Az észak-koreai vezető szavát adta az atomfegyvermentesítésre

A dél-korai külügyminiszter szerint Kim Dzsong Un észak-koreai vezető szavát adta az atomfegyvermentesítésre. Kang Kjung Va erről a CBS amerikai televíziónak adott vasárnapi interjújában beszélt.

Az észak-koreai vezető szavát adta az atomfegyvermentesítésre

A dél-koreai diplomácia irányítója szerint Kim Dzsong Un szavai "különösen nyomatékosak", mert az észak-koreai vezető korábban soha nem tett ilyen ígéretet.
   
A CBS televízió Szemben a nemzettel című politikai vitaműsorában megszólaló külügyminiszter asszony hangsúlyozta, hogy Kim Dzsong Un és Donald Trump várható találkozója "történelmi jelentőségű kötelezettségvállalás" az észak-koreai vezető részéről. Hangsúlyozta annak jelentőségét is, hogy Kim Dzsong Un személyesen részt vesz a harmadik Korea-közi egyeztetésen, amelyre a két Koreát elválasztó demarkációs vonaltól délre, dél-koreai területen kerül sor. "A két előző egyeztetésre Phenjanban, az észak-koreai fővárosban került sor, s maga az a tény, hogy Kim Dzsong Un délre utazik, önmagában is nagyon jelentős" - fogalmazott Kang Kjung Va.
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 2,5% (KSH, 2017. szept.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
 

A dél-koreai politikus szerint a nemzetközi közösséget is "egészen meglepte", hogy az amerikai elnök ilyen gyorsan elfogadta az észak-koreai vezető invitálását a tárgyalásokra. "Rendkívül bátor döntés volt ez Trump elnök részéről" - mondta az interjúban Kang Kjung Va, majd kifejtette, hogy az amerikai elnök "eltökélt abban, hogy egyszer s mindenkorra megoldja" az észak-korai válságot. Mint mondta: Washington határozott és erőteljes nyomásgyakorlása Észak-Koreára, a Phenjanra kivetett széleskörű gazdasági szankciók késztethették Phenjant, hogy tárgyalóasztalhoz üljön.
    
A külügyminiszter leszögezte: "mi úgy gondoljuk, hogy az észak-koreai vezető most leltárt készít... és megadjuk neki a szükséges időt, hogy nyilvános üzeneteket fogalmazzon meg". Ugyanakkor azt is közölte, hogy a párbeszédért Szöul szerint "nem jár jutalom".

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Templomépítésre kérte fel a magyar baptistákat Észak-Korea

Az észak-koreai vezetés egy phenjani imaház megépítésére kérte fel a magyarországi Baptista Szeretetszolgálatot - tájékoztatta az MTI-t szombaton a segélyszolgálat Washingtonban élő vezetője.
2018. 04. 23. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Európai Unió is üdvözölte a phenjani bejelentést

Az Európai Unió is üdvözölte szombat délelőtt Kim Dzsong Un észak-koreai vezető bejelentését a nukleáris kísérletek és rakétatesztek felfüggesztéséről.
2018. 04. 21. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb észak-koreai személyek ellen rendelt el szankciókat az EU

Újabb észak-koreai személyek ellen rendelt el szankciókat csütörtökön az Európai Unió, amiért olyan "megtévesztő pénzügyi műveletek" kivitelezésében vettek részt, amelyek hozzájárulhattak a tömegpusztító fegyverek és ballisztikus rakéták fejlesztését célzó programokhoz.
2018. 04. 20. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump elnök: Hamarosan tárgyalunk Kim Dzsong Unnal

Már tartanak a "rendkívül magas szintű" közvetlen tárgyalások Észak-Koreával a leendő amerikai-észak-koreai csúcstalálkozóról - jelentette ki kedden Donald Trump amerikai elnök a floridai Mar-a-Lago villában, ahol fogadta Abe Sindzo japán kormányfőt.
2018. 04. 18. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Növeli orosz és iráni, csökkenti szaúdi olajvásárlásait Kína

Orosz, iráni, vagy esetleg amerikai olaj vásárlására állhat át Kína a szaúd-arábiai szállításokról - számolt be szerdán a PressTV hírportál az S&P Global Platts olajpiaci szakértő cégre hivatkozva.
2018. 04. 12. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Phenjanba szóló meghívást fogadott el az orosz külügyminiszter

Phenjanba szóló meghívást fogadott el Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, aki kedden fogadta Moszkvában észak-koreai hivatali partnerét, Ri Jong Hót.
2018. 04. 10. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elérte a 800 millió dollárt a Kína-KKE Befektetési Együttműködési Alap II

A Kína–KKE Befektetési Együttműködési Alap II (China-CEE Investment Cooperation Fund II) saját tőkéje elérte a 800 millió dollárt, a megcélzott 1 milliárd dolláros saját tőkeérték elérése és a jegyzések lezárása az év végére várható.
2018. 04. 07. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Kína együttműködésre szólította fel az Európai Uniót

Uniós források szerint Kína együttműködésre hívta pénteken az Európai Uniót (EU) az amerikai importvámok bevezetése miatt kialakult kereskedelmi vita megoldása érdekében.
2018. 04. 06. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új korszak kezdődhet a Koreában

Új korszak kezdődhet a Koreai-félszigeten, az enyhülés előjele lehet az április végére tervezett észak-déli csúcstalálkozó, és májusban Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető megbeszélése - mondta Csoma Mózes Korea kutató, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársa az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában.
2018. 04. 02. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyelőre nem folynak tárgyalások az orosz-észak-koreai találkozóról

Egyelőre nem folynak tárgyalások egy Vlagyimir Putyin orosz elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető közötti találkozó lehetőségéről - közölte a Kreml szóvivője újságírókkal szerdán Moszkvában.
2018. 03. 28. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fidelity: Trump büntet, a piacok aggódnak

A befektetők körében aggodalmat kelt, hogy az Egyesült Államok és Kína büntetővámokkal kapcsolatos, közelmúltbeli bejelentései nyomán több ágazatban is feszült tárgyalások kezdődhetnek a világ két legnagyobb gazdasága között.
2018. 03. 28. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kínába látogathatott Kim Dzsongun

Meg nem erősített források szerint Kim Dzsongun Pekingbe látogatott. 2011-es hatalomra kerülése óta ez lehet az első külföldi útja, legalább is az első, mely nyilvánosságra is került.
2018. 03. 27. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egy nagyobb dél-koreai delegáció látogat Észak-Koreába

Az ellenségkép lebontása érdekében 160 tagból álló dél-koreai delegáció látogat Észak-Koreába az áprilisi Korea-közi találkozó előtt - közölte az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Koreai Tanszékének vezetője az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
2018. 03. 26. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hogyan alakulhat az USA és Kína közötti viszony?

Donald Trump tegnap aláírt elnöki rendeletében 50-60 milliárd dollárnyi kínai importra helyezett büntetővámot kilátásba, ez a 2017-es kínai import nagyjából 10%-a A pontos termékek köre és az importvám mértéke 15 nap múlva láthat napvilágot, majd ezt követően további 30 nap áll az USA és Kína, valamint az importvámban érintett vállalatok rendelkezésére, hogy tárgyaljanak egymással. Ezt az USA válaszlépésként szánta arra, hogy a Kereskedelmi Hivatal által végzett vizsgálat szerint, a kínai cégek ellopják az ott befektető amerikai cégek szellemi tulajdonait. Az USA importvámja főként technológiai termékekre vonatkozhat.
2018. 03. 24. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így zárták a napot a vezető ázsiai tőzsdék

Vegyesen zártak a vezető ázsiai tőzsdék csütörtökön, és a még nyitva tartó néhány piacon sincs egyértelmű trend.
2018. 03. 22. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kína hat hónapja legalacsonyabb szintre csökkentette amerikai állampapír-portfólióját

Kína hat hónapja legalacsonyabb szintre csökkentette amerikai állampapír-portfólióját januárban, az ázsiai ország azonban így is az Egyesült Államok legnagyobb hitelezője maradt.
2018. 03. 18. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Japan Tobacco dohányipari cég 1,56 milliárd dollárért vesz meg egy orosz ágazati vállalatot

A Japan Tobacco Inc. (JTI), a világ harmadik legnagyobb dohányipari cége 1,56 milliárd dollárért megvásárolja az orosz Donskoy Tabak céget, hogy megerősítse vezető szerepét az orosz dohánypiacon.
2018. 03. 17. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Bővülhet a tajvani magyar húsexport

Jelentősen bővülhet a tajvani magyar húsexport, miután újabb 11 magyar cég szállíthat baromfi és sertéshúst Tajvanra - közölte Budai Gyula, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) miniszteri biztosa az MTI-vel hétfőn.
2018. 03. 13. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A veszélyes termékek többsége Kínából származik

Az Európai Unióban bejelentett veszélyes termékek többsége az úgynevezett harmadik országokból származik, a legnagyobb részük, 53 százalékuk Kínából - derült ki az Európai Bizottság hétfőn közzétett jelentéséből.
2018. 03. 12. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Donald Trump májusban találkozik az észak-koreai vezetővel

Donald Trump amerikai elnök májusban találkozik Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel - jelentette be Csung Jui-jong, a dél-koreai elnök, Mun Dzse In nemzetbiztonsági tanácsadója Washingtonban, a Fehér Házban csütörtök este.
2018. 03. 09. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás