Aggódik a francia kormány az internetes támadások miatt

Francois Hollande francia államfő aggodalmának adott hangot szerdán a tavaszi elnökválasztást befolyásoló internetes támadások veszélye miatt, Jean-Marc Ayrault külügyminiszter pedig megtorló intézkedéseket helyezett kilátásba minden olyan állammal szemben, amely megpróbál beavatkozni a francia választásokba.

Aggódik a francia kormány az internetes támadások miatt

A függetlenként induló Emmanuel Macron kampánystábja a héten azt állította, hogy orosz állami források szándékosan terjesztenek rágalmakat az elnökjelöltek közül legkevésbé oroszbarátnak számító centrista politikusról. Azt is jelezte, hogy az elmúlt hónapban 4 ezer támadás érte Macron mozgalmának honlapját, azok jelentős része Ukrajnából érkezett.
  
A francia elnöki hivatal közleménye szerint a köztársasági elnök a szerdai védelmi ülésen azt kérte az illetékesektől, hogy az elnökválasztási kampányra készítsenek elő "rendkívüli megelőző és védelmi intézkedéseket, beleértve a kibervilágot is". Ezeket a következő, február 24-re tervezett védelmi tanács ülésén ismertetik az államfővel.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 2,5% (KSH, 2017. szept.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.


A külügyminisztert ezzel egyidőben a nemzetgyűlés azonnali kérdések órájában kérdezték az esetleges külföldi kibertámadásokról.  
   
"Nem fogunk eltűrni semmilyen beavatkozást a választási folyamatunkba, sem Oroszországtól, sem más államtól, ez következik a demokráciánkból, a szuverenitásunkból, a nemzeti függetlenségünkből" - mondta a diplomáciai tárca vezetője. "

"Egyértelműen tudatni kell a határokat azokkal, akik megkísérelnék a be nem avatkozás elvét megsérteni, egyértelműen meg kell tenni, beleértve retorziós intézkedéseket is, ha szükséges, mert egyetlen külföldi állam sem befolyásolhatja a franciák választását, egyetlen külföldi állam sem választhatja ki a következő köztársasági elnököt" - mondta Ayrault.
   
Richard Ferrand, a centrista jelölt En Marche (Indulás) nevű mozgalmának főtitkára a France2 francia közszolgálati televízióban hétfőn azt kérte a "legmagasabb szintű állami szervektől", hogy szavatolják: egyetlen külföldi nagyhatalom sem fog beavatkozni a francia demokratikus életbe.
   
"Csak meg kell nézni a tényeket: két nagy média, az RT és a Szputnyik, amelyek az orosz állam tulajdonában vannak, naponta sugároznak és terjesztenek hamis híreket. Aztán a híreket átveszik, idézik, és azok rányomják bélyegüket a mi demokratikus életünkre" - fogalmazott a centrista politikus, aki szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök meg akarja akadályozni, hogy Emmanuel Macronból francia elnök legyen.
   
Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő keddi sajtótájékoztatóján abszurdnak nevezte a vádakat, miszerint a Kreml az állami médián keresztül vagy kibertámadásokkal próbálja manipulálni a franciaországi elnökválasztást. "Nem állt, és nem is áll szándékunkban más országok belügyeibe, különösen pedig választásokba beavatkozni" - mondta Peszkov, akinek állítása szerint nyilvánvaló, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen bizonyos országokban hisztérikus kampányt folytatnak.
   
Elemzők szerint a politikai pártok informatikai biztonsága a választások egyik leggyengébb pontja, ezért az informatikai rendszerek biztonságáért felelős francia hivatal, az ANSSI októberben valamennyi párt képviselőjét figyelmeztette a kibertámadások kockázataira.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Elfogadta az új terrorelhárítási törvénytervezetet a francia parlament

A francia parlament végleg jóváhagyta szerdán az új terrorelhárítási törvénytervezet, amely átülteti az általános jogba a november 1-én véget érő rendkívüli állapot idején érvényes intézkedések egy részét.
2017. 10. 18. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban zártak a nyugat-európai piacok

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók szerdán.
2017. 10. 18. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Milliók küszködnek fizetési gondokkal Nagy-Britanniában

Milliók küszködnek napi fizetési gondokkal Nagy-Britanniában, és a felnőtt lakosság fele potenciálisan sérülékeny a pénzügyi helyzetében bekövetkező valamilyen kedvezőtlen fordulattól - áll a brit pénzügyi szektor felügyeleti hatósága által összeállított átfogó tanulmányban.
2017. 10. 18. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Brit üzemelési engedélykérelmet nyújtott be a Wizz Air

A Wizz Air benyújtotta brit üzemelési engedélyre vonatkozó kérelmét - közölte a légitársaság szerdán a honlapján.
2017. 10. 18. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Külföldi sajtó Magyarországról - Financial Times

A Financial Times című brit üzleti napilap szerdai internetes cikke szerint az Európai Unió keleti tagállamainak hamarosan választaniuk kell a lassú és a gyorssebességes Európa között. Ezt az uniós fizetőeszköz, az euró bevezetése jelentette szorosabb integráció kényszeríti ki majd, amely meg fogja osztani a visegrádi négyeket.
2017. 10. 18. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hatalmas kárt okozott egy román turisztikai ügynökség csődje

Csaknem 8 millió euró kárt okozott az egyik legrégebbi román turisztikai ügynökség, az Omnia Turism csődje - mondta Mircea Titus Dobre román idegenforgalmi miniszter.
2017. 10. 18. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EU 20 milliárd euróval támogatta tavaly a klímaváltozás elleni harcot

Mintegy húszmilliárd euróval (6,2 ezer milliárd forinttal) támogatta az Európai Unió tavaly a klímaváltozás elleni küzdelmet a fejlődő országokban - derült ki az uniós tagállami kormányokat tömörítő tanács keddi közleményéből.
2017. 10. 18. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Civil szervezetek tiltakoztak az online cenzúra bevezetése ellen

Levélben tiltakozott számos civil szervezet az Európai Bizottság azon javaslata ellen, amelynek egyik rendelkezése automatikus szűrőprogram alkalmazására kötelezné a felhasználói tartalmakat közzétevő internetes platformokat, például a fénykép- vagy videomegosztó oldalakat, az aláírók szerint ugyanis ez a szólás- és az információszabadság korlátozásához vezetne.
2017. 10. 18. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar-horvát oktatási projekt indult

A gazdasági tevékenység mellett társadalmi küldetést is vállaló szociális gazdasági szereplők támogatására indult oktatási projekt a Magyarország-Horvátország határon átnyúló együttműködési programban.
2017. 10. 18. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jót tenne a gazdaságnak a Brexit visszafordítása

Jót tenne a brit gazdaságnak, ha az Egyesült Királyság mégsem lépne ki az Európai Unióból - áll a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kedden Londonban ismertetett éves országjelentésében. A brit kormány visszautasította a felvetést.
2017. 10. 17. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a magyar-szerb kereskedelmi forgalom

A magyar-szerb kereskedelmi forgalom alakulása, 2007-2016; behozatal; kivitel; milliárd forint
2017. 10. 17. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lengyelország támogatja Törökország EU-csatlakozási törekvéseit

Lengyelország támogatja Törökország EU-csatlakozási törekvéseit - közölte Andrzej Duda lengyel elnök kedden Varsóban Recep Tayyip Erdogan török elnökkel folytatott tárgyalásait követően, hangsúlyozva, hogy biztonsági kérdésekben Ankara az Európai Unió fontos partnere.
2017. 10. 17. 16:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Ötéves csúcsra gyorsult a brit infláció

Ötéves csúcsra gyorsult a múlt hónapban a brit infláció.
2017. 10. 17. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kevésbé javult a német üzleti hangulat

Németországban a vártnál kevésbé javult, az euróövezetben pedig érzékelhetően romlott az üzleti hangulat októberben a mannheimi ZEW (Zentrum für Europäische Wirtschaftsforschung) gazdaságkutató intézet felmérése szerint.
2017. 10. 17. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentős növekedés lehet az orosz autógyártásban

Az orosz gazdaságfejlesztési minisztérium kétszámjegyű autógyártás-növekedéssel számol idén.
2017. 10. 17. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Stagnált az infláció az euróövezetben

Stagnált az infláció szeptemberben az euróövezetben, értéke továbbra is elmaradt az Európai Központi Bank (EKB) 2 százalékos célszámától.
2017. 10. 17. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kevesebb új autót adtak el az európai piacon

Szeptemberben két százalékkal csökkent a forgalomba állított új személygépkocsik száma az európai autópiacon az egy évvel korábbihoz viszonyítva, különösen Németországban és Nagy-Britanniában volt nagy a visszaesés.
2017. 10. 17. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen indítottak a nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók kedden.
2017. 10. 17. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem győzte meg a franciákat Macron tévés interjúja

Közel 9,5 millióan, a francia tévénézők 36,6 százaléka nézte az Emmanuel Macron francia államfővel élőben sugárzott első televíziós interjút, amely csak 39 százalékukat győzte meg - derült ki a hétfőn közzétett felmérésekből.
2017. 10. 17. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fel kell gyorsítani a Brexit-tárgyalásokat

Fel kell gyorsítani az Egyesült Királyság európai uniós kilépésének feltételeiről folytatott tárgyalásokat a következő hónapokban - hangsúlyozta hétfői közös nyilatkozatában Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Theresa May brit kormányfő, miután munkavacsorán egyeztettek Brüsszelben.
2017. 10. 17. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás