Az amerikai kormányzat nem hoz létre új szervezetet Kína beruházásainak ellenőrzésére

Az amerikai kormányzat nem hoz létre új szervezetet az Egyesült Államokban tervezett kínai beruházások ellenőrzésére - közölték Washingtonban kormányzati források.

Az amerikai kormányzat nem hoz létre új szervezetet Kína beruházásainak ellenőrzésére

Korábban Donald Trump elnöki rendeletet fontolgatott, amely új szervezet létrehozásával szigorúbban ellenőrizte volna a kínaiak amerikai beruházásait. A kormányzat azonban - hosszú hónapok belső vitái után - úgy döntött, hogy továbbra is a már meglévő törvényekre és az Egyesült Államokban tervezett külföldi beruházásokat vizsgáló bizottság (CFIUS) munkájára támaszkodik, és e bizottság jogköreit bővítik inkább.
   
Elemzők a döntést úgy értékelik, hogy a Trump-kormányzat a "puhább megoldást" választotta. Az elnöki rendelet helyett "a már meglévő törvények alkalmazása a lehető legjobb módszer az amerikai technológia védelmére" - idézte a sajtót a döntésről tájékoztató, de neve elhallgatását kérő kormányzati tisztségviselőt a The Wall Street Journal.
   
A tisztségviselő azt is elmondta, hogy a kormányzat a törvényhozással együttműködve támogatja azt a már meg is szavazott kétpárti törvényjavaslatot, amely bővíti a külföldi beruházások nemzetbiztonsági vizsgálatát végző CFIUS jogköreit. Hozzátette: "ez erős és hatékony mechanizmust" biztosít Peking amerikai technológiai cégek felvásárlására irányuló kísérleteinek megakadályozására.
   
Donald Trump közleményt adott ki, amelyben a többi között leszögezte: "a törvényhozás megnöveli képességünket, hogy megvédhessük a külföldi beruházások jelentette fenyegetésektől az Egyesült Államokat, miközben változatlanul megőrizzük országunk erőteljes és nyitott beruházási környezetét". Az elnök leszögezte: az elfogadott törvény törvényerőre emelkedésekor azonnal utasítást ad "a kritikus technológiai ágazatokban tervezett állami beruházások" figyelemmel kísérésére és a szellemi tulajdonra vonatkozó kínai gyakorlat feltárására.
    

Steve Mnuchin amerikai pénzügyminiszter szerdán a CNBC televíziónak adott interjújában azt hangsúlyozta, hogy a CFIUS jogköreinek bővítése nem egyedül a kínai beruházások ellenőrzésére irányul, de kétségtelenül lehetőséget ad arra is, hogy az Egyesült Államok figyelemmel kísérje a Kínában működő amerikai-kínai vegyesvállalatok működését, s azt a kínai gyakorlatot, mely érzékeny amerikai technológiák átadására kényszeríti az amerikai partnereket. Mnuchin közölte: a CFIUS-nak korábban arra volt ugyan jogköre, hogy egy Amerikában tervezett kínai beruházást megakadályozzon, de a Kínában létrehozott amerikai-kínai vegyesvállalat működésének ellenőrzésére már nem terjedt ki a hatásköre. Ez most megváltozik - hangoztatta a tárcavezető.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Nem úgy nőtt mint várták az új családi házak értékesítése Amerikában

Az elemzők által vártnál kevésbé nőtt az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban júliusban, miután az előző három hónapban csökkent.
2021. 08. 25. 04:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 16:00
Megosztás:

Az olaj ára nagyot emelkedett, Kínában (állítólag) nincs új Covid fertőzés

A WTI a soron következő, októberi határidőre 66 dollárig emelkedett. A hírek szerint Kínában nem találtak új Covid fertőzést az elmúlt napokban, ami jót tett a piacnak, ráadásul az ázsiai országban kezd az élet teljesen visszatérni a korábbi kerékvágásba.
2021. 08. 24. 13:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Indexemelkedéssel tértek magukhoz az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel tértek magukhoz a hétfői nyitásban az amerikai tőzsdeindexek a gazdasági növekedés ütemével szemben kialakult kételyek miatt az elmúlt héten elszenvedett veszteségekből.
2021. 08. 23. 17:00
Megosztás:

Újra itt van, a nagy csapat… helyett a hurrikánszezon

Idén is megérkezett a hurrikán szezon. Szerencsére most még nem tűnik olyan vészesnek a dolog. A Henri nevű hurrikánt nemrég visszaminősítették trópusi viharrá, és mostanában érkezik meg New Yorkba illetve New England-be, ahol felkészülten várják.
2021. 08. 23. 16:00
Megosztás:

Nőtt a kínai távközlési szektor bevétele

Jelentősen nőtt a kínai távközlési szektor bevétele az idei első hét hónapban - közölte a kínai ipari és informatikai minisztérium.
2021. 08. 23. 12:00
Megosztás:

Trump és Biden is hibázott?

Milos Zeman cseh államfő úgy véli, hogy Afganisztán esetében Donald Trump és Joe Biden amerikai elnök is hibát követett el és felelős a kialakult kedvezőtlen afganisztáni helyzetért. Szerinte az ottani események megmutatták, hogy szükség van a NATO reformjára is.
2021. 08. 22. 14:00
Megosztás:

Nagy mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma a múlt héten.
2021. 08. 20. 08:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Semmi meglepetés, mégis nagyot esett az amerikai tőzsde

A Federal Reserve tegnap közzétett jegyzőkönyve nem szolgált új információval az amerikai jegybank monetáris politikáját illetően.
2021. 08. 19. 15:00
Megosztás:

Vegyes indexekkel kezdik a napot az amerikai tőzsdék

Vegyesen indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 18. 17:00
Megosztás:

Nőtt az USA ipari termelése

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Egyesült Államok ipari termelése júliusban a Federal Reserve keddi jelentése alapján.
2021. 08. 18. 00:05
Megosztás:

Megszűnt a legnagyobb hongkongi tüntetéseket szervező szövetség

Bejelentette feloszlását vasárnap a legnagyobb hongkongi tüntetéseket megszervező jogvédő ernyőszervezet, a Civil Human Rights Front (CHRF) - jelentette internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
2021. 08. 16. 08:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok evakuálja a nagykövetség személyzetét

Az Egyesült Államok evakuálja a kabuli amerikai nagykövetség - még az afgán fővárosban tartózkodó - személyzetét, miután a tálibok betörtek a városba - jelentette be vasárnap Anthony Blinken amerikai külügyminiszter az ABC amerikai televíziónak adott interjújában.
2021. 08. 15. 18:00
Megosztás:

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének vezetőjét

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének (ügyvivő) vezetőjét az elkobzott lengyelországi ingatlanok visszaszolgáltatását akadályozó törvény miatt - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.
2021. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Megemelkedett a koronavírusos esetek száma Obama születésnapi összejövetele után

A Barack Obama korábbi amerikai elnök hatvanadik születésnapja alkalmából tartott, több száz fős összejövetel után megemelkedett a koronavírusos esetek száma azon a Massachusetts állam partjainál fekvő szigeten, ahol a rendezvényt tartották - jelentette a Breitbart News című amerikai lap brit forrásra hivatkozva.
2021. 08. 15. 03:00
Megosztás:

A kínai kikötő lezárás újabb gondokat okozhat

A világ harmadik legforgalmasabb kikötőjében, a Ningbo-Zhoushan-ban határozatlan időre lezárták egy egyik terminált.
2021. 08. 14. 00:05
Megosztás: