Az internetes írástudás befolyásolja leginkább az online és a bónuszos/kuponos piac fejlődését

A nemzetközi tapasztalatok szerint a digitális kultúra, azaz az internetes írástudás fejlettsége befolyásolja leginkább az internetes bónuszos/kuponos kereskedelem növekedési lehetőségeit, amit mutat az is, hogy miközben a jól digitalizált Csehországban és Szlovákiában az interneten a lakosság közel 60 százaléka vásárol, addig itthon ettől 20 százalékkal marad el az online vásárlók aránya.

Az internetes írástudás befolyásolja leginkább az online és a bónuszos/kuponos piac fejlődését

„Csehországban és Szlovákiában jóval fejlettebb az internetes írástudás: míg ezekben az országokban a lakosság 56-59 százaléka vásárol az interneten, addig Magyarországon az online vásárlók száma csak 39 százalék, ami óriási különbség." - mondta Kaprinay Zoltán a magyar internetes bónuszos/kuponos piac vezető vállalatának, a Bónusz Brigádnak az ügyvezetője, egyik alapítója. Hozzátette, a GKI Digital felmérése szerint a két külföldi országban mások az internetezési szokások is, a 16-74 év közötti lakosság 82 és 85 százaléka aránya - mintegy 3,5 millió és 6,9 millió ember - gyakorlatilag miden nap használja az internetet, míg Magyarországon csak 77 százaléka, 5,8 milliónyian.

Kaprinay Zoltán szerint mindebből látszik, hogy a magyar piacon is akkor nőhetne gyorsabban az online piac és ezen belül a bónuszos/kuponos forgalom, ha emelkedne az aktívan internetezők és az elektronikus úton fizetők száma, azaz gyorsabban fejlődne, terjedne a digitális kultúra. Kifejtette, a vállalat tapasztalatai alapján jobban kellene népszerűsíteni a készpénzkímélő fizetési lehetőségeket is. Míg Magyarországon az online vásárlások közel felét még mindig készpénzzel egyenlítik ki, addig a Bónusz Brigád vásárlóinak kétharmada már bankkártyával fizet, ami sokkal közelebb van a nyugat-európai átlaghoz, mint a magyar valóság.


Mennyire vagy spórolós? ITT megnézheted!


Hozzátette, a Bónusz Brigádnak is üzleti érdeke az internetes írástudás gyorsabb terjedése. A korábban 50-90%-os kedvezményeket szolgáltató cég ma is jelentős kedvezményekkel várja a vásárlóit, de a korábbinál is nagyobb hangsúlyt fektet az új, érdekes, exkluzív minőségi ajánlatokra. A Bónusz Brigád a „Minőség a legjobb áron” stratégiát követi, sőt az ajánlataira árgaranciát is vállal, azaz ha valaki olcsóbban talál egy ajánlatot, akkor a cég kifizeti a vásárlónak a különbözetet.

A Bónusz Brigád idén az első hat hónapban 47,7 millió forint adózott eredményt ért el, míg tavaly ugyanebben az időszakban mintegy 15 millió forint veszteséget könyvelt el, mivel jelentős fejlesztéseket hajtottak végre. Példaként említették, hogy az egész webes felületet újraírták, és bevezették a felhasználók személyre szabott elérését, így a cég vásárlói csak akkor kapnak levelet, ha van olyan új ajánlat, ami érdekelheti őket, és amelyik érvényes akkor, amikor a levelet olvassák.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A magyarországi fejlődésről elmondta, a teljes bónuszos/kuponos piac közvetített forgalma az idén eléri a 13 milliárd forintot, míg az indulás utáni első teljes évben, 2011-ben 3,5 milliárd forint volt, 2014-ben pedig elérte a 10,2 milliárdot. Az idén nyolcéves Bónusz Brigád az indulása utáni első teljes évben, 2011-ben 1 milliárd forint forgalmat ért el, 2014-ben 2,7 milliárd forintot, míg az idén várhatóan több mint 4 milliárd forint lesz a forgalma. A Bónusz Brigád 8 év alatt már több mint 30,7 milliárd forintot spórolt meg a vásárlóinak, ennyivel kevesebbet kellett kifizetniük a magyaroknak - mondta az ügyvezető. Változott a vásárlók korösszetétele is, míg kezdetben, 2010 szeptemberében szinte kizárólag a 25-49 évesek látogatták a bónuszos/kuponos oldalakat, addig mára 10 százalék körülire nőtt a 18-24 évesek aránya, illetve 20 százalékot tesz ki az 50 év fölöttieké. Az elmúlt években nőtt az átlagos vásárlási érték is: míg 2011-ben a kosárérték 8000 forint volt, addig 2018-ban már közel 12 ezer forint.

A Bónusz Brigád, a bónuszos/kuponos piac nyolcéves indulásának alkalmából, a GKI Digital segítségével felmérte a magyarországi piac helyzetét is. A reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a bónuszos/kuponos oldalakat felkeresők közül a legtöbben az utazások, kirándulások között nézelődik (67 százalék), 46 százalékuk terméket szeretne vásárolni, 36 százalékuk új dolgokat szeretne megismerni, 26-28 százalékuk pedig inspirációt, különleges, izgalmas dolgot keres. Szeretteinek, barátainak 39 százalékuk keresek ajándékot, konkrét hétvégi programot pedig 16 százalékuk.
A megkérdezettek 89 százaléka már vásárolt a Bónusz Brigád oldalain, 6 százalékuk a közeljövőben tervezi.

Az oldalon a legtöbben, 61 százalék éttermi ebédet vagy vacsorát vásárolt, szépségápolást 47 százalékuk, belföldi, illetve külföldi utazást pedig 40, valamint 16 százalékuk vásárolt. Népszerűek az egészséggel kapcsolatos szolgáltatások (39 százalék), illetve az élmény-vásárlások is (35 százalék). A legnépszerűbb élmény a dunai hajózás, ebből évek óta kiugróan nagy mennyiséget értékesít az oldal.

Az ajánlat ára a vevők 74 százalékának döntő fontosságú, míg 47 százalékuk a kedvezmény mértéke alapján dönt. Az ajánlat beválthatósági-felhasználhatósági időkerete 46 százalékuknak elsődleges, míg az ajánlathoz fűzött értékelések figyelembevételével 20 százalékuk vásárol. Az ajánlatot adó cég-szolgáltató ismertsége csak 8 százalékuknak fontos, ám azt, hogy miképpen értékelik őket a vevők, már 26 százalékuknak elsődleges szempont a vásárláskor.

A vevők 42 százaléka általában előbb kitalálja, hogy milyen típusú ajánlatot szeretne venni, vagy ajándékba adni, és aztán keresi meg a Bónusz Brigádon, míg a vásárlók 58 százaléka előbb az ajánlatokból inspirálódik és csak azután vásárol.

Az ügyfelek 73 százaléka főként családtagjának vásárol, a párjának 45 százaléka, a barátjának 32 százaléka, míg a munkatársának csak 9 százaléka.

A GKI Digital adatai szerint azoknak a magyaroknak száma, akik az elmúlt 12 hónapban legalább egyszer már vásároltak interneten, eléri a 3,2 milliót. Ebből 1,8 milliónyian már kerestek fel kuponos oldalt is, ahol regisztráltak, de nem mindegyikük vásárolt. A Bónusz Brigád felületein eddig 1,5 milliónyian regisztráltak és 600 ezren vásároltak.

A vásárlás gyakorisága változó, terméket hetente vesznek az emberek, szolgáltatást 1-2-4 havonta, utazást pedig fél, egy évente. A magyarországi vásárlók kétharmada nő, és ez világszerte így van - közölték. A vevők a bónuszok 27 százalékát ajándékba veszik.

A magyarországi internetes bónuszos/kuponos kereskedelem 2010-ben indult a Bónusz Brigád megalapításával és piacra lépésével. A következő évben már több mint 130 kuponos weboldal működött az országban, hasonló megjelenéssel és tartalommal. Napjainkban azon cégek száma, amelyik mindhárom szegmensben jelen van, nem több tucatnyinál, miközben nagyon sok speciális, csak egy-egy termékre vagy szolgáltatásra fókuszáló kuponos oldal van. A legnagyobb piaci verseny az utazási szolgáltatások területén van.


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: