Az új ukrán elnöknek tárgyalnia kell Oroszországgal

A leendő új ukrán elnöknek, Volodimir Zelenszkijnek tárgyalnia kell Oroszországgal, hiszen nem folytatható tovább a bűnbakkeresés és az ellenségeskedés politikája - mondta Fedinec Csilla, az MTA Társadalomtudományi Kutatóintézetének munkatársa az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

Az elemző a magas választási részvételi arányt is azzal magyarázta, hogy a választók elutasítják a leköszönő elnök politikáját. Petro Porosenko a szeparatizmus vádjával és titkosszolgálati segítséggel egymás után szorította ki versenytársait a politikai életből, ellenségnek nyilvánította a nemzeti kisebbségeket és az ország keleti megyéit, az ellenzék ezért szinte teljesen megsemmisült az elmúlt néhány évben - idézte fel.
   
Fedinec Csilla rámutatott, hogy az államigazgatás a hatalmi nyomás ellenére sem mozdult meg Porosenko érdekében, Zelenszkij megválasztását viszont profi csapat segítette. A szakértő szerint utólag úgy tűnik, hogy kampány felvezetője volt az a televíziós sorozat is, amelyben az új elnök a nép szolgáját alakította. Ukrajnában ugyanakkor bármi lehetséges, ezért egyelőre senki nem tudja, hogy az új elnök valóban képes lesz-e jelentős változtatásokra - hangsúlyozta.

Hozzászólások

Pluszban az európai tőzsdék

Pluszban indult a kereskedés a vezető nyugat-európai tőzsdéken kedden az előző napi komoly gyengülés után.
2019. 05. 21. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tavaly egész évben csökkent a brit gazdaságban a beruházási érték

Tavaly egész évben csökkent a brit gazdaságban végrehajtott beruházások értéke, ami példátlan nem recessziós időszakokban - mondta a Bank of England helyettes kormányzója.
2019. 05. 21. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Büntetni fogják a kettős minőségű élelmiszerek árusítását Csehországban

A cseh kormány hétfői ülésén jóváhagyta az élelmiszertörvény módosítását, miszerint ezentúl tilos lesz az azonos csomagolású, de eltérő minőségű élelmiszerek árusítása Csehországban - közölte a cseh kormányhivatal hétfőn a Twitteren.
2019. 05. 21. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Váratlanul emelkedtek a termelői árak Németországban

A márciusi 11 havi mélypontról a várakozásokkal ellentétben áprilisban emelkedtek a termelői árak Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis hétfői jelentése szerint.
2019. 05. 21. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az asztma új kezelésén dolgoznak az ausztrál kutatók

Az asztma okait célzó új kezelést fejlesztenek ausztrál kutatók. Az új módszer nem a tüneteket, hanem az azok mögött rejlő okokat kezeli.
2019. 05. 21. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új nemzeti könyvtár épül Szlovéniában

Mintegy hét év szünet után újra napirendre vették az új nemzeti könyvtár építésének projektjét Szlovéniában, az erről szóló dokumentumot hétfőn írta alá Jernej Pikalo oktatási és tudományos miniszter.
2019. 05. 21. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Sikeresen folytatódik a felvidéki fejlesztések sorozata

Sikeresen folytatódik a magyar közösség megerősítését célzó fejlesztések sorozata a Felvidéken - jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a Kassához közeli Debrődön, ahol részt vett a magyar állami támogatásból megépített Szent László Zarándokszálló ünnepélyes átadásán hétfőn.
2019. 05. 20. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Méretes mínuszokban zártak a tőzsdék

Méretes mínuszokban zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék hétfőn, a befektetőket megijesztették a Huawei Technologies kínai óriásvállalatot sújtó amerikai szankciók, ezért igyekeztek szabadulni a technológiai vállalatok részvényeitől.
2019. 05. 20. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordot döntött az EU papír- és hullámkarton-újrahasznosítás terén

Az Európai Unió által nyilvánosságra hozott adatok szerint rekordmennyiségű papírt és hullámkartont hasznosítanak újra Európában.
2019. 05. 20. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szlovákiában tervezi gyártan elektromos kisautóját a Volkswagen

Szlovákiában tervezi gyártan elektromos kisautó modelljeit a Volkswagen az Automotive News Europe hírportál német Handelsblatt lap jelentését idéző beszámolója szerint.
2019. 05. 20. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengén indult a kereskedés az európai tőzsdén

Indexveszteséggel indult hétfőn a kereskedés az európai tőzsdék többségén.
2019. 05. 20. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

May szerint a kormány új, merész javaslatot terjeszt a parlament elé

Theresa May brit miniszterelnök szerint a kormány új, merész javaslatot terjeszt az alsóház elé, amikor a jövő hónapban szavazásra bocsátja a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) törvénybe iktatását célzó tervezetet.
2019. 05. 20. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szabad kezet hagy Trump rendelete

A vártnak megfelelőn Donald Trump tegnap közzétette új elnöki rendeletét, amiben az IT és telekommunikációs szektorban rejlő nemzetbiztonsági kockázatoknak szeretné elejét venni, valószínűleg főként kínai vállalatok korlátozásával.
2019. 05. 19. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Amerikai cégek is nyöghetik a Huawei korlátozását

Trump a vártnak megfelelően újabb lépést tett a Huawei korlátozásával kapcsolatban.
2019. 05. 19. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jövő csütörtökön kezdődik a szavazás az Európai Unióban

A jövő héten csütörtöktől vasárnapig tartják az Európai Parlament (EP) tagjainak választását, a tagországok többségében vasárnap lesz a voksolás, de Hollandiában és Nagy-Britanniában már csütörtökön az urnákhoz járulnak a választók.
2019. 05. 19. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hatalmas stressz a diákoknak a szóbeli érettségi

A szóbeli vizsgák erősebb stresszhelyzetet jelentenek a diákoknak, a túlzott stressz csökkenti a teljesítményt - mondta Kalamár Hajnalka klinikai pszichológus az M1 aktuális csatornán vasárnap.
2019. 05. 19. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hollandia nyerte az Eurovíziós Dalfesztivált

Duncan Laurence nyerte Arcade című dalával a 64. Eurovíziós Dalfesztivált, amelynek döntőjét szombaton késő este rendezték Tel-Avivban.
2019. 05. 19. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hollófiókák a londoni Towerben

Hollófiókák keltek ki a londoni Towerben, legutóbb 30 éve gyarapodott kicsinyekkel az egykori királyi erőd hollóállománya.
2019. 05. 19. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kevés eredménnyel zárult az Európa Tanács kétnapos konferenciája

Kevés eredménnyel zárult az Európa Tanács pénteken véget ért kétnapos konferenciája - nyilatkozta a közmédiának Magyar Levente, a külgazdasági és külügyminisztérium miniszterhelyettesi feladatokat ellátó államtitkára.
2019. 05. 19. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

London eltanácsolta az iráni utazásoktól a brit-iráni kettős állampolgárokat

Eltanácsolta pénteken a brit külügyminisztérium az iráni utazásoktól a brit-iráni kettős állampolgárokat, akiket a tárca szerint Iránban az a veszély fenyeget, hogy a hatóságok önkényes indokokkal őrizetbe veszik őket.
2019. 05. 19. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások: