BÉT: A Brexit miatt kivárás jellemzi a részvénypiacokat

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 207,05 pontos, 0,51 százalékos csökkenéssel, 40 612,50 ponton zárt kedden.

BÉT: A Brexit miatt kivárás jellemzi a részvénypiacokat

A részvénypiac forgalma 7,4 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége gyengült az előző napi záráshoz képest.
   
Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, az európai részvénypiacokon mérsékelt emelkedéssel kezdődött a kereskedés, majd a Brexit-tárgyalások körüli fejlemények hatására, illetve azok eredményét várva gyengülés kezdődött. A nemzetközi piacok nulla körüli szinteken mozognak, a kivárás jellemző. A hazai parkett a hétfői emelkedést követően visszavett a lendületből. A nagy papírok közül csak az előző nap egyedüliként csökkenő Magyar Telekom emelkedett, a többi vezető részvény gyengült, a legnagyobb mértékben az OTP, amely 1 százalékos csökkenést követően 12 ezer forint alatt zárt.
    

A Mol árfolyama 10 forinttal, 0,30 százalékkal 3270 forintra csökkent, 811,3 millió forintos forgalomban.
    

Az OTP-részvények ára 130 forinttal, 1,07 százalékkal 11 970 forintra esett, forgalmuk 3,9 milliárd forintot tett ki.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A Magyar Telekom 2,50 forinttal, 0,53 százalékkal 470 forintra erősödött, forgalma 293,4 millió forint volt.
    

A Richter-papírok 10 forinttal, 0,19 százalékkal 5300 forintra gyengültek, forgalmuk 686,7 millió forintot ért el.
    

A BUMIX 4061,72 ponton zárt kedden, ez 55,57 pontos, 1,39 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Hozzászólások

Telitalálat a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2019. 06. 16. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hajnalig sportoltak a Mozgás Éjszakáján

Vasárnap hajnalig tartott a Mozgás Éjszakája elnevezésű rendezvény, amelynek keretében 17 sportágat lehetett ingyen kipróbálni Budapesten.
2019. 06. 16. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökken az egyházi iskolák száma Tolnában

Csökken az egyházi fenntartású iskolák száma Tolna megyében, szeptember 1-jétől a gerjeni református iskola ismét állami fenntartású lesz, a tolnai Szent Mór Katolikus Általános Iskola megszűnik.
2019. 06. 16. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kiegyensúlyozottan teljesít a magyar ipar

Összességében kiegyensúlyozottan teljesített az ipar az áprilisi adatok alapján Magyarországon - mondta Csath Magdolna közgazdász az M1 aktuális csatornán vasárnap, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, a héten közzétett adatait elemezve.
2019. 06. 16. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezek a közjegyzői díjak csökkennek

A július elsején hatályba lépő új közjegyzői díjrendelet kedvezően érinti a nagycsaládosokat, a lakásvásárlókat, az időseket és a fiatalokat - mondta Szécsényi-Nagy Kristóf, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara szakügyvezetője az M1 aktuális csatornán vasárnap.
2019. 06. 16. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Magyar Gyorsulási Szövetség engedélyezte a tótkomlósi raliversenyt

A Magyar Gyorsulási Szövetség (MGYSZ) adta ki a szükséges hozzájárulást a múlt vasárnapi tótkomlósi raliverseny megrendezéséhez - állt a szövetség szombaton kiadott közleményében.
2019. 06. 16. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A jövő évi költségvetést tárgyalják a napokban

Az Országgyűlés a jövő héten ötnapos üléssel folytatja munkáját. A képviselők szerdától péntekig, összesen akár több mint 30 órában tárgyalhatják a kormány 2020-ra szóló költségvetési javaslatát.
2019. 06. 16. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult a BÉT forgalma ezen a héten

Csökkenő forgalom mellett esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a négynapos kereskedési héten, a BUX 40 588,18 ponton zárt pénteken, 1,39 százalékkal, 571,39 ponttal alacsonyabban az előző heti záró értékénél.
2019. 06. 16. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén is lesznek terápiás nyári táborok Fóton

A Magyar Lovasterápia Szövetség idén nyáron is szervez táborokat a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fóti Lovasterápiás és Oktató Központjának foglalkozásaira járó gyerekeknek.
2019. 06. 16. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Átadták a megújult badacsonyi Hableány borászati központot

Átadták a badacsonytomaji Hableány borászati központot, amely 1 milliárd forintból újult meg 2300 négyzetméteren. Az épület elsősorban borászati üzemként működik a jövőben, és emellett bemutatótérként funkcionál, ahol az érdeklődők megismerhetik a borkészítés folyamatát a szőlő feldolgozásától egészen a palackozásig.
2019. 06. 16. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megdőltek a melegrekordok

Az országos és a fővárosi melegrekord is megdőlt szombaton.
2019. 06. 16. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A munkavállalók kétharmadát kkv-k alkalmazzák

A munkavállalók kétharmadát a kis- és középvállalatok (kkv) alkalmazzák, ezért a kormány feladata, hogy olyan gazdasági környezetet teremtsen, amely erőteljesebben támogatja a magyar tulajdonú vállalkozásokat - közölte az innovációs és technológiai miniszter szombaton Lentiben, a 25 éves Németh-Fa Kft. bemutatótermének avatóünnepségén.
2019. 06. 15. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mekkora a parlagfűpollen-koncentráció Magyarországon? - egy ábrán

A napi parlagfűpollen-koncentráció maximumok alakulása (db/m3/nap)
2019. 06. 15. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél az ötös lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2019. 06. 15. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Zivatarokkal ér véget a kánikula

Vasárnap országszerte zivatarokkal ér véget a kánikula.
2019. 06. 15. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Soron kívüli szúnyogirtás lesz a Balatonnál

Újabb kémiai szúnyogirtást rendel el a Balatonnál keddtől az üdülőrégió önkormányzatait tömörítő Balatoni Szövetség (BSZ) - közölte a szervezet elnöke szombaton az MTI-vel.
2019. 06. 15. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Biztosítási díjbevételek Magyarországon - egy ábrán

Bruttó biztosítási díjbevétel (milliárd forint)
2019. 06. 15. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

100. évfordulóját ünnepli a fővárosi Palatinus strand

Fennállásának 100. évfordulóját ünnepli a fővárosi Palatinus strand - hangzott el az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.
2019. 06. 15. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

48 milliárd forinttal költ többet oktatásra a kormány

A kormány mintegy 48 milliárd forinttal költ többet oktatásra jövőre, mint idén - mondta Sölch Gellért, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára szombaton telefonon az MTI-nek, a Heves megyében lévő rózsaszentmártoni Móra Ferenc Általános Iskola felújított épületének átadása és tanévzárója után.
2019. 06. 15. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Napelemparkok épültek Felső-Szabolcs két településén

Négymilliárd forintból épült meg két napelempark a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tuzsér és Mándok települések határában a Cashline Befektetési Holding Zrt. beruházásában. A 10,2 megawatt összteljesítményű parkokat pénteken adták át Mándokon.
2019. 06. 15. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások: