BÉT - Új történelmi csúcsán zárt a Richter

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 22,03 pontos, 0,06 százalékos csökkenéssel, 35 512,47 ponton zárt pénteken.

BÉT - Új történelmi csúcsán zárt a Richter

A részvénypiac forgalma 34,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
    Kiss Nicholas, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az M1 aktuális csatornán felhívta a figyelmet, hogy a Richter új történelmi csúcsra emelkedett.
    A szakértő elmondta: a régiós CECE-index átsúlyozása miatt a részvények súlya változott, és a befektetők átcsoportosítottak egyes papírok között. Ennek nagy nyertese egyértelműen a Richter lett, a gyógyszerpapír a kereskedés záró szakaszában csaknem 100 pontot tudott erősödni, így 1,47 százalékos emelkedéssel fejezte be a hét utolsó napját.
    Hozzátette, hogy a többi blue chip nem volt ilyen szerencsés, veszítettek értékükből a záró szakaszban. 
    A Mol 195 forinttal, 0,90 százalékkal 21 505 forintra csökkent, 6,4 milliárd forintos forgalomban.
    Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,22 százalékkal 9130 forintra esett, forgalmuk 19,0 milliárd forintot tett ki.
    A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,07 százalékkal 463 forintra gyengült, forgalma 1,3 milliárd forint volt.
    A Richter-papírok árfolyama 105 forinttal, 1,47 százalékkal 7250 forintra erősödött, a részvények forgalma 6,8 milliárd forintot ért el.
    A BUMIX 2403,62 ponton zárt pénteken, ez 2,99 pontos, 0,12 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Vegyesen zártak a nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn.
2017. 10. 23. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a Philips nyeresége

A Philips nyereségnövekedéssel zárta a harmadik negyedévet, amihez jelentősen hozzájárult a kínai kereslet erőteljes bővülése.
2017. 10. 23. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az 1956-os forradalmat megelőzően komoly ellátási problémák voltak a városokban

Az 1956-os forradalmat megelőzően komoly ellátási problémák voltak a városokban, ez is az egyik tényezője volt a forradalomnak - mondta Boros Imre közgazdász az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
2017. 10. 23. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Cinema City Filmünnep idei műsorán több mint 50 filmet nézhet meg

A Cinema City Filmünnep idei műsorán több mint 50 filmet, köztük négy premiert és hatot premier előtt nézhet meg a közönség október 26. és 29. között a mozihálózat fővárosi és vidéki termeiben.
2017. 10. 23. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengült a forint délelőtt

Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest hétfő délelőtt a bankközi devizapiacon a péntek esti árfolyamokhoz viszonyítva.
2017. 10. 23. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megújulnak a margitszigeti Danubius-szállodák

Megújulnak a margitszigeti Danubius-szállodák: a Danubius Health Spa Resort Margitsziget szálloda közösségi tereinek átalakítása egy hét múlva indul, eközben folytatódik a Grand Hotel szobáinak felújítása is, a beruházások értéke meghaladja az egymilliárd forintot - közölte a szállodaüzemeltető az MTI-vel.
2017. 10. 23. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rengeteg eső lesz országszerte

A sok eső veszélye miatt két megyében és Budapesten a legmagasabb, harmadfokú figyelmeztetés van érvényben, de a többi megyére is első- vagy másodfokú figyelmeztetéseket adott ki a meteorológiai szolgálat. A fél országban erős szélre is figyelmeztetnek.
2017. 10. 23. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi fiatalnak van nyelvvizsgája Magyarországon

adott évben nyelvvizsgát tett 14-19 évesek; adott évben nyelvvizsgát tett 20-24 évesek
2017. 10. 23. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Dzsesszvilágsztárok Budapestre

A nemzetközi dzsessz-színtérről Dave Holland, Joshua Redman, Nicholas Payton, James Ulmer, Lizz Wright, Robert Fonseca, Jan Garbarek és Victor Wooten is koncertet ad Budapesten a következő egy évben a Get Closer szervezésében.
2017. 10. 23. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Varga Gábor lett a polgármester Medgyesbodzáson

A független Varga Gábort választották polgármesterré a Békés megyei Medgyesbodzáson vasárnap - tájékoztatta a helyi választási iroda az MTI-t.
2017. 10. 23. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A 20. századi magyar történelem legnagyszerűbb eseménye az 1956-os forradalom

A 20. századi magyar történelem legnagyszerűbb eseménye az 1956-os forradalom - jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője vasárnap Szentesen.
2017. 10. 23. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a Daimler nyeresége

Emelkedő árbevétel mellett csökkent a Daimler nyeresége a harmadik negyedévben, miután a károsanyag-kibocsátási botrányban érintett járművei javítási költségei és más egyéb egyszeri tételek több száz millió euróval rontották eredményét.
2017. 10. 23. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Jövő év májusától működik az országos jégkár-mérséklő rendszer

Jövő év májusától működik majd az országos jégkár-mérséklő rendszer, amelynek következtében több tízmilliárd forint megtakarítás érhető el évente csak a mezőgazdaságban - közölte a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára pénteken Karcagon.
2017. 10. 22. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kiadós esőzéssel kezdődik a hét

A hétfői ünnepnapon országszerte kiadós esőzésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat. Több megyére másodfokú, két megyére és a fővárosra a legmagasabb, harmadfokú figyelmeztetést adták ki a sok eső miatt.
2017. 10. 22. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél a hatos lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 42. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2017. 10. 22. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így változnak az átlagkeresetek

teljes munkaidőben foglalkoztatottak; havi nettó átlagkereset; költségvetés és a versenyszféra; forint/hó
2017. 10. 22. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

17 százalékkal nőtt a fizikai munkát végző dolgozók átlagos bruttó órabére

A harmadik negyedévben 859 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére közel 7 ezer dolgozó béradatainak elemzése alapján, ez 17 százalékos növekedés a tavalyi év hasonló időszakában elért 734 forinthoz képest - közölte a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. az MTI-vel.
2017. 10. 22. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Javult a levegő minősége Nyíregyházán

Javult a levegő minősége Nyíregyházán, a szálló por koncentrációja szombaton a szmogriadó tájékoztatási küszöbértéke alá csökkent - közölte a városháza sajtószolgálata vasárnap az MTI-vel.
2017. 10. 22. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több megyére és a fővárosra is figyelmeztetéseket adtak ki sok eső miatt

A várható sok eső miatt két megyére és a fővárosra elsőfokú, hat megyére pedig másodfokú figyelmeztetést adott ki vasárnapra az Országos Meteorológiai Szolgálat.
2017. 10. 22. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új történelmi csúcson zárta a hetet a BUX index

Csökkenő forgalomban, új történelmi csúcson zárta a hetet a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX pénteken 39 132,62 ponton fejezte be a kereskedést, 237,74 ponttal, 0,61 százalékkal magasabban előző heti záró értékénél.
2017. 10. 22. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás