Az autógyárak nyári leállása húzta le az ipari termelést

Az ipari termelés júliusban 0,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a nyers és a naptárhatással kiigazított adatok szerint egyaránt. Az előző hónaphoz viszonyítva 4,2 százalékkal csökkent az ipar teljesítménye, amiben az autógyárak a szokásos augusztusiról júliusra előrehozott nyári leállása vezető szerepet játszott - erősítette meg szerdán kiadott második becslésében az egy héttel ezelőtt publikált előzetes adatokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az autógyárak nyári leállása húzta le az ipari termelést

Az év első hét hónapjában a termelés 4,8 százalékkal nagyobb volt, mint az előző év azonos időszakában. Az összes értékesítés 65 százalékát adó külpiaci eladások volumene 5,2, a 35 százalékot képviselő hazai értékesítésé 3,6 százalékkal emelkedett.
   
A feldolgozóipari termelés 28 százalékát adó járműgyártásban a kibocsátás 7,9 százalékkal elmaradt a tavaly júliusitól. A közúti járműalkatrészek gyártásának volumene 1,3 százalékkal emelkedett, a közúti gépjármű gyártásé 15,9 százalékkal visszaesett.
   
A járműipar mellett a vegyipar termelése 7,7, a gyógyszeriparé 5,9 százalékkal maradt el a tavaly júliusitól.
    
A feldolgozóipari termelésből 11 százalékkal részesülő számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása 4,9, ezen belül a legjelentősebb súlyú elektronikus fogyasztási cikk gyártása kiemelkedően, 15,3 százalékkal emelkedett.
    
A feldolgozóipari termelés 12 százalékát képviselő élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása 4,6 százalékkal nőtt, ezen belül a legjelentősebb, 23 százalékos részarányú húsfeldolgozás, -tartósítás, húskészítmény gyártása 5,8 százalékkal csökkent, a második legnagyobb alágazat, az italgyártás 10,5 százalékkal nőtt.
    
Az egy évvel korábbi volument a legnagyobb mértékben, 13,7 százalékkal a feldolgozóipari termelésből 7,0 százalékkal részesülő gép, gépi berendezés gyártása haladta meg, amihez elsősorban az alacsony bázis hatása járult hozzá.
    

Belföldön 6,1 százalékkal csökkentek a járműipari cégek eladásai, de 12,1 százalékkal emelkedtek a számítástechnikai és elektronikai cikkeket gyártóké és 7,2 százalékkal a villamosgép gyártóké. Az élelmiszeripari cégek is 4,7 százalékkal több árut értékesítettek a belföldi piacon.
   
A járműipar exportja második hónapja csökkent éves összehasonlításban, a júniusi 3,6 százalék után júliusban 8,3 százalékkal, de az ipari export volumene így is 1,1 százalékkal nőtt. A számítástechnikai és elektronikai termékek kivitele csak 1,6 százalékkal haladta meg a tavaly júliusit az előző havi 7,2 százalékos emelkedés után, a gyógyszerexport 2,7 százalékkal, az élelmiszerkivitel 2,5 százalékkal nőtt.
   
A megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új rendelésének volumene 2,5 százalékkal mérséklődött a múlt év azonos hónapjához képest. Az új exportrendelések 2,3, az új belföldi rendelések 3,8 százalékkal estek vissza. Az összes rendelésállomány negyedik hónapja csökken éves összevetésben, a tavaly júliusitól 2,9 százalékkal maradt el. A járműipari rendelések 3,4, a számítástechnikaiak 6,9, a gépipari rendelések 22,7 százalékkal alacsonyabbak a tavaly júliusinál. Az exportrendelések 4,3 százalékkal maradnak el az egy évvel korábbiaktól, míg a belföldi rendelések 20,1 százalékkal magasabbak annak ellenére, hogy a járműipari gyártók rendelései 17,3 százalékkal alacsonyabbak az egy évvel korábbinál.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Tovább terjeszkedik az AutoWallis

Újbudán, a Kopaszi-gát közelében vásárolt 18 ezer négyzetméteres ingatlant az AutoWallis, amelyen több márkának is helyet adó multimárkás gépjármű kereskedő- és szolgáltató központ fejlesztését tervezi a társaság.
2021. 08. 24. 11:00
Megosztás:

A Continental egy zseniális ötlettel rukkolt elő

Continental akár jövőre megkezdheti a műanyag palackok újrahasznosítását a gumiabroncs-gyártás során, már rendelkezésére áll az ehhez szükséges technológia, amelyet az OTIZ Oriental Industries (Suzhou) Ltd.-vel közösen fejlesztett ki - ismertette a társaság közleményében.
2021. 08. 22. 10:00
Megosztás:

Tovább bővült a használatautó-piac

A magyar használtautó-piacon 464 700 személygépkocsi cserélt gazdát július végéig, 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban - közölte a Jó Autók.hu csütörtökön az MTI-vel a DataHouse előzetes adatai alapján.
2021. 08. 19. 11:00
Megosztás:

Nagy-Britanniában 1998 óta nem adtak el ilyen kevés autót

Nagy-Britanniában 29,5 százalékkal, 1998 óta a legalacsonyabb szintre csökkent az eladott új autók száma az idén júliusban részben amiatt, hogy visszavetette a termelést az autóipart globálisan érintő chiphiány, alább hagyott az emberek vásárlási kedve, és még mindig nem nyitott ki az összes autókereskedő sem.
2021. 08. 09. 13:00
Megosztás:

Vegyesvállalatot alapít az LG és a Magna

Tranzakciós megállapodást kötött egymással az LG Electronics (LG) és a Magna International Inc. (Magna), amelynek értelmében a felek egy vegyesvállalatot hoznak létre. Az LG Magna e-Powertrain néven létrejövő új cég székhelye a dél-koreai Incheonban lesz, irányítását pedig egy tapasztalt menedzsment fogja ellátni.
2021. 08. 06. 07:00
Megosztás:

Növelte forgalmát és nyereségét a Honda

Növelte forgalmát és nyereségét pénzügyi éve első negyedévében a japán Honda autóipari konszern, megemelte éves bevételére és nyereségére vonatkozó előrejelzését is.
2021. 08. 05. 07:00
Megosztás:

Kedvezett a nyári nyitás a használtautó-importnak

Júliusban ismét 11 ezer fölötti mennyiségű importált használt személyautót regisztráltak az országban. A DataHouse adatai szerint a behozott használt autók száma 11 588 volt, ami csupán 2 százalékkal marad el az év eddigi legmagasabb értékének számító júniusi szinttől.
2021. 08. 04. 12:00
Megosztás:

Megjelentek a BMW számai - nagy pozitív meglepetés!

A BMW 28,58 milliárd eurós árbevételt ért el a második negyedévben. Ez 43%-os növekedés és jelentősen felülmúlja a 26,78 milliárd eurós piaci konszenzust.
2021. 08. 03. 16:00
Megosztás:

Így látja a jövőt a Volkswagen

Az előzetes számoknak megfelelő második negyedéves profitról számolt be a Volkswagen. Az idei évi kilátásokat vegyesen módosította a társaság.
2021. 07. 29. 12:00
Megosztás:

Jelentős túljegyzéssel zárult az AutoWallis 6,6 milliárd forintos zöldkötvény-aukciója

Jelentős túljegyzéssel zárult az AutoWallis pénteki zöldkötvény-aukciója a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Kötvényprogramja keretében. A beérkezett, összesen 10,75 milliárd forint névértékű ajánlatból a meghirdetett mennyiségen felül 10 százalékos túljegyzés került elfogadásra, így összesen 6,6 milliárd forint névértékű 10 éves kötvényt – fix 2,89 százalékos átlagos hozammal – vásároltak meg az intézményi befektetők. Az AutoWallis eddig is elkötelezett volt a fenntartható működés mellett, és az aukció jelentőségét mutatja, hogy az AutoWallis az első vállalat a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában, mely zöldkötvényeket bocsátott ki.
2021. 07. 24. 15:00
Megosztás:

A Volkswagen Csoport a mobilitás új világában is vezető szerepet céloz meg

A Volkswagen Csoport 2030-ig szóló New Auto stratégiájával elindítja történetének legnagyobb átalakulását - mondta Herbert Diess vezérigazgató a Volkswagen Csoport virtuális éves közgyűlésén, pénteken, amelyről a csoport márkáinak magyarországi importőre, a Porsche Hungaria tájékoztatta közleményben az MTI-t.
2021. 07. 24. 05:00
Megosztás:

Fellendült a cseh autóipar

Az idei első fél évben 663 ezer személyautót gyártottak Csehországban 31,7 százalékkal többet az egy évvel korábbinál, de 11,2 százalékkal kevesebb, mint a koronavírus-járvány előtt, 2019 első felében - közölte csütörtökön a cseh autóipari szövetség.
2021. 07. 23. 08:00
Megosztás:

A Mercedes sem tud megmenekülni a chiphiány elől

Az előzetes eredményt követően ma publikálta második negyedéves eredményét a Daimler, de mivel a főbb eredményszámokat már korábban publikálták, így a figyelem a 2021-es kilátásokra összpontosult.
2021. 07. 22. 11:00
Megosztás:

Csaknem 50 százalékkal lettek drágábbak a használt autók

Egyre jelentősebb a saját autó, az önálló mobilitás igénye Magyarországon, mindez pedig nemcsak az új, de – és főként – a használt autók iránti érdeklődés fokozódásában is megmutatkozik. A növekvő kereslet és a piac utánpótlásának drágulása a hazai használtautó-árakat is jelentősen felverte – derül ki a Használtautó.hu piacelemzéséből.
2021. 07. 21. 02:00
Megosztás:

Első féléves rekordot döntött idén a belföldi használtautó-piac

A DataHouse frissen közzétett előzetes adatai szerint a hazai használtautó-piacon 395 000 személygépkocsi cserélt gazdát az első félévben. Ez az érték 5,7 százalékkal haladja meg a tavalyi első félév volumenét. A JóAutók.hu várakozása szerint reális az esély, hogy éves szinten megdől a használtautó-piac forgalmának 2019-ben elért 808 ezres csúcsa.
2021. 07. 20. 20:00
Megosztás:

Jelentősen nőttek a gumiabroncs értékesítések

Jelentősen nőtt az értékesítés miden termékkörben idén a második negyedévben, lényegében újra a két évvel ezelőtti szinten állnak a gumiabroncsgyártók - közölte a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) az Európai Gumiabroncs- és Gumigyártók Szövetsége (ETRMA) gumiabroncs-eladási statisztikái alapján az MTI-vel.
2021. 07. 20. 06:30
Megosztás:

Megerősítette az AutoWallis hitelminősítését a Scope Ratings, 6 milliárd forintos zöldkötvény-kibocsátás jöhet

Hatmilliárd forint összegben bocsáthat ki zöldkötvényeket az AutoWallis az MNB Növekedési Kötvényprogramja keretében, miután a Scope Ratings megerősítette a társaság Bplusz hitelminősítői besorolását. A tőzsde autós vállalata a kibocsátást július 23-án zárt körben tervezi, a befolyó összeget a korábban elfogadott Zöld Finanszírozási Keretrendszerben lefektetett elvek mentén kívánja felhasználni.
2021. 07. 19. 12:00
Megosztás:

Megugrott a forgalomba helyezett új autók száma az EU-ban

Jelentős mértékben emelkedett a forgalomba helyezett új személyautók száma az Európai Unióban júniusban is; immár a negyedik egymást követő hónapban mértek erőteljes növekedést, ami nem meglepő, mivel a koronavírus-járvány miatti szigorú korlátozások és súlyos bizonytalanságok tavaly tavasszal megroppantották az értékesítést.
2021. 07. 17. 03:00
Megosztás:

Új munkahelyeket teremtenek a Suzuki fejlesztései

Új munkahelyeket teremtenek a Suzuki idei fejlesztései, amelyek összértéke eléri a 60 millió eurót - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Esztergomban a külgazdasági és külügyminiszter.
2021. 07. 15. 22:00
Megosztás: