Az informatika lehet az új női sikerszakma Magyarországon?

Sok fiatal nő hiányzik Magyarországon az informatikából, abból az iparágból, amelyben becslések szerint a következő években egymillió új munkahely jön létre szerte Európában. Ezen változtatna a Morgan Stanley és a NaTE (Nők a Tudományban Egyesület) Smartiz nevű kezdeményezése, melynek során középiskolás lányok kiscsoportos matematika és programozó foglalkozásokon vehetnek részt, megismerkedhetnek az informatika alapjaival, illetve életükben talán először igazi mentor segít nekik kibontakoztatni a tehetségüket.

Az informatika lehet az új női sikerszakma Magyarországon?

Bár a szakma a népszerűsége a fizetésekkel együtt rohamosan növekszik, még mindig nagyon kevés lány tanul tovább az ún. STEM (Science, Technology, Engineering and Mathematics) – természettudományos, technológiai, mérnöki és matematikai szakirányokon. A Smartiz tehetséggondozó programban 9. és 10. évfolyamos diáklányok vehettek rész. A program tavaly februárban indult, és a Smartiz első éves képzésén huszonnyolcan végeztek.


„Az informatika kiváló karriert kínál mindkét nemnek, mégis, egyelőre kevés hölgy választja ezt a területet. Egyrészről az jelent problémát, hogy a tizenéves lányok nem találkoznak karrier-modellekkel, nem tudják, miért lehet érdekes számukra az informatikai pálya, amely ráadásul hiányszakma is. Másrészt az a tévhit is él a köztudatban, hogy a technológiai ágazatok inkább férfiaknak való területek. A Smartiz többek között ezt a tévhitet is igyekszik eloszlatni. Azt szeretnénk, ha egyre több fiatal nő ismerné fel, hogy az IT izgalmas és sokszínű karriert kínál”
 – mondta el Fogarasi Norbert, a Morgan Stanley budapesti irodájának vezetője, aki mentorként is dolgozott a programban.


Mennyi pénzt kellene keresnem, ha rendesen megfizetnének?

„Nagyon büszkék vagyunk a Smartiz programban résztvevő lányokra, és arra, hogy ilyen előremutató kezdeményezést támogathatunk. Gratuláció és elismerés jár a diákoknak, akik a gyakorlatias és játékos képzéseken megtanulták a programozás alapjait is, sőt maguk is fejlesztettek alkalmazásokat. Fontos számunkra, hogy támogassuk a tehetséges fiatalokat és ösztönözzük őket, hogy egyre többen mélyüljenek el a matematikában, az informatikában és a társtudományágakban” – tette hozzá a szakember.

Matematika, programozás, kommunikáció és önbizalom…


Az egyéves program során a lányok hetente vettek részt foglalkozásokon, ahol tizenkilenc – a Morgan Stanley budapesti technológiai központjában dolgozó – szakember mentorként segítette a tanulást. A képzés során a matematikára helyezték a hangsúlyt, de később a Processing és a Python programozás is nagy teret kapott. A matematika adja meg azt a keretet és logikai gondolkodásmódot, amit aztán gyakorlatilag bármilyen STEM területen kamatoztathatnak a diáklányok – köztük az informatika területén is. A mentorok a matematika mellett figyelmet fordítottak a diákok kommunikációs és önismereti készségeire is, különös hangsúllyal az önbizalomra ezen felül továbbtanulási- valamint karrier-tanácsadással is segítették a diáklányokat. 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Nobel-díjas mottó


„A Smartiz program mottója a legfiatalabb Nobel-békedíjasától, Malala Yousafzaitól származik: minden lány megérdemli, hogy részt vegyen annak a technológiának a kifejlesztésében, ami megváltoztatja a világunkat és annak vezetőit. A Smartizban résztvevő csillogó szemű lányok lelkesedése a legjobb visszaigazolás arra, hogy jó úton járunk
 – mondta el Szigeti Fanni, a Nők a Tudományban Egyesület ügyvezetője. – A diáklányok rendkívül pozitív visszajelzést adtak a senior mentorokkal közös munkáról, például a karriertervezés és az önismereti foglalkozások kapcsán. Mindez még jobban megerősített bennünket abban, hogy a szakmai ismertek mellet mennyire fontosak a személyesebb készségeket előtérbe helyező foglalkozások már ebben az életkorban is.”


Féléves előkészítés és innovatív tananyag


A program elindítását megelőző féléves előkészítő időszak során elismert szakemberek – Réti Mónika oktatáskutató, Sáray Szilvia és Koren Balázs pedagógusok, valamint Paksi Veronika szociológus, kutató ­– innovatív tananyagot állítottak össze a pályázati úton kiválasztott lányok képzésére. Az ismeretátadáson túl azoknak a készségeknek a fejlesztését tartották szem előtt, amelyek elengedhetetlen a későbbi tanuláshoz és a választott pályán való boldoguláshoz. Ilyen például az alkalmazkodó-készség, a komplex kommunikációs és társas készségek, a nem rutinszerű problémamegoldás, az önfejlesztés és önmenedzsment, valamint a rendszerben való gondolkodás döntéshozatal, értékelés és elemzés során.


„A lányokkal való beszélgetések is igazolják, mekkora értéke van annak, ha a megszokott környezetből kikerülve olyan társakra talál az ember, akik hasonló érdeklődéssel és nagy lelkesedéssel igyekeznek megismerni a világot. Egy ilyen közegben öröm tanulni és tanítani – 
mondta el Sáray Szilvia, a program egyik tananyagfejlesztője. – A másik nagyon jó dolog a programban, hogy megtapasztalhattuk, milyen, ha nincs megkötve a kezünk-lábunk-szárnyunk egy »tantervvel«. Ha bármibe szabadon belevághatunk, és csak a tanulók érdeklődésre alapozva kísérhetünk egy csoportot az úton, az nagyon inspiráló a tanárnak vagy mentornak, a gyerekeknek pedig megmutatja az egyik legfontosabbat: hogy ők hogyan alakítják a világot.”


A Smartiz program záró rendezvényét február 27-én a Morgan Stanley budapesti irodájában tartották, ahol a diákok bemutatták a mentorok segítségével készített applikációikat, valamint prezentálták egyéni karrierút-tervüket a megelőző hetekben a szakmáról és önmagukról szerzett ismereteik fényében. A szervezők a következő időszakban levonják a program eddigi tanulságait, és ezek figyelembevételével, alapos előkészítő munkával tervezik meg a Smartiz folytatását. Továbbra is nagy hangsúlyt szeretnének fektetni arra, hogy elsősorban olyan tehetségeseket vonjanak be, akiknek a családja önerőből nem lenne képes biztosítani az iskolán kívüli képzésben való részvétel hátterét.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: