Az egyesülés levezénylése mellett is növekedett tavaly a Takarék Csoport

A Takarék Csoport tavaly 15 pénzintézetet egyesítve létrehozta az ország egyik legnagyobb univerzális kereskedelmi bankját, és emellett üzleti teljesítményét is növelte, a bankcsoport mérlegfőösszege 2486 milliárd forintról 2568 milliárd forintra emelkedett és saját tőkéje elérte a 275 milliárd forintot. A bankcsoport saját terveit jóval felülmúlva teljesített mind a vállalati, mind a lakossági hitelszegmensben. A Takarék Csoport 7,1 milliárd forint konszolidált adózott eredményt ért el, annak ellenére, hogy a fúziók és az új Takarékbank létrehozásának egyszeri költségei több mint 10 milliárd forintot tettek ki.

Az egyesülés levezénylése mellett is növekedett tavaly a Takarék Csoport

A Takarék Csoport üzleti irányító szerve, az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. június 25-én megtartott közgyűlésén elfogadta a csoport tavalyi konszolidált üzleti jelentését.

A hitelintézeti csoport 2019-ben két lépésben egyesített 12 takarékszövetkezetet, 2 regionális bankot és a Takarék Kereskedelmi Bankot. Az így létrehozott új, egységes Takarékbank november 1-jén kezdte meg országos működését a magyar piac egyik legnagyobb szereplőjeként, 1,1 millió ügyfelet kiszolgálva, az ország messze legnagyobb fiókhálózatát üzemeltetve. Az egyesülés során jelentős egyszeri költségek keletkeztek a termékek és szolgáltatások konszolidációja, a szervezet működésének átalakítása, az új munkafolyamatok bevezetése, a szervezeti struktúra és kultúra fejlesztése, a háttérfolyamatok és az informatika területén, ezek összesen több mint 10 milliárd forintot tettek ki.

Az átalakítás rendkívül komoly erőforrásokat kötött le, egy év alatt 600 ezer munkaórát tett ki, mindez az üzletmenet folyamatos fenntartása mellett.

A Takarék Csoport üzletileg jobban teljesített tavaly a tervezettnél. A bankcsoport 68 milliárd forintos nettó kamatjövedelmet és 52,5 milliárd forintos nettó jutalékot ért el. Nettó bevétele 3,2 százalékkal nőtt, egyrészt a nagyobb jutalékbevétel, másrészt az értékpapírokon realizált eredménynövekedés miatt. A hitelintézeti csoport 2019-ben 7,1 milliárd forint konszolidált adózott eredményt és 14,9 milliárd forint konszolidált teljes tárgyévi nyereséget ért el.

Hitelezési tervét túlteljesítette a bankcsoport, a hitelállomány 13,6 százalékkal, az ügyfélhitel-állomány 19 százalékot meghaladó mértékben nőtt tavaly. Az agrárhitelezésben 22 százalékos részesedéssel a három legnagyobb szereplő egyike.

Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!

A kkv-szegmensben piacvezető az MFB Pontos (59 százalékos részesedés) és a Széchenyi Kártya Program (36 százalékos részesedés) termékek értékesítésében. Élen jár a CSOK-támogatások és kapcsolt hitelek kihelyezésében, minden ötödik CSOK-forintot a bankcsoport közvetített ki, a babaváró hitelnél is jelentős, 8,5 százalékos részesedést ért el a bankok között.

Egyedülálló munkát végeztünk el tavaly a takarékszövetkezeti szektor egységesítésének lezárásával. A Takarékbank létrehozásával a hitelintézeti piac megkerülhetetlen szereplőjévé váltunk. A világjárvány már egy egységes, a válságoknak ellenálló pénzintézetként ért minket, kiszolgáljuk a fiatalabb és idősebb nemzedékek, fővárosi és városi lakosok, kkv-k, agrárvállalkozások és nagyvállalatok pénzügyi igényeit is – mondta Vida József, a MTB Magyar Takarékszövetkezet Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A bankcsoport a jelenlegi helyzetben is folytatja az ötéves stratégia végrehajtását, így befejezi a teljes informatikai integrációt és 2020. július 1-jétól már csak egy, közös informatikai rendszert használ. Ugyanígy lezárja a Takarékbank arculatának egységesítését is, tovább folytatja a közös termékek kialakítását, az egységes belső folyamatok és a digitális szolgáltatások fejlesztését, valamint a szervezet átalakítását is.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: