Átadták a kardiológiai intézet felújított felnőtt intenzív terápiás részlegét

Átadták a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet (GOKI) felújított felnőtt kardiológiai osztály intenzív terápiás részlegét csütörtökön.

Átadták a kardiológiai intézet felújított felnőtt intenzív terápiás részlegét
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az átadás előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta: a beruházás 380 millió forintból valósult meg, a felújításhoz szükséges forrás egy részét - 235 millió forintot - az Állami Egészségügyi Ellátó Központ biztosította, 145 millió forintot pedig az intézet a saját forrásából.
    A miniszter kiemelte, a GOKI fejlesztése ezzel nem áll meg, hiszen az intézet a szív- és érrendszeri megbetegedések kezelésének csúcsintézményeként részt fog venni a dél-pesti centrumkórház sürgősségi kardiológiai ellátásában is. 
    Mint mondta, az intézetben az Egészséges Budapest Program keretében fejlesztik az orvosi képarchiváló rendszert, CT, MR és DSA (digitális szubtrakciós angiográf) készülékkel bővül a diagnosztikai eszközpark, de intenzív terápiás eszközöket is beszereznek.
    Andréka Péter, a kardiológiai intézet főigazgatója arról beszélt, hogy időszerű volt az intenzív terápiás részleg felújítása, mert e részleg nélkül nehezen tud megfelelni speciális ellátási feladatainak az intézet. Mint fogalmazott, a szív- és érrendszeri gyógyítás egyre inkább műtétes szakmává válik, és az évente ellátott 7200 fekvőbetegük kétharmada sürgősséggel kerül az intézetbe, és közülük 1700-an szorulnak intenzív terápiás kezelésre.
    Kiemelte, a munkát megkönnyíti, ha 21. századi körülmények között dolgozhatnak, és - mint mondta - a felújított részleg megfelel ezeknek az elvárásoknak. "Ez a 10 ágyas intenzív terápiás részleg ma tud mindent, amit a fejlett világban egy ilyen részlegnek tudnia kell", mind kialakítása, mind felszereltsége, mind a légtechnika csúcsminőségű - ismertette.  Hozzátette, hogy az itt dolgozók is a legkorszerűbb tudással rendelkeznek.
    Andréka Péter beszélt arról, hogy az intézetben komoly oktatói munka is folyik, több országból érkeznek ide orvosok tanulni, fejlődni.
    Bácskai János (Fidesz) IX. kerületi polgármester arról beszélt, hogy a négy centrumkórház közül egy Ferencvárosban lesz, ami nagy öröm az itt élőknek. A baloldali kormányok alatt az egészségügyből elvont 600 milliárd forint "nagy szívfájdalom volt", és ezen időre tehető a Schöpf-Merei Ágost Kórház bezárása is, ami nagy orvos szakmai veszteség volt - idézte fel a városvezető.
    Kásler Miklós a sajtótájékoztatón beszélt a közép-magyarországi régió egészségügyi ellátásának fejlesztésére létrehozott Egészséges Budapest Programról (EBP) is, amelyet rendkívül nagy volumenűnek nevezett, hiszen négy centrumkórház létrejöttét, tizenegy országos intézet, a társkórházak és 32 szakrendelő fejlesztését teszik lehetővé 700 milliárd forintból.
    Elmondta, az összes országos intézet részesül a fejlesztési forrásokból, idén januárban megkezdődtek a műszerbeszerzések is, a régió valamennyi kórházában zajlik az orvostechnológiai eszközök fejlesztése csaknem 10 milliárd forintból.
    Kásler Miklós emlékeztetett arra, hogy az EBP-re 2017-ben 40 milliárd forintot fordított a kormány, tavaly 30 milliárdot, idén pedig 41,9 milliárd forintot. Eddig összesen mintegy 205 milliárd forint hazai és uniós forrásról született döntés.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az átadás előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta: a beruházás 380 millió forintból valósult meg, a felújításhoz szükséges forrás egy részét - 235 millió forintot - az Állami Egészségügyi Ellátó Központ biztosította, 145 millió forintot pedig az intézet a saját forrásából.   

A miniszter kiemelte, a GOKI fejlesztése ezzel nem áll meg, hiszen az intézet a szív- és érrendszeri megbetegedések kezelésének csúcsintézményeként részt fog venni a dél-pesti centrumkórház sürgősségi kardiológiai ellátásában is.    

Mint mondta, az intézetben az Egészséges Budapest Program keretében fejlesztik az orvosi képarchiváló rendszert, CT, MR és DSA (digitális szubtrakciós angiográf) készülékkel bővül a diagnosztikai eszközpark, de intenzív terápiás eszközöket is beszereznek.   

Andréka Péter, a kardiológiai intézet főigazgatója arról beszélt, hogy időszerű volt az intenzív terápiás részleg felújítása, mert e részleg nélkül nehezen tud megfelelni speciális ellátási feladatainak az intézet. Mint fogalmazott, a szív- és érrendszeri gyógyítás egyre inkább műtétes szakmává válik, és az évente ellátott 7200 fekvőbetegük kétharmada sürgősséggel kerül az intézetbe, és közülük 1700-an szorulnak intenzív terápiás kezelésre.   

Kiemelte, a munkát megkönnyíti, ha 21. századi körülmények között dolgozhatnak, és - mint mondta - a felújított részleg megfelel ezeknek az elvárásoknak. "Ez a 10 ágyas intenzív terápiás részleg ma tud mindent, amit a fejlett világban egy ilyen részlegnek tudnia kell", mind kialakítása, mind felszereltsége, mind a légtechnika csúcsminőségű - ismertette.  Hozzátette, hogy az itt dolgozók is a legkorszerűbb tudással rendelkeznek.   

Andréka Péter beszélt arról, hogy az intézetben komoly oktatói munka is folyik, több országból érkeznek ide orvosok tanulni, fejlődni.    Bácskai János (Fidesz) IX. kerületi polgármester arról beszélt, hogy a négy centrumkórház közül egy Ferencvárosban lesz, ami nagy öröm az itt élőknek. A baloldali kormányok alatt az egészségügyből elvont 600 milliárd forint "nagy szívfájdalom volt", és ezen időre tehető a Schöpf-Merei Ágost Kórház bezárása is, ami nagy orvos szakmai veszteség volt - idézte fel a városvezető.   

Kásler Miklós a sajtótájékoztatón beszélt a közép-magyarországi régió egészségügyi ellátásának fejlesztésére létrehozott Egészséges Budapest Programról (EBP) is, amelyet rendkívül nagy volumenűnek nevezett, hiszen négy centrumkórház létrejöttét, tizenegy országos intézet, a társkórházak és 32 szakrendelő fejlesztését teszik lehetővé 700 milliárd forintból.   

Elmondta, az összes országos intézet részesül a fejlesztési forrásokból, idén januárban megkezdődtek a műszerbeszerzések is, a régió valamennyi kórházában zajlik az orvostechnológiai eszközök fejlesztése csaknem 10 milliárd forintból.   

Kásler Miklós emlékeztetett arra, hogy az EBP-re 2017-ben 40 milliárd forintot fordított a kormány, tavaly 30 milliárdot, idén pedig 41,9 milliárd forintot. Eddig összesen mintegy 205 milliárd forint hazai és uniós forrásról született döntés.

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

A beoltott anyák teje tartalmazhat antitesteket

A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól - derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából.
2021. 08. 29. 10:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Jobban értjük az orvosunkat, mint 6 éve: javult a magyarok általános egészségértése

Az elmúlt 6 évben javult a magyarok egészségértése, emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat – derül ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) országos reprezentatív felméréséből. Amellett, hogy a koronavírus-járvány miatt többet és tudatosabban foglalkoztak az emberek egészségügyi kérdésekkel, a fejlődést segíti, hogy évről évre több az egészségértés javítását célzó kezdeményezés. A hiteles és közérthető egészségügyi tájékoztatást szolgáló projekteket támogatja a 2 millió forint összdíjazású Nekem Szól! Egészségértés Díj pályázata is, amelyre idén október 3-ig lehet jelentkezni a nekemszol.hu weboldalon.
2021. 08. 25. 15:00
Megosztás:

A legjobb támogatás, amiről még nem hallottál

A magyar munkáltatók számára elérhető a lehetőség, hogy egészségpénztári keretek között célzott szolgáltatások révén támogassák munkavállalóikat, könnyítve ezzel az egészségmegőrzéshez és a családi kiadásokhoz kapcsolódó terheiken. Bár a hazai cégek már 2019-től választhatják ezt a kedvező adózású támogatási formát, egyelőre még nem terjedt el széles körben – hívja fel a figyelmet az OTP Egészségpénztár.
2021. 08. 25. 14:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Rejtélyes mérgezések történtek egy németországi egyetemen

Gyilkossági kísérlet miatt nyomozást indítottak kedden a németországi Darmstadtban, mert a városban működő műszaki egyetemen (TU Darmstadt) megmérgeztek legkevesebb hét embert egy egyelőre ismeretlen eredetű folyadékkal.
2021. 08. 25. 02:00
Megosztás:

A románok 20 százaléka vásárolt kisállatot a járvány alatt

A románok 20 százaléka vásárolt kisállatot a koronavírus-világjárvány miatti korlátozások időszakában - közölte kedden a román média egy piackutató cég friss felmérésének eredményét ismertetve.
2021. 08. 25. 01:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Németország a járvány erősödésére számít

Várhatóan tovább erősödik a koronavírus-járvány Németországban, de a beoltottaknak egyelőre nem kell tartaniuk újabb korlátozásoktól - mondta a német kormány szóvivője hétfőn Berlinben.
2021. 08. 24. 06:00
Megosztás:

Eddig 43 millió embert oltottak be Oroszországban

Több mint 43 millió embert oltottak be Oroszországban a Covid-19 ellen a védőoltás mindkét komponensével - jelentette ki Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter újságíróknak pénteken Moszkvában.
2021. 08. 23. 05:00
Megosztás:

Olaszországban az új esetek egynegyedét Szicíliában regisztrálják

Olaszországban a negyven évnél idősebbek között emelkedik ismét a betegek száma, akiknek majdnem egynegyedét az oltásban lemaradt Szicília szigetén regisztrálták az olasz sajtó vasárnapi adatai szerint.
2021. 08. 22. 21:00
Megosztás:

Csökkent a fertőzöttek száma Oroszországban

Oroszországban az igazolt fertőzöttek száma 20 564-gyel - ez a legalacsonyabb szám június 27. óta - 6 747 087-re emelkedett a vasárnap közzétett hivatalos adatok szerint.
2021. 08. 22. 15:00
Megosztás:

Változnak az állatgyógyászati készítményekre vonatkozó előírások

Változnak az állatgyógyászati készítményekre vonatkozó előírások, amelyek az állatgyógyászati készítmények gyártóit, forgalmazóit és felhasználóit (állatorvosokat és állattartókat) egyaránt érintik - hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium (AM) az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
2021. 08. 22. 12:00
Megosztás:

Jön a negyedik hullám?

A koronavírus negyedik hulláma Nyugat-Európában megindult, és Magyarországra is meg fog érkezni, azonban alapvetően el fog térni a védettek magas száma miatt az első háromtól, így annak kezelése is más lesz - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton, a kormányinfón.
2021. 08. 22. 06:00
Megosztás:

Újranyitnak a Covid-osztályok Szlovéniában

A kórházban kezelt betegek növekvő száma miatt újranyitnak a Covid-osztályok Szlovéniában - közölte a helyi sajtó szombaton.
2021. 08. 21. 18:00
Megosztás:

Belgium szeptembertől feloldja a vendéglátóhelyekre vonatkozó korlátozásokat

Belgium feloldja a vendéglátóipari vállalkozásokra korábban kiszabott összes járványügyi korlátozást, kivéve az arcmaszkok viselésére vonatkozó szabályokat - jelentette be Alexander De Croo belga szövetségi miniszterelnök a kormány pénteki sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 21. 08:00
Megosztás:

Horvátországban már beoltották a felnőtt lakosság felét

Horvátországban bár csaknem két hónapos késéssel, de sikerült beoltani a felnőtt lakosság felét a koronavírus ellen - közölte a horvát sajtó pénteken.
2021. 08. 21. 03:00
Megosztás: