Az amerikai állampapírok hozamai új lendületet adhatnak a dollárnak

A dollár komoly támaszt kapott a hétfői kereskedési napon, amely leginkább annak volt köszönhető, hogy Wilbur Ross kereskedelmi miniszter bejelentette, hogy az Egyesült Államok módosította Kína legnagyobb telekommunikációs vállalatával, a ZTE-vel kapcsolatos álláspontját. Mint ismeretes, az Egyesült Államok kifogásolta, hogy a ZTE megsértette az Irán és az Észak-Korea elleni szankciókat, és olyan termékeket adott el a két országnak, amelyekben amerikai alkatrészek voltak. Az Egyesült Államok büntető lépése igen nehéz helyzetbe hozta volna a ZTE-t – ezen enyhített Trump elnök utasítására az amerikai kereskedelmi minisztérium.

Az amerikai állampapírok hozamai új lendületet adhatnak a dollárnak

Jelentős támaszt adhatnak a dollárnak a növekvő állampapírhozamok. A 10 éves kincstárjegy hozama újra 3% fölé nőtt, és úgy néz ki, hogy akár a 2011. évi csúcsot is támadhatja a hozam, azaz 3,05% fölé is emelkedhet a 10 éves papír hozama. 

 

Új gyengülési hullám figyelhető meg a feltörekvő piaci devizák körében, nagyot esett az argentin peso, és új mélységekbe került a török líra az amerikai dollárral szemben, miután Erdogan elnök egy interjúban elmondta, hogy nagyobb figyelmet fog a kamatláb-politikára fordítani, ha júniusban újra elnökké választják. Utalt arra, hogy csökkentené az irányadó kamatlábat, mert az alacsonyabb kamatok kisebb inflációt jelentenek. 


Pénzügyi műveltségi teszt - teszteld tudásod ITT!

De a túlzott mértékű külső adóssággal küszködő, a negatív spirál kockázatával fenyegetett feltörekvő piaci országok esetében ez nem így működik. A feltörekvő piacokban érdekelt befektetőknek most különös figyelmet kell fordítaniuk a fejleményekre, mert ha egy olyan méretű ország esetében merül fel az államcsőd lehetősége, mint Törökország, akkor a sérülékenyebb feltörekvő piaci országokra könnyen átterjedhetnek a problémák. 

 
Forrás: John Hardy, Saxo Bank


Hozzászólások

Így alakult a BÉT heti forgalma

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 41 931,67 ponton zárt pénteken, 596,47 ponttal, 1,44 százalékkal magasabban az előző heti záróértékénél.
2019. 03. 24. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra sincs határozott iránya a dollárnak

Az amerikai dollár nagyjából kiheverte a Fed Nyíltpiaci Bizottságának szerdai döntése utáni gyengülését, így idén egy újabb példáját láthattuk annak, hogy a dollár egy kiemelt kockázatú eseményt követően sem képes tartós irányt venni.
2019. 03. 23. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Graphisoft Park 126 és 42 forint osztalékot javasol részvényenként

Tavalyi adózott eredménye után a Graphisoft Park SE Ingatlanfejlesztő Európai Részvénytársaság az A sorozatú törzsrészvényei után részvényenként 126 forint, a B sorozatú dolgozói részvények után részvényenként 42 forint osztalék kifizetését javasolja az éves közgyűlésnek.
2019. 03. 22. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erős veszteségben a tőzsdék

Erős veszteségben zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék pénteken, miután a vártnál jóval rosszabb európai gazdasági adatok felkorbácsolták a világgazdasági növekedés lassulása miatti aggodalmakat.
2019. 03. 22. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Stagnált a BUX index

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 24,08 pontos, 0,06 százalékos csökkenéssel, 41 931,67 ponton zárt pénteken.
2019. 03. 22. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenéssel nyitottak a New York-i tőzsdeindexek

Csökkenéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei pénteken, miután a vártnál gyengébb német és euróövezeti feldolgozóipari-menedzserindexek felkorbácsolták a globális növekedés lassulása miatti aggodalmakat.
2019. 03. 22. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem ért fel a Nike a felfokozott várakozásokhoz

A vártnak nagyjából megfelelő harmadik negyedéves gyorsjelentést tett közzé tegnap a Nike, miután a várttól minimálisan elmaradó, 9,6 milliárd dolláros árbevételen (+7% év/év) 0,68 dolláros tisztított egy részvényre jutó eredményt ért el (EPS várakozás 0,65 dollár).
2019. 03. 22. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Richter 100 forint osztalék kifizetését javasolja részvényenként

A Richter Gedeon Nyrt. igazgatósága a 2018. évi eredmény terhére a törzsrészvényekre a névértékkel megegyező, azaz 100 forint osztalék megállapítását és kifizetését javasolja a társaság éves rendes közgyűlésén - derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett közgyűlési meghívóból.
2019. 03. 22. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

London kivételével pluszban nyitottak a tőzsdék

London kivételével indexerősödéssel indult a kereskedés pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon.
2019. 03. 22. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Hogyan alakul a mai kereskedés?

Mérsékelt emelkedésre és negatív nyitásra, illetve iránykeresésére számítanak pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci elemzők.
2019. 03. 22. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyes kezdés várható a tőzsdéken

Az előző napi vegyes záráshoz hasonlóan egyértelmű irány nélküli kezdésre lehet számítani pénteken a főbb európai értékpapírpiacok nyitásakor.
2019. 03. 22. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az OTP ismét csúcsot döntött

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 8,60 pontos, 0,02 százalékos csökkenéssel, 41 955,75 ponton zárt csütörtökön.
2019. 03. 21. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi történt ma a tőzsdéken?

Vegyes kezdés után a csütörtöki kereskedés végeztével sem mutatott egyértelmű képet az árfolyamok alakulása a főbb európai értékpapírpiacokon.
2019. 03. 21. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az arany nagyot ugrott Powell szavaira

Az arany 1.320 dollárra emelkedett, miután Jerome Powell jegybankelnök tegnapi beszédében arról szólt, hogy idén már nem lesz kamatemelés az USA-ban, és a kötvényportfolió leépítése is lassabb lesz.
2019. 03. 21. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A vártnál jobban kapcsolt vissza a Fed

Kevés volt az óvatos Fed az üdvösséghez tegnap az amerikai részvénypiacokon, miután Donald Trump szigorúbb hangnemet ütött meg Kínával szemben.
2019. 03. 21. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Optimizmus látszik a memóriachip piacon

A vártnál kicsivel jobb számokat közölt tegnap a második negyedévre a memóriachipeket gyártó Micron Tehnology.
2019. 03. 21. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi várható a hazai tőzsdén?

Iránykereséssel, illetve kisebb emelkedéssel nyithat csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci elemzők szerint.
2019. 03. 21. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így indították a napot az európai tőzsdék

Vegyesen nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön.
2019. 03. 21. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödött a forint reggelre

Erősödött a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi piacon csütörtök reggel.
2019. 03. 21. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Részvényenként 17,80 forint osztalékot fizethet a Rába

A Rába Járműipari Holding Nyrt. igazgatósága részvényenként 17,80 forint osztalék kifizetését javasolja a társaság 1000 forint névértékű részvényeire a 2018. évi eredmény után, szemben a megelőző évi 23 forinttal.
2019. 03. 20. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások: