Az Airbus leállítja a világ legnagyobb utasszállítójának gyártását

Az Airbus leállítja a világ legnagyobb utasszállítója, az A380-as gyártását, ha nem sikerül új megrendeléseket begyűjteni - mondta John Leahy, a toulouse-i gyártó kereskedelmi vezetője hétfőn.

Az Airbus leállítja a világ legnagyobb utasszállítójának gyártását

Az Airbus éves értékesítési és átadási statisztikájáról tartott, az interneten is közvetített sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva John Leahy azt mondta, az Emirates kezében van az A380-as sorsa, ha a dubaji székhelyű cég nem rendel újakat, akkor le kell állítaniuk a gyártást. A leállításra vonatkozó tervek már elkészültek.
   
November végével száz gép várt még gyártásra. Az elmúlt tíz évben 317 gépre adtak le rendelést a légitársaságok, ebből 217-et szállítottak le tavaly november végéig. A mindössze tíz éve gyártásban lévő, 600 utast is szállítani képes repülőből az Airbus jövőre havonta egy, 2019-től viszont évente 8 gyártását tervezi.
   
Az Airbus legutóbb a japán All Nippon Airways-nek adott el három A380-ast 2016 januárjában. Ezeket még a szintén japán Skymark diszkont légitársaság rendelte meg, de a cég csődbe ment, és az ANA vette át a rendelésállományt. A gyártósorok biztos fenntartása érdekében legalább 30 új gép gyártására kellene leszerződnie a gyártónak.    

Az őszi Dubaji Légi Szalonon az Emirates a várakozásoktól eltérően nem  adott le újabb rendelést A380-asra, amelynek már most is a legnagyobb üzemeltetője a világon: a századik gépet idén novemberen vették át, és további 42 érkezése várható. A légitársaság vezetése azért nem rendelt többet, mert nem látták biztosítottnak, hogy az Airbus legalább tíz évig fenntartja a gyártást. Ehhez viszont az kellett volna, hogy az Emirates leadja a rendelést.
   
Az Airbus tíz évvel ezelőtt azért hívta életre 11 milliárd eurós fejlesztési költséggel az A380-ast, mert a tanulmányok azt mutatták: az utasforgalom folyamatosan emelkedni fog, a repülőtéri infrastruktúra és a leszállási résidők viszont ezt nem tudják követni, ezért nagyobb gépekre lesz szükség. A légitársaságok végül azért nem rendeltek többet az óriásgépből, mert egyszerre nehéz megtölteni egy járatot, speciális repülőtéri infrastruktúrát igényel, illetve négy hajtóműve miatt az egy utasra jutó költségek magasabbak, mint a kéthajtóműves, de kevesebb utast szállítani képes versenytársainál. Az A380-as hagyományos, négyosztályos elrendezésben 544 utas szállítására képes.
   
Az első A380-ast tíz évvel ezelőtt a Singapore Airlines vette át és helyezte üzembe, ezt a gépet júniusban a szingapúri légitársaság visszaadta a lízingbe adó DS Aviationnek, a gépet jelenleg a franciaországi Tarbes-Lourdes-Pyrennées repülőtéren tárolják, nincs kereskedelmi forgalomban. Az európai légitársaságok közül az Airbus részvényes országainak fő légitársaságai, a British Airways, az Air France és a Lufthansa vásárolt a gépből.
   
A 72,7 méter hosszú, 24 méter magas és 79,7 méter szárnyfesztávolságú gép a valaha volt legnagyobb utasszállító repülőgép, amit gyártottak. Nagyobb az ikonikus, a repülést az 1970-es években forradalmasító Boeing 747-es Jumbo Jetnél is. A 276 tonnás, négyhajtóműves A380-800-as 15 200 kilométeres hatótávolságú. Bár az Airbus tervbe vette a nagyobb, 900-as, és az áruszállító verziót elkészítését is, ezek kifejlesztéséről érdeklődés hiányában lemondott.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képes

Hozzászólások

Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt kapott büntetést a Ryanair és a Wizz Air

Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt összesen 125 millió forint bírságot szabott ki Budapest Főváros Kormányhivatala a Ryanair és Wizz Air diszkont légitársaságokra - jelentette be György István fővárosi kormánymegbízott kedden újságíróknak nyilatkozva.
2018. 09. 26. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Környezetkímélő megoldást választott a fenntartható csomagolástechnikával foglalkozó Rondo

A nyomdagép korszerűsítésekor is a fenntarthatóság szempontjai szerint döntött a Rondo Hullámkartongyártó Kft. A hullámpapír csomagolások iránti megnövekedett érdeklődés is megköveteli, hogy a fenntarthatóság mellett a minőség maradjon az első – vallja a társaság ügyvezetője.
2018. 09. 25. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elindult a teherautó-abroncsok gyártása az Apollo Tyres magyar üzemében

Az Apollo Vredestein megkezdte az Apollo tehergépjármű-gumiabroncsok gyártását és szállítását új, magyarországi üzeméből. Az első tehergépjármű-abroncsokat – az Apollo 385/65 R22,5 Endurance RT HD típust – egy belga, építkezési anyagok szállítására szakosodott fuvarozóvállalat használja.
2018. 09. 25. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kell a pénz a Commerzbank felvásárlására

Lapértesülések szerint a Deutsche Bank 13 milliárd eurós tőkeemelésre készülhet, melyből a Commerzbank felvásárlását finanszírozhatnák, illetve még az előző menedzsment által nyitott derivatív pozíciókat zárnák belőle.
2018. 09. 25. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Prémium kategóriás Mercedes-Benzekkel bővül a Mol Limo flottája

Ötven prémium kategóriás Mercedes-Benz A-osztállyal bővül a Mol autómegosztó szolgáltatásának flottája szeptembertől.
2018. 09. 25. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Felfüggeszti értékesítési tevékenységét az Aegon Lakástakarékpénztár

Az Aegon Lakástakarékpénztár Zrt. október 1-jétől felfüggeszti értékesítési tevékenységét, új szerződéseket a szeptember 28-ig benyújtott ajánlatok alapján fogad el - tette közzé a társaság a honlapján.
2018. 09. 24. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ingatlanjogi vezető csatlakozott az EY ügyvédi irodájához

Elismert szakértővel bővült dr. Posta Szabolcs személyében a Vámosi-Nagy Ernst & Young Ügyvédi Iroda. A széleskörű hazai és nemzetközi tapasztalattal rendelkező ügyvéd az iroda ingatlanjogi csapatát irányítja.
2018. 09. 22. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jó beszálló lehet a ritkaföldfémekbe a Lynas?

Amikor egy iparág vagy egy nyersanyag kilátásai a piac megítélése szerint jó irányba változnak, akkor azok a pénzügyi eszközök (ETF-ek, részvények stb.), amelyek pozitívan korrelálnak ezzel a folyamattal, jó hosszú távú befektetésnek bizonyulhatnak. Ilyen lehet az ausztrál Lynas Corporation, amelynek részvényei jelenleg 2 AUD körül forognak: a Lynas a ritkaföldfémek területén érdekelt, a feltárástól és a bányászattól kezdve a termelésig. A ritkaföldfémek iránti kereslet pedig éppen most lép egy új és befektetői szempontból is érdekes szakaszába a szemünk előtt zajló energetikai forradalomnak köszönhetően.
2018. 09. 21. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT50 – újabb vállalatok a legsikeresebbek között

A Budapesti Értéktőzsde harmadik alkalommal készítette el partnereivel a BÉT50 – ötven hazai vállalat sikertörténete című kiadványt. A kiadvány célja, hogy konkrét példákon keresztül szemléltesse a hazai vállalkozásokban rejlő potenciált a széles közönség számára. A korábbi évek gyakorlatával összhangban a kiadványt idén is szeptember 20-án, a BÉT50 – középvállalatok csúcstalálkozója konferencián mutatták be, amelyet az egyik vezető tőzsdei nagyvállalat, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, Csányi Sándor nyitott meg beszédével.
2018. 09. 21. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Együttműködési megállapodást írt alá a BÉT és az SZTNH

Együttműködésre lépett a Budapesti Értéktőzsde és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala annak érdekében, hogy a rendelkezésre álló eszközeikkel támogassák az innovatív magyar vállalatok megjelenését a Budapesti Értéktőzsdén. A megállapodást ünnepélyes keretek között, a Budapesti Értéktőzsde által szervezett BÉT50 konferencián írta alá dr. Łuszcz Viktor, az SZTNH elnöke és Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde elnök-vezérigazgatója.
2018. 09. 21. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Takarékbank tőkét emelt a BIF

A Cégbíróság bejegyezte a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (Takarékbank) zártkörű tőkeemelését Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt-ben (BIF) - közölte a BIF csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2018. 09. 21. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Törökországba költöztetik a győri Negro-gyárat

A snackgyártó Mondelez International vállalat áthelyezi a Negro cukorkák gyártását a törökországi Gebzében található üzemébe jövő év június végéig, ezzel megszűnik a Győri Keksz Kft. által üzemeltetett cukorkagyár működése Győrben - tájékoztatta a Mondelez Hungária Kft., valamint a Győri Keksz Kft. kommunikációs tanácsadója csütörtökön az MTI-t.
2018. 09. 21. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Öt üzletét korszerűsítette a SPAR

Több mint 2,7 milliárd forintból öt üzletet - három budapesti, egy kaposvári és egy veszprémi egységet - korszerűsített a SPAR - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
2018. 09. 20. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

7 millió euró értékű beruházással bővít a Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz Kft.: duplájára nő a termelőkapacitás

Új üzemcsarnokot és palackozó gépsort avatott Magyarország meghatározó ásványvíz- és üdítőipari társasága szentkirályi telephelyén. A Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz Kft. több mint 7 millió euró értékű, önerőből megvalósuló beruházásával megkétszerezi termelő-kapacitását.
2018. 09. 20. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Tiszamenti Regionális Vízművek (TRV) is csatlakozott a Díjnethez

Mától a Tiszamenti Regionális Vízművek (TRV) Zrt. mintegy 250 ezer ügyfele is elérheti a Díjnet e-számlázási szolgáltatásait. Ezzel lezárult az a 2017 végén kezdődött folyamat, amelynek során az öt regionális víziközmű mindegyike a Díjnettel szerződve lehetővé tette az e-számlakezelést és -fizetést, összesen mintegy 1,1 millió háztartás számára.
2018. 09. 19. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Bayer visszavág

A Bayer arra kérte a kaliforniai bíróságot, hogy helyezze hatályon kívül az augusztusban megítélt 289 millió dolláros kártérítést a Johnson vs. Monsanto perben, mert szerinte nincs elég bizonyíték arra, hogy a Monsanto glifozát tartalmú gyomirtó szere, a Roundup rákkeltő hatású.
2018. 09. 19. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az ABB és a Nobel Media nemzetközi partnerséget jelentett be

Az ABB és a Nobel Media bejelentette, hogy nemzetközi partneri együttműködésre lépnek. A két tekintélyes szervezet egyaránt elkötelezett az innováció, az oktatás és a tudományos kutatás fejlesztése mellett. A megállapodás nyomán az ABB csatlakozik a Nobel Nemzetközi Partnereinek kiválasztott csoportjához.
2018. 09. 19. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb iparágat végez ki a Google

A Renault, a Nissan és a Mitsubishi Motors is az Alphabet-hez (a Google anyacége) igazol és Android OS rendszert fognak a jövőben használni, egyúttal a navigációt is a Google fogja majd szolgáltatni.
2018. 09. 18. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Diákoktól kér üzleti tanácsot az OTP Bank és a BKK

Kilenc ország tizenkét felsőoktatási intézményének legkiválóbb diákjai azért jöttek Budapestre, hogy üzleti tanácsadással segítsék az OTP Bankot és a BKK-t. Magyarország legnagyobb nemzetközi esettanulmány-versenyén, a Solvers’ Cupon a két vállalat nemcsak létező problémákra kereste a válaszokat diákok segítségével, hanem leendő munkavállalóit is igyekezett megtalálni.
2018. 09. 18. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hardverfejlesztési projekteket keres az Intellitext startup inkubátor

Elsősorban – de nem kizárólagosan – hardver területen működő, a nemzetközi piacokon is sikerre esélyes, korai és seed stádiumban lévő startupokat keres az Intellitext akcelerátor. A vállalat a finanszírozás mellett folyamatos mentorálással, infrastruktúrával és kapcsolatrendszerrel segíti az innovatív projekteteket.
2018. 09. 18. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás