Az etikus életbiztosítás kisebb terhet ró az ügyfelekre

A magyar biztosítási szakmában dolgozókat komoly kihívás elé állította az etikus életbiztosítás koncepciója, ami a korábbinál ügyfélorientáltabb és költséghatékonyabb biztosítói működés kialakítását célozta meg. A Deloitte szakértője összefoglalja az etikus életbiztosítással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat és előnyöket, egyúttal bemutat egyes regionális példákat is.

Az etikus életbiztosítás kisebb terhet ró az ügyfelekre

Az etikus életbiztosítási koncepció magyarországi megvalósítása 2015-ben kezdődött: a letétkezelő kötelező igénybevételére vonatkozó rész módosításával a biztosítási törvényben, az élet-, a betegség- és a felelősségbiztosítási termékeknél a biztosító által alkalmazható technikai kamatláb maximális mértékének csökkentésével, a szerződéssel kapcsolatban felmerült valamennyi költséget egy értékben összegző teljes költségmutató (TKM) számításának rendeletbe emelésével, és az életbiztosítási igényfelmérő tartalmának bővítésével.

 

Az etikus életbiztosítási koncepció kialakításának legfőbb célja az ügyfelek minőségi tájékoztatása érthetőbb kondíciók, jól strukturált, tömör dokumentációs anyagok, és mérsékelt költségszinteken keresztül. Mindezek mellett a szabályozó nem burkolt célja az ügyfelek biztosítási termékekbe vetett bizalmának növelése is, ami csak versenyképesebb, és az ügyfelek elvárásainak jobban megfelelő, átláthatóbb termékekkel tűnik lehetségesnek. Mindezek eredményeképpen a nyugat-európai szintnél jelenleg jóval alacsonyabb hazai biztosítási penetráció növekedését is várják” – emelte ki Mérth Balázs, a Deloitte Zrt. pénzintézetekért felelős partnere.

 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 2,5% (KSH, 2017. szept.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Ezen túlmenően az MNB unit-linked jellegű életbiztosításokra vonatkozó ajánlást is megfogalmazott, ami leginkább értékesítési és jogi szabályokat tartalmaz, de aktuáriusi szempontokat is magában foglal, mivel tartamközi TKM-et definiál, amely tartamos biztosítások esetén további korlátot jelent a visszavásárlási büntetés nagyságára. Emellett három fő költségfedezet típust határoz meg, amelyeknek összhangban kell lenniük a valódi költségekkel mind tartalom, mind nagyság tekintetében. Az ajánlás tiltja továbbá az alapkezelési költség megosztását az alapkezelő és biztosító között, valamint definiálja az elvárt költségelvonási sorrendet is. Szintén új szabályozás tiltja a biztosítók számára az eddigi bevett, ún. „actuarial funding” gyakorlatot, azaz amikor a biztosító a kezdeti befizetéseket nem fekteti be, hanem költségként levonja és az ügyfél felé a vélt értékét mutatja ki. Így kizárólag ténylegesen befektetett befektetési egységek, és a tényleges költségekkel terhelt értéket kerülnek kimutatásra az ügyfelek számára.

 

A biztosítóknak emiatt sok terméküket át kellett árazniuk vagy a régebbi konstrukciók további eladását megszüntetniük. Ennek hatására a magyar életbiztosítási piacon elérhető termékek száma 2016 második felére jelentősen visszaesett: a biztosítótársaságok a hazai biztosítási piacról összesen 168 termékkonstrukciót vezettek ki, ami körülbelül a 2016-ban piacon elérhető életbiztosítási termékeknek felét jelenti.

 

Másfelől, a költségszint csökkentésének nyomása alatt, a biztosítóknak változtatniuk kellett termékeik meglévő költségszerkezetén is, amely hatására a biztosítási termékek költségszintje általában mérséklődött.

 

Mérth Balázz hozzátette: A 2016 év végi Deloitte-Scale Research reprezentatív Biztosítási Index felmérésünkben az öngondoskodást a megkérdezettek 52%-a tartotta fontosnak, azonban a megkérdezettek 37%-a azért nem kötött biztosítást, mert nem engedhette meg magának, az előző felméréshez képest pedig jelentősen nőtt azoknak az aránya, akik bonyolultnak találták a biztosítási szolgáltatásokat. Az etikus életbiztosítási koncepció épp a termékek átláthatóságát, összehasonlíthatóságát és a költséghatékonyságot hivatott szolgálni, vagyis ügyféloldalról is nagy igény mutatkozhat az effajta szabályozói megoldásokra. A környező országokban is voltak a helyi szabályozóknak hasonló irányú törekvései, amelyek a biztosítókra és a biztosítási piacra is egyaránt kihatottak.

 

Regionális kitekintés

 

Csehországban az utóbbi években megnőtt a kockázati típusú termékek iránti kereslet, ezzel párhuzamosan a piac is fokozatosan a kockázati termékek felé mozdult. Fontos azonban kiemelni, hogy az új, tisztán kockázati jellegű termékek többsége még nem került piacra, ezért a fogyasztók többsége inkább a unit-linked termékekhez árult kockázati kiegészítőket keresi. További ösztönző lehet, hogy mivel a kiegészítő biztosítások profittartalma magasabb a megtakarítási jellegű életbiztosításoknál, a közvetítők a kiegészítő biztosítások értékesítése után magasabb jutalékot kapnak. Végül az alacsony hozamkörnyezet és a hozamgaranciával ellátott megtakarítási jellegű életbiztosítások hiánya is az egyéb befektetések felé tereli a keresletet. A nagy biztosítók közül például az Allianz felfüggesztette a unit-linked termékeinek értékesítését, és áttért a tartamos életbiztosításokra.

 

A szabályozó és a biztosításpiaci lobbi harcának fókuszában jelenleg a unit-linked termékek állnak. A legutóbbi, 2016. december 1-jétől hatályos rendelet a jutalék visszaírási időszak hosszát 5 évben határozta meg. (A korábbi piaci gyakorlatban ez kétéves volt, ami nem ösztönözte eléggé az ügynököket hosszú távú ügyfelek keresésére.) Egyúttal az első 5 év visszavásárlási levonásait is szabályozták, a kezdeti jutalék felső határát azonban már nem, ezért várhatóan az tovább fog emelkedni, akár az éves díj 200%-a fölé.

 

A cseh biztosítók szövetsége önszabályzásképp, 2015. január 1-jétől bevezetett egy egységes költségmutatót, a magyarországi TKM-hez képest azonban eltérő a felépítése. A fizetett díjat a cseh költségmutató három komponensre bontja: költség és jutalék, kockázati díj, valamint megtakarítási/befektetési elem. Az elmúlt években bevezetett szabályozások és ösztönzők hatása még nem érződik erősen (egyelőre a díjbevételek enyhe csökkenése várható), a pontos számszerűsítések csak a felügyeleti statisztikák megjelenésével derülnek ki.

 

2013 novemberétől egy pénzügyi békéltető testület rendezi az ügyfelek és biztosítók (vagy közvetítőik) vitás ügyeit. Az ügyfélpanaszok leggyakrabban a visszavásárlási értékre, a biztosítási összegre és az értékesítési folyamatra irányulnak.

 

Románia életbiztosítási szektorának penetrációja ugyan javuló tendenciát mutat (2016-ban már a GDP 0,2%-át tette ki), de régiós összehasonlításban továbbra is alacsony, a biztosítók részéről napjainkban főleg bizonyos életbiztosítási termékeknél érvényesíthető adókedvezményekért folyik lobbi tevékenység. A román pénzügyi felügyelet részéről a 2017-es évre vonatkozó biztosítási szegmenset érintő stratégiai célok között az ellenőrzési tevékenység megerősítése és a biztosításpiaci növekedésének serkentése a legkiemelkedőbb. (Hazánkhoz hasonló, minőségi ügyfél-tájékoztatási kezdeményezésről a Deloitte nem tud.)

 

Szlovákiában 2017-től az országgyűlés számos, a biztosítási piacot is érintő változást vezetett be adózás tekintetében: a szabályozott iparági különadó mértéke például megduplázódott a bevételek (biztosítóknál díjbevételek) 0,726%-ára, míg a vállalati adókulcs 22-ről 21%-ra csökkent.

 

Horvátországban, a transzparencia növelése érdekében, a helyi felügyelet az utóbbi években nem alkotott a hazaihoz hasonló szabályozást. Ugyanakkor itt is bevezettek jutalékfizetési limitet: az egy évnél hosszabb időtávra szóló biztosítások utáni jutalékot tilos egy összegben, azonnal kifizetni.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

 

Hozzászólások

Két napig nem lehet kereskedni a CIG Pannónia részvényeivel

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) két napra felfüggeszti a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. részvényeinek tőzsdei kereskedését a társaság részvénystruktúrájának átalakítása miatt.
2017. 10. 20. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyetlen pillanat alatt tönkremehet egy vállalkozás

Öt éve folyamatosan növekszik a három napon túli gyógyulással járó munkahelyi balesetek száma: 2016-ban meghaladta a 23 ezret. Idén csak az első félévben közel tízezer balesetet szenvedtek el a magyar munkavállalók. Logikus lépés volna, hogy az érintett vállalatok, vállalkozások kössenek munkáltatói felelősségbiztosítást. A Groupama Biztosító tapasztalatai szerint látszik is az erre való törekvés.
2017. 10. 19. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Colonnade Biztosító a Balance Loft irodaházba költözik

A Colonnade Biztosító saját tulajdonú épületéből a modern, Váci úti Balance Loft irodaházba költözik a CBRE támogatásával, amelyet nem csak könnyebben közelíthetnek meg munkatársai és ügyfelei, hanem a későbbi bővüléshez is adottak a feltételek. A tranzakció zárásával, két hónappal az épület átadása előtt 75%-os irodai kiadottságon áll a CPI tulajdonában álló BALANCE OFFICE PARK második fázisaként épülő BALANCE LOFT irodaház, mely kiemelkedő siker a hazai iroda piacon.
2017. 10. 09. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezekbe bukhatnak bele a kivitelezők a lakáspiacon, ha nem vigyáznak

Négy gyakori hibára hívja fel a figyelmet a CIG Pannónia, melyeket az építési kivitelezők, legfőképpen a kisvállalkozók követnek el a minőségi felelősségbiztosítással kapcsolatban.
2017. 10. 04. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi pénz landol biztosítóknál - ábrán mutatjuk

Bruttó biztosítási díjbevétel (milliárd forint)
2017. 10. 02. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mire vonatkozik a villany- és vízvezeték-szerelők felelősségbiztosítása?

A villany-, illetve vízvezeték-szerelőknek szeptember elsejétől kötelező minimum egymillió forint összegig fedezetet nyújtó felelősségbiztosítást kötniük, de ez csak a közműbekötési munkálatokra vonatkozik - hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2017. 10. 01. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Valóban kötelező a villany- és vízvezeték-szerelőknek a felelősségbiztosítás?

Néhány hete egy téves értelmezés folytán a hazai médiában napvilágot látott az a félrevezető információ, hogy szeptembertől a villany- és vízvezeték-szerelő mesterek által okozott, illetve azok hanyagsága folytán bekövetkező károkat kötelező felelősségbiztosítás téríti meg a megbízók számára. Azóta számos ügyfél igyekezett kapcsolódó vélt igényét alkuszi segítséggel érvényesíteni, ezért a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) szükségesnek tartja a tények széles körű tisztázását.
2017. 09. 29. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A CIG Pannónia Életbiztosító közgyűlése az alaptőke-leszállításáról döntött

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. közgyűlése kedden a társaság alaptőkéjének leszállításáról szóló határozatokat hozott, a cég az alaptőkéjét összesen 13 millió 333 ezer 320 forinttal csökkentette - közölte a biztosító a Budapesti Értéktőzsde honlapján, kedden.
2017. 09. 27. 07:45
Megosztás:
Hozzászólások:

Agenta: legtöbbször betegség és baleset miatt fizetett a biztosító nyáron

Az előző évekhez hasonlóan a kárbejelentések több mint fele idén is valamilyen betegség vagy baleset miatt következett be, míg az esetek egyharmadánál a poggyásszal kapcsolatban merültek fel problémák, derül ki az AGENTA-Consulting Biztosítás- és Pénzügyi Szolgáltatás Közvetítő Kft. felméréséből. Míg az előbbi esetben ez átlagosan több mint 160 ezer, addig az utóbbinál 50 ezer forintnak megfelelő összegű kártérítést jelent a biztosítóra a nézve.
2017. 09. 20. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Publikus lett a mesterbiztosítás

A Magyar Építőipari Szakemberek Közössége minden építőiparban dolgozó szakembereknek elérhetővé tette kedvezményes csoportos felelősségbiztosítását. A nyitásra azért került sor, mert szeptember 1-től az építő szakmák újabb körének kell kötelezően biztosítást kötni.
2017. 09. 20. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több milliárdot fizettek ki a biztosítók a viharok miatt

A biztosított lakossági ingatlanokban a viharok miatti több mint 103 ezer káreseményre csaknem 6 milliárd forint kártérítést fizettek ki a biztosítók a nyár első összesítése szerint - tájékoztatott a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) hétfőn.
2017. 09. 18. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

5+1 tipp, hogy ne legyen idegeskedés a biciklizés

Városban kerékpározni egyre nagyobb élmény, ugyanakkor számos bosszúsággal is járhat. Pedig az idegeskedés jelentős részben megspórolható, ha képesek vagyunk elengedni bizonyos dolgokat. Az NN biztosító 5+1 tanácsa segíthet ebben.
2017. 09. 13. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Zártkörű tőkeemelés a CIG Pannóniánál

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. igazgatósága a társaság alaptőkéjének 245 249 240 forinttal történő zártkörű felemeléséről döntött új, "A" sorozatú törzsrészvények kibocsátásával - jelentette be a CIG a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
2017. 09. 12. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Dráguló egyetemi élet: Leves a befőttesüvegben, rántott hús és fasírt az alufóliában

Húsleves, rántott hús, csirkepörkölt és fasírt – ez a négy legnépszerűbb étel az anyukák körében, akik egyetemista gyermeküknek csomagolnak útravalót. Így jól lehet spórolni, hiszen egy év alatt így is közel egymillió forintot költ élelmiszerre egy átlagos magyar egyetemi hallgató. Vannak előrelátók, akik időben belevágnak, hogy félretegyenek gyermekeik, unokáik tanulmányaira. Ennek egyik eszköze az életbiztosítás. A CIG Pannónia saját adatai szerint a szülők gyermekük 6 éves korában kötik meg a biztosítást és kezdenek el az egyetemi évekre megtakarítani. Ők átlagosan évente 172 ezer forintot tesznek félre a gyereknek.
2017. 09. 09. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így változott a szakmai felelősségbiztosítás szabályozása

Szakmai felelősségbiztosítást írnak elő bizonyos tevékenységet végzők számára a szeptember elsejétől életbe lépett kormányrendeletek - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kedden az MTI-vel.
2017. 09. 05. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Biztosítás fedezi majd a mesteremberek hanyagságait

Egymillió forintig fizet a biztosító a félbehagyott vagy az elrontott munkák után egy szeptembertől életbe lépő kormányrendelet nyomán, így többet nem kell tartanunk az építőiparban előforduló felületességtől - mutat rá az AGENTA-Consulting. A cég szerint ez az új biztosítási konstrukció elsősorban a vízközmű-bekötés és villanyszerelés területén javíthatja a minőségi szolgáltatások elérését, ugyanis e tevékenységek végzéséhez a szakembereknek kötelezően rendelkezniük kell a felelősségbiztosítással, ezenkívül számos feltételnek kell még megfelelniük.
2017. 08. 31. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra is növekedési pályán a Vienna Insurance Group

• a díjbevétel közel 5 milliárd euróra (+0,9%) nőtt • az (adózás előtti) nyereség (+9,6%-kal) 221 millió euróra emelkedett • a combined ratio (-1 százalékponttal) 96,9 %-ra javult • a szolvencia hányad 225 %-ra nőtt
2017. 08. 25. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Először tervez osztalékfizetést a CIG Pannónia

Először tervez osztalékfizetést a CIG Pannónia, az igazgatóság arról döntött, hogy részvényenként legfeljebb 10 forint osztalékot tervez kifizetni a 2017-es üzleti év eredményéből, utána pedig - "amennyiben a feltételek ezt lehetővé teszik" - az adózott nyereség legfeljebb felét kívánják szétosztani a részvényesek között - közölte a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. csütörtökön az MTI-vel.
2017. 08. 24. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Javult a CIG Pannónia féléves eredménye

A CIG Pannónia 2,484 milliárd forint nyereséget ért el az első félévben, az egy részvényre jutó eredménye 40,2 forint volt - jelentette be a társaság kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapjáén megjelent nemzetközi számviteli előírások (IFRS) szerint készített konszolidált gyorsjelentésében.
2017. 08. 23. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

K&H: alábecsüljük a saját lakásunkra leselkedő veszélyeket

A magyarok 80 százalékának van lakásbiztosítása, azonban az ingóságokra csak a megkérdezettek fele kötött biztosítást – derült ki a K&H biztos jövő indexéből. A legtöbben általánosságban a beázástól, csőtöréstől és az üvegkároktól tartanak a leginkább, azonban, ha a saját lakásukról van szó, akkor ezeknek a váratlan eseményeknek sokkal kisebb kockázatot tulajdonítanak. A betörést, rablást országos szinten a megkérdezettek 43 százaléka tartja nagyon valószínűnek, azonban azzal, hogy ez velük is megtörténhet, már csak 19 százalékuk számol.
2017. 08. 21. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás