AutoWallis néven folytatja működését a tőzsde autós cége

Mérföldkőhöz érkezett a Budapesti Értéktőzsde elmúlt évének meghatározó tranzakciója, melynek köszönhetően a magyar gazdaság egyik húzóágazata, az autóipar is megjelent a magyar parketten. A társaság részvényeseinek döntése alapján a börze hetedik legnagyobb árbevételű vállalata AutoWallis néven folytatja tevékenységét. A tulajdonosok a mai rendkívüli közgyűlésen a névváltoztatás mellett új menedzsmentet választottak, módosították az alapszabályt, és felhatalmazást adtak az igazgatóságnak tőkeemelésre, valamint sajátrészvény-vásárlásra is. A tőzsde Standard kategóriájában jegyzett társaság – korábbi nevén Altera – teljes átalakulására azt követően került sor, hogy a Wallis a vállalatba apportálta négytagú autós csoportját. Az AutoWallisnak jelentős növekedési tervei vannak: célja, hogy régiós pozícióját tovább erősítse, piaci részesedését növelje, és az ehhez szükséges finanszírozási forrásokhoz a tőzsdei jelenlét segítségével még előnyösebben hozzáférjen.

AutoWallis néven folytatja működését a tőzsde autós cége

Megtartotta rendkívüli közgyűlését az Altera Nyrt., melyen a részvényesek döntöttek a társaság autóipari profilját és a Wallis Csoporthoz tartozását tükröző új nevéről is. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hetedik legnagyobb árbevételű vállalata AutoWallis Nyrt. néven folytatja tevékenységét. Az átalakulásra azt követően került sor, hogy 15,8 milliárd forintos tőkeemeléssel a tőzsde Standard kategóriájában jegyzett társaság tulajdonába került a Wallis négytagú gépjárműkereskedelmi és szolgáltatói tevékenységet ellátó cégcsoportja. Ennek tagjai a Wallis Automotive Europe, a Wallis Motor Pest, a Wallis Motor Duna és a Wallis Autókölcsönző. A tagvállalatok Magyarországon és a közép-, valamint délkelet-európai régióban gépjármű- és alkatrész kis- és nagykereskedelemmel, szerviz szolgáltatásokkal, rövid- és hosszú távú gépjármű-kölcsönzéssel foglalkoznak. A Csoport által képviselt márkák közé tartoznak a BMW személyautók és motorkerékpárok, a MINI, az Isuzu, a Jaguar, a Land Rover, a Maserati, a Ssangyong és a Sixt rent-a-car.

Székely Gábor, az AutoWallis befektetési igazgatója a változások kapcsán kiemelte, hogy a társaság átalakulásával egy olyan új vállalat jelent meg a BÉT-en, amely árbevétele alapján a hetedik a jegyzett cégek közötti rangsorban. Az AutoWallis kapitalizációja az elmúlt 180 napos, 787 forintos átlag részvényárfolyammal számolva közel 27 milliárd forint, miközben a cég iránti befektetői érdeklődés erősödik: novemberben a BÉT kilencedik legnagyobb forgalmú részvénye a társaságé volt (átlagos napi forgalom alapján, Portfolio.hu). A befektetési igazgató a stratégiai célokkal kapcsolatban kiemelte, hogy az AutoWallis tulajdonában lévő vállalatok tevékenységi körét újabb márkák és piacok megszerzése révén kívánják bővíteni. A középtávú tervek között szerepel további autóértékesítési pontok nyitása, valamint a már meglévő márkakereskedő- és szervizhálózat fejlesztése Magyarországon és a régióban. Az AutoWallis számára ezenkívül új befektetési lehetőségeket teremthet az iparág átalakulása: az elektromos autózás fejlődése, az önvezető autók megjelenése és a közösségi autózás erősödése. A célok megvalósítása akvizíciók, új vállalatok alapítása, és a meglévők tevékenységének bővítése útján történhet. A befektetési igazgató megerősítette: a társaság célja, hogy a részvényeik mihamarabb bekerüljenek a tőzsde Prémium kategóriájába, továbbá a BUX, valamint a CECE indexekbe.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A részvényesek a közgyűlésen megválasztották az AutoWallis új Igazgatóságát, Felügyelőbizottságát és könyvvizsgálóját, módosították a társaság székhelyét továbbá több ponton módosították az alapszabályt. Az AutoWallis új Igazgatóságának tagjai: Andrew Prest, a Wallis Automotive Europe ügyvezető igazgatója, Antal Péter, a Wallis Motor Duna és Wallis Motor Pest ügyvezető igazgatója, Müllner Zsolt, a Wallis Csoport vezérigazgatója és Székely Gábor, az AutoWallis befektetési igazgatója. A társaság új Felügyelőbizottsági és egyben Auditbizottsági tagjai ifj. Chikán Attila, Ecseri György és Vitán Gábor.


A részvényesek döntöttek a részvények névértékének jelenlegi 100 forintról annak nyolcadára, 12,5 forintra csökkentéséről is. A határozat alapján arányosan változik (nyolcszorosára növekszik) a részvények darabszáma is (a névérték változás időpontjáról és a vállalat új nevének tőzsdei bevezetéséről – ezáltal a ticker nevének változásáról – a társaság külön tájékoztatást ad majd).

A vállalat azt várja, hogy a részvények darabszámának emelkedésétől tovább növekszik majd a forgalmuk a tőzsdén. A határozatok alapján a BÉT autós cégének új vezetése a társaság üzleti céljainak megvalósítása érdekében 5 év alatt, a jegyzett tőke maximum 75 százalékának megfelelő, mintegy 2,55 milliárd forint (875 forintos részvényárfolyamon számítva 22,3 milliárd forint) összegű tőkeemelést hajthat végre saját hatáskörben, újabb közgyűlési döntés nélkül. A részvényesek döntöttek továbbá az alapszabály több ponton történő módosításáról, ezek között az osztalékelsőbbségi részvények esetében fizethető – kifizetési határidőben és összegben korábban nem maximalizált – osztalék mértékéről.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Világörökségi hatástanulmány készül a Gellért-hegyi siklóhoz

Az UNESCO előírásainak megfelelő, komplex világörökségi hatásvizsgálat készül a Gellért-hegyi sikló tervezéséhez kapcsolódóan. A vizsgálat célja a megvalósuló beruházásnak a világörökségi helyszín kiemelkedő egyetemes értékeire gyakorolt hatásainak felmérése és további örökségvédelmi javaslatok megfogalmazása. A felméréshez kapcsolódóan olyan látványképek is készülnek, amelyek bemutatják, hogy a legfontosabb fővárosi turisztikai látványpontokból hogyan fog látszódni a felvonó. A Gellért-hegyi sikló új, kiemelkedő turisztikai célpontként segíti Budapest idegenforgalmának újjáélesztését, emellett teljesen kiváltja majd a Gellért-hegy közútjait megterhelő turistabusz-forgalmat. Ezáltal hozzájárul a levegőminőség javulásához és a városrész élhetőbbé válásához.
2021. 08. 26. 13:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Jelentősen nőtt a Rába nyeresége

elentősen, 239,5 százalékkal 1,5 milliárd forintra nőtt a Rába Járműipari Holding Nyrt. adózás utáni nyeresége a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest - közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerda este.
2021. 08. 26. 06:30
Megosztás:

Távközlési szuperholdingot hoz létre a magyar állam és a 4iG

Együttműködési megállapodást kötött Mager Andrea, az Antenna Hungária Zrt. (AH Zrt.) tulajdonosi jogait gyakorló nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter és a 4iG Nyrt. (4iG) - tájékoztatta az informatikai cég szerdán az MTI-t.
2021. 08. 26. 06:00
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás: