Aki nem lép egyszerre... aki nem integrálódik, nem kap támogatást

Csökkenteni kell a beilleszkedésre nem hajlandó menekültek állami támogatását - írta egy hétfőn megjelent írásában a német munkaügyi és szociális miniszter. Szintén hétfőn megjelent adatok szerint az idén 350 ezer menekült szorulhat munkanélküli támogatása, és a menekültválság 50 milliárd euróba kerülhet Németországnak 2017 végéig.

Aki nem lép egyszerre... aki nem integrálódik, nem kap támogatást

Andrea Nahles a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lapban megjelent vendégkommentárban kiemelte, hogy akinek segítségre van szüksége, az meg is kapja, de "teljesítmény nélkül nincs támogatás". Ez az alapelv a munkaerőpiaci politikában és a szociálpolitikában azt jelenti, hogy minden Németországban élő embernek, származásától függetlenül törekednie kell arra, hogy munkát találjon és ellássa magát és családját. Külön a menekültekre vonatkoztatva pedig azt jelenti, hogy mindenkinek "minden tudását, teljes munkaerejét és saját vagyonát is bele kell adnia", hogy önállóan tudjon boldogulni, különben "nálunk nem kap támogatást tartósan".

 

Továbbá aki "jelzi, hogy nem akar integrálódni, annak megkurtítjuk a támogatását" - írta a miniszter, hozzátéve, hogy a támogatást a német nyelvtanfolyamok látogatásához és az együttélés németországi alapszabályainak betartásához kell kötni. Az első szabály minden ember méltóságának és szabadságának tisztelete, függetlenül a nemtől, kortól és származástól.

 

Ezt a szabályt nem írhatja felül vallás, ideológia vagy hagyomány. Egyedül "az alaptörvény számít, és ami más írásokban áll, az magánolvasmány" - írta a szociáldemokrata párt (SPD) politikusa. A szövetségi munkaügyi ügynökség (BA) vezetőségének munkaerőpiaci politikáért felelős vezetője, Detlef Scheele szerint a regisztrált munkanélküliek száma az idén éves átlagban 70 ezerrel haladja majd meg a tavaly év végi 2,681 milliót.

 

E csoporton belül a menekült státusban lévők száma nagyjából 130 ezerrel emelkedik, és így eléri a 350 ezret. A BA tapasztalatai szerint a menekülteknek nagyjából 10 százaléka tud elhelyezkedni a státus megszerzése utáni első évben.

 

A foglalkoztatottsági arány aztán fokozatosan emelkedik, az ötödik évben eléri az 50 százalékot, és tizenöt év után eléri a 70 százalékot. Az "átlagos munkavállaló, mindegy, hogy német vagy külföldi, nyugodtan alhat", nem kell tartania attól, hogy a menekültek a belátható jövőben konkurenciát jelentenek - mondta Detlef Scheele a Süddeutsche Zeitung című lapban megjelent interjúban.

 

A menekültek ugyanis a munkavállalók több tízmilliós tömegében nem alkotnak jelentős csoportot és nagy a lemaradásuk a többiekhez képest, nemcsak a német nyelvtudásban, hanem a képzettséget tekintve is - mondta a BA szakértője. Hozzátette, hogy a menekülteket kibocsátó országokból származó munkavállalók több mint 50 százalékának nincsen szakmai képzettsége, a háborúval vagy polgárháborúval sújtott országokból származó munkavállalók körében pedig 70 százalék feletti a képzettség nélküliek aránya.

 

Az egyik vezető gazdaságkutató intézet, a munkaadói érdekképviseletekhez közel álló kölni IW (Institut der deutschen Wirtschaft) becslése szerint 2016-ban és 2017-ben összesen 50 milliárd euró közpénzbe kerülhet a menekültválság Németországban. Az intézet azzal számol, hogy az idén 1,5 millió menedékkérőt kell elhelyezni és ellátni, ami 17 milliárd eurót emészthet fel, és további 5 milliárd eurót kell költeni a beilleszkedést támogató programokra, például nyelvtanfolyamokra.

 

Jövőre a menedékkérők száma 2,2 millióra emelkedhet, ellátásuk 22,6 milliárd euróba, beilleszkedésük támogatása további 5 milliárd euróba kerülhet - áll a Rheinische Post című lapban ismertetett előrejelzésben, amely szerint a menekültválság kibillenti az államháztartást az egyensúlyi állapotból, így a tavalyi 12,5 milliárd eurós többlet után az idén, vagy legkésőbb 2017-ben ismét hiány keletkezik.

Hozzászólások

A gyors internet csak egy ígéret?

A gyors internetelérés sok esetben nem több a hálózati szolgáltatók üres ígéreténél a német szövetségi hálózati felügyelet, a Bundesnetzagentur szerdán közzétett tanulmánya szerint.
2018. 01. 17. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megalakult az új katalán parlament

Megalakult Katalónia új összetételű parlamentje szerdán Barcelonában, amely első ülésén megválasztotta a törvényhozás új, függetlenségpárti elnökét, valamint elnökségét.
2018. 01. 17. 17:15
Megosztás:
Hozzászólások:

Húsz százalékkal növelte okostelefon-eladásait a Huawei

Tavaly több mint 15 százalékkal növelte globális értékesítési árbevételét a kínai Huawei Technologies Co. Ltd. mobil távközlési berendezés gyártó és szolgáltató vállalat, okostelefon-eladásai Európában több mint húsz százalékkal növelte - tájékoztatta szerdán az MTI-t a Huawei Technologies Hungary Kft.H
2018. 01. 17. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lemondott az Andrej Babis vezette cseh kisebbségi kormány

Lemondott szerdán az Andrej Babis vezette cseh kisebbségi kormány, amely egy nappal korábban nem kapott bizalmat a parlamentben.
2018. 01. 17. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenéssel kezdhetik a napot a főbb európai tőzsdék

Csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok szerdán, a New York-i, valamint az ázsiai és csendes-óceáni térség vezető tőzsdéit követve.
2018. 01. 17. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az elektromos halászat betiltását javasolja az Európai Parlament

Az elektromos halászat betiltására szólított fel kedden elfogadott állásfoglalásában az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülése. Elektromos halászatkor elektromos huzalt lógatnak a vízbe, az áram elkábítja a halakat, amelyek így a felszín közelébe kerülnek.
2018. 01. 17. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem közölhet az orosz elnökválasztásra vonatkozó adatokat a Levada központ

Nem közölhet az elnökválasztásra vonatkozó adatokat a kampány során a legnagyobb orosz független közvélemény-kutató intézet, a Jurij Levada Független Elemzőközpont, mivel külföldi ügyökké minősítették - erősítette meg kedden Moszkvában az erre vonatkozó sajtójelentéseket Lev Gudkov, az intézet igazgatója.
2018. 01. 17. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Soros Györgyről ír elemzést a Financial Times

Soros Györgyről és tevékenységének megítéléséről közöl nagy terjedelmű, interjúrészleteket is tartalmazó írást keddi nyomtatott kiadásában a Financial Times Andrew Byrne tudósító tollából. A londoni gazdasági napilap megszólaltatja Kovács Zoltán kormányszóvivőt is, aki szerint a Soros-alapítvány szervezetinek tevékenysége körüli viták központjában "két, egymással ütköző demokrácianézet áll".
2018. 01. 16. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tágabbra nyílt a német jövedelmi olló

Tágabbra nyílt a jövedelmi olló Németországban az újraegyesítés óta a DIW Berlin gazdaságkutató intézet kedden közzétett tanulmánya szerint.
2018. 01. 16. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mélyponton a román lej

Történelmi mélypontra esett kedden a román lej az euróval szemben, egy euró 4,6599 lejbe került - közölte a Román Nemzeti Bank.
2018. 01. 16. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Minden korábbinál többen laknak Németországban

A bevándorlás révén történelmi csúcsra, csaknem 83 millió főre emelkedett Németország lakossága a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) kedden ismertetett előzetes becslése szerint.
2018. 01. 16. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Európai szinten is nyereséges lett 2017-ben a FlixBus – Budapesten megduplázódott az utasforgalom

A FlixBus, Európa legnagyobb távolsági buszhálózatának szolgáltatója 2013-as alapítása óta először csoport szinten is nyereséges lett 2017-ben. Jelentős volt a közép-kelet-európai növekedés is: Budapesten szeptemberben új központ nyílt, a fővárosból az elmúlt év során 13 ország több mint 100 célállomására kínált közvetlen összeköttetést a mobilitási szolgáltat
2018. 01. 16. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elfogadta az amnesztiáról szóló törvényt a macedón parlament

Elfogadta az amnesztiáról szóló törvényt a macedón parlament, a döntéssel a túlzsúfolt börtönöket szeretnék némileg tehermentesíteni - közölte a Vesti.mk szkopjei hírportál.
2018. 01. 16. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tavaly kevesebb gépkocsit gyártottak Szlovákiában

Az előző évihez képest enyhe mértékben csökkent, de ismét meghaladta 2017-ben a Szlovákiában gyártott gépkocsik száma az egymilliót. Tavaly ugyanakkor jelentős mértékben emelkedett az új gépkocsik értékesítése - derült ki a szlovák Autóipari Szövetség (ZAP) által kedden Pozsonyban ismertetett, még nem véglegesített gyártási adatokból.
2018. 01. 16. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lelassult a német infláció decemberben

Decemberben a piaci várakozásoknak megfelelően 0,1 százalékponttal csökkent az infláció Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis kedden kiadott jelentése szerint.
2018. 01. 16. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Többnyire pozitívan kezdtek a főbb európai tőzsdék

Vegyesen, többségében mérsékelt indexemelkedéssel nyitottak kedden a főbb európai értékpapírpiacok.
2018. 01. 16. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Közös fellépést sürgetett az álhírek terjedésének megakadályozása érdekében az EB

Közös fellépést sürgetett az álhírek terjedésének megakadályozása érdekében hétfőn Marija Gabriel, az Európai Bizottság digitális gazdaságért és társadalomért felelős tagja, miután most először összeült a testület által a dezinformációk visszaszorítására létrehozott szakértői csoport.
2018. 01. 16. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lemondott Románia miniszterelnöke

Benyújtja lemondását Mihai Tudose román miniszterelnök, miután pártja, a 2016 decemberi parlamenti választásokon győztes Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottsága hétfő esti ülésén megvonta tőle politikai támogatását.
2018. 01. 16. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább terjed a kanyaró Ukrajnában

Ukrajna egyre több régiójából jelentenek újabb kanyarós fertőzéseket, a délnyugati Csernyivci megyében már csaknem ötszáz esetet jegyeztek fel, a fővárosban, Kijevben csak az év eleje óta 87-en, többségükben kisgyermekek betegedtek meg a veszélyes vírustól - közölte hétfőn az UNIAN ukrán hírügynökség állami egészségügyi központok adataira hivatkozva.
2018. 01. 16. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Európa erdeinek több mint a fele eltűnt

Európa erdeinek több mint a fele eltűnt az elmúlt 6000 évben a mezőgazdasági területek iránti megnövekedett igény és a fa tüzelőanyagként való hasznosítása miatt - állapították meg a Plymouth Egyetem kutatói.
2018. 01. 16. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás