Az ukrán elnök szerint Putyin nem akarja rendezni a kelet-ukrajnai válságot

Vlagyimir Putyin elnök nem akarja a Donyec-medencében zajló fegyveres konfliktus rendezését - jelentette ki Petro Porosenko ukrán elnök vasárnapi kijevi sajtótájékoztatóján, amelyet abból az alkalomból hívott össze, hogy az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta a héten az ukrán állampolgárok vízummentességét.

Az ukrán elnök szerint Putyin nem akarja rendezni a kelet-ukrajnai válságot

Az elnök kiemelte: azzal viszont, hogy Putyin nem akarja végrehajtani a válság rendezését célzó minszki megállapodásokat,  lehetővé teszi a válságért felelősök bíróság elé állítását és megbüntetését. A fehérorosz fővárosban aláírt dokumentumok alapján ugyanis Kijev akár nemzetközi bírósághoz is fordulhat - tette hozzá.       
    Porosenko  kifogásolta, hogy Oroszország folyamatosan akadályozza a minszki megállapodások útitervének kidolgozását, továbbá a fogolycsere elakadt Kijev és a kelet-ukrajnai szakadárok között, amiért szintén Moszkvát tette felelőssé. Szavai szerint az orosz fél állandóan módosítja ezzel kapcsolatos álláspontját, ami arról tanúskodik, hogy egyáltalán nem akarja az ukrán foglyok kiszabadulását, holott erre kötelezettséget vállalt a minszki megállapodásokban. Hozzátette: ez az egyik érve Kijevnek nyugati partnerei - az Európai Unió és az Egyesült Államok - felé, fenn kell tartani az Oroszországgal szembeni szankciókat. 
    Az ukrán elnök bejelentette, hogy a jövő hét végén Berlinbe utazik, ahol Angela Merkel német kancellárral készül egyeztetni a fegyveres konfliktus rendezésének normandiai formátumban történ folytatásáról, vagyis Ukrajna, Oroszország, Németország és Franciaország részvételével. 
    Egy kérdésre válaszolva kijelentette: nincs bocsánat Viktor Janukovics volt elnöknek, amiért behívta az orosz csapatokat a szuverén Ukrajna területére. Fontosnak nevezte egyúttal, hogy Janukovics perének a nyilvánosság előtt kell zajlania. A független Ukrajna történelmében precedensértékűnek nevezte, hogy egy ukrán bíróság megkezdte az eljárást Janukovics ellen hazaárulás vádjában. 
    Porosenko ismételten kifejezte reményét, hogy az ENSZ hajlandó lesz békefenntartókat küldeni a Donyec-medencébe. Szavai szerint a kelet-ukrajnai szakadárok megijedtek, tapasztalva, hogy nő a támogatottsága a nemzetközi közösségben az ENSZ-békefenntartók bevonásának azután, hogy a fegyvertelen EBESZ-megfigyelők autója felrobbant az általuk ellenőrzött területen, és az incidensben életét vesztette a misszió egyik amerikai tagja.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Hazánk is bemutatkozik Európa egyik legnagyobb turisztikai vásárán

Magyarország is bemutatkozik Európa egyik legnagyobb nemzetközi turisztikai vásárán, a FITUR-on, amelyet szerdán nyitott meg a spanyol királyi pár Madridban.
2018. 01. 18. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elhárult a bioetanol- és fehérje-előállítást fenyegető veszély

Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülése 7 százalékban határozta meg a hagyományos bioüzemanyag-előállítás használati mértékének szintjét, ezzel hosszú távon elhárult a bioetanol- és fehérje-előállítást fenyegető veszély - közölte Gyürk András, Hölvényi György és Erdős Norbert, a Fidesz-KDNP EP-képviselői közös nyilatkozatukban szerdán.
2018. 01. 18. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Az energiafogyasztás legalább 35 százalékát megújuló forrásokból kellene fedeznie 2030-ra az EU-nak

A teljes energiafogyasztás legalább 35 százalékát megújuló forrásokból kellene fedeznie 2030-ra az Európai Uniónak, s ezzel párhuzamosan az energiahatékonyságot is ugyanekkora mértékben kellene növelni az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén szerdán elfogadott tárgyalási mandátum értelmében.
2018. 01. 18. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A macedón elnök nem írta alá az albán nyelvet hivatalossá tevő törvényt

Gjorge Ivanov macedón elnök nem írta alá az albán nyelvet hivatalossá tevő törvényt, amelyet a szkopjei parlament múlt csütörtökön fogadott el - közölte a Vesti.mk macedón hírportál.
2018. 01. 18. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új határőrizeti szerződést köt Párizs és London

Emmanuel Macron francia elnök és Theresa May brit miniszterelnök egy új határőrizeti szerződést jelent be a Nagy-Britanniába átjutni próbáló migránsok kezelését hivatott Le Touquet-megállapodás kiegészítésére - közölte szerdán a francia elnöki hivatal.
2018. 01. 18. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult az infláció az unióban

2016. december/2017. december - a fogyasztói árak 12 havi változása; EU-28; euróövezet; tagállamok
2018. 01. 17. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hamarosan bemutatják A Viszkist a romániai mozikban

Január 26-án mutatják be Antal Nimród A Viszkis című filmjét a romániai mozikban.
2018. 01. 17. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A gyors internet csak egy ígéret?

A gyors internetelérés sok esetben nem több a hálózati szolgáltatók üres ígéreténél a német szövetségi hálózati felügyelet, a Bundesnetzagentur szerdán közzétett tanulmánya szerint.
2018. 01. 17. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megalakult az új katalán parlament

Megalakult Katalónia új összetételű parlamentje szerdán Barcelonában, amely első ülésén megválasztotta a törvényhozás új, függetlenségpárti elnökét, valamint elnökségét.
2018. 01. 17. 17:15
Megosztás:
Hozzászólások:

Húsz százalékkal növelte okostelefon-eladásait a Huawei

Tavaly több mint 15 százalékkal növelte globális értékesítési árbevételét a kínai Huawei Technologies Co. Ltd. mobil távközlési berendezés gyártó és szolgáltató vállalat, okostelefon-eladásai Európában több mint húsz százalékkal növelte - tájékoztatta szerdán az MTI-t a Huawei Technologies Hungary Kft.H
2018. 01. 17. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lemondott az Andrej Babis vezette cseh kisebbségi kormány

Lemondott szerdán az Andrej Babis vezette cseh kisebbségi kormány, amely egy nappal korábban nem kapott bizalmat a parlamentben.
2018. 01. 17. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenéssel kezdhetik a napot a főbb európai tőzsdék

Csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok szerdán, a New York-i, valamint az ázsiai és csendes-óceáni térség vezető tőzsdéit követve.
2018. 01. 17. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az elektromos halászat betiltását javasolja az Európai Parlament

Az elektromos halászat betiltására szólított fel kedden elfogadott állásfoglalásában az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülése. Elektromos halászatkor elektromos huzalt lógatnak a vízbe, az áram elkábítja a halakat, amelyek így a felszín közelébe kerülnek.
2018. 01. 17. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem közölhet az orosz elnökválasztásra vonatkozó adatokat a Levada központ

Nem közölhet az elnökválasztásra vonatkozó adatokat a kampány során a legnagyobb orosz független közvélemény-kutató intézet, a Jurij Levada Független Elemzőközpont, mivel külföldi ügyökké minősítették - erősítette meg kedden Moszkvában az erre vonatkozó sajtójelentéseket Lev Gudkov, az intézet igazgatója.
2018. 01. 17. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Soros Györgyről ír elemzést a Financial Times

Soros Györgyről és tevékenységének megítéléséről közöl nagy terjedelmű, interjúrészleteket is tartalmazó írást keddi nyomtatott kiadásában a Financial Times Andrew Byrne tudósító tollából. A londoni gazdasági napilap megszólaltatja Kovács Zoltán kormányszóvivőt is, aki szerint a Soros-alapítvány szervezetinek tevékenysége körüli viták központjában "két, egymással ütköző demokrácianézet áll".
2018. 01. 16. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tágabbra nyílt a német jövedelmi olló

Tágabbra nyílt a jövedelmi olló Németországban az újraegyesítés óta a DIW Berlin gazdaságkutató intézet kedden közzétett tanulmánya szerint.
2018. 01. 16. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mélyponton a román lej

Történelmi mélypontra esett kedden a román lej az euróval szemben, egy euró 4,6599 lejbe került - közölte a Román Nemzeti Bank.
2018. 01. 16. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Minden korábbinál többen laknak Németországban

A bevándorlás révén történelmi csúcsra, csaknem 83 millió főre emelkedett Németország lakossága a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) kedden ismertetett előzetes becslése szerint.
2018. 01. 16. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Európai szinten is nyereséges lett 2017-ben a FlixBus – Budapesten megduplázódott az utasforgalom

A FlixBus, Európa legnagyobb távolsági buszhálózatának szolgáltatója 2013-as alapítása óta először csoport szinten is nyereséges lett 2017-ben. Jelentős volt a közép-kelet-európai növekedés is: Budapesten szeptemberben új központ nyílt, a fővárosból az elmúlt év során 13 ország több mint 100 célállomására kínált közvetlen összeköttetést a mobilitási szolgáltat
2018. 01. 16. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elfogadta az amnesztiáról szóló törvényt a macedón parlament

Elfogadta az amnesztiáról szóló törvényt a macedón parlament, a döntéssel a túlzsúfolt börtönöket szeretnék némileg tehermentesíteni - közölte a Vesti.mk szkopjei hírportál.
2018. 01. 16. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás