BÉT: Enyhe emelkedés várható

Elemzők szerint kismértékű emelkedésre lehet számítani a Budapesti Értéktőzsdén kedden, a kereskedést napközben a törökországi események befolyásolhatják.

BÉT: Enyhe emelkedés várható

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy óvatos optimizmussal lehet tekinteni a keddi kereskedés elé a tőzsdéken, a törökországi események azonban befolyásolhatják a folyamatokat, így a magyar részvénypiacot is.
   
A vezető elemző szerint a nemzetközi folyamatok alapján kisebb mértékű emelkedés várható a BÉT-en kedden, de hatással lehet a kereskedésre a török líra esetleges esése, ami a fejlődő piacoknak kedvezőtlen hír.

Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!
   
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője MTI-nek küldött elemzésében felidézte, hogy a hétfői kereskedésben a török válság miatt jelentős csökkenéssel zárt a BUX-index, a vezető részvények egy része meghatározó árfolyamtámasz közelébe ért. Az OTP esetében a 10 000 forintos, a Richter grafikonján az 5000 forintos, a Magyar Telekom árfolyamában a 400 forintos, míg a Mol jegyzésében a 2700 forintos támaszra érdemes figyelni. Amennyiben nem törik át ezeket a támaszokat a papírok, hamarosan pozitív korrekció indulhat.
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
 
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 477,43 pontos, 1,32 százalékos csökkenéssel, 35 693,83 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 8,2 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége gyengült a pénteki záráshoz képest. A Mol 8 forinttal, 0,29 százalékkal 2774 forintra erősödött, 925,9 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 220 forinttal, 2,15 százalékkal 10 020 forintra csökkent, forgalmuk 5,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,23 százalékkal 403 forintra esett, forgalma 137,8 millió forint volt. A Richter-papírok 130 forinttal, 2,53 százalékkal 5010 forintra gyengültek, forgalmuk 1,4 milliárd forintot ért el.

Hozzászólások

Idén bizonytalan a gabonatermesztés jövedelmezősége

Az aszály miatt bizonytalanná vált a gabonatermesztés jövedelmezősége idén, a várható, 15 százalékos terméskiesés mellett az Alföldön megkezdték a búzatáblák öntözését, ami a költségeket növeli - közölte a Concordia Közraktár Zrt. pénteken az MTI-vel.
2019. 04. 26. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fogynak a magyarok?

Növekedett a természetes fogyás 2019 első két hónapjában, miután 5,1 százalékkal kevesebb gyermek született és 11 százalékkal többen haltak meg az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal pénteken az MTI-vel.
2019. 04. 26. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Holnaptól több vonat jár a Balatonra

Minden eddiginél korábban kezdődik a vasúti turisztikai szezon, a MÁV-START szombattól több járatot indít a balatoni vonalakon - tudatta a vasúttársaság közleményben.
2019. 04. 26. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedett a gázolaj ára

A Mol Nyrt. bruttó 2 forinttal emelte a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken, a benziné nem változott.
2019. 04. 26. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Meglódulhat az újautó-értékesítés

Meglódul az év második felében a magyarországi újautó-értékesítés a nagycsaládosok autóvásárlását támogató program hatására a márkakereskedők várakozásai szerint, miután már most élénk érdeklődést, egyidejűleg kivárást tapasztalnak - értékelte a piacot Papp Zoltán, a Porsche Hungaria márkaigazgatója.
2019. 04. 26. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kevés mozgás várható az európai tőzsdéken

Csekély árfolyammozgásra, az indexek vegyes alakulására lehet számítani a főbb európai értékpapírpiacokon a pénteki kereskedés kezdetén.
2019. 04. 26. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

8,3 százalékkal bővült a belföldi turizmus

8,3 százalékkal bővült a belföldi turizmus az első negyedévben a Szallas.hu elemzése alapján. Átlagosan 36 730 forintot fizettünk foglalásonként, a legtelítettebb nap a márciusi hosszú hétvégén volt. Budapest, Eger és Hajdúszoboszló bizonyultak slágernek az úti célok közül.
2019. 04. 26. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Raiffeisen elemzői emelték az idei növekedési előrejelzésüket

A Raiffeisen Bank elemzői a korábbi 3,4 százalékról 3,7 százalékra emelték az idei magyarországi gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzésüket - mondta Török Zoltán vezető elemző a bank csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
2019. 04. 26. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a magyar-kínai kereskedelmi forgalom - ábrán mutatjuk!

A magyar-kínai kereskedelmi forgalom alakulása (2004-2018); behozatal; kivitel; milliárd forint
2019. 04. 26. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kevesebbet él a magyar ember, mint európai társai, de van remény...

Miközben a hazai várható élettartam 5 évvel alacsonyabb az Európai Uniós átlagnál, a magyarok a 76,2 évvel jelentősen elmaradnak a környező országok 78-82 éves átlagától is. A kedvezőtlen mutatók egyértelmű versenyhátrányt okoznak Magyarország számára. Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete ezért hárompontos javaslatcsomaggal támogatja a Kormány korszerű egészségügyet és hatékony gyógyszerpolitikát célzó munkáját. Ennek értelmében a gyógyszerkassza 40 milliárd forintos megerősítésére, a gyógyszerbefogadások bürokratikus elemeinek lebontására, valamint a gyógyszeripart érintő különadók egészségügy érdekében történő felhasználására van szükség.
2019. 04. 26. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Meglepő eredmények a hazai magánvállalatok növekedési perspektívái kapcsán

Míg a fejlett gazdaságban tevékenykedő társaságok döntéshozóinak közel fele kiemelt fókuszként jelölte meg a felforgató technológiai trendek adta lehetőségek feltárását, addig a hazai és regionális vállalatvezetők inkább hagyományosabb termelési aspektusokat helyeztek előtérbe – derül ki a Deloitte Private globális kutatásából. A felmérésben 30 ország, 2500 magántulajdonú vállalkozás vezetőjét és tulajdonosát kérdezték meg arról, hogyan látják az előttük álló időszak növekedési lehetőségeit és kihívásait a globális piacokon.
2019. 04. 26. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Minden harmadik felsőoktatásba jelentkező műszaki vagy informatikai képzést választott

Minden harmadik felsőoktatásba jelentkező műszaki vagy informatikai képzést választott - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium csütörtökön az MTI-vel.
2019. 04. 26. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Forgalomkorlátozások lesznek Budapesten

Kerékpáros felvonulás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz vasárnap Budapest I., II., III., V., VI., IX., XI., XIII. és XIV. kerületében. Az időszakos lezárások érintik a többi közt az Árpád hidat, a Margit hidat, a Petőfi hidat, a Hősök terét, valamint a pesti és a budai alsó rakpartot.
2019. 04. 26. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megnyílt a 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

Megnyílt a 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál csütörtökön a fővárosi Millenáris parkban.
2019. 04. 26. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Trumpnak meg kell engedni, hogy felszólaljon a brit parlamentben

A brit külügyminiszter szerint meg kell engedni az amerikai elnöknek, hogy júniusi londoni látogatása alatt beszédet mondhasson a brit parlament két házának tagjai előtt.
2019. 04. 26. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lehűlés várható a hétvégén

Pénteken még nyárias meleg lesz, de azután lehűlésre kell készülni, többfelé mintegy 10 fokkal is mérséklődhet a meleg a hétvégén - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amit csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
2019. 04. 26. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Masterplast részvényenként 34 forint osztalékot fizet

A Masterplast Nyrt. részvényenként 34 forint osztalékot fizet 2018. évi anyavállalati mérlege szerinti eredménytartalékából, erről döntött a társaság április 25-én megtartott évi rendes közgyűlése. .
2019. 04. 25. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az MTB 6,6 milliárd forint osztalékot fizet

6,6 milliárd forint osztalék kifizetéséről döntött az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (MTB) április 25-én megtartott évi rendes közgyűlése - közölte a hitelintézet csütörtökön az MTI-vel. A bank nyeresége az előzetes várakozásokat messze felülmúlva több mint 30 százalékkal, a mérlegfőösszeg közel 30 százalékkal nőtt 2018-ban az előző évhez képest.
2019. 04. 25. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Részvényfelosztásról döntött a 4iG

Újabb részvényfelosztásról döntött a 4iG Nyrt. csütörtöki éves rendes közgyűlése, a törzsrészvények névértéke ötödére, a jelenlegi 100 forintról 20 forintra csökken, a részvényszám pedig az ötszörösére nő majd - közölte a cég az MTI-vel.
2019. 04. 25. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kartellező napelem-telepítő cégeket bírságolt a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárás keretében megállapította, hogy öt vállalkozás jogsértő módon osztott fel egymás között 26, napelemes rendszerek kivitelezésére vonatkozó, vissza nem térítendő uniós támogatású pályázatot. A hatóság a maximálisan kiróható, több mint 81 millió forint összegű versenyfelügyeleti bírságot szabott ki a kartell résztvevőire azzal, hogy 30%-kal csökkentette a GVH-val aktívan együttműködő vállalkozás bírságát
2019. 04. 25. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások: