Az OECD tart egy kereskedelmi háborútól

A világgazdaság az utóbbi hét év legerősebb ütemével, 3,9 százalékkal növekedhet idén a kereskedelem és a beruházások bővülésének köszönhetően, de a protekcionizmus fenyegetést jelent a kedvező kilátásokra, és egy kereskedelmi háború veszélybe sodorhatja a növekedést - erre figyelmeztetett a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kedden közzétett időközi gazdasági előrejelzésében.

Az OECD tart egy kereskedelmi háborútól

 A párizsi székhelyű szervezet szakértőinek becslése szerint idén és jövőre is 3,9 százalékkal - 2011 óta a legerősebb ütemben - növekedhet a világgazdaság a 2017-ben elért 3,7 százalék után. Az előrejelzést mindkét év esetében 0,3 százalékponttal javították a novemberben kiadott jelentéshez képest, ami egyben azt is jelenti, hogy a világgazdaság bővülésének üteme megközelítette a pénzügyi és gazdasági világválságot megelőző két évtized 4 százalék körüli átlagát.
    

A prognózis javítását részben azokkal a várakozásokkal indokolták, miszerint a tavaly decemberben elfogadott amerikai adócsökkentések eredményeként a világ legnagyobb gazdasága a korábban vártnál erősebb növekedést fog elérni. Az új előrejelzés szerint idén 2,9 százalékkal, jövőre pedig 2,8 százalékkal gyarapodhat az Egyesült Államok hazai összterméke (GDP), a novemberi várakozásokhoz képest a 2018-ra várható növekedés ütemét 0,4 százalékponttal, a jövő évit pedig 0,7 százalékponttal emelték.
   

Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!

Az OECD azonban arra is figyelmeztetett, hogy a vállalatok adóterheit csökkentő politika csak rövid távon kedvez az amerikai gazdaságnak, középtávon már óvatosnak kell lenni, mert az még nagyobb költségvetési hiányt okozhat és fokozhatja az inflációs nyomást. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve valószínűleg négyszer emel kamatot idén az infláció erősödése miatt - vélték ezúttal a nemzetközi szervezet szakértői, akik novemberben még három kamatemelést jósoltak 2018-ra.
    

A globális magán beruházások növekedése azt eredményezi, hogy a világkereskedelem idén is 5 százalék körüli mértékben bővülhet. Mindazonáltal a világgazdaságra veszélyt jelenthet, ha kiéleződnek a kereskedelmi feszültségek az Egyesült Államokba importált acélra és alumíniumra kivetett védővámok miatt.
   
"Ez kétségtelenül fenyegeti a fellendülést és a foglalkoztatottságot. Fontos, hogy csökkentsük a feszültségeket, mert meglehetősen nagy károkat okozhat" egy kereskedelmi háború kitörése - jelentette ki Alvaro Pereira, az OECD főközgazdásza, hozzátéve, hogy rendkívül fontos a szabályokon alapuló nemzetközi kereskedelmi rendszer megóvása.  

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 2,5% (KSH, 2017. szept.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
  
A Franciaországban és Németországban várható erősebb gazdasági növekedésnek köszönhetően javultak az euróövezet kilátásai is. A friss előrejelzésben a tavalyi 2,5 százalékos növekedés után az idei évre 2,3 százalékos, 2019-re pedig 2,1 százalékos GDP-bővülést jósoltak az OECD elemzői a 19 tagú euróövezetnek, a novemberihez képest mindkét értéket 0,2 százalékponttal javították. Az ígért fiskális lazítás eredményeként a német gazdaság idén 2,4 százalékkal, jövőre pedig 2,2 százalékkal növekedhet, 0,1, illetve 0,3 százalékponttal erősebben a korábban vártnál.
   
Emmanuel Macron francia államfő közjóléti, adózási és munkaügyi reformjai segíthetnek abban, hogy csökkenjen a francia és a német gazdaság növekedési üteme közötti különbség. Az OECD szakértői arra számítanak, hogy a tavalyi 2,0 százalékos növekedés után idén 2,2 százalékkal, jövőre pedig 1,9 százalékkal gyarapodik a francia GDP, a novemberi várakozásokhoz képest 0,4, illetve 0,2 százalékponttal javították az előrejelzést.
   
Az Európai Unióból 2019 tavaszán kilépő Nagy-Britannia esetében az idei évi növekedés ütemét 0,1 százalékponttal 1,3 százalékra javították, a jövő évit viszont változatlanul 1,1 százalékon tartották az elemzők.


Mennyi tartalékra van szükségem? - ITT kiszámolhatod!   


A világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő, a világgazdasági szintű GDP-érték több mint 80 százalékát előállító G20-csoport robusztus ütemben növekszik: a 2017-ben elért 3,8 százalék után idén 4,1 százalékkal, 2019-ben pedig 4,0 százalékkal bővülhet, mindkét értéket 0,2 százalékponttal javították a friss prognózisban.
   
Az OECD szakértői hangsúlyozták, hogy egy sor olyan intézkedést lehet tenni, amelyek elősegítik a középtávú növekedés fenntartását. Így például a kormányoknak dinamizálniuk kell a strukturális reformok végrehajtására tett erőfeszítéseiket, különösen az adózás és a szakképzés terén, a fejlett országban pedig a fiskális politikával támogatni kell a keresletet, nem pedig túlösztönözni.

Hozzászólások

Újranyílik Észtország fővárosában a magyar nagykövetség

Újranyílik Észtország fővárosában, Tallinnban a magyar nagykövetség a kormánynak a Magyar Közlöny szerdai számában közzétett határozata szerint. A kormány arról is döntött, hogy Manchesterben és Innsbruckban főkonzulátus nyílik.
2018. 07. 19. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyit csökken az üzemanyagok ára

A Mol bruttó 5 forinttal csökkenti a 95-ös benzin és ugyancsak 5 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken - értesült az MTI piaci forrásokból szerdán.
2018. 07. 19. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hogyan alakul az infláció az EU-ban?

2017. június/2018. június - a fogyasztói árak 12 havi változása; EU-28; euróövezet; tagállamok
2018. 07. 19. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megint elvitték a Skandináv lottót

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a július 18-én megtartott 29. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
2018. 07. 19. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Még van idő megmenteni a Brexitet?

Boris Johnson volt brit külügyminiszter szerint "még van idő a Brexit megmentésére", de erre a brit kormány által minap kidolgozott stratégia nem alkalmas.
2018. 07. 18. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén tavalyhoz képest kétszer annyit késtek az európai légijáratok

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) szerint az első félévben kétszer annyi perc késést regisztráltak a légiközlekedésben, mint az előző év azonos időszakában, ezért a szervezet azonnali intézkedéseket kér a kormányoktól és a légiforgalmi irányító szolgálatoktól.
2018. 07. 18. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengült a forint estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon szerdán.
2018. 07. 18. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban zártak az európai piacok

Emelkedéssel zártak a főbb nyugat-európai tőzsdeindexek szerdán, a befektetők főleg a vállalati gyorsjelentésekre összpontosították figyelmüket.
2018. 07. 18. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csendes nap volt a mai a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 30,82 pontos, 0,09 százalékos csökkenéssel, 34 720,31 ponton zárt szerdán.
2018. 07. 18. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordmennyiségű erdei gyümölcs termett a Pilisi Parkerdőben

Rekordmennyiségű erdei gyümölcs termett az idei évben a Pilisi Parkerdő magasabban fekvő területein. A Pilisbe indulóknak érdemes figyelniük a gyümölcsök érésére, és a túrára kosarat, vagy dobozt vinni, amelybe napi két kilónyi bogyót szüretelhetnek.
2018. 07. 18. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen időjárásra számíthatunk

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:
2018. 07. 18. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EB 4,3 milliárd euróra büntette a Google-t

Rekordösszegű, 4,34 milliárd eurós (nagyjából 1400 milliárd forint) büntetést szabott ki a Google-re szerdán az Európai Bizottság, amiért az amerikai internetes óriásvállalat visszaélt erőfölényével az Android operációs rendszert használó okostelefonokon és tableteken.
2018. 07. 18. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi pályakezdő keres állást Magyarországon - egy ábrán

A nyilvántartott pályakezdő álláskeresők száma az adott év szeptemberében
2018. 07. 18. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyorsult az infláció az euróövezetben

Gyorsult a fogyasztói árak emelkedése az euróövezetben júniusban.
2018. 07. 18. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tapír született a debreceni állatkertben

Tapír született vasárnap a debreceni állatkertben, az állatot szerdától láthatja a közönség - közölte Nagy Gergely Sándor, a nagyerdei kultúrpark igazgatója szerdán, az állatkert tapírházában tartott sajtótájékoztatón.
2018. 07. 18. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tanácsaink pollenallergiásoknak - egy ábrán

tanácsok, pollenallergia, pollennaptár, szénanátha, parlagfű
2018. 07. 18. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Waberer's vezetői a Teslánál, az Amazonnál és a Paccarnál tárgyaltak

A Waberer's vezetői a Teslánál, az Amazonnál és a Paccarnál folytattak tárgyalásokat múlt héten, amikor a Varga Mihály pénzügyminisztert kísérő üzleti delegációval az Egyesült Államokba utaztak.
2018. 07. 18. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar sikerek is születtek a madridi birkózó nagydíjon

Magyar sikerek is születtek a madridi birkózó nagydíjon, amelyen az októberi budapesti világbajnokságra készülő, és spanyolországi nemzetközi edzőtáborba érkezett szabadfogású és női válogatott indult el.
2018. 07. 18. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több országgal is egyeztetnek a sertéspestis ügyében

Ukrajnán kívül több más országgal is egyeztetés folyt vagy folyik a sertéspestis ügyében - mondta Bognár Lajos országos főállatorvos, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára szerda reggel az M1 aktuális csatornán.
2018. 07. 18. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre kevesebb a szabálytalanság az aquaparkokban

Kevesebb szabálytalanságot tártak fel idén az aquaparkok országos ellenőrzésekor a fogyasztóvédelmi hatóság szakemberei, a jogsértések száma a tavalyi évhez képest 17 százalékkal csökkent - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán az MTI-vel.
2018. 07. 18. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás