így nyerhettél a lottón

Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki:
2017. 10. 22. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Közel 500 hátrányos helyzetű településre terjesztik ki az idősügyi infokommunikációs programot

Közel 500 hátrányos helyzetű településre terjesztik ki az idősügyi infokommunikációs programot, amely 2018 augusztus végéig 1,2 milliárd forint állami támogatásból valósul meg - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért felelős helyettes államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
2017. 10. 21. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen időre számíthatunk

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:
2017. 10. 21. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyíregyházán a szmogriadó tájékoztatási fokozata van érvényben

Megnövekedett a szálló por koncentrációja az elmúlt két napban Nyíregyházán, a mért értékek meghaladták a szmogriadó tájékoztatási küszöbértékét - közölte az önkormányzat sajtószolgálata szombaton az MTI-vel.
2017. 10. 21. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Informatikusok képzéséhez indít programot az NGM

Négy év alatt legalább 4 ezer informatikai fejlesztő állhat munkába a most induló Informatikai fejlesztői karrier start programnak köszönhetően - jelentette be Varga Mihály az MTI-nek adott nyilatkozatában. A nemzetgazdasági miniszter szerint a projekt során kiképzett szakemberek munkába állítása már rövid távon csökkentheti az IT területen fennálló munkaerőhiányt, és középtávon is megoldást nyújthat az iparág munkaerő-keresletének kielégítésére.
2017. 10. 21. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A befektetők láthatóan bíznak a magyar gazdaságban

A befektetők láthatóan bíznak a magyar gazdaságban - mondta Csath Magdolna közgazdász szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
2017. 10. 21. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyit költöttünk zöldségre és gyümölcsre a múlt évben

Több mint 330 milliárd forintot költöttek a magyar háztartások zöldségre és gyümölcsre tavaly, mintegy 12 százalékkal többet az azt megelőző évhez képest, ez a napi fogyasztási cikkek éves forgalmának valamivel több mint a tizede - derült ki a GfK Hungária reprezentatív felméréséből, amelyet a Budapesti Nagybani Piac Zrt. megbízásából végzett.
2017. 10. 21. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hárommilliárd forintból fejlesztenek Szolnokon

Összesen hárommilliárd forintos fejlesztés kezdődik Szolnokon a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében támogatott nyertes pályázatoknak köszönhetően. A beruházások során egyebek mellett egy közösségi térként is funkcionáló őspark is létesül - közölte a szolnoki polgármesteri hivatal sajtóreferense az MTI-vel.
2017. 10. 21. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyi bort termel Magyarország?

egyszer fejtett bor, millió liter
2017. 10. 21. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Külföldi sajtó Magyarországról - Financial Times

A Financial Times című brit üzleti napilap a közép- és kelet-európai régió "ígéretes gazdasági kilátásaival", valamint a térség országainak politikai problémáival foglalkozott.
2017. 10. 21. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sűrű köd miatti figyelmeztetést adtak ki szombatra is

A tartós, sűrű köd miatti figyelmeztetést szombatra is a fél országra kiadta az Országos Meteorológiai Szolgálat.
2017. 10. 21. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT - A nap nyertese az OTP

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 34,41 pontos, 0,09 százalékos emelkedéssel, 39 132,62 ponton zárt pénteken, ami új történelmi csúcs.
2017. 10. 20. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kampánnyal népszerűsíti a belföldi utazást az MTÜ

A belföldi utazást népszerűsítő kampányt indított a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), Magyarország kiemelt helyeinek, sokszínű, őszi kulináris kínálatának, borainak és borvidékeinek, valamint a Szent Márton napi hagyományok megismerésére ösztönzik a magyar utazni vágyókat.
2017. 10. 20. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Változik a közösségi közlekedés menetrendje október 23-án

Az 1956-os forradalom és szabadságharcra emlékező ünnepségek, és az azokhoz kapcsolódó közúti forgalmi változások miatt a Budapesti Közlekedési Központ járatai a szokásostól eltérő menetrend szerint közlekednek.
2017. 10. 20. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb belvárosi szórakozóhelyet számoltak fel a rendőrök

Túlszámlázás miatt újabb szórakozóhelyet számoltak fel a rendőrök Budapest belvárosában, huszonegy alkalmazottat előállítottak, közülük ötöt őrizetbe is vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken a rendőrség honlapján.
2017. 10. 20. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Még megfontolják a kötelező kéményellenőrzést eltörlő törvényt

Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek pénteken Áder János köztársasági elnök azt a kedden elfogadott törvényt, amely megszüntette a családi házak kötelező kéményseprőipari ellenőrzését.
2017. 10. 20. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jótékonysági est lesz az Erkel Színházban

Liszt, Schubert és Mozart művei szólalnak meg vasárnap a budapesti Erkel Színházban a Zongoraáriák című esten, amelynek bevétele az Őrzők Alapítványt, a Semmelweis Egyetem II. számú (Túloltó utcai) Gyermekklinika hivatalos alapítványát támogatja.
2017. 10. 20. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Növelnék a magyarok almafogyasztását

Évről-évre csökken az almafogyasztás, az egy főre jutó fogyasztás 12 kilogramm évente, amit 20-25 kilogrammra kellene növelni, ezért indítottak kampányt a fogyasztás élénkítésére - mondta Mártonffy Béla, a Nemzeti Agrárkamara (NAK) országos kertészeti osztályának elnöke az M1 aktuális csatornán pénteken.
2017. 10. 20. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újranyitották a magyar nagykövetséget Bogotában

Újranyitották a magyar nagykövetséget Bogotában, a külgazdasági és külügyminiszter szerint a cél az új kolumbiai fejlődési szakasz nyújtotta lehetőségek kihasználása.
2017. 10. 20. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a munkanélküliségi ráta

foglalkoztatottak száma, munkanélküliek száma a munkanélküliségi ráta alakulása
2017. 10. 20. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás