Akciótervet ígérnek a törökök

A török pénzügyminiszter, aki nem mellesleg Erdogan veje ma igyekezett megnyugtatni a pénzpiacokat, hogy ma bemutatnak egy akciótervet, ami kezeli a kialakult helyzetet.

Akciótervet ígérnek a törökök

Kommunikációjában ő is azt hangsúlyozta, hogy a gyenge líra csak a politikai támadás miatt alakult ki és, hogy a fundamentumok egyébként erősek. A piac egyelőre nem igazán hisz az üres szavaknak és a szükséges kamatemelés irányába sem tűnnek elszántnak a törökök. A török líra továbbra is rendkívül volatilis a USDTRY árfolyam ma már 7 fölött is járt, ahonnan visszatért 6,6-ig az árfolyam.


Hogyan nyerhetsz a zuhanó árfolyamokkal? Mutatjuk ITT.


A török líra árfolyamzuhanása a dollárral szemben az elmúlt hónapban



A török jegybank csökkentette a bankokra vonatkozó kötelező tartalékrátát, amivel megnövelte a bankok likviditását. Normális körülmények között ez épp, hogy lazító intézkedés lenne, azonban a mostani környezetben a felszabadult likviditást a bankok valószínűleg nem a hitelezés élénkítésére fogják fordítani.

Hozzászólások

Lefelé lóg ki a Morgan Stanley a sorból

A vagyonkezelési és befektetési üzletágak jó teljesítményének köszönhetően felülmúlta a várakozásokat a Morgan Stanley a második negyedévben, a kereskedési bevételek azonban a vártnál is gyengébbek lettek.
2019. 07. 18. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyenge volt a mai teljesítmény az európai piacokon

Gyengén kezdték és néhány kivételtől eltekintve veszteséggel is fejezték be a csütörtöki kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2019. 07. 18. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödtek a részvények a magyar tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 291,57 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 41 282,46 ponton zárt csütörtökön.
2019. 07. 18. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megjött az IBM jelentése is, lássuk!

A vártnak megfelelő 19,2 milliárd dolláros árbevételen (-4% év/év, negyedik negyedéve csökken) 3,17 dolláros egy részvényre jutó EPS-t ért el az IBM a második negyedévben, ami felülmúlta a 3,07 dolláros konszenzust.
2019. 07. 18. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Növekedési aggodalmak az SAP felhőjével kapcsolatban

Az SAP ma reggeli jelentésével elindult az európai gyorsjelentési szezon is.
2019. 07. 18. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban nyitottak az európai piacok

Mínuszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön a szerdai fél százalékot meghaladó gyengülés után.
2019. 07. 18. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Theresa May szerint világszerte durvul a politikai közbeszéd

Theresa May távozó brit miniszterelnök szerint világszerte terjed a más véleményen lévőket lealacsonyító, a saját véleményt abszolutizáló politikai magatartás, és emiatt folyamatosan durvul a politikai közbeszéd hangneme.
2019. 07. 18. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tavaly Kanadából és Svájcból érkezett a legtöbb befektetés az EU-ba

A korábbi évekkel ellentétben már nem az Egyesült Államokból, hanem Kanadából és Svájcból érkezett a legtöbb közvetlen külföldi tőkebefektetés (FDI) tavaly az Európai Unióba - írta szerdai jelentésében az Eurostat.
2019. 07. 18. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Zsugorodott az európai autópiac

Júniusban újabb visszaesést szenvedett el az európai autópiac, az Európai Unió minden nagy tagállamában csökkent a forgalomba helyezett új gépkocsik száma.
2019. 07. 18. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ha az emberek hisznek benne, az európai energiaipar is könnyebben átalakítható lesz

Európa egyik legfontosabb energetikai és innovációs seregszemléje a The Business Booster (TBB) az energiaátállás emberibbé tételét helyezi idén a középpontba. Az InnoEnergy szervezésében immár hetedszer megrendezett, a fenntartható energiaipari fejlesztésekre szakosodott eseményt a Párizsi Kongresszusi Központban tartják október 3-4. között, amelyre negyven ország több mint 800 küldöttét várják. A startupok, iparági, pénzügyi, politikai döntéshozók és szabályozó testületek képviselőinek részvételével zajló találkozó legfontosabb kérdése, hogy hogyan biztosítható, illetve gyorsítható fel Európában a fenntartható energiagazdálkodásra való áttérés az emberek erőteljesebb bevonásával.
2019. 07. 18. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

OTP-kötvényeket vásárol az EBRD

OTP-kötvényeket vásárol az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
2019. 07. 18. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kötelező lesz a kanyaró elleni védőoltás Németországban

Kötelező lesz a kanyaró elleni védőoltás Németországban, miután a kormány szerdai ülésén jóváhagyta az erre vonatkozó törvényjavaslatot - jelentette az ARD német közszolgálati televízió.
2019. 07. 18. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megugrott a prágai repülőtér bevétele

Több mint 3,415 milliárd koronás adózott nyereséggel zárta a tavalyi évet a prágai Václav Havel repülőtér, ez 1,369 milliárd koronával haladja meg a cég előző évi profitját - közölte a repülőtér tavalyi éves jelentésében.
2019. 07. 17. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jól hasított a Bank of America

A többi nagybankhoz hasonlóan felülmúlta az egy részvényre jutó profitvárakozásokat a Bank of America a második negyedévben, miután a mutató 0,74 dollár lett a várt 0,71 dollárral szemben.
2019. 07. 17. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rendezetlen Brexit esetén nagyot eshet a font

A Brit Kereskedelmi Kamarák szövetségének (BCC) szerdai figyelmeztetése szerint a font meredek gyengülését és az infláció jelentős gyorsulását okozhatja, ha Nagy-Britannia megállapodás nélkül, rendezetlenül lép ki az Európai Unióból.
2019. 07. 17. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az OTP húzta fel a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 112,11 pontos, 0,27 százalékos emelkedéssel, 40 990,89 ponton zárt szerdán.
2019. 07. 17. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt infláció az euróövezetben

Júniusban a várakozásokkal ellentétben nőtt az euróövezeti infláció az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett kimutatása szerint.
2019. 07. 17. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarul tanulnak, Siófokra látogattak gyerekek a háború sújtotta Kelet-Ukrajnából

Magyarul tanuló, a háború sújtotta Kelet-Ukrajnában élő gyerekek látogattak a héten Magyarországra. A kirándulást és a nyelvtanfolyamot Ukrajna tiszteletbeli konzulja, Horváth Zoltán szervezte, aki már korábban is segítette a frontoktól alig 15 kilométerre fekvő Volnovaha városban élő gyerekeket.
2019. 07. 17. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Élményekkel pörgethetik fel az üzletet a cégek

Az ügyfélélmény javítása válhat az üzleti növekedés fő hajtóerejévé. Egy világszintű kutatás szerint ugyanis az ügyfélélmény javítását prioritásként kezelő vállalkozások eredményesebbek, mint a pénzügyi mutatókra fókuszáló cégek.
2019. 07. 17. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Közel 2 milliárd forint értékű megbízás és nyilvános kibocsátás jön az OTT-ONE-nál

Az OTT-ONE megkötötte eddigi működésének legnagyobb összegű szerződését, közel 2 milliárd forint értékben. A szerződés értelmében egy magyarországi megrendelő számára hajt végre innovatív informatikai és információbiztonság-technológia fejlesztéseket a vállalat. Ugyancsak a mai napon a tőzsdei társaság menedzsmentje arról határozott, hogy a megnövekedett piaci és befektetői érdeklődésre való tekintettel a vállalat 5 millió darab részvénnyel nyilvános kibocsátást hajt végre a Budapesti Értéktőzsdén.
2019. 07. 17. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások: