Az út nehézségeiről vallott a sikeres fiatal magyar startupper

Csillik Timur, a Rendi.hu takarító startup alapítója, ügyvezetője, tulajdonosa. 26 éves fiatal, aki már túl van két kockázati tőke bevonási körön, összesen 300 millió forint értékben. A Rendi.hu már havonta 1400 magyar háztartást segít rendben tartani Budapesten és több nagy vidéki városban. Az utóbbi időben pedig már a külpiacok felé is kacsintgatnak, az első cél Lengyelország, ahol már tettek egy próbát. Az út azonban nem volt zökkkenőmentes, a startuppperek élete időnként nehezebb, mint hinnénk. Timur egy nemrég készült beszélgetésen felfedte a titkokat.

Az út nehézségeiről vallott a sikeres fiatal magyar startupper

És hogy honnan jött az ötlet?

A Rendi.hu azzal a céllal jött létre, hogy összekösse a háztartásokat a megfizethető és megbízható takarítókkal. Triviálisan egyszerű, de fontos – a takarítást nem bízzuk akárkire, ez egy bizalmi kérdés. Képzeljük csak el, mit szólnánk hozzá, ha idegeneket kellene beengednünk az otthonunkba a legkedvesebb tárgyaink közé?

Timur elmondta, ebben a bizalmon alapuló szakmában, a kiválasztáson múlik a siker. Az első lépés ahhoz, hogy valaki a Rendinél dolgozzon, egy nagyon szigorú interjúsorozat, amin végig kell mennie a potenciális takarítójelölteknek.

Mennyi pénzt kellene keresnem, ha rendesen megfizetnének?


„Első körben jön az önéletrajz, utána egy egyórás személyes interjú következik. Közben bekérjük az erkölcsi bizonyítványokat, és minden fontos dokumentumot. Amennyiben mindent rendben találtunk, akkor küldjük csak ki őket egy teszttakarításra, ahol egy élő címre mennek ki egy tapasztalt kollégánkkal. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor pedig elérkezik a tényleges takarítás.”

A startup egy rejtélyes fogalom a magyar emberek számára. Timur elárulta, a startupperek élete egyáltalán nem olyan, mint ahogy azt a filmek alapján gondolnánk. Hihetetlen szenvedély kell hozzá, hiszen nagyon gyakran előfordul, hogy reggel nyolctól akár éjfélig folyik a munka az irodában.

Milyen különbség van egy startupper és egy klasszikus vállalkozó élete között?

A startupok egy olyan szolgáltatást, vagy terméket kínál, ami rendkívül gyorsan skálázható.

„A Rendi is ilyen, hiszen ha megnézzük, hogy mekkora munkaerőt toborzunk, valamint milyen mértékű keresletet elégítünk ki, akkor látható, hogy a szolgáltatásunk rendkívül gyorsan skálázható. Ez a legfőbb különbség a két vállalkozásforma között.” – árulta el a fiatal startupper.

Szó volt már a lengyelországi kitörésről is, ami elsőre nem sikerült. Milyen buktatókkal szembesültél?


„Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz a lengyelországi terjeszkedés. Hasonló kultúrájuk van, mint a magyaroknak, körülbelül ugyanannyit keresnek ott az emberek, mint itthon, így azt hittem, hogy könnyedén át tudjuk másolni a folyamatainkat.”

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

De sajnos nem így lett, és erre a kitörési kísérletre is igaz, hogy megfelelő csapat nélkül nem megy. Timur többször dolgozott már olyan csapaton belül, ahol a csapattagok között nem volt meg a megfelelő motivációs szint. Időbe került, amíg olyan csapatot tudott felépíteni, ahol a tagok száz százalékosan azonosulni tudtak a célokkal.

„Konklúzióként elmondható, hogy a nem megfelelően kiválasztott csapattagok miatt nem sikerült megvetni a lábunkat a lengyel piacon.”

Mi a távlati cél? A startupperek általában exitre játszanak. Te mit gondolsz erről?

„Rengetegen vannak, akik exitre játszanak, de sokan vannak azok is, akik azért vágnak bele egy startupba, mert nagyon hisznek egy adott probléma megoldásában.”

„A jövőben szeretnénk Közép-Kelet Európán kívül is megvetni a lábunkat. Jelenleg minden erőnkkel azon vagyunk, hogy ezt mihamarabb meg tudjuk valósítani.” – zárta gondolatait Timur.

Ha nem szeretnéd, hogy rendetlenség legyen a házadban, nyakig érő kosszal párosítva, akkor válaszd a Rendi.hu-t. Nézz fel az oldalukra és rendelj egy takarítást!


Mennyit ér a házimunkád? Itt forintra kiszámolhatod

Hozzászólások

Vita indul a lakástakarékok állami támogatásának kivezetéséről

A lakástakarékpénztári megtakarítások állami támogatásának megtartása mellett érveltek ellenzéki képviselők a támogatás kivezetéséről szóló előterjesztés hétfő esti vitájában, az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának ülésén, míg kormánypártiak arra mutattak rá: a megtakarítási lehetőség megmarad, a változtatás célja csupán az, hogy pénzintézetek ne tehessenek szert extraprofitra.
2018. 10. 15. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megy előre az építőipar, de az sem jó, ha túlzásba viszi

Augusztusban több mint 24 százalékkal, az év első nyolc hónapjában pedig közel 23 százalékkal bővült a magyar építőipar. Vannak lassulásra utaló jelek, ami nem is feltétlenül probléma.
2018. 10. 15. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A fővárosban is elindult a távfűtés

Az országos fűtési idény kezdetével hétfőn Budapesten is elindult a távfűtés - közölte a Főtáv Zrt. hétfőn az MTI-vel.
2018. 10. 15. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ma jól teljesített a hazai részvénypiac

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 216,26 pontos, 0,59 százalékos emelkedéssel, 36 564,15 ponton zárt hétfőn.
2018. 10. 15. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csupán az ipari ingatlanok harmada energiahatékony

A bérbeadási céllal épített hazai ipari ingatlanok csupán harmada, mintegy 2,1 millió négyzetméternyi raktár, csarnok és logisztikai központ tekinthető energiahatékonysági szempontból korszerűnek. A megfelelően szigetelt és belső logisztikai infrastruktúrával is rendelkező ipari ingatlanállomány minden méretkategóriában telített, szinte alig lehet kiadó vagy eladó létesítményt találni annak ellenére, hogy ezek regisztrált bérleti díja akár duplája vagy háromszorosa is lehet a régi ipari ingatlanoknak – derült ki a Knauf Insulation valamint a Raktár.info szakmai portál közös felméréséből.
2018. 10. 15. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jó ütemben haladnak az őszi betakarítási és a vetési munkák

Jó ütemben haladnak az őszi betakarítási és a vetési munkák is a száraz időjárásnak köszönhetően, ugyanakkor a megfelelő keléshez szükség lenne a csapadékra - mondta Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke hétfőn az MTI-nek.
2018. 10. 15. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödő fogyasztóvédelem a digitális piacokon

A digitális piacokon megjelenő új üzleti modellek korábban nem ismert és egyre összetettebb problémákat vetnek fel, amire a Gazdasági Versenyhivatal is reagál, ahogyan azt a szervezet digitális fogyasztóvédelmi stratégiája is mutatja. Az eddigi tapasztalatok alapján a szolgáltató vállalkozásoknak különösen körültekintően kell eljárniuk ügyfélkezelési gyakorlatuk és kommunikációjuk kialakításakor.
2018. 10. 15. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekord alacsony a vállalatfelvásárlási kedv, de jöhet a fellendülés

Négyéves mélyponton van a cégvezetők felvásárlási kedve – állapítja meg a 45 országban több mint 2600 döntéshozó körében végzett EY Tőkebizalmi Barométer. A visszaesés várhatóan csak ideiglenes, a jövő évtől visszatérhet a tranzakciós piac lendülete.
2018. 10. 15. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem csökkent az ingatlanhitelezési hajlandóság 2018-ban sem

Változatlan az ingatlanhitelezési hajlandóság az európai piacokon az elmúlt időszakban – derül ki a KPMG nemzetközi Ingatlanhitelezési Barométer kutatásából. A 14 európai országára kiterjedő, ingatlanhitelezési trendeket kutató felmérésben közel 70 banki vezetőt kérdeztek meg az aktuális hitelezési trendekről és a várható jövőről.
2018. 10. 15. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezért tilos az utcán életvitelszerűen élni

A hajléktalanok közterület-használatát korlátozó jogszabály célja az emberélet megmentése - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
2018. 10. 15. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

CIB Bank Nagy Időbevallás: majdnem annyit foglalkozunk ügyintézéssel, mint a gyerekeinkkel

Értékes órákat rabolnak el napjainkból az elintézendő feladatok, a bevásárlás és az ingázás – ez derült ki a CIB Bank megbízásából készült Nagy Időbevallás reprezentatív kutatásból. Bár szíve szerint több időt szánna a családra és alvásra, az átlagmagyar mindennap majdnem egy órát pazarol ügyintézésre – beleértve a banki ügyek intézését is –, alig kevesebbet, mint amennyit a gyerekeivel tud tölteni.
2018. 10. 15. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: A nemzetközi hangulat befolyásolhatja a mai kereskedést

Az elemzők szerint a nemzetközi hangulat befolyásolja hétfőn a Budapesti Értéktőzsde kereskedését.
2018. 10. 15. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Meddig mehet a 4iG részvénye? Elemzés

Mai elemzésünkben a rakétaként kilövő új Mészáros-részvényt elemezzük a technikai (grafikon) analízis eszközeivel.
2018. 10. 15. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kamatdöntésre és kereseti adatokra számíthatunk a napokban

A jövő hét makronaptárának legfontosabb eseménye a jegybank októberi kamatmeghatározó ülése lesz, emellett kereseti, építőipari statisztikák is megjelennek.
2018. 10. 15. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Év eleje óta több mint 500 háziállatot pusztítottak el a medvék Kovászna megyében

A Kovászna megyei Környezetvédelmi Ügynökség összesítése szerint több mint 500 háziállatot pusztítottak el, és több tíz hektáron tették tönkre a termést év eleje óta a medvék a székelyföldi megyében.
2018. 10. 15. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a tojástermelés Magyarországon

Tyúktojás, millió darab
2018. 10. 15. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Öt év alatt megduplázódott a klinikai gyógyszervizsgálatok száma Debrecenben

Öt év alatt megduplázódott a klinikai gyógyszervizsgálatok száma a Debreceni Egyetemen (DE), az ebből származó árbevétel pedig háromszorosára nőtt és csaknem elérte az 5,5 milliárd forintot - közölte az egyetem gyógyszerfejlesztési koordinációs központjának igazgatója az MTI-vel.
2018. 10. 15. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A jövő hétvégéig nem várható jelentős javulás a levegő minőségében

A meteorológiai előrejelzést figyelembe véve a jövő hét végéig nem várható jelentős javulás a levegő minőségében - írta az Országos Közegészségügyi Intézet (OKI) vasárnap a Facebook-oldalán.
2018. 10. 15. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nő a hazai magánegészségügyi szolgáltatók bevétele

A fekvő- és járóbeteg ellátást, fogorvosi és egyéb kiegészítő egészségügyi szolgáltatásokat nyújtó magyarországi cégek száma kissé csökkent az utóbbi öt évben, bevételeik ugyanakkor egy 2016-os megtorpanást leszámítva nőttek - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató elemzéséből.
2018. 10. 14. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nemzetközi designképzés indul Budapesten

Nemzetközi designképzés indul Budapesten Nemzetközi Design-Tudományi Intézet (Institute of Advanced Design Studies) néven, a 2020 szeptemberében induló első, 25 fős évfolyamra tervezők és művészek mellett termékfejlesztők, építészek, várostervezők, mérnökök és ökológusok jelentkezését is várják a világ minden tájáról.
2018. 10. 14. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás