Az autóiparban is kihívást jelent a munkaerőhiány

Az Automotive Hungary szakkiállítás szerdai kerekasztal beszélgetésén a cégek egyetértettek abban, hogy a járműiparban a legnagyobb kihívást a munkaerőhiány jelenti, ami regionális probléma, de járulékcsökkentéssel lehetne segíteni a helyzeten, ahogy az oktatásra-képzésre is nagy hangsúlyt kell fektetni.

Az autóiparban is kihívást jelent a munkaerőhiány

Peter Kössler, az Audi Hungária Motor Kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt, aggodalomra ad okot a humántőke helyzete az országban, a kellő mennyiségű és kellő szakképzettségű munkatárs megtalálásában lát problémákat, amelyeket kezelni kell. Emellett az infrastruktúra fejlesztése az egész régióban kihívást jelent.
    

Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. vezérigazgatója a munkaerőhiányt szintén problémának nevezte, szerinte erre a kormányzattal közösen kell megoldást találni, egy komplex csomagot kell kidolgozni a munkavállalóknak, bérjárulékok csökkentésével, ingázás támogatásával, vagy lakhatási támogatással.
    

Mesics Olívia, az Opel Szentgotthárd Kft. vezérigazgató-helyettese a Brexitről szólva azt mondta, hogy az Opelnak két gyára is működik az Egyesült Királyságban. Hozzátette, hogy a vásárlói szokások alakulásának a hatását sem látják még, reményeik szerint azonban nem fogja érinteni a kelet-európai gyártókapacitásokat a Brexit, vagy még profitálhatnak is abból. Az észak-amerikai, vagy ázsiai eladások viszont jelentősen érintik a gyárat.
    

Kitért arra, hogy a munkaerő nehézségeken közös erővel lehet átlépni, képzési programokhoz a vállalatoknak hozzá kell járulni, a kormányzatnak pedig a járulékcsökkentésekkel és az energiaárak mérséklésében kell lépnie.
    

Urbán László, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgató-helyettese arról beszélt, a negyed évszázada Magyarországon lévő Suzuki befektetési stratégiájának fontos eleme volt a magyar beszállítói bázis, amit tudatosan fejlesztenek. Az innováció terén számos teendő van, kevés a fejlesztőmérnök, most négyéves projektet indítanak az új modell közös innovációjához - mondta. Megjegyezte, hogy a jövedelmek adó- és járulékterhelése sokkal nagyobb Magyarországon mint a környező országokban, ami a nettó jövedelmekben akár 20 százalékos különbséget eredményezhet.
    

Kis Tünde, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA)  főosztályvezetője elmondta: 40 járműipari projekt van folyamatban Magyarországon, 13 ezer új munkahelyet teremtve. A befektetők a gazdasági-politikai stabilitást veszik figyelembe az infrastruktúrával együtt, Magyarország jó alternatívát nyújt a befektetőknek. Nagy hangsúlyt fektetnek a megfelelő támogatási konstrukció kidolgozására, a kutatás-fejlesztés erősítésére, a képzési támogatásokra, és a munkaerő mobilitásának ösztönzéséhez kidolgozott eszközökre - sorolta.
    

Kilián Csaba, a Magyar Gépjárműipari Szövetség (MAGE) főtitkára kiemelte: minden eddiginél jobban teljesített az autóipar Magyarországon, az Audi 2 millió motort, az Opel több mint 600 ezret gyártott az országban.
    

Kifejtette: óriási fejlődésen ment át a magyar autóipar, aminek a Mercedes több mint egymilliárdos beruházása újabb lökést adhat. A munkaerő probléma azonban nem magyarországi, hanem az egész régiót érinti. Hozzátette: a tagvállalataiknál 15-25 százalékos bérnövekedést hajtottak végre az elmúlt években a munkaerő megtartása érdekében.

Hozzászólások

Tovább nőtt a használt autók magánimportja

Folytatódott a használt autók magánimportjának növekedése az idén az első háromnegyed évben, annak ellenére, hogy a beáramló járművekkel kapcsolatban változatlanul sok a rossz tapasztalat - ismerteti a magyarországi használtautó-piac egyik legjelentősebb szereplője, a DasWeltAuto az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2017. 10. 19. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Segítséggel fejleszthető a magyar járműipar

Nemzetközi együttműködésekkel fejleszthető a magyar járműipar, a rendszerintegrációt elsősorban a visegrádi országokra kell kiterjeszteni - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán Budapesten, az Automotive Hungary 2017 kiállítás megnyitóján.
2017. 10. 18. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

40 százalékkal növeli eladásait a Mitsubishi

Hároméves programot léptet életbe a Mitsubishi Motors autógyár eladásainak 40 százalékos és értékesítési árbevételének 30 százalékos növelésére - számolt be szerdán az Automotive News Europe hírportál.
2017. 10. 18. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentős növekedés lehet az orosz autógyártásban

Az orosz gazdaságfejlesztési minisztérium kétszámjegyű autógyártás-növekedéssel számol idén.
2017. 10. 17. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kevesebb új autót adtak el az európai piacon

Szeptemberben két százalékkal csökkent a forgalomba állított új személygépkocsik száma az európai autópiacon az egy évvel korábbihoz viszonyítva, különösen Németországban és Nagy-Britanniában volt nagy a visszaesés.
2017. 10. 17. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emissziós botrányok: az autók új minősítési rendszerének legfőbb nyertesei az autótulajdonosok és a flottát működtető cégek

A közelmúlt emissziós botrányait követően új lendületet kapott az autók széndioxid-kibocsátásának és fogyasztásának laboratóriumi vizsgálatára használt NEDC minősítési rendszer fejlesztése. Az új, WLTP (Worldwide Harmonized Light Vehicle Test Procedures) nevű tesztrendszer szeptembertől vált az új modellek vizsgálatának globális sztenderdjévé, de a gyártók 2019-től minden forgalmazott modelljüket kötelesek lesznek alávetni az újonnan bevezetett tesztrendszernek. Az Arval szakértői szerint a fejlesztés elsődleges haszonélvezői az autótulajdonosok és a flottát üzemeltető vállalatok, hiszen az új módszertan sokkal több tényezőt vizsgál, így a flottamenedzserek pontosabban kiszámíthatják az autó mindennapi használatának tényleges költségeit.
2017. 10. 16. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Teslával rivalizál a Volkswagen

A Volkswagen új termékstratégiája az ázsiai tömegtermelő autógyárak helyett már az elektromos autókat gyártó amerikai Teslát tekinti legnagyobb ellenfelének a finanzen.net hírportál német Automobilwoche lapot idéző beszámolója szerint.
2017. 10. 16. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

2010 óta megkétszerezte termelését a járműipar

A feldolgozóiparon belül a legsikeresebb alág a járműipar, amely 2010 óta megkétszerezte a termelését. A növekedés folytatódását jelzi, hogy az első fél évben majdnem 17 százalékkal nőttek a beruházások a járműgyártásban, a gyógyszergyártásban és az elektronikában - mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira reagálva.
2017. 10. 12. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megőrzi csehországi munkahelyeit a Skoda Auto

A Skoda Auto vezetése szerdán Prágában biztosította Bohuslav Sobotka cseh kormányfőt, hogy a német Volkswagen konszernhez tartozó, legnagyobb cseh autógyár mindent megtesz annak érdekében, hogy megőrizze a csehországi munkahelyeit. Ezt Sobotka személyesen közölte újságírókkal azután, hogy tárgyalt a Skoda menedzsmentjével.
2017. 10. 11. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább nőtt a használt autók eladása

Tovább nőtt a használt autók eladása a harmadik negyedévben és a járművek árai is emelkedtek a használtautó.hu adatai szerint.
2017. 10. 10. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az európaiak hisznek abban, hogy áttörés lesz az elektromos autózásban

Az európai emberek közel fele úgy véli, tíz éven belül több lesz az elektromos autó, mint a robbanómotoros jármű. Ezt jelzi az a felmérés, melyet az E.ON végzett nyolc európai országban. Ha azonban bárki úgy gondolná, a németek különösen optimisták, tévedne. A felmérés szerint a románok a leginkább bizakodóak: 68 százalékuk véli úgy, hogy az elkövetkező tíz év során az elektromos autók végül győzedelmeskednek. Németországban ez az arány mindössze 36 százalék.
2017. 10. 10. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az európaiak hisznek abban, hogy áttörés lesz az elektromos autózásban

Az európai emberek közel fele úgy véli, tíz éven belül több lesz az elektromos autó, mint a robbanómotoros jármű. Ezt jelzi az a felmérés, melyet az E.ON végzett nyolc európai országban. Ha azonban bárki úgy gondolná, a németek különösen optimisták, tévedne. A felmérés szerint a románok a leginkább bizakodóak: 68 százalékuk véli úgy, hogy az elkövetkező tíz év során az elektromos autók végül győzedelmeskednek. Németországban ez az arány mindössze 36 százalék.
2017. 10. 06. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nő az új személygépkocsik eladása Csehországban

Az idén szeptember végéig 205 511 darab új személygépkocsit adtak el Csehországban, 6,6 százalékkal többet, mint a múlt év azonos időszakában, szeptemberben éves összehasonlításban 1,4 százalékkal nőtt az értékesítés - közölte a cseh autóipari szövetség szerdán Prágában sajtótájékoztatón.
2017. 10. 04. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Növelte magyarországi eladásait a Ford

Az év első 9 hónapjában 11 334 személy- és haszongépjármű eladásával 4 százalékos növekedést ért el Magyarországon éves összehasonlításban a Ford, amely közel 12 százalékos részesedéssel továbbra is piacvezető a belföldi gépjármű-értékesítésben - közölte az amerikai autóipari vállalat szerdán az MTI-vel.
2017. 10. 04. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jóval több új autót vásároltunk szeptemberben

Az előző év azonos időszakához képest 16,8 százalékkal több, 9607 új személyautót helyeztek forgalomba szeptemberben, az év első kilenc hónapjában 2016 január-szeptemberhez képest pedig 19,1 százalékkal több, 82 681 új autó került forgalomba - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülte (MGE) és a Carinfo.hu hétfőn az MTI-vel.
2017. 10. 03. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elkészült az ötszázezredik Audi Győrben

Elkészült az ötszázezredik Audi Győrben a teljes gyártási folyamatot lefedő járműgyár 2013-as indulása óta; a TT S modell viperazöld színű, kétliteres négyhengeres benzinmotor hajtja, s már úton van nagy-britanniai tulajdonosához - közölte az Audi Hungaria Zrt. hétfőn az MTI-vel.
2017. 10. 02. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hibrid hajtásláncot gyárt az Egyesült Államokban a Toyota

Hibrid hajtáslánc gyártásába kezd az Egyesült Államokban a Toyota - tájékoztatta pénteken az MTI-t a Toyota Central Europe Kft.
2017. 10. 01. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több benzines autó kelt el Nyugat-Európában mint

Az idei első fél évben 2009 óta első alkalommal haladta meg a Nyugat-Európában értékesített benzinmotoros személygépkocsik száma a dízelmotorosokét az európai autógyártók szakmai képviselete, az ACEA legfrissebb kimutatása szerint.
2017. 09. 30. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

880 millió eurós büntetést kapott a Scania

Kartellezés miatt 880 millió eurós (körülbelül 274 milliárd forintos) bírságot szabott ki a Scania svéd autóipari vállalatra szerdán az Európai Bizottság.
2017. 09. 28. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a személygépkocsi-gyártás Csehországban

Csehországban 940 536 személygépkocsit gyártottak január-augusztusban, ami éves összehasonlításban 5,7 százalékos emelkedés - közölte honlapján a cseh autóipari szövetség.
2017. 09. 26. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás