Az egész uniót veszélyeztetik a hibrid fenyegetések

Nemcsak nemzetállamokat, hanem az egész Európai Uniót veszélyeztetik az úgynevezett hibrid fenyegetések, az államok nyílt katonai akciók nélkül folytatott befolyásolási műveletei - hangsúlyozta a Német Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) elnöke hétfőn Berlinben.

Az egész uniót veszélyeztetik a hibrid fenyegetések

Hans-Georg Maassen a BfV a Hibrid fenyegetések - hálózatba szervezett válaszok című konferenciáját megnyitó beszédében kifejtette: a hibrid fenyegetés nem új jelenség, minden idők legnagyobb hatású ilyen műveletét a német titkosszolgálat hajtotta végre az első világháborúban, amikor Vlagyimir Iljics Lenint eljuttatta hazájába azzal a céllal, hogy a kommunista politikus kiszakítsa a cári Oroszországot az antanthatalmak közül.
    

Azonban a hibrid fenyegetések természete megváltozott, a kibertér kialakulása révén a lehetőségek bővültek, a nyugati országok pedig sérülékenyebbek - mondta a belső elhárításért felelős nemzetbiztonsági szolgálat vezetője.


Európai országok és fővárosaik - alapszint kvíz ITT
   
Hozzátette: az ügy azért is fontos, mert a hidegháború után Európában azt lehetett gondolni, hogy a kontinens történelmének legszörnyűbb fejezete lezárult, és a jövőt a béke és a partnerség jellemzi majd, de "tudomásul kell venni, hogy ez az idealisztikus elképzelés nem valósult meg". Így vannak államok, amelyek "ma is ismerik és használják a hibrid műveletek, avagy úgynevezett aktív intézkedések módszereit, amelyeket a hidegháborúban alkalmaztak".
   
Kiemelte: Németországban "nagyon aktív a hibrid fenyegetettségi helyzet", az európai partnereknek is hasonló tapasztalatai vannak, és mindenekelőtt Oroszország részéről figyelhető meg ilyen befolyásolási tevékenység.
  
Mint mondta, tapasztalhatóak Oroszországnak tulajdonítható titkos műveletek, amelyek célja a közvélemény befolyásolása, illetve radikális vagy szélsőséges szervezetek támogatása mindenekelőtt pénzzel, a katalán szakadárok esetében pedig propaganda terjesztésével.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 2,5% (KSH, 2017. szept.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A hibrid fenyegetések az EU-t mint világpolitikai tényezőt is veszélyeztetik - mondta a BfV vezetője, aláhúzva, hogy "egyes hatalmak számára nagyon is kívánatos lehet" egy "gyenge vagy megosztott EU", amely "saját magával foglalkozik és sok belső gonddal küszködik", és ezért "nem tudja betölteni azt a világpolitikai szerepet, amelyet be kellene töltenie".
    

A nyugati országok sérülékenységének fokozódásával kapcsolatban kiemelte, hogy a kibertér "mindent mindennel hálózatba szervez, így a kibertér kockázatai a valós világ kockázataivá válnak", például az úgynevezett kritikus infrastruktúra védelmét vagy a parlamenti választásokat tekintve.
    

Hozzátette: a szabadságon alapuló demokráciák polgárainak megbízható információkra, tényekre van szükségük parlamenti választási döntésükhöz, a tényeken alapulva pedig eltérő értékeléseket és politikai véleményeket lehet megfogalmazni.
   
"Alternatív vélemények és értékelések létezhetnek, de csak egy valóság lehet, és nem lehetnek mellette alternatív valóságok vagy tények, amikor viszont hibrid műveletekkel hamis tényeket terjesztenek, tényeket manipulálnak, tényeket elnyomnak vagy puszta véleményekből tényeket és tényekből véleményeket konstruálnak, akkor a polgár elveszíti a politikai döntéseihez szükséges megbízható alapot' - fejtette ki a BfV vezetője.
   
Hozzátette: "a nyílt társadalmak sokféle véleményt elviselnek, de nem sokféle igazságot". A "hibrid kampányok" éppen ezt használják ki, céljuk az "az ellenfél érzékelő képességének megbénítása, akaraterejének aláásása, és végül védekezőképességének felmorzsolása".
   
Hans-Georg Maassen a BfV által nyilvánosságra hozott beszédében a többi között arról is szólt, hogy az ilyen hibrid fenyegetettségekkel szembeni védekezéshez elengedhetetlen a veszély tudatosítása, az "érzékenyítés", és nemcsak a médiának van kiemelt szerepe a dezinformáció kiszűrésében, hanem a médiafogyasztónak, a polgárnak is, akinek "éberebbnek és kritikusabbnak" kell lennie.

Hozzászólások

Több országgal is egyeztetnek a sertéspestis ügyében

Ukrajnán kívül több más országgal is egyeztetés folyt vagy folyik a sertéspestis ügyében - mondta Bognár Lajos országos főállatorvos, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára szerda reggel az M1 aktuális csatornán.
2018. 07. 18. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősen kezdték a napot az európai tőzsdék

Pluszban kezdték a napot a vezető európai értéktőzsdék szerdán.
2018. 07. 18. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Donald Trump nem oroszbarát?

"Nem vagyok oroszbarát, csak azt akarom, hogy az országunk biztonságban legyen" - szögezte le Donald Trump amerikai elnök kedden este a Fox televízióban sugárzott interjújában.
2018. 07. 18. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump szerint az orosz beavatkozás nem befolyásolta a 2016-os elnökválasztást

Az orosz beavatkozás nem befolyásolta a 2016-os amerikai elnökválasztást - közölte Donald Trump amerikai elnök kedden a Fehér Házban republikánus törvényhozókkal tartott megbeszélése kezdetén újságírókkal, egyúttal hangsúlyozta, hogy teljes mértékben bízik az amerikai hírszerzésben.
2018. 07. 18. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordot döntött a turisták száma Antalyában

Rekordszámú, csaknem 6 millió turista érkezett az év eleje óta légi úton a dél-törökországi Antalya tartományba, 37 százalékkal több, mint egy évvel korábban - írta kedden a Milat török napilap.
2018. 07. 18. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Aláírták az EU-Japán szabadkereskedelmi megállapodást

Aláírták az átfogó szabadkereskedelmi megállapodást az Európai Unió és Japán vezetői kedden Tokióban, ami a felek reményei szerint ellensúlyozza a Donald Trump amerikai elnök kereskedelempolitikája által szabadjára engedett protekcionista erőket.
2018. 07. 18. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Öt Boeing repülőgépet vásárol a román Tarom légitársaság

A román Tarom állami légitársaság öt Boeing 737-MAX 8 típusú repülőgép megvásárlásáról írt alá szerződést az amerikai gyártóval - közölte Viorica Dancila román miniszterelnök a kormányülésen kedden.
2018. 07. 18. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elmaradtak a nagy tömegek a horvát tengerparton

Elmaradtak a júliusban várt tömegegek a horvát tengerparton: a hónap elejétől 15-ig a vendégéjszakák száma egy százalékkal nőtt, míg belföldi és külföldi vendég száma három százalékkal csökkent a tavalyi azonos időszakhoz viszonyítva - írta a Vecernji List című horvát napilap kedden.
2018. 07. 18. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elemzők szerint a piacok túlárazzák a globális kockázatokat

Londoni pénzügyi elemzők szerint a világgazdasági növekedés kilátásait terhelő kockázatok kétségtelenül növekedtek az idén, a piacok azonban túlárazzák az olyan kockázati forgatókönyvek valószínűségét, mint például a kereskedelmi háború globális eszkalációja vagy Olaszország törlesztésképtelenné válása.
2018. 07. 17. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb cseh miniszter mondott le

Lemondott posztjáról Petr Krcál cseh munkaügyi és népjóléti miniszter kedden, miután meggyanúsították őt azzal, hogy plágiumot követett el egyetemi diplomamunkájában.
2018. 07. 17. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elkezdődött Macedónia uniós csatlakozásának előkészítése

Macedónia és az Európai Unió között a jövő év júniusában kezdődhetnek meg a hivatalos csatlakozási tárgyalások, az előkészítő folyamat pedig már most megkezdődött - jelentette ki Zoran Zaev macedón kormányfő kedden Szkopjéban miután tárgyalást folytatott Johannes Hahn uniós bővítési biztossal.
2018. 07. 17. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

400 repülőgépet rendeltek a farnboroughi légiszalon első napján

Mintegy 400 repülőgépre adtak le rendelést a gyártóknak a légitársaságok és lízingcégek a dél-angliai Farnboroughban zajló légiszalon első napján, hétfőn.
2018. 07. 17. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen nyithatnak az európai tőzsdék

Vegyesen nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok kedden, a piacok az újabb vállalati beszámolókat és Jerome Powellnek, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve elnökének kongresszusi beszámolóját várják.
2018. 07. 17. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul az unió és Kína kereskedelme

Az Európai Unió és Kína kereskedelme (2002-2017); export; import; milliárd euró
2018. 07. 17. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elfogadta a brit kormány a keményvonalas Brexit-tábor módosító indítványait

Elfogadta a brit kormány hétfőn azokat a módosításokat, amelyeket a kormányzó Konzervatív Párt keményvonalas Brexit-tábora terjesztett elő a brit EU-tagság megszűnése utáni brit kereskedelmi politika vámszabályozási fejezetéről szóló törvényjavaslathoz.
2018. 07. 17. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az uniós szabályok követésére szólították fel az Airbnb-t

Egyebek mellett az árak átlátható feltüntetésére szólította fel az online piacterét üzemeltető, írországi központú Airbnb-t, az uniós fogyasztóvédelmi hatóságok és az Európai Bizottság - közölte az uniós bizottság hétfőn.
2018. 07. 17. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kirabolták az OTP bankfiókját Szlovákiában

Kirabolták az OTP bankfiókját hétfőn a kelet-szlovákiai Királyhelmecen, az álarcos tettes a zsákmánnyal elmenekült, a támadásban senki sem sérült meg - tájékoztatta a TASR szlovák hírügynökséget Róbert Varąányi, az OTP Banka Slovensko szóvivője.
2018. 07. 17. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Törökországban hamarosan véget ér a rendkívüli állapot

Törökországban a 2016. július 15-ei puccskísérlet után bevezetett rendkívüli néhány napon belül véget ér - közölte hétfőn Abdulhamit Gül török igazságügyi miniszter az Isztambuli Egyetemen, a két évvel ezelőtti puccskísérlettel foglalkozó szimpóziumon.
2018. 07. 16. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Skóciában lesz az első brit űrrepülőtér

Skócia északi partjainál, Sutherland megyében épülhet meg az első brit űrrepülőtér - írta a BBC hírportálja.
2018. 07. 16. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A francia csapat mentális erejét dicsérte Didier Deschamp

A francia labdarúgó-válogatott mentális erejét emelte ki Didier Deschamps szövetségi kapitány a horvátok ellen 4-2-re megnyert vasárnapi világbajnoki döntőt követően.
2018. 07. 16. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás