A vártnál jobban sikerült a JP Morgan Chase első negyedéve

Emelkedő bevételek mellett a vártnál nagyobb nyereséget termelt a JP Morgan Chase az idei első negyedévben.

A vártnál jobban sikerült a JP Morgan Chase első negyedéve

A legnagyobb amerikai bankcsoport negyedéves bevétele 6,2 százalékkal, 25,6 milliárd dollárra nőtt.
   
Az adózott eredmény 6 milliárd 448 millió dollárt, részvényenként 1 dollár 65 centet tett ki, szemben az egy évvel korábbi 5 milliárd 520 millió dollárral, egy részvényre vetítve 1 dollár 35 centtel. A teljes profit közel 17 százalékkal, az egy részvényre jutó nyereség pedig 22 százalékkal emelkedett éves összevetésben.
    

Elemzők rosszabb eredményre, részvényenként 1 dollár 51 centes nyereségre számítottak.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 2,5% (KSH, 2017. szept.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

   
A befektetők értékelték a vártnál jobb beszámolót, így a JP Morgan Chase árfolyama a tőzsdenyitás előtti elektronikus kereskedésben 0,82 százalékkal, 86,10 dollárra emelkedett New Yorkban.
    

Tavaly november óta 22 százalékkal nőtt az árfolyam a szerda esti zárásra.
   
A nagy amerikai bankok közül elsőként a JP Morgan Chase tette közzé gyorsjelentését az első negyedévről. A Wells Fargo és a Citigroup ugyancsak csütörtökön hozza nyilvánosságra gyorsjelentését.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Nem nőtt az inflációs nyomás az Egyesült Államokban

Nem nőtt az inflációs nyomás az Egyesült Államokban az elmúlt bő másfél hónapban - áll az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdán közzétett Bézs Könyv jelentésében.
2018. 01. 18. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedik a Bank of America árfolyama

A vártnál kisebb mértékben emelkedett a Bank of America (BofA) bevétele és profitja a tavalyi negyedik negyedévben, árfolyama ennek ellenére enyhe pluszban áll a New York-i tőzsde nyitása előtti elektronikus kereskedésben.
2018. 01. 17. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Fehér Ház orvosa: Donald Trump egészséges, csak le kell fogynia

Az elnök nagyon egészséges, csak le kell fogynia - mondta Ronny Jackson, a Fehér Ház orvosa, aki kedden sajtótájékoztatón ismertette a múlt pénteken Donald Trump elnökön végzett orvosi vizsgálat eredményeit.
2018. 01. 17. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elnöksége első évében Trump elfogadottsága rendkívül alacsony volt

Elnöksége első évében Donald Trump elfogadottsága rendkívül alacsony, 39 százalékos volt - ez derül ki a Gallup közvélemény-kutató intézet legújabb felméréséből.
2018. 01. 17. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Bírságot kapott az Oberbank

Pénzforgalomra vonatkozó előírásokat sértett meg az Oberbank fióktelepe, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a feltárt jogsértések miatt 20 millió forintos bírságot szabott ki.
2018. 01. 16. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új fejezet nyílhat a magyar-amerikai politikai kapcsolatrendszerben

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn délután Washingtonba érkezett, s másfél napos tárgyalásai megkezdésével hangsúlyozta: a magyar-amerikai kapcsolatok új szakasza kezdődhet.
2018. 01. 16. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Biztonságosabb riasztási rendszert vezettek be Hawaiin

A szombati hamis rakétariadó után biztonságosabb riasztási rendszert vezettek be Hawaiin.
2018. 01. 16. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump kijelentette, hogy ő a legkevésbé rasszista ember

Donald Trump amerikai elnök vasárnap este kijelentette, hogy ő "a legkevésbé rasszista ember", s egyúttal ismét nyitva hagyta az utat a fiatal illegális bevándorlókat a kitoloncolástól védő program előtt.
2018. 01. 15. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Javítanák az orosz-amerikai viszonyt

Anatloij Antonov washingtoni orosz és Jon Huntsman moszkvai amerikai nagykövet egyeztetett lépésekre készül az orosz-amerikai viszony javítása érdekében.
2018. 01. 15. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kiderült, hogyan hódították meg a Földet a virágos növények

Amerikai tudósok megfejtették, hogy hódították meg a Földet a virágos növények, melyek a ma élő növények 90 százalékát teszik ki - számolt be a BBC hírportálja.
2018. 01. 15. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Most ez a legnézettebb film az amerikai mozikban

Második hete nincs legyőzője a Jumanji - Vár a dzsungelnek az észak-amerikai mozik jegypénztárainál, a becslések szerint a hosszú hétvégén 34,3 millió dollárt (forint) költöttek a vígjátékra a nézők - írta a Variety filmes szaklap.
2018. 01. 15. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar régiós vezetőt nevezett ki a Mastercard

2018 januártól Romvári Frigyes a Mastercard régiós ügyfélkapcsolati igazgatójaként folytatja munkáját, ezen belül kiemelt feladata lesz a fizetéstechnológiai cég és az OTP Bank régiós kapcsolatának támogatása.
2018. 01. 14. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hamis rakétariadó keltett pánikot Hawaiin

Hamis rakétariadó keltett kisebb pánikot szombaton a Hawaiihoz tartozó Oahu szigetén: helyi idő szerint szombaton reggel azzal riadóztatták a lakosságot, hogy ballisztikus rakéta közeledik a szigethez, és mindenkinek azonnal fedezékbe kell vonulnia.
2018. 01. 14. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kedvezőek lehetnek az új pénzforgalmi szabályok a bankkártya-tulajdonosoknak

Szombattól új pénzforgalmi szabályok lépnek életbe Magyarországon is, amelyek a PSD2, azaz a pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló módosított uniós irányelv alapján számos kedvező változást hoznak a pénzügyi szolgáltatások terén. Az új szabályok több esetben kedveznek a bankkártya-tulajdonosoknak.
2018. 01. 13. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Alacsonyabb lett a decemberi infláció az Egyesült Államokban

Az energiaárak csökkenése miatt alacsonyabb lett a decemberi infláció az Egyesült Államokban az előző havinál és az elemzői várakozásoknál a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete a Bureau of Labor Statistics pénteken közzétett kimutatása szerint.
2018. 01. 13. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump elnök meghosszabbítja az Irán elleni szankciók felfüggesztését

Donald Trump amerikai elnök egyelőre meghosszabbítja az Irán elleni szankciók felfüggesztését.
2018. 01. 13. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az amerikai szenátust is célba vehették az orosz hackerek

Az amerikai szenátus elleni kémtevékenységet készítettek elő az elmúlt hónapokban azok az orosz számítógépes kalózok, akik kapcsolatban állnak az orosz kormánnyal és a 2016-os elnökválasztás előtt behatoltak az amerikai Demokrata Párt levelezőrendszerébe, megzavarva a választási kampányt - állítja egy tokiói székhelyű kiberbiztonsági cég.
2018. 01. 13. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb rekordzárást vettek célba a főbb amerikai tőzsdeindexek

Pozitív kezdéssel és folyamatos emelkedéssel újabb rekordzárást vettek célba pénteken a főbb amerikai tőzsdeindexek.
2018. 01. 12. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hatékony a dohányzási tilalom bevezetése

Hatásos a dohányzási tilalom bevezetése, de nem egyformán érinti a társadalom különböző rétegeit - mutatták ki amerikai kutatók.
2018. 01. 12. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

15 százalékkal csökkent az amerikai költségvetés hiánya

Az amerikai költségvetés hiánya decemberben 15,2 százalékkal csökkent éves összevetésben.
2018. 01. 12. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás