Az olajkorszak végére készül, aki csak teheti?

Fontos ülésre készül az OPEC, de kicsi az esélye, hogy a kitermelés érdemi csökkentésről szülessen megállapodás, bármennyire szeretné is ezt egyik-másik tagország. Eközben a technológiai fejlődés szép lassan felforgatja az energiaellátás hagyományos modelljét, emiatt az energiacégeknek és a kitermelő országoknak előbb-utóbb jelentősen át kell alakítaniuk működésüket.

Az olajkorszak végére készül, aki csak teheti?
Nem ütik rá a pecsétet az olajkitermelés érdemi csökkentéséről korábban született megállapodásra a tagországok a szervezet novemberi csúcstalálkozóján – véli Horváth Ákos, a Pioneer Alapkezelő elemzője. A szakértő mai sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy ha még ez bekövetkezne is, akkor sem bírna túlzott jelentőséggel az olajpiacon, mert a kartell súlya csökken, és a tagországok között is vannak olyanok, amelyek a csökkentett kvóta eléréséig is tovább növelhetnék a kitermelést, együttesen akár több mint napi egymillió hordóval.
 
A megállapodás ratifikálása leginkább Szaúd-Arábia ellenállásán bukhat el, ugyanis a világ legnagyobb kitermelője továbbra is a piacszerzés lehetőségét látja az alacsony olajárakban, és feltehetőleg azt is jól látja, hogy kicsivel a jelenlegi árszintek felett ismét üzembe állhatnak az amerikai palaolaj-kitermelő kapacitások, amelyek korábban átírták a szabályokat a kőolaj világpiacán. Az Egyesült Államokban a texasi Permi-medence palaolaj-lelőhelyén a kitermelési költségek a jelentős technológiai beruházások következtében 30 dollárra csökkentek. Itt és a többi mezőn is gyorsan üzembe tudják állítani a kapacitásokat, amint a világpiaci ár a megfelelő szint fölé kerül.
 
A kvótacsökkentés elmaradása vagy egy kisebb kvótacsökkentés ilyen körülmények között azt jelentheti, hogy 2017-ben is kínálati nyomás alatt marad az olajpiac. Márpedig ez számos kitermelő ország költségvetési pozícióját rontja. Ilyen mindenekelőtt maga Szaúd-Arábia, amelynek költségvetése 84 dolláros olajár mellett lenne egyensúlyban (2016-ban a GDP-arányos hiány 11,4 százalék lehet), és Oroszország, amely 80 dollár körül tudná egyensúlyba hozni költségvetését (ami idén „csupán” 3,7 százalékos mínuszt mutathat).
 
A kitermelő országok között a nagy különbséget a pénzügyi tartalékok mértéke okozza. Míg Venezuela lakossága a tartalékok hiánya és az eladósodottság miatt a jelenlegi olajár mellett kis túlzással éhezik, Norvégiának és Szaúd-Arábiának az okoz gondot, hogy az olajbevételekből képzett alapja hogyan reagáljon a világpiaci fejleményekre. A szaúdi tartalékok két év alatt ugyan 33 százalékkal csökkentek, de a nemrég bevezetett „költségvetési szigorral” az ország még sokáig kitarthat. A magas tartalékainak köszönhetően kényelmesebb helyzetben lévő Norvégiának egyelőre csak az okoz fejtörést, hogy nagy állami alapjából a jelenlegi hozamszegény környezetben hogyan tudja kivenni azt az évi 4 százalékos nyereséget, amit a költségvetés finanszírozásra szokott fordítani.
 
Más-más pozícióból, de mindkét állam a technológiai beruházások iránt mutat különös érdeklődést, ami nem véletlen, hiszen ezt teszik maguk a kőolajtermelő vállalatok is. „A piac szereplői világosan látják, hogy az egész energiaszektor jelentős átalakulás előtt áll, a betáplálói és felhasználói oldalon egyaránt végbemenő technológiai forradalom miatt” – mondja Horváth Ákos. A legnagyobb ágazati szereplők éppen ezért a beruházásra szánt összegek egy részét most éppen megújulóenergia-beruházásokba vagy más technológiákba fektetik, miközben készülnek a hagyományos ágazati modell átalakulására.
 
Az ágazatot felforgató technológiák egyike az elektromos autózás. A világon eladott elektromos autók száma ugyan még mindig kicsi, de a növekedés az elmúlt években rendre meghaladta a 70 százalékot. A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) becslése szerint 60 százalék feletti éves növekedési ütem mellett az elektromos autók által okozott olajpiaci kereslet csökkenése 2023-ig elérheti a kritikusnak mondható napi 2 millió hordót, ami nagyobb mennyiség, mint amiről most az OPEC kvótacsökkentés címszó alatt tárgyal. Sokat elárul az elektromos közlekedés jelentőségéről, hogy az IEA szerint a világon felszínre hozott kőolaj 63,7 százalékát a közlekedésben használják fel.
 
A szektort felforgató másik tényező az energiahordozó- és árambetápláló technológiák, illetve az elosztás és a felhasználás digitalizációja. A már említett texasi palaolajmezőn a kitermelési költségek nagyarányú csökkenésében jelentős szerepet játszik a „big data” forradalom, amelynek segítségével egy fúrásból sokkal több olajat tudnak a felszínre hozni. Ugyancsak a digitalizáció és az adatelemzés teszi hatékonnyá a megújuló energia rendszerbe fogadását és elosztását, ami a jelenlegi értéklánc felforgatásához vezethet.
 
Ugyanaz a háztartás, amelyik jelenleg energiafelhasználó, a jövőben könnyen lehet energiabetápláló is a nap egyes szakaszaiban. E sok millió kistermelő, valamint a ma még kiszámíthatatlannak mondott nagyobb megújulóenergia-kapacitások összehangolása új energia-ökoszisztémát hozhat létre, amelyben az alapvető források (atom és vízenergia) és a milliónyi kis szereplő mellett a fosszilis energia egyre kisebb szerephez jut. A trend még akkor is folytatódhat, ha erről Donald Trump kicsit másként gondolkodik.

Az olaj ára nagyot emelkedett, Kínában (állítólag) nincs új Covid fertőzés

A WTI a soron következő, októberi határidőre 66 dollárig emelkedett. A hírek szerint Kínában nem találtak új Covid fertőzést az elmúlt napokban, ami jót tett a piacnak, ráadásul az ázsiai országban kezd az élet teljesen visszatérni a korábbi kerékvágásba.
2021. 08. 24. 13:00
Megosztás:

A múlt heti nagy zuhanás után emelkedik az olaj árfolyama

A WTI 63,3 dollárig tudott erősödni, miután a delta variáns okozta félelem jelentős olajár zuhanást okozott a múlt héten.
2021. 08. 23. 14:00
Megosztás:

Szeptembertől csökken az orosz kőolajexport vámja

Oroszországban szeptembertől csökken a kivitelre szánt kőolaj vámja, miután augusztusban nőtt.
2021. 08. 16. 22:00
Megosztás:

Esik az olaj, terjed a delta variáns

A WTI 67 dollárig süllyedt, mivel a piac ismét azon kezdett el aggódni, hogy a delta variáns terjedése jelentős gazdasági károkot okozhat.
2021. 08. 16. 16:00
Megosztás:

Jövőre már eléri a világ olajkereslete a válság előtti szintet

Az OPEC legfrissebb globális olajpiaci jelentésében megerősítette, hogy a világ olajkereslete jövőre visszatér a válság előtti szintre, és 2022 közepétől már meghaladja majd a napi 100 millió hordót.
2021. 08. 13. 03:00
Megosztás:

Felfelé korrigált az olaj árfolyama, de továbbra is nyomás alatt

A WTI 69,2 dollárig tudott emelkedni, miután a héten több mint 6%-kal csökkent a kurzus a koronavírus járvány újraéledése okozta félelmek miatt.
2021. 08. 06. 11:00
Megosztás:

A nagy esés után stabilizálódott az olaj árfolyama

A WTI 68,2 dolláron állt ma reggel a háromnapos esés után. Az árfolyamra tegnap az ázsiai vírushelyzet és az EIA heti készletjelentése hatott leginkább.
2021. 08. 05. 12:00
Megosztás:

Az INA II. negyedéves eredménye erős lett, ami jó hír a MOL részvényeseknek (is)

Az INA tegnap hozta nyilvánosságra 2021. II negyedéves számait. A cég 633 millió horvát kuna tisztított, CCS alapú eredményt ért el, ami jóval magasabb, mint a tavalyi 366 millió kunás eredmény.
2021. 07. 30. 14:00
Megosztás:

A horvát miniszter szerint a MOL - INA tárgyalások a végső fázisban vannak

A Bloomberg értesülései szerint a horvát gazdasági miniszter, Tomislav Coric azt nyilatkozta, hogy a MOL-lal való tárgyalások a végső fázisban vannak.
2021. 07. 22. 14:00
Megosztás:

Nagyot zuhant az olaj árfolyama az OPEC döntés után, a piac a delta variáns miatt aggódik

A WTI 8 hetes mélypontra, 67,1 dollárra zuhant, miután tegnap a befektetők a nyersanyagok és a részvények széles körét adták el a koronavírus járvány okozta félelem miatt.
2021. 07. 20. 12:00
Megosztás:

Megegyezett az OPEC a termelés növeléséről és a kvótákról

A nyersolaj árfolyama hatalmas emelkedést követően esni kezdett, miután az OPEC országok és a vele szövetséges államok vasárnap megegyeztek, hogy 2022-ig növelik a kitermelést, megoldva az eddigi nézeteltéréseket és csökkentve az olajjal kapcsolatos bizonytalanságokat.
2021. 07. 19. 14:00
Megosztás:

Vége az olaj áremelkedésének?

Az OPEC előrejelzései szerint az olaj iránti igény emelkedni fog az idei évben, illetve jövőre is.
2021. 07. 16. 14:30
Megosztás:

Megállíthatatlan az emelkedés az olaj árfolyamában

Az amerikai olaj tartalékok több mint 4 millió hordóval estek. A WTI 75 dollár körül mozog, miután 1,6%-ot emelkedett a keddi nap folyamán.
2021. 07. 14. 12:00
Megosztás:

Kifut az OPEC plusz az időből

Az olaj továbbra is emelkedik, a határidős piac 0,7%-os emelkedést mutat, a hétfői 0,6%-os csökkenést követően.
2021. 07. 13. 13:30
Megosztás:

Izgalmas tőzsdehét vár az olaj befektetőire

A WTI 74,4 dollárra esett vissza, miután 2%-ot emelkedett pénteken. Annak ellenére, hogy a fertőzöttek száma ismét emelkedik, még mindig bizakodó a piac az emelkedő keresletnek köszönhetően.
2021. 07. 12. 11:30
Megosztás:

Az emelkedő ázsiai fertőzésszám miatt visszaesett a WTI

A WTI 71,8 dollárig gyengült részben a koronavírus delta variánsának terjedése, részben az OPEC megegyezés hiánya miatt.
2021. 07. 08. 11:30
Megosztás:

Továbbra sincs OPEC megállapodás, közel a 80 dolláros olajár

Az OPEC tagállamok tegnap sem tudtak megállapodni a termelés növeléséről és a kihozatali kvóták újraszabályozásáról.
2021. 07. 07. 11:30
Megosztás:

Az olaj árfolyam emelkedését semmi sem tudja megállítani

A csütörtöki OPEC+ ülésen a Bloomberg felmérése szerint napi 550 ezer hordóval növelhetik a tagországok a kitermelést.
2021. 06. 28. 13:30
Megosztás:

December óta a leghosszabb emelkedő periódus az olaj árában

Úgy tűnik, hogy ez lesz az ötödik emelkedő hét egyhuzamban az olaj piacán, amelyre december óta nem volt példa.
2021. 06. 25. 14:30
Megosztás:

Szárnyal az olaj árfolyama, az OPEC fékezni próbálja

Miután a Brent 75 dollár fölé szaladt, a szaúdi olajminiszter hűteni próbálta a kedélyeket azzal, hogy az OPEC+ tagállamok felelősek abban, hogy csökkentsék az inflációs nyomást.
2021. 06. 24. 11:30
Megosztás: