Az LMP súlyosabban büntetné a környezetszennyező cégeket

Az LMP törvényjavaslatot nyújt be annak érdekében, hogy a jelenleginél súlyosabban büntessék a környezetszennyező cégeket.

Az LMP súlyosabban büntetné a környezetszennyező cégeket

Ungár Péter pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy ezektől a vállalatoktól el kell venni minden munkahelyteremtő és egyéb kedvezményt. Hozzátette, hogy javaslatuk alapján az érintettek akkor sem úszhatnák meg a büntetés befizetését, ha átláthatatlan tulajdonosi struktúrába mentik át a vagyonukat, mert ebben az esetben a cégek utolsó ismert tulajdonosát vonnák felelősségre.    

Az országgyűlési képviselő a kialakult helyzetért többek között a természetvédelmi infrastruktúra leépítését okolta. A kormányzati kommunikációval ellentétben nem érvényesül a szennyező fizet elve, jelenleg a "szennyezőnek fizetnek" - fogalmazott.
   
A politikust kérdezték a Magyar Idők információjáról, amelyik szerint napokon belül kiderülhet, hogy Kövér László házelnök kezdeményezi-e a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságánál Demeter Márta, a testület LMP-s alelnöke visszahívását.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Ungár Péter azt felelte, hogy képviselőtársa a honvédelmi és rendészeti bizottság alelnöke, illetve a NATO parlamenti közgyűlésének tagja és az is marad, "amíg fizikailag ez lehetséges".
   
Demeter Márta korábban egy, a Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison tett iratbetekintésére hivatkozva azt mondta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök Flóra nevű lánya egy honvédségi repülőgéppel utazott. A honvédségi tárca azonban tagadta ezt és azt közölték, hogy egy Cipruson szolgálatot teljesítő honvéd századosnak a miniszterelnökkel azonos nevű lányáról van szó, aki egy kiképzési repülés keretében, a honvédség illetékeseinek engedélyével tért haza egy katonai gépen Ciprusról.

Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor
Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor
Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Kedden nem lesz szavazás a Brexit-megállapodásról

Az eredeti tervekkel ellentétben a londoni alsóház nem szavaz kedden a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodásról - mondta soron kívül tartott hétfő délutáni parlamenti felszólalásában a brit miniszterelnök.
2018. 12. 11. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sürgősen módosítja a büntetőjogot a román kormány

A bukaresti kormány sürgősségi rendelettel fogja hatályba léptetni a büntetőjogi reform alkotmányosnak bizonyult rendelkezéseit: erről a Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottságának hétfői ülésén született egyhangú döntés - jelentette be Viorica Dancila miniszterelnök, a PSD ügyvezető elnöke.
2018. 12. 11. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Több száz sportcipőt gyűjtöttek hátrányos helyzetű gyerekeknek

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) "Egy cipőben járunk" társadalmi felelősségvállalási programjának eredményeképpen 573 pár sportcipő gyűlt össze, melyeket országszerte 21 iskola tanulói közt osztanak szét decemberben.
2018. 12. 11. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Aktiválták az első és egyetlen úszó atomerőmű reaktorát

Beindították és 10 százalékos teljesítményszintre kapcsolták Oroszország és a világ első és egyetlen úszó atomerőművének egyik reaktorát - tájékoztatta az MTI-t hétfőn a Rosatom Central Europe magyarországi fióktelepe.
2018. 12. 11. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Hogyan lehet fenntartható módon repülni?

A légi közlekedés összeköti a világ különböző pontjain élő embereket, emellett pedig hatással van környezetünkre is. Az Air France-KLM számára kiemelten fontos a környezetvédelem, ezért a lehető legtöbb területén igyekszik fenntartható módon működni. A légitársaság büszke arra, hogy 14 egymást követő éve az élmezőnyben foglal helyet a Dow Jones Fenntarthatósági Index listáján, ebből pedig 12 alkalommal az első helyen végzett. A vállalat törekvése, hogy az ökológiai lábnyomát minden területen a lehető legalacsonyabbra csökkentve magasra tegye a lécet a vállalati társadalmi felelősségvállalásban.
2018. 12. 10. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jól vizsgáztak a BÉT jelzáloglevél indexei, jöhet a folytatás

Sikeresen zárult a Budapesti Értéktőzsde jelzáloglevél-indexeinek egy éves tesztidőszaka, ezért a BÉT úgy döntött, hogy 2018. december 3-ától hivatalos indexként és napi gyakorisággal számítja a jelzáloglevél index család tagjait. Ezzel a lépéssel a jövőben a BÉT jelentősen megkönnyíti a befektetők számára a forint alapú jelzáloglevelekből álló portfóliók teljesítményének követését és piaci értékelését.
2018. 12. 10. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb két fejezetét nyitották meg a szerb uniós csatlakozási tárgyalásoknak

Újabb két fejezetét nyitották meg a szerb európai uniós csatlakozási tárgyalásoknak - közölte a tagállamok kormányait tömörítő tanács sajtószolgálata hétfőn.
2018. 12. 10. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Üzleti szolgáltatóközpontot hoz létre a Tesco

A Tesco új közép-európai üzleti szolgáltatóközpontot hoz létre Budapesten, amivel több száz új munkahelyet teremt Magyarországon - jelentette be a vállalat.
2018. 12. 10. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mesterséges intelligencia, felhőmegoldások, IOT – civil szervezetek vezetőivel konzultáltak IT szakemberek

Mesterséges intelligencia, big data, felhőmegoldások – a fejlett technológia számos területen teheti hatékonyabbá egy karitatív szervezet munkáját. Az Önkéntes Központ Alapítvány (ÖKA) és a Morgan Stanley budapesti technológiai központjának szakemberei által indított program célja éppen az, hogy segítsen a civil, önkéntes szervezeteknek továbblépni a digitális evolúcióban.
2018. 12. 10. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengült a forint

Gyengült a forint a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben hétfő este a reggeli szintekhez képest.
2018. 12. 10. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újra megmutatta erejét az OPEC

Bár nagyon megosztottnak tűntek a találkozót megelőzően az OPEC és nem OPEC tagországok a termelés csökkentését illetően, meglepetésre mégis sikerült tető alá hozniuk egy megállapodást.
2018. 12. 10. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így teljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 146,12 pontos, 0,37 százalékos csökkenéssel, 39 238,44 ponton zárt hétfőn.
2018. 12. 10. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A német állam is részt vehetne a bankok összevonásában

Már többször felmerült a híresztelés, hogy valamilyen formában összevonnák a Commerzbankot és a Deutsche Bankot.
2018. 12. 10. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hatalmas kárt okozna Hollandiának a rendezetlen Brexit

Legalább 2,3 milliárd euró közvetlen kárt okozna a holland gazdaságnak 2023-ig az Egyesült Királyság rendezetlen európai uniós kiválása - közölte a hágai számvevőszék hétfőn.
2018. 12. 10. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Székesfehérvár az okosvárossá válás küszöbén

A Vodafone Magyarországgal kötött megállapodásnak köszönhetően Fejér megye székhelye lehetővé tette a városlakók számára az okos parkolás lehetőségét. A szolgáltató rendszerének köszönhetően Székesfehérváron mintegy száz parkolóhely foglaltsági állapotát követhetik nyomon a lakosok a mobiljuk segítségével. A legmodernebb technológiákat bemutató sajtótájékoztatón a résztvevők láthatták a századik NB-IoT megoldással működő parkolószenzor telepítését is.
2018. 12. 10. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Bezuhant a japán GDP

A harmadik negyedévben a végleges GDP adatok alapján a várt 2,0%-nál nagyobb mértékben, 2,5%-kal csökkent a japán GDP.
2018. 12. 10. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább mérséklődtek az élelmiszerárak novemberben

Folytatták lefelé tartó menetelésüket a legfontosabb nemzetközi élelmiszer alapanyagok árai novemberben, élen a pálma- és más növényi olajokkal – adta közre az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2018. 12. 10. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így kezdték a hétfőt az amerikai tőzsdék

Enyhe csökkenéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei hétfőn.
2018. 12. 10. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Már januárban szükséged lenne a Diákhitelre? Még hat napod van!

Az év vége közeledte az első tanulmányi félév utolsó Diákhitel-igénylési határideje is egyben. A hallgatók az első szemeszterben december 15-éig adhatják le diákhitel kérelmeiket, s az újévben január 15-én kaphatják kézhez a megigényelt kölcsön összeget. A szabad felhasználású Diákhitel1 rekordalacsony, 2,3%-os kamatozással, míg a Diákhitel2 továbbra is egyedülállóan kedvező feltételekkel, 0%-os kamattal igényelhető az önköltséges képzésben.
2018. 12. 10. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Profitwarning a vegyipari óriásnál

Péntek késő délután a BASF profitwarningot tett közzé, mely szerint az egyszeri tételek nélküli EBIT eredmény 20%-kal eshet vissza.
2018. 12. 10. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás