Az amerikai szenátust is célba vehették az orosz hackerek

Az amerikai szenátus elleni kémtevékenységet készítettek elő az elmúlt hónapokban azok az orosz számítógépes kalózok, akik kapcsolatban állnak az orosz kormánnyal és a 2016-os elnökválasztás előtt behatoltak az amerikai Demokrata Párt levelezőrendszerébe, megzavarva a választási kampányt - állítja egy tokiói székhelyű kiberbiztonsági cég.

Az amerikai szenátust is célba vehették az orosz hackerek

"Még mindig nagyon aktívak, legalábbis az előkészületeket illetően, hogy befolyásolják a közvéleményt. Olyan információkat gyűjtenek, amelyeket később kiszivárogtathatnak" - mondta Feike Hacquebord, a Trend Micro egyik kutatója, amikor pénteken bemutatta erről szóló saját jelentését. Mint mondta, arra alapozza állítását, hogy felfedezett jó néhány olyan internetes oldalt, amely ránézésre nagyon hasonlít a szenátus belső levelezőrendszerére. Ezután összehasonlította ezeknek az oldalaknak a digitális ujjlenyomatát azoknak az oldalaknak az ujjlenyomatával, amelyeket csaknem kizárólag a Fancy Bear néven ismert orosz hackercsport használ. A Fancy Beart a Trend Micro cég Pawn Stormnak nevezi.
    

A Trend Micro korábban - a tavalyi francia elnökválasztás előtt két hónappal - azzal hívta fel magára a világ figyelmét, hogy egy hasonló technikával felfedezett jó néhány úgynevezett csalioldalt, amelyekkel előállítójuk nyilvánvalóan Emmanuel Macron elnökjelölt kampánycsapatának emailjeihez akart hozzáférni. Aztán a májusi elnökválasztás előtt két nappal Macron mozgalma bejelentette, hogy számítógépes támadás érte belső levelezési rendszerüket, és több ezer email vált nyilvánosan elérhetővé az interneten. Mintegy kilenc gigabájtnyi adatot töltött fel egy magát EMLEAKS-nek nevező felhasználó a Pastebin nevű dokumentummegosztó portálra. Az anyagokat a WikiLeaks kiszivárogtató portál is közzé tette. Az AP hírügynökség szerint azóta sem derült ki, hogy Oroszországnak - ha esetleg meg akarta akadályozni Macron győzelmét - mekkora haszna volt a hackertámadásból. Mindenesetre az orosz kormányzat mindig tagadta, hogy hackerek állnának a szolgálatában.
   
Amint az AP írja, a kiberbiztonság területén nagyon kockázatos vállalkozás egyértelműen kimondani, hogy ki egy hackertámadás elkövetője, de Rik Ferguson, Hacquebord egyik kollégája azt mondta: a Trend Micro - amely évek óta figyeli a Fancy Bear tevékenységét - "száz százalékig biztos a dolgában a Pawn Storm csoportot illetően". A Trend Micro azt soha nem vizsgálta, hogy a csoport mögött ki állhat, csak annyit mond róla, hogy "orosz érdekeket szolgál".
    

Az AP szerint ha a Fancy Bear az utóbbi hónapokban valóban célba vette az amerikai szenátust, akkor ez nem először történt. Egy másik kiberbiztonsági cég, a Secureworks ugyanis már korábban megállapította, hogy a szenátus egyes munkatársait  2015-16-ban támadták ezek a hackerek.
   
Az AP hírügynökség megkérdezte az állítólagos próbálkozásokról a szenátus biztonságáért felelős hivatalt, de az egyelőre nem reagált.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képes

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás: