Az MSZP ingyenessé tenné az első diploma megszerzését

Diplomát szerezni megéri, ezért a szocialisták kormányra kerülve ingyenessé tennék az első diploma megszerzését - mondta az ellenzéki párt választmányi elnöke kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Az MSZP ingyenessé tenné az első diploma megszerzését

iller István úgy vélte, jelenleg a magyar felsőoktatás tudatos leépítése folyik, a kormány azt akarja, hogy kevesebb magyar fiatal legyen diplomás, ezért kevesebb pénzt szán erre a területre.
    

Hangsúlyozta, az MSZP ezzel szemben azt akarja, hogy többen szerezzenek diplomát. Irányváltás kell a magyar felsőoktatásban, ehhez pedig kormányváltás szükséges - tette hozzá.
   
A volt oktatási miniszter szerint az elmúlt egy évtized bizonyította, hogy diplomát szerezni érdemes, hasznos, megéri, megtérül. A gazdasági válság alatt az, akinek diplomája volt, nehezebben veszítette el a munkáját, illetve könnyebben talált állást - fűzte hozzá.
    

Hiller István közölte, kormányra kerülve az MSZP ingyenessé teszi a felsőoktatási tanulmányokat azoknak, akik teljesítik a bekerülési feltételeket. Az első diploma megszerzéséig nincs költségtérítéses hallgató; a keretszámokat csak az osztatlan képzéseknél tartják fent - részletezte.
    

A politikus az első diploma megszerzésének költségvetési vonzatát 27-30 milliárd forintra tette. Ez nem is egy stadion, csak egy fél lelátó. Jobb érzésű fideszes ekkora összeggel ki sem áll - érzékeltette, hogy szerinte mekkora összegről van szó.
    

Hiller István a hallgatói ösztöndíjak jelenlegi mértékét tarthatatlannak nevezte, hatását tekintve pedig kidobott pénznek tartja. Szerinte ez is az egyik oka a fiatal értelmiségiek, egyetemisták kivándorlásának.
    

Elmondta, tárgyalásokat ajánlanak a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának, a rektori konferenciának, az intézményeknek az ösztöndíjrendszer érdemi megváltoztatására, mértékére, arányára. Hozzátette: minden felsőoktatást érintő javaslatot a döntés előtt meg kívánnak beszélni az érintettekkel.
   
Értékelése szerint az oktatásban a Fidesz-kormány alatt az állam ott vállal szerepet, ahol nincs helye, ahol pedig kellene, ott nincs jelen. Kifejtette: a hátrányos helyzetű gyerekek helyzetének javítása érdekében alig tesz valamit, miközben mindent egy központból irányít. Ez lényeges oka a magyar oktatás színvonalcsökkenésének - vont mérleget.
   
Szerinte a felsőoktatás területén a kormány szembeállította az autonómiát és a színvonalat. A kancellári rendszert rossznak nevezte és ígéretet tett a felsőoktatási autonómia helyreállítására. Az intézmény vezetője ismét a rektor lesz - jelentette ki. Hozzátette: a professzori karnak több lehetőséget biztosítanak, a központi költségvetésből biztosítják a finanszírozást, de "ez kétség kívül több felelősséget jelent, beleértve a személyes anyagi, financiális felelősségvállalást is".
   
Hiller István szólt arról is, hogy szerinte a kormány nem használja ki vagy rosszul használja az európai uniós lehetőségeket. Példaként az Erasmus+ programot említette. Azt mondta, a kormányváltás után a 2020/2021-es tanévtől uniós támogatásból programot indítanak azoknak, akik még nem tudtak nyelvvizsgát szerezni.
    

A felsőoktatás színvonalának javítására vonatkozó kérdésre a szocialista politikus azt mondta, megfelelőnek tartja az oktatói kar felkészültségét, de az intézményi struktúrán javítani kell. Csekély és nem hatékony a gazdasági élet szereplői és a felsőoktatási intézmények közötti kapcsolat, ezt bővíteni kell - mondta. Hozzátette: a nemzetközi együttműködést is szabadabbá tenné, mert jelenleg személyes kapcsolatokon múlik.
   
Egy másik, a felsőoktatásba való bejutási követelményekre vonatkozó kérdésre közölte, színvonalas, jól működő felsőoktatás csak színvonalas, jól működő közoktatás esetén elképzelhető. Elhárítanak minden olyan akadályt, amit a kormány beépített a közoktatás rendszerébe, hogy csökkentse a felsőoktatásba való bejutás lehetőségét - mondta, példaként a szakgimnáziumok érettségi rendszerét említette. Jelezte, a kétszintű érettségit megtartják; az érettségi esetében az államnak a jelenleginél komolyabb feladata van.
   
Hiller István szólt arról is, hogy 2010-hez képest a hallgatói létszám 74 ezerrel csökkent a 2016/2017-es tanévre. Kifogásolta azt is, hogy nyolc év után még mindig kevesebbet fordít a kormány a felsőoktatásra, mint amikor átvette a kormányzást 2010-ben.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Diákok fejlesztettek digitális tanulási eszközöket krónikus beteg gyerekeknek

Interaktív nyelvtanuló applikációjával a Fazekas Gimnázium diákjaiból álló csapat nyerte meg a Morgan Stanley budapesti központja által idén először megrendezett Code to Give hackathont. A vállalat felhívására diákok, pályakezdők és tapasztalt szakemberek jelentkeztek, hogy a Morgan Stanley informatikusaival együttműködve, az Amigos a gyerekekért Alapítvány partnereként innovatív tanulási eszközöket fejlesszenek krónikus betegség miatt hosszabb kórházi kezelésre szoruló gyerekek és tinédzserek számára.
2021. 08. 24. 15:00
Megosztás:

Lengyelország ezért épít kerítést a fehérorosz határon

Lengyelország két és fél méter magas kerítést épít a fehérorosz határon a magyar-szerb határszakaszon létesített kerítés mintájára, és kétezerre emeli a határőrök támogatására kivezényelt katonák létszámát - jelentette be hétfőn Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter.
2021. 08. 24. 08:00
Megosztás:

Elkezdődtek az egyetemi beiratkozások, igényelhetők a diákhitelek

Elkezdődtek az egyetemi beiratkozások és igényelhetők a diákhitelek - mondta a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán.
2021. 08. 24. 05:00
Megosztás:

Merkel szankciókat helyezett kilátásba Oroszországgal szemben

Németország támogatja, hogy újabb szankciókat vezessenek be Oroszországgal szemben, ha megpróbálja fegyverként használni Ukrajnával szemben az Északi Áramlat-2 gázvezetéket - jelentette ki Angela Merkel német kancellár vasárnap Kijevben, a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott megbeszélésüket követő sajtótájékoztatón.
2021. 08. 22. 19:00
Megosztás:

Ideje felkészülni az iskolakezdésre – digitális vagy offline család?

Nyakunkon a szeptember, és hamarosan újra becsengetnek az iskolákban. Idén remélhetőleg már nem az otthoni íróasztal vagy ebédlőasztal előtt kuporognak a diákok, hanem végre az iskolapadot koptathatják. Egy azonban biztos, fel kell készülnie a szülőknek egy esetleges újabb digitális vagy hibrid oktatásra. A világ megváltozott, már nem lehet többé csak a könyvekre és a füzetekre támaszkodni, a diákoknak digitális eszközökre is szükségük van.
2021. 08. 19. 18:00
Megosztás:

Változatlanul indul a tanév Montenegróban

A megszokott időben, szeptember elsején kezdődik a tanév Montenegróban, a tantermi oktatás 45 perces órákkal zajlik majd - közölte kedden a montenegrói oktatási minisztérium.
2021. 08. 19. 02:00
Megosztás:

Felkészülés az iskolakezdésre: ismét digitális oktatás vár a magyar szülőkre és diákokra?

A magyar szülők több mint háromnegyede arra számít, hogy a koronavírus 4-ik hulláma várhatóan újabb iskolabezárásokhoz vezet és a diákok ismét visszakényszerülnek a digitális oktatásba, derül ki egy, a MediaMarkt megbízásából készült országos felmérésből. A családok közel egyharmada nem rendelkezik a digitális oktatáshoz szükséges megfelelő műszaki eszközökkel.
2021. 08. 17. 22:00
Megosztás:

Moszkva mielőbbi tárgyalásokat sürget az afgán konfliktussal kapcsolatban

Önzésükről lemondva komoly tárgyalásba kell kezdeniük az ország leendő átmeneti koalíciós kormányáról az afganisztáni konfliktusban szembenálló feleknek - jelentette ki Zamir Kabulov, az orosz külügyminisztérium második ázsiai osztályának vezetője vasárnap a Rosszija 1 televíziónak.
2021. 08. 16. 01:00
Megosztás:

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének vezetőjét

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének (ügyvivő) vezetőjét az elkobzott lengyelországi ingatlanok visszaszolgáltatását akadályozó törvény miatt - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.
2021. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Újabb óvoda felújítása kezdődött el Szegeden

Uniós támogatással, 200 millió forintból újítják fel a szegedi Gyertyámos utcai óvodát, az önkormányzat 2017 óta több mint kétmilliárd forintot fordított ilyen célra, és jelenleg is folyik két másik épület rekonstrukciója - tájékoztatta a polgármesteri hivatal az MTI-t.
2021. 08. 15. 01:00
Megosztás:

Moszkvába és Kijevbe látogat Angela Merkel

Az orosz és az ukrán fővárosban tesz hivatalos látogatást a jövő héten Angela Merkel német kancellár - jelentették be pénteken Berlinben.
2021. 08. 14. 15:00
Megosztás:

Ukrajnában a beoltatlan pedagógusok is taníthatnak

Az ukrán oktatási ombudsman közölte szerdán, hogy jogellenes a munkába állás megtiltása azoknak a pedagógusoknak, akik nem vették fel a koronavírus elleni védőoltást; eközben a súlyosbodó járványhelyzetre hivatkozva a kormány október 1-jéig meghosszabbította az augusztus végével lejáró országos karantént.
2021. 08. 12. 07:00
Megosztás:

Jön az iskolakezdés, mélyen a zsebbe kell nyúlni - akad megoldás

A pandémia előtti években az augusztus a személyi kölcsönök terén pörgős időszakot jelentett, sok háztartás az iskolakezdés előtti jelentős kiadásait hitelből finanszírozta. Az elmúlt években már a karácsonyi időszakot is meghaladta a kölcsönök folyósítása. A hitelfelvételben gondolkodóknak jó hír, hogy a versenynek köszönhetően az MNB kamatemelése még csak minimális mértékben látszik meg a banki személyi hitel ajánlatokon.
2021. 08. 11. 21:00
Megosztás:

Nagy az érdeklődés az agrárszakképzés iránt

Mintegy 10 százalékkal többen iratkoztak be az agrárcentrumok szakképző intézményeibe az előző tanévhez képest - közölte Nagy István tárcavezető szerdán az Agrárminisztérium (AM) közleményében.
2021. 08. 11. 10:00
Megosztás:

Képzésekkel segítik a munkavállalók elhelyezkedését

Informatikai ismereteket nyújtó képzésekkel segíti a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal a munkavállalók elhelyezkedését, vissza nem térítendő uniós források felhasználásával a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop).
2021. 08. 07. 00:01
Megosztás:

Még lehet jelentkezni az ingyenes informatikusképzésre

Augusztus 9-ig lehet jelentkezni a 100 százalékban államilag támogatott informatikusképzésre, amelyet az Újratervezés Programban második alkalommal indított el idén nyáron az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) - közölték a program lebonyolításában résztvevő programozóiskolák az MTI-vel.
2021. 08. 05. 08:00
Megosztás:

Iskolakezdés: több tízezer forintba kerül az új tanév

Indul az iskolakezdési szezon: a magyar szülők az új tanévhez szükséges alapvető tanszereket 10-15 ezer forintért, iskolatáskát további 15 ezer forintért vásárolnak a REGIO JÁTÉK friss felmérése alapján. Az igazi roham augusztusban kezdődik, a vállalat online 10%, míg bolti vásárlás esetén 5% kosárérték-növekedésre számít a tavalyi évhez képest. A játékkereskedő felmérése szerint a szülők továbbra is a hagyományos oktatást preferálják.
2021. 08. 02. 16:00
Megosztás: