Adótervezés nyílt lapokkal

Egy a minap kihirdetett irányelv alapján előfordulhat, hogy a jövőben a nevünk és a kapott adótanácsunk részletei az adóhatóságnál landolnak. 2020 júliusától ugyanis a tanácsadók vagy bizonyos esetekben maguk az adózók kötelesek lesznek tájékoztatni az adóhatóságot egyes, agresszívnak minősített adótervezési konstrukciók részleteiről. Ráadásul a tájékoztatási kötelezettség, visszamenőlegesen, mindazokra a struktúrákra is kiterjed, amelyek megvalósításába az adózók 2018. június 25. után kezdenek bele – figyelmeztet a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.

Adótervezés nyílt lapokkal

Az elmúlt évek során érezhetően felerősödött a harc az adókikerülés és az agresszív adótervezés ellen. Ennek újabb kézzelfogható állomása az a már régebb óta lebegtetett elképzelés, mely szerint a tanácsadók legyenek kötelesek tájékoztatni az adóhatóságot az általuk ajánlott vagy értékesített olyan adótervezési „termékekről”, amelyek agresszívnek tekinthetők.
 
A koncepciót meglepő gyorsasággal elfogadták, ennek eredményeként az EU június 5-én közzétett irányelve alapján, a határon átnyúló, agresszív adóstruktúrákat 2020. július 1-jét követően bejelentési kötelezettséggel sújtja. A szabályozás lényege, hogy a struktúra megtervezésében részt vevő tanácsadóknak – vagy bizonyos esetekben magának az adózónak – részletes adatokat kell szolgáltatnia a nemzeti adóhatósághoz az olyan, határon átnyúló adótervezési struktúrákról, amelyek megfelelnek az irányelvben meghatározott egyes sajátosságoknak. A nemzeti adóhatóság ezeket az adatokat egy központi, EU-s adatbázisba továbbítja, amelyen keresztül az összes uniós tagállam szintén hozzáférést kap az így bejelentett struktúrához. Fontos tudni, hogy az adatszolgáltatás nem anonim, azaz a nyilvántartás beazonosítható módon tartalmazni fogja mind az adózót, mind az egyéb érintett személyeket, valamint a struktúra tartalmát és értékét is.


Mennyi adójóváírás járna neked éves szinten? ITT megnézheted!

 
Tegnapra kell
 
Fehér Tamás, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda vezető ügyvédje szerint, a 2020. júliusi időpont távolinak tűnhet ugyan, a most közzétett szabály azonban már 2018. június végétől alapjaiban érinteni fogja az adótervezési gyakorlatot.  Az adatszolgáltatási kötelezettséget ugyanis visszamenőlegesen is teljesíteni kell, mégpedig mindazon struktúrákra, amelyeket ez év június 25-ét követően kezdenek el megvalósítani. Azaz, ha valaki egy hónap múlva egy magyar adótanácsadó segítségével megvalósít valamely, az irányelv által agresszívnek minősíthető adóstruktúrát, számíthat arra, hogy neve 2020. júliusát követően megjelenik egy egységes EU-s adatbázisban. Ráadásul ez a visszamenőleges alkalmazás számtalan egyéb kérdést is felvet, már csak azért is, mivel a tagállami szabályokat csak jóval később, 2019 végéig kell meghozni.
 
Kell-e aggódni?

 
Fontos szempont, hogy az adatszolgáltatási kötelezettség főként a valóban agresszív adótervezési struktúrákat sújtja, amelyek az utóbbi időkben az itthoni adótervezési gyakorlatban is háttérbe szorultak. Így például a bejelentési kötelezettség ki fog terjedni azon struktúrákra, amelyek révén érdemi tevékenységet nem folytató entitások közbeiktatásával a cél a tényleges tulajdonosi háttér elfedése. Ugyanakkor könnyen a bejelentési kötelezettség áldozatául eshetnek azok a nem feltétlenül agresszív struktúrák is, ahol a tanácsadó az adómegtakarítás fejében sikerdíjat kap, feltéve, hogy egyébként a struktúra egyik fő előnye maga az adómegtakarítás. Szintén könnyebben válhatnak bejelentendővé a kapcsolt vállalkozások közötti egyes tranzakciók is. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy mint minden irányelv, ez is minimum elvárásokat fogalmaz meg a tagállamokkal szemben, azaz lehetnek olyan tagállamok, amelyek tágabban határozzák majd meg a bejelentendő struktúrák körét.

 

Megszoksz vagy megszöksz?
 
Kérdéses jelenleg, hogy az adótanácsadói szakma miként fogja majd lereagálni ezt a szabályozást. Értelemszerűen kétes az üzleti értéke egy olyan adótanácsnak, amelyről később a tanácsadónak, az adózó adatai feltüntetésével, bejelentést kell tennie az adóhatóság felé. Felvállalnak-e majd a felek ilyen struktúrákat, vagy ezek a tanácsok eleve meg sem születnek majd? Kérdéses továbbá az is, hogy kialakul-e egyfajta passzív ellenállás a tanácsadói szakma részéről a bejelentési kötelezettséggel szemben. Valószínűleg ezt jelentősen befolyásolni fogják azok a szankciók is, amelyek a ’be nem jelentő’ tanácsadókkal szemben kiszabhatóak lesznek – és amelynek részletei még szintén kidolgozásra várnak.


Mennyi esélyed van, hogy havi 1 millió Ft-ot keress?

 
Egy biztos: annak, aki mostantól adótanácsot ad, vagy adótanácsot kap, tudnia kell: bizonyos esetekben felmerülhet, hogy a struktúra egy példánya az adóhatóság asztalán landol majd.  Mindazok pedig akiknek jelenleg már meglévő, de még végre nem hajtott struktúra áll a rendelkezésére, talán okosan teszik, ha annak végrehajtását még június 25-e előtt megkezdik.

Hozzászólások

Közjegyzői kamara: Nem fordulhat elő, hogy valaki csak adósságot örököl

Az örökös csak a megörökölt vagyonnal felel az örökhagyó tartozásaiért - mondta Parti Tamás, a Budapesti Közjegyzői Kamara elnöke szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
2018. 10. 20. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre hatékonyabb a NAV, mégis érdemes vele vitatkozni

Minden eddiginél eredményesebbek az adóhatóság ellenőrzései, mégis célszerű bíróságon vitába szállni a szervezet néhány megállapításával – mutat rá a Vámosi-Nagy Ernst & Young Ügyvédi Iroda. Szakértők szerint azok a vállalatok indulnak jó esélyekkel egy esetleges adóvitában, amelyek a saját jogaik mellett tisztában vannak a hatóság kötelezettségeivel és a bírósági esetjoggal is.
2018. 10. 20. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

12 millió forintra nőhet a kisvállalkozások áfamentessége

Jövőre 12 millió forintra nőhet a kisvállalkozások áfamentessége, csökkenhet a bankadó, még több nyugdíjast és kutatót foglalkoztathatnak a cégek, illetve hozzájárulnak a közterhekhez azok a cégóriások, akik eddig ezt nem tették - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) pénteken az MTI-vel.
2018. 10. 19. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tények és tévhitek az szja és a tb területén

Az egyik leggyakoribb tévhit külföldi magánszemélyek magyarországi munkavégzése kapcsán, hogy nem kell Magyarországon személyi jövedelemadót fizetni, ha a külföldi társaság által belföldön foglalkoztatott munkavállaló 183 napnál nem tölt többet az országban. A helyzet azonban korántsem ilyen egyszerű, több tényezőt is figyelembe kell venni, ha biztosan el akarják kerülni a cégek az adókockázatokat.
2018. 10. 18. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nehezebb lesz áfát csalni januártól az EU-ban

A néhány héttel ezelőtt elfogadott áfacsomaggal olyan problémákat szeretnének kezelni az Unió döntéshozói, amelyek a különböző kereskedelmi ügyletek során merülnek fel az áfa elszámolása során. A januártól életbe lépő intézkedések sok vállalkozás számára jelentenek majd technikai könnyítést vagy mérsékelhetik a felmerülő kockázatokat, hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST.
2018. 10. 18. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Száz milliós adócsalás miatt indult eljárás két autókereskedő ellen

A gyanú szerint mintegy 600 millió forintnyi adó befizetését kerülte el két autókereskedő, az ügyészség indítványozta letartóztatásukat - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.
2018. 10. 18. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ügyvédek kerülhetnek informatikai csalás gyanújába

A jogalkotás, jogalkalmazás és az informatika különböző sebességű fejlődése könnyen bajba sodorhatja az informatikai témájú ügyekkel foglalkozó ügyvédeket.
2018. 10. 17. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre kevesebben tartoznak tartósan az adóhatóságnak

Továbbra is sok tartós adósa van a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV), de a harmadik negyedévben mérséklődött a számuk - derül ki a NAV honlapján közzétett adatokból.
2018. 10. 16. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fedezetkezelés – működik is, meg nem is

Közel tíz év tapasztalat alapján elmondható: bár az építőipari lánctartozások megelőzésére létrehozott ún. fedezetkezelői rendszer alapjaiban bevált, vannak a rendszernek még betemetetlen lyukai. Ráadásul az új polgári perrendtartás idén januári hatálybalépése újabb kihívás elé állítja az intézményt. -foglalja össze a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.
2018. 10. 16. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

93 adózónál tárt fel jelentős adóhiányt a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 93 adózónál tárt fel nagy összegű adóhiányt a harmadik negyedévben, közülük 49 társaság, 44 magánszemély - derül ki a hivatal honlapján közölt, szeptember 28-i állapotot tükröző adatokból.
2018. 10. 15. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentős többletmunkát okoz a Brexit a NAV-nak

A Brexit jelentős többletfeladatokat ró a Nemzeti Adó- és Vámhivatalra (NAV), a felkészülés már elkezdődött - jelentette ki a Pénzügyminisztérium (PM) vámszakmai és a nemzetközi ügyekért felelős helyettes-államtitkára a Magyar Vámügyi Szövetség őszi konferenciájának pénteki sajtótájékoztatóján, Egerben.
2018. 10. 12. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Visszaszorulóban az adócsalás Magyarországon

Az elmúlt években a közép- és kelet-európai régióban Magyarország az élmezőnybe került a beszedett áfa vonatkozásában. Az Európai Bizottság által közzétett legfrissebb „rangsor” szerint a régióban csak Ausztria előzi meg hazánkat. A PwC Magyarország adószakértői szerint a pozitív fordulat több tényezővel is magyarázható, ilyen például a belföldi összesítő jelentés, amelyen bizonyos összeg feletti áfatartalmú számlákat tételesen fel kell tüntetni; illetve az Elektronikus Közúti Áruforgalom-ellenőrző Rendszer (EKÁER) 2015-ös bevezetése is.
2018. 10. 12. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Napokon belül ellenőrzi az őstermelőket az adóhatóság

Az adóhatóság megyei, fővárosi igazgatóságai október 15-től vizsgálatot indítanak az őstermelői tevékenységet folytató adózók körében.
2018. 10. 09. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem készültek fel a cégek a globális adórendszer teljes átalakulására

Folyamatos erőfeszítésre van szüksége a cégeknek, hogy adó- és pénzügyeik kezelésében lépést tartsanak az egyre inkább transzparens és összekapcsolódó nemzetközi adórendszerekkel. A döntéshozók 93 százaléka tart tőle, hogy nem fogja tudni kezelni a különböző nemzeti adóhatóságok esetenként egymásnak ellentmondó álláspontját – derül ki az EY több mint 1700 cégvezető körében végzett nemzetközi kutatásából.
2018. 10. 09. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatódik a munkát, jövedelmet terhelő adók csökkentése

A kormány folytatni kívánja a munkát, jövedelmet terhelő adók csökkentését, szeretné elérni, hogy a magyar adórendszer e téren a régió legversenyképesebb rendszere legyen, és radikálisan csökkenteni kívánják az adónemek számát is - mondta a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára csütörtökön, a Nemzeti Adókonzultáció szakmai konferencián.
2018. 10. 06. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kiment vagy nem ment ki? Új áfaszabályok a közösségi termékértékesítésekre

Az áfa-mentes közösségi termékértékesítésekre vonatkozó szabályok már jóideje borzolják a vállalkozások idegeit. Az adóhatóság ugyanis nem egyszer tagadja meg az ilyen ügyletekre jutó adómentességet arra hivatkozva, hogy az áru nem hagyta el az országot. Az EU minap elfogadott javaslata ugyan egyértelműsít a szabályokon, azonban az azoknak való megfelelés komoly bürokráciát igényel az EU-ba értékesítő cégektől.- foglalja össze a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.
2018. 10. 04. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Október 15-ig kell benyújtani a szeptemberi bevándorlási különadó bevallást

Október 15-ig kell benyújtani a szeptemberi időszakra vonatkozó bevándorlási különadó bevallást, és a 25 százalék adót is addig kell megfizetni - hívja fel a figyelmet a Pénzügyminisztérium (PM).
2018. 10. 04. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EP 25 százalékban maximálná az áfát az uniós tagországokban

Az Európai Parlament (EP) 25 százalékban maximálná a tagállamokban az általános forgalmi adó (áfa) felső kulcsát; a képviselők emellett a szerdai plenáris ülésen támogatták az áfaszabályok Európai Bizottság által javasolt reformjának jó részét - közölte az uniós parlament sajtószolgálata.
2018. 10. 03. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jövőre 12 millió forintra nőhet a kisebb vállalkozások áfamentessége

Az uniós tagállamok pénzügyminiszterei kedden döntöttek arról, hogy támogatják a magyar kormány azon kérését, amely a kisvállalkozásoknak jelentős adócsökkentést és egyszerűsítést biztosíthat - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter szerdán az MTI-nek nyilatkozva. A döntés értelmében akár már jövőre négymillió forinttal 12 millió forintra emelkedhet az általános forgalmi adót (áfa) érintő mentesség felső összeghatára a legkisebb vállalkozásoknál - tette hozzá.
2018. 10. 03. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jövőre a KSH a NAV adataiból készíti a kereseti statisztikát

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jövőre a Nemzeti Adó- és Vámhivatal járulékbevallásaiból állítja elő és publikálja a havi kereseti adatokat - közölte a KSH szerdán az MTI-vel.
2018. 10. 03. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás