Autóvásárlás: így válaszd ki a legjobb kölcsönt az álomautóhoz

Aki még nem volt autótulaj annak azért, aki pedig már volt, annak azért motoszkál a fejében szinte mindig, hogy autót kellene vásárolni vagy le kellene cserélni a mostanit. Akár egy Igaz Szerelemről, akár praktikussági szempontokról van szó, az autóvásárlás kérdése szinte minden ember életében felmerül. Ráadásul a behozott használt autók és az autóvásárlások száma alapján a magyar úgy cseréli a gépkocsikat, mint a mobiltelefont. Hiába tűnik azonban egyszerű, hétköznapi dolognak az autóvásárlás, komoly tíz-, sőt százezer forintokat bukhatunk, ha rosszul választjuk meg, hogy milyen forrásból finanszírozzuk a cserét.

Autóvásárlás: így válaszd ki a legjobb kölcsönt az álomautóhoz

Ha autóvásárlásra kerül a sor, ma jellemzően kétféle konstrukció közül - autóhitel és lízing - választhatnak azok, akik külső finanszírozást keresnek. A Bank360 szakértőivel körbejártuk, melyek ezek a lehetőségek, és megnéztük azt is, mik azok a legfontosabb kérdések, amelyekre választ kell adnunk a döntés előtt.


Vegyünk vagy béreljünk?


Lízing:
bár a gyakorlatban úgy tűnik, hogy egyszerűen törlesztőrészletre vettünk egy autót, a lízingelés azt jelenti, hogy helyettünk a bank vagy a kereskedés veszi meg a gépjárművet, a tulajdoni lapra tehát nem a mi nevünk kerül. A tulajdonos csak üzemben tartásra és használatra adja oda nekünk a kocsit, kamattal terhelt lízingdíjért cserébe. Ezen felül pedig az autóval járó költségek (pl. súlyadó, kötelező felelősségbiztosítás) is minket terhelnek.

Ahogy telnek a hónapok és fizetjük a lízingdíjat, úgy csökken a gépjármű vételára. A választott több éves futamidő végén pedig dönthetünk: a maradék fennmaradó ár megfizetésével a saját tulajdonunkba vesszük a kocsit, vagy visszaadjuk a tulajdonosnak és elkezdünk lízingelni egy másik autót. Esetleg továbbállunk és más módon vásárolunk autót.


A lízingeléshez szinte mindig kell önerő és saját gépjárműfedezet, plusz ezen felül sok helyen még a casco-t is kérik. A futamidő jellemzően 5 év, ugyanis átlagosan ilyen időközönként cserélnek a magyarok személygépkocsit. Ha a lízing mellett döntünk, általában 12 százalék körüli a teljes hiteldíjmutató (THM). A költségek attól függően változhatnak, hogy mekkora az önerő, kötünk-e cascot, új vagy használt autóról van-e szó, de az is számít, hogy milyen idős autót ajánlunk fel fedezetként. Ez azt jelenti, hogy egy 3 milliós autó lízingeléséhez, 600 ezer forint önerő mellett, 60 hónapig nagyjából havi 46 ezer forintot fogunk fizetni. Ez összesen 2 520 000 forint, majd a futamidő végén további 500 000 forint (az autó maradványértéke) ellenében miénk lehet az évek óta használt kocsi, tehát összesen 3 620 000 forintot, plusz az átírás költségeit fizetjük ki érte, ha a futamidő végén megtartjuk az autót.


Szabad felhasználású személyi kölcsön:
az alacsony kamatkörnyezet miatt az a ritka helyzet fordult elő, hogy személyi kölcsönnel is vehetünk autót. A jellemzően drágább szabad felhasználású hiteleket olyan olcsón adják most a bankok, hogy versenyeznek a lízinggel, és szintén 12 százalék körül THM mellett vehetünk fel ilyen kölcsönt. Azonban a szabad felhasználású kölcsön nagyon sok esetben kedvezőbb megoldás lehet most, mint a lízing:

●     nincs szükség önerőre: nem kell, hogy legyen „saját pénzed” az autóvásárláshoz, az egészet fizetheted a kölcsönből.

●     nem kell gépjárműfedezet: a hitelszerződésbe nem kell bevonni saját autót, nem kell kockáztatni. A személyi kölcsönök esetében csak a fizetésed a fedezet.

●     nem csak az autót fizethetjük belőle: a szabad felhasználású személyi kölcsönöknél nincs megszabva, hogy mire költhetjük. A hitelösszeg fennmaradó részéből a forgalomba helyezés költségeit, a szükséges dokumentumok kiállítását is finanszírozhatjuk.

●     akár olcsóbb is lehet, mint a lízing: attól függően, hogy mekkora a kereseted, milyen kiadásaid vannak és a múltban milyen adós voltál, még akár olcsóbban is kijöhetsz, mintha lízingelnél.


Maradjunk korábbi példánknál: 3 millió forintos autót szeretnénk vásárolni. Kalkulátor segítségével kiszámolhatjuk, hogy önerő nélkül megkaphatjuk a teljes összeget, azaz 600 000 forinttal többet, 5 éves futamidőre, fedezet nélkül. A THM például a Cofidis Fapados kölcsönével 8,90 százalék, szemben a lízing 11-12 százalékával. A törlesztőrészlet így a 60 hónapra 61 631 forint lesz, a teljes visszafizetendő összeg pedig 3 697 860 forint. Azaz körülbelül 70 ezer forinttal fizettünk többet, de az autó a kezdetektől a mi tulajdonunkban volt, önerő és gépjárműfedezet nélkül.


Tovább olcsósíthatjuk a személyi kölcsön ajánlatot abban az esetben, ha a fizetésünk elég magas. A bankok ugyanis nettó 250 000 forint felett kamatkedvezményeket adnak. Amennyiben így vennénk fel szabad felhasználású kölcsönt, már 8 százalék alatti THM-mel is találkozhatunk például a Budapest Banknál, amelynél ugyanezzel a példával a teljes visszafizetés 3 626 580 forintra jön ki.


Ezekre figyelj feltétlenül, ha kölcsönfelvétel előtt állsz


A két népszerű hitelkonstrukció ismertetése alapján azért már nagyjából egyértelmű lehet, hogy mire kell feltétlenül figyelni, amikor választunk.


A Bank360 szakértői ugyanakkor azt tanácsolják, hogy mindig a személyes igények alapján hozzuk meg a döntést, józanul átgondolva a jelenlegi és a várható jövőbeli anyagi helyzetünket.

Kérdések, amelyeket mindig tegyünk fel magunknak a hitelfelvétel előtt:

●     Tényleg szükségem van új autóra?

Érdemes körüljárni, hogy milyen okai vannak az autóvásárlásnak. Pusztán kényelmi szempontok miatt nem feltétlenül éri meg a vásárlás és a fenntartás. Az otthonunk és a munkahely közötti ingázásra kell például? Vizsgáljuk meg, hogy van-e tömegközlekedési alternatíva, vagy tudunk-e csatlakozni az autóval járó kollégákhoz. Persze, ha már feltétlenül érik a csere az előző autó öregedése, vagy a család bővülése miatt, akkor mindenképp keressünk egy megfelelőbb személyautót.

●     Biztos, hogy szükségem van egy ekkora autóra?

Legyen szó akár méretről, akár teljesítményről, alaposan gondoljuk át, hogy megéri-e többet fizetni például egy bitangerős motorral felszerelt benzinzabálóért, ha a napunk jelentős részét a dugóban töltjük. Ugyanígy a méret sem elhanyagolható: ha pár éven belül bővül a család, akkor lehet nem a sportautó lesz a legjobb választás.

●     „Bérelni” vagy tulajdonolni akarom az autót?

A kérdés fontos lehet, amikor nagy eltérés van a kamatok között, illetve akkor is, ha az átlagosnál gyakrabban cseréljük le az autónkat. Ilyen esetekben ugyanis a lízing lehet a kedvezőbb konstrukció. A Bank360 hitelszakértői szerint viszont jelenleg a sokkal rugalmasabban felhasználható és gyorsan igényelhető személyi kölcsön mellett szól több érv.

●     Be tudok vállalni ekkora törlesztőt?

Vizsgáljuk meg, hogy mennyire stabilak a bevételeink jelenleg és várhatóan mekkorák lesznek a futamidő alatt. Ne felejtsük el, hogy a hitelt akkor is vissza kell fizetni, ha munka nélkül maradunk, vagy más költségek elviszik a törlesztőre szánt pénzt. A szabad felhasználású személyi kölcsönöknél és a lízingelésnél is lehet fix kamatozást választani, ami kiszámíthatóbbá teszi a törlesztővel való tervezést.

●     Mekkora futamidőre szerződhetek kényelmesen?

Ahogy a törlesztőrészletnél is, a futamidővel kapcsolatban is fontos, hogy előre megbecsüljük a pénzügyi teljesítőképességünket. Ha nem látjuk biztosítottnak, hogy hosszabb távon is fizetni tudjuka hitelt vagy a lízing részleteit, érdemes rövidebb futamidőt választani és havonta kicsit többet fizetni. Kölcsönök esetén van lehetőség hitelfedezeti biztosítást kötni, ami abban az esetben segíthet, ha hirtelen fizetésképtelenné válnánk. Bevonhatunk egy adóstársat is a hitelszerződésbe, aki szintén vagyonával felel a hitelért, tehát ha egy ember kiesik, a másik még mindig tudja fizetni a törlesztőrészletet. Közös használatú eszközöknél egyébként is jellemző, hogy a bank kötelezően előírja a használatban résztvevők beemelését a hitelszerződésbe, akik jellemzően közeli rokonok, házas- vagy élettársak.

●     Hogyan szerezhetem meg a legolcsóbb hitelt?

Ha tudunk tervezni a futamidővel és a törlesztőrészlet nagyságával, érdemes megkeresni a lehetőségeinkhez mért legolcsóbb hitelt, hiszen százezer forintos eltérések is lehetnek a végösszeget számolva. Amikor hiteleket olcsóság alapján akarunk összehasonlítani, sose a kamatot, hanem a THM-et nézzük. Ezt a legegyszerűbben egy online hitelkalkulátorral tudjuk megtenni, ahol könnyű összehasonlítani a banki termékeket. Tartsuk azonban szem előtt a személyes igényeinket is: ha csak bizonyos nagyságú törlesztőt akarunk havonta fizetni, akkor érdemesebb annak nagysága alapján összehasonlítani az azonos futamidőre felvehető kölcsönöket. Minél alacsonyabb törlesztőt szeretnénk, annál hosszabb futamidőre kell felvennünk a hitelt, ám természetesen ilyenkor az elhúzódó visszafizetés miatt többet fizetünk a kamatra is, tehát drágább lesz a hitelünk.


Ha cserélni kell, nincs mese


Akár ódzkodunk a hitelfelvételtől, akár nem, a saját és családunk biztonságáért mindent meg kell tennünk. Ha megérett a régi autó cseréje, vagy a család bővülése miatt kell nagyobbra váltani, ne odázzuk el a vásárlást. Egy újabb, modernebb berendezésekkel ellátott autó nem csak nagyobb biztonságot adhat a vezetés során, de kényelmesebb is, így összességében jobb élményt nyújt az autózás. Akkor sem maradhat el az autó vásárlása, ha elengedhetetlenné válik a hatékony munkavégzéshez, vagy egyenesen munkaeszköz. Ha ez a helyzet fennáll, az autóhitel egy olyan alternatívát kínál, amellyel az elmúlt évekhez képest sokkal olcsóbban valósíthatjuk meg autóvásárlási céljainkat.

 

Kapcsolódó kalkulátorok:

Traffipax - mekkora büntetésre számíthatok? - kalkulátor

Gépkocsi fogyasztási költség kalkulátor

Mekkora az esélye, hogy az én autómat lopják el? - kalkulátor

Elkezdődtek az egyetemi beiratkozások, igényelhetők a diákhitelek

Elkezdődtek az egyetemi beiratkozások és igényelhetők a diákhitelek - mondta a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán.
2021. 08. 24. 05:00
Megosztás:

Ősztől újra törlesztene a még moratóriumban lévők nagy többsége

Pozitív, jövőközpontú és a problémák megoldására irányuló kommunikációt várnak a pénzügyi szolgáltatójuktól a lakossági ügyfelek a koronavírus-járvány okozta új környezetben – derül ki a CIB Bank nemrégiben a saját ügyfélkörében elvégzett online kutatásából. Az immár második alkalommal elvégzett felmérés alapján a válaszadók legnagyobb félelme változatlanul az, hogy egy családtagjuk elkapja a koronavírust, miközben az anyagi biztonságért inkább a fiatalabb, az egészségéért pedig az idősebb generáció aggódik jobban. A CIB Bank még hitelmoratóriumban lévő lakossági ügyfeleinek többsége szeptember után inkább már újra törlesztene.
2021. 08. 23. 23:00
Megosztás:

Hitelt vesz föl az Opus a Titász megvásárlásához

Az Opus Energy Kft. 50 milliárd forint hitelt vesz föl az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. (Titász) megvásárlásához - olvasható a tulajdonos Opus Global Nyrt. közleményében, amelyet szombaton tettek közzé a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2021. 08. 21. 19:00
Megosztás:

Egyre t9bb hitelt vesznek fel a magyarok

A második negyedévben 657 milliárd forinttal nőtt a háztartások nettó pénzügyi vagyona, amiből 433 milliárd forintot a friss megtakarítások, 213 milliárd forintot a piaci hozamok adtak - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb adataiból. A negyedév során a megtakarítások 11,3 százalékkal elmaradtak az egy évvel korábbitól, amivel szemben a vállalt kötelezettségek összege 47,3 százalékos éves növekedése áll az első negyedévi 20,4 százalék után. A 433 milliárd forint nettó megtakarítás 2017 eleje óta a legkisebb volt.
2021. 08. 19. 05:30
Megosztás:

5 millió forint pénzügyi előnyt jelenthet a kamatmentes csok-hitel bevezetése

Novák Katalin keddi bejelentése alapján lakásépítésre és új lakások vásárlására kamatmentessé válik októbertől a csok-hitel. Ennek feltétele, hogy az ingatlan alacsony energiaigényű legyen és igénybe kell venni a lakáscél megvalósításához az MNB “zöld” lakáshitelét is, ami várhatóan ugyancsak októbertől lesz elérhető. A két kedvezményes kölcsön bevezetését követően egy 60 millió forint értékű új lakás megvásárlása 8 millió forinttal kerülhet kevesebbe a Bankmonitor számításai szerint.
2021. 08. 17. 23:00
Megosztás:

A hitelfelvételnél a nők a megfontoltabbak

Bár a money.hu statisztikái szerint a Hitelintéző szolgáltatást igénybe vevők között a hölgyek körében magasabb a hitellel már rendelkezők aránya, ám ez leginkább a diákhiteleknek köszönhető.
2021. 08. 17. 02:00
Megosztás:

Jön az iskolakezdés, mélyen a zsebbe kell nyúlni - akad megoldás

A pandémia előtti években az augusztus a személyi kölcsönök terén pörgős időszakot jelentett, sok háztartás az iskolakezdés előtti jelentős kiadásait hitelből finanszírozta. Az elmúlt években már a karácsonyi időszakot is meghaladta a kölcsönök folyósítása. A hitelfelvételben gondolkodóknak jó hír, hogy a versenynek köszönhetően az MNB kamatemelése még csak minimális mértékben látszik meg a banki személyi hitel ajánlatokon.
2021. 08. 11. 21:00
Megosztás:

Gyülekeznek a fellegek a lakossági hitelpiac fölött?

Eddigi legalacsonyabb értékét vette fel júliusban a Bank360 Lakossági Hitelkeresleti Index, mely a nagyobb lakossági hiteltípusok iránti online keresletet méri. Bár a babaváró kölcsön és a lakáshitelek iránti online érdeklődés nőtt, a személyi kölcsönök iránti kereslet gyengülése a mélybe rántotta a mutatót.
2021. 08. 11. 16:00
Megosztás:

A jelzáloghitelpiac további növekedését várja a Duna House

A jelzáloghitelpiac az első félévben 34 százalékkal haladta meg az előző évi volument, amely az előzetesen várt 20 százalékos növekedést is felülmúlja. A Duna House szerint a második félévben, amely szinte kivétel nélkül mindig az erősebb félév a hitelpiacon, hasonló tendenciák várhatók, és így a tavaly kihelyezett 928 milliárd forintnyi jelzáloghitel után 2021-ben szinte biztosan eléri a piac az 1000 milliárd forintos határt, illetve az előrejelzés szerint meghaladhatja az 1200 milliárd forintot is. A jelzáloghitelpiacot az otthonteremtési támogatások intenzív kereslete mellett az ősszel várhatóan újra felfutó ingatlanpiaci adásvételek is erősíthetik.
2021. 08. 08. 13:00
Megosztás:

Biztosra mennek a hiteligénylők

Márciustól kezdve erős felfutásban van a hazai hitelpiac, minden harmadik magyar háztartás törleszt legalább egyfajta hitelt. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján több mint 364 milliárd forint értékű jelzáloghitel realizálódott a piacon 2021 második negyedévében, féléves szinten pedig közel 600 milliárd forintot helyeztek már ki. A Duna House Pénzügyek által közvetített hiteltranzakciók alapján az ügyfelek átlagosan 17,8 millió forintot igényelnek lakáskölcsönként, jellemzően hosszú kamatperiódusú konstrukcióban, az esetek 65%-ában pedig hitelügyintézői segítséget kérnek.
2021. 08. 06. 14:00
Megosztás:

Új csúcsra jutott a lakáshitelezés: 136,4 milliárd forint egy hónap alatt!

Júniusban eddig sosem látott összeget, 136,4 milliárd forint lakáshitelt vettek fel az emberek a bankokból - nyolc éve egy év alatt helyeztek ki a bankok annyi lakáshitelt, mint idén tavasszal egy-egy hónapban.Bár a piac már számolt az MNB kamatemelésével, a lakáshitelpiacon – miként azt a money.hu előre jelezte – a kamatemelés automatikus érvényesülésének gátat szabott a banki verseny. Kamatelőnye miatt egyértelműen a 10 évre fixált kölcsönök vették át a vezető szerepet a folyósításokban az idén.
2021. 08. 03. 20:00
Megosztás:

Rezsicsökkentésbe kezd a lakáspiac

Nagyon kedvező hitelkonstrukció bevezetésével üzen hadat az energiazabáló lakásoknak és élénkíti a takarékos ingatlanok piacát a jegybank. Bár az ősztől elérhető zöld lakáshitel pontos részletei még nem ismertek, a legfontosabb paraméterekből látható, hogy nagyon-nagyon kedvező konstrukció lép a piacra – az ügyfelek 10 millió forintonként durván 45 ezer forintos törlesztéssel számolhatnak, ami akár milliós megtakarítást jelenthet a hitelfelvevőknek. Ugyanakkor a korszerű lakásokra kínált zöld hitel miatt markánsabban kettéválhat az új és használt lakásokra kínált hitelek kamata, s ez hatással lehet a használt lakások piaci árára is.
2021. 08. 01. 07:00
Megosztás:

23,5 milliós lakáshitel is elérhető 20 évre a májusi átlagbérrel

431 560 forint volt az átlagos bruttó kereset májusban Magyarországon, a mediánbér (tehát, amelynél ugyanannyian kerestek többet, mint kevesebbet) pedig 332 690 forint volt. Ez az átlagbér esetében 287 ezer forintos nettót jelentett, a mediánbér esetén pedig 221 ezer forintot.
2021. 08. 01. 05:00
Megosztás:

Fejtörést okozhat az idei évben a hitelmoratórium lejárata és az építőipari körbetartozások

Nem következett be ugyan a hitelbiztosítók által prognosztizált 10-20%-os növekedés a felszámolási és a csődeljárások tekintetében a tavalyi évben, az építőipari körbetartozások és a hitelmoratórium lejárta miatt azonban még idén sem lélegezhetnek fel az érintett vállalkozások. A hitelbiztosítások jelentős segítséget adhatnak a cégeknek, ehhez azonban komoly erőforrásokra van szükség. Előnyei ellenére az üzleti vállalkozások körében mindössze 5%-os a hitelbiztosítások aránya, szemben az Ausztriában mért 80%-kal.
2021. 07. 30. 11:00
Megosztás:

Máris itt a jegybanki kamatemelés hatása: drágulnak a forintosított devizahitelek augusztusban!

Az alapkamat emelésének hatása relatív gyorsan begyűrűzik a változó kamatozású hitelek árazásába, emiatt az augusztusban forduló forintosított devizahitelesek kamata 0,54 százalékponttal fog nőni. Ráadásul a kamatnövekedés 2020. év eleje óta ennél jóval magasabb, már meghaladja az 1 százalékpontot. Mindezt azonban elfedheti a hitelmoratórium, így a következményekkel sokan csak később szembesülnek majd.
2021. 07. 30. 08:00
Megosztás:

Új lendületet kapott a vállalati hitelezés

Felélénkítette a Széchenyi Kártya Program GO! a vállalkozási hitelek piacát. Az OTP Banknál néhány hét alatt már csaknem ezer vállalkozás nyújtott be hitelkérelmet az államilag támogatott, kevesebb mint 0,5 százalékos kamattal elérhető kölcsönökre. A hitelintézet július 1-je óta már több mint 11 milliárd forintnyi hitel összegre kötött szerződést a megújult program keretében.
2021. 07. 29. 07:00
Megosztás:

Nőhet az újlakások ára a mindennél kedvezőbb lakáshitellel

Új hitelprogramot hirdetett meg az MNB októbertől: a Zöld Otthon Program legfeljebb 2,5 százalékos kamat mellett kínál lakáshitelt mindazoknak, akik magas energiahatékonyságú, legalább BB besorolású, zöld szempontoknak megfelelő házat építenének vagy új ingatlant vásárolnának. Kiss Tamás, a GV Hitelközpont országos hitelközvetítő hálózat értékesítési vezetője arról beszélt, a bejelentés hatására sokan kivárnak a lakásvétellel, ugyanakkor aki használt ingatlant szeretne venni, annak teljesen felesleges a tranzakciót halogatni. A szakértő hozzátette, nőni fog a kereslet az újlakás-piacon, ennek hatására pedig az árak is emelkedhetnek majd.
2021. 07. 23. 16:00
Megosztás:

Rengeteg családnak segíthet a zöld lakáshitelprogram

Családok tízezreit segítheti kedvező kamatozású otthonteremtési kölcsönnel a júliusban meghirdetett zöld lakáshitelprogram - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken az MTI-vel.
2021. 07. 18. 01:00
Megosztás:

Elindult a Széchenyi újraindítási hitelek folyósítása az Erste Banknál

Elindult a Széchenyi újraindítási hitelek folyósítása az Erste Banknál is, az első 5 millió forintot egy áruszállítással foglalkozó egyéni vállalkozó ügyfelének nyújtották - közölte a pénzintézet az MTI-vel.
2021. 07. 17. 11:00
Megosztás:

1,5-2 millió forintba kerül egy 10 milliós lakáshitelnél, hogy ne rettegj a kamatemeléstől

Kamatemelési ciklusba kezdett az MNB, így még inkább fontossá vált, hogy a hitelfelvevők megfontolják, milyen hosszú kamatperiódussal vesznek fel hitelt. A Bank360 elemzői 10 millió forintos lakáshitelek esetén vizsgálták meg, hogy milyen különbségek vannak a változó és a különböző időszakokra fixált kamatperiódusú ajánlatok között.
2021. 07. 15. 07:30
Megosztás: