Aggodalmat okoz a bankközi hitelkamatláb gyors növekedése Romániában

Romániában aggodalmat okoz a lakossági és vállalati hitelek törlesztőrészletét befolyásoló három hónapos bankközi hitelkamatláb (ROBOR) gyors ütemű növekedése, amely hétfőn 1,71 százalékra emelkedett.

Aggodalmat okoz a bankközi hitelkamatláb gyors növekedése Romániában

A ROBOR főleg szeptember második felében kezdett gyors ütemben emelkedni. Hétfőn 1,71 százalékra emelkedett a pénteki 1,58 százalékos értékéről a Román Nemzeti Bank (BNR) közlése szerint. A ROBOR 2016 elején esett 1 százalék alá, azóta több mint 1 százalékponttal növekedett. Szeptember elején még 0,9 százalék volt, szeptember 18-án lépte át az 1 százalékot.
   
Liviu Dragnea, a román kormány fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke hétfőn kijelentette: szükség van egy megbeszélésre a kormány és a román nemzeti bank képviselői, illetve a kereskedelmi bankok között, mert a ROBOR emelkedése fontos téma.
   
Pénteken Mihai Tudose miniszterelnök a román jegybankot bírálta, mert szerinte a BNR-nek kellett volna vigyáznia arra, hogy a ROBOR ne nőjön. A kormányfő az intézmény vezetőit burkoltan hazafiatlansággal vádolta. Közölte: jövő héten találkozni akar a jegybank kormányzójával, ugyanis meg akar bizonyosodni arról - mondta -, hogy a jegybank Románia érdekeit védi még, vagy olyan intézmény, amelynek vezetői saját jólétük biztosításával vannak elfoglalva.
   
A román központi bankot a rendszerváltozás óta rövid megszakítás kivételével Mugur Isarescu vezeti, akinek tevékenységét valamennyi kormány elismerte. Tudose bírálata szokatlan, a román kormányok ugyanis általában nem kritizálták a nyilvánosság előtt a jegybankot.
   
Adrian Vasilescu, a BNR stratégiai tanácsadója szerint a világ más országaiban is lassan véget ér a nagyon olcsó hitelek korszaka, Romániában is ez történik. Szerinte a ROBOR növekedése nem tekinthető túl magasnak.
   
Az egyik legnagyobb piaci szereplőnek számító osztrák Raiffeisen Bank vezérigazgatója, Steven van Gröningen kijelentette a Ziarul Financiar című gazdasági újságnak, hogy nem a bankközi hitelkamatláb növekedése számít anomáliának, hanem az eddigi időszak, amikor szinte nulla volt a kamatláb.
   
Romániában az éves inflációs ráta augusztusban 1,2 százalék volt. A jegybank a fogyasztói árak növekedésére számít. A jövő év elején az infláció átlépheti a 3 százalékot, miután az idei évig másfél esztendőn át negatív tartományban volt. Az alapkamat egyelőre a történelmi mélypontnak számító 1,75 százalékon áll immár 2015 májusa óta.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

A legjobb támogatás, amiről még nem hallottál

A magyar munkáltatók számára elérhető a lehetőség, hogy egészségpénztári keretek között célzott szolgáltatások révén támogassák munkavállalóikat, könnyítve ezzel az egészségmegőrzéshez és a családi kiadásokhoz kapcsolódó terheiken. Bár a hazai cégek már 2019-től választhatják ezt a kedvező adózású támogatási formát, egyelőre még nem terjedt el széles körben – hívja fel a figyelmet az OTP Egészségpénztár.
2021. 08. 25. 14:00
Megosztás:

Az MNB szeptemberben méri fel a kamatemelések eredményeit

A monetáris tanács a szeptemberi inflációs jelentés ismeretében értékeli átfogóan a kamatemelési ciklus eredményeit és azonosítja az inflációs kilátásokat övező kockázatokat - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa a keddi kamatdöntés indoklásában.
2021. 08. 24. 23:00
Megosztás:

Javította a cseh gazdasági prognózist a prágai pénzügyminisztérium

Javította a cseh gazdasági előrejelzését a prágai pénzügyminisztérium. A kedden nyilvánosságra hozott új előrejelzése szerint az idén 3,2 százalékkal fog emelkedni a bruttó hazai termék (GDP) Csehországban, míg áprilisban a tárca 3,1 százalékos növekedést várt.
2021. 08. 24. 22:00
Megosztás:

Ősztől újra törlesztene a még moratóriumban lévők nagy többsége

Pozitív, jövőközpontú és a problémák megoldására irányuló kommunikációt várnak a pénzügyi szolgáltatójuktól a lakossági ügyfelek a koronavírus-járvány okozta új környezetben – derül ki a CIB Bank nemrégiben a saját ügyfélkörében elvégzett online kutatásából. Az immár második alkalommal elvégzett felmérés alapján a válaszadók legnagyobb félelme változatlanul az, hogy egy családtagjuk elkapja a koronavírust, miközben az anyagi biztonságért inkább a fiatalabb, az egészségéért pedig az idősebb generáció aggódik jobban. A CIB Bank még hitelmoratóriumban lévő lakossági ügyfeleinek többsége szeptember után inkább már újra törlesztene.
2021. 08. 23. 23:00
Megosztás:

Forinterősödéssel indult a hét

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfő kora reggel a péntek esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 23. 08:00
Megosztás:

Semmi meglepetés, mégis nagyot esett az amerikai tőzsde

A Federal Reserve tegnap közzétett jegyzőkönyve nem szolgált új információval az amerikai jegybank monetáris politikáját illetően.
2021. 08. 19. 15:00
Megosztás:

A hazai piacon elsőként zöld jelzáloglevelet hozott forgalomba az OTP Csoport

Az OTP Csoport a hazai piacon elsőként bocsátott ki zöld jelzáloglevelet, hiszen 2021. augusztus 16-án sikeresen megtörtént az OTP Jelzálogbank Zrt. OJB2031/I jelzálogleveleinek nyilvános forgalomba hozatala. Az aukción összesen 10,08 milliárd forint ajánlatot nyújtottak be a tőkepiaci szereplők, amelyből a kibocsátó 5,02 milliárd forintot fogadott el.
2021. 08. 17. 00:05
Megosztás:

Az MFB 3,5 milliárd forint nyereséget könyvelt el az első fél évben

Az MFB 3,5 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el idén az első fél évben szemben a tavalyi első fél évi 0,78 milliárddal - tette közzé a pénzintézet a nemzetközi számviteli standardok szerinti nem auditált, nem konszolidált pénzügyi kimutatásait a Budapesti Értéktőzsde honlapján hétfőn.
2021. 08. 16. 20:00
Megosztás:

Új emlékérme-sorozatot indít az MNB

Az égig érő fa megnevezéssel 2000 forint névértékű színesfém emlékérmét bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál keretében. Az emlékérmével egy új sorozatot indít a jegybank.
2021. 08. 15. 19:00
Megosztás:

E-sport Ítéletnap: az Erste Csoport bemutatja az e-sportok bukását

Miután tavaly bemutatkozott az e-sportok világában, az Erste Csoport a League of Legends Európa-bajnoksággal (LEC) kötött partnerségének második fejezetét ünnepli. A Jung von Matt SPORTS humoros kampányfilmjének segítségével a bankcsoport az e-sportokat övező témák közül a legtöbb vitát kiváltó kérdést választotta ki. Azzal foglalkozik, hogy az e-sport igazi sportnak számít, vagy sem, valamint bemutatja a játékosközösség erre adott reakcióját. Az LEC Summer Splithez köthető kampány augusztus 13-án rajtol a Rájátszással egy időben, és az augusztus 29-ei döntőig látható lesz a közösségi médiában és az LEC Livestream csatornán.
2021. 08. 14. 13:00
Megosztás:

Kinevezésre kerültek a Magyar Bankholding leányvállalati integrációjának vezetői

A Magyar Bankholding Zrt. idén márciusban fogadta el a Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarék Csoport bankjainak egyesítésére vonatkozó ötéves stratégiáját. Az alapvető célok között kiemelt stratégiai területként került meghatározásra a bankok leányvállalatainak integrációra történő felkészítése, aminek meghatározó eleme a kiemelkedő szakmai kompetenciával rendelkező felső vezetők kiválasztása. Dr. Mészáros Beatrix a Magyar Bankholding leányvállalatokért felelős vezérigazgató-helyetteseként csatlakozott a szervezethez, míg a neves nemzetközi tanácsadók közreműködésével zajló kiválasztási folyamat eredményeként Vály Judit a lízing üzletág, Kovács Ildikó és Benczédi Balázs pedig az alapkezelési üzletág felső vezetőiként végzik munkájukat.
2021. 08. 14. 09:00
Megosztás:

Felfelé módosította gazdasági prognózisát a cseh bankszövetség

Felfelé módosította gazdasági előrejelzését a cseh bankszövetség (CBA). A CBA új, most nyilvánosságra hozott előrejelzése szerint az idén a cseh gazdaság 3,4 százalékos növekedést ér el, míg a májusi prognózisban csak 3,3 százalékkal számolt.
2021. 08. 13. 05:00
Megosztás:

50 százalékkal növelte adózás utáni nyereségét az OTP Romániában

Közel 50 százalékkal, 27 millió lejre (1 román lej 71,86 forint) növelte az idei első fél évben a konszolidált adózás utáni nyereségét az OTP Romániában - közölte csütörtökön a magyar bank romániai leányvállalata.
2021. 08. 13. 02:00
Megosztás:

Folytatódhat a hitelállomány és a profit növekedése

Az első fél év eredményei alapján az egész évben hasonló ütemben folytatódhat a profitabilitás és a hitelezés bővülése az OTP csoport minden cégénél - mondta csütörtökön Bencsik László, vezérigazgató-helyettes a bank második negyedéves eredményeit ismertető sajtótájékoztatón.
2021. 08. 12. 22:00
Megosztás:

A vártnál jobb lett az OTP adózás utáni eredménye

Az OTP-csoport a vártnál jobb eredménnyel zárta a második negyedévet, 121,8 milliárd forint konszolidált adózás utáni eredményt könyvelt el, ami 31 százalékkal magasabb az előző negyedévinél, és 55 százalékkal az egy évvel korábbinál.
2021. 08. 12. 11:00
Megosztás:

Dinamikus növekedés egyedi hatásokkal az Erste Banknál

Az Erste Bank 31,8 milliárd forint adózás utáni nyereséggel zárta az idei első félévet. A működési bevételek 24,1 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakának eredményét, míg a költségek ettől jóval elmaradó mértékben, 5,1 százalékkal emelkedtek. A hitelezés bővülése lassult tavalyhoz képest, a lakossági ügyfélvagyon ugyanakkor 19 százalékkal nőtt egy év alatt.
2021. 08. 12. 09:00
Megosztás:

Gyengült a forint reggelre

Gyengült a forint hétfő reggel a vezető devizákkal szemben a bankközi devizapiacon a péntek esti szintekkel összevetve.
2021. 08. 09. 08:00
Megosztás:

Az MNB bírságot szabott ki a Gránit Bankra

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen mintegy 58 millió forint bírságot szabott ki a Gránit Bankra az intézménynél tapasztalt hiányosságok miatt - tájékoztatta a jegybank az MTI-t pénteken.
2021. 08. 06. 21:00
Megosztás: