BÉT: Ma az OTP szerepelt a legrosszabbul

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 306,77 pontos, 0,76 százalékos csökkenéssel, 39 809 ponton zárt kedden.

BÉT: Ma az OTP szerepelt a legrosszabbul

A részvénypiac forgalma 22 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
   
Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője az M1 aktuális csatornán elmondta: a nap elején még pluszban volt a BÉT részvényindexe, és Európában is jól alakult a hangulat, a nap végére azonban elromlott. A német DAX majdnem 0,5 százalékos mínuszban van, a magyar tőzsde is 0,76 százalékos csökkenéssel zárt, újra 40 ezer pont alatt van a BUX. A legnagyobb esést az OTP szenvedte el, veszített értékéből a Mol is, a Richter és a Magyar Telekom ugyanakkor emelkedni tudott. Utóbbi két papírral kapcsolatban megjegyezte, hogy csütörtökön publikálják gyorsjelentésüket, a várakozások szerepet játszhatnak a vételükben.
   
A Mol 6 forinttal, 0,19 százalékkal 3220 forintra gyengült, 1,8 milliárd forintos forgalomban.
   
Az OTP-részvények ára 120 forinttal, 1,13 százalékkal 10 455 forintra esett, forgalma 6 milliárd forintot tett ki.
    

A Magyar Telekom 2 forinttal, 0,42 százalékkal 479 forintra erősödött, forgalma 529,9 millió forint volt.
    

A Richter-papírok árfolyama 41 forinttal, 0,60 százalékkal 6883 forintra nőtt, forgalmuk 2,4 milliárd forintot ért el.
    

A BUMIX 3854,77 ponton zárt kedden, ez 284,64 pontos, 6,88 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Hozzászólások

Visszatér a hideg téli idő

A következő napokban ismét többfelé várható csapadék, havas eső, havazás is. Többször lesz erős a szél, a hétvégén lehűlés is várható: néhol mínusz 10 foknál is hidegebb lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
2018. 02. 18. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Eredményes évet zárt a Kabelit Kft.

Növelte árbevételét és megőrizte eredményességét 2017-ben a kábelkonfekcionálással foglalkozó bonyhádi Kabelit Kft. - közölte az elsősorban osztrák piacra dolgozó cég ügyvezető igazgatója az MTI-vel.
2018. 02. 18. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Még lehet csökkenteni az államháztartási hiányt

A magyar államháztartási hiányt még tovább lehet csökkenteni, a visegrádi országok összehasonlításában még mindig magas - mondta Regős Gábor, a Szabadvég Gazdaságkutató Zrt. közgazdásza vasárnap az M1 aktuális csatornán, miután a Standard & Poor's hitelminősítő pénteken megerősítette Magyarország hosszú és rövid futamidejű, devizában és forintban fennálló államadósság-kötelezettségeinek "BBB mínusz/A-3" szintű, befektetési ajánlású besorolását.
2018. 02. 18. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedő forgalom mellett erősödött a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 39 138,87 ponton fejezte be a hetet, az előző heti záró értékénél 818,55 ponttal, 2,14 százalékkal magasabban.
2018. 02. 18. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyelőre nem okoz komoly gondokat a havazás

Egyelőre nem okoz komoly gondokat a havazás, a fő- és mellékutak burkolata jellemzően vizes, vannak latyakos, hókásás szakaszok is - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vasárnap az MTI-vel.
2018. 02. 18. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kevés makrogazdasági adatra számíthatunk a jövő héten

Kevés makrogazdasági adat jelenik meg a jövő héten, közöttük a legfontosabbak a tavaly decemberi keresetek alakulása és az államháztartás központi alrendszerének január végi helyzetéről szóló részletes tájékoztató lesz, de megjelenik a lakásépítések, építési engedélyek tavalyi egész éves adata is.
2018. 02. 18. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakulnak a mezőgazdasági árak

A mezőgazdasági termelői árak alakulása Magyarországon; Növényi és kertészeti termékek; élő állat és állati termékek; összesen; mezőgazdasági ráfordítások; agrárolló
2018. 02. 18. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ötvenezer új álláshely jöhet létre a magyar mezőgazdaságban

Az elkövetkező tíz évben ötvenezer új álláshely jöhet létre a magyar mezőgazdaságban - mondta a földművelésügyi miniszter pénteken egy gazdafórumon, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szatmárcsekén.
2018. 02. 18. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Online kérdőív a horgászat jövőjéről

Online kérdőívben várja a kormány a horgászok véleményét a horgászat jövőjének kormányzati elképzeléseiről, javaslatairól - mondta a stratégai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
2018. 02. 18. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Javult a közgondolkodás a fogyatékossággal élő emberekről

Javult a közgondolkodás a fogyatékossággal élő emberekről az elmúlt húsz évben - mondta az emberi erőforrások minisztere pénteken a fogyatékos személyek jogairól szóló törvény elfogadásának 20. évfordulója alkalmából tartott jubileumi konferencián, Budapesten.
2018. 02. 18. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Közös produkcióra készül a nemzeti színház és a nemzeti táncegyüttes

Ismét közös produkcióra, az Egri csillagok előadására készül a Magyar Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes - hangzott el az M1 aktuális csatorna szombat délelőtti műsorában.
2018. 02. 18. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vélhetően nem lesz újabb Bosch sztrájk

Új béremelési javaslatcsomagban állapodott meg a miskolci Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. és az Életre Tervezett Munkavállalók Országos Szakszervezete szombaton, így vélhetően nem tartják meg a vasárnapra tervezett sztrájkot.
2018. 02. 17. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél az ötös lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 7. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2018. 02. 17. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen időre számíthatunk

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:
2018. 02. 17. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Külön honlap is segíti a család és a karrier összeegyeztethetőségét

Külön honlap is segíti a család és a karrier összeegyeztethetőségét - hívta fel a figyelmet a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom munka-magánélet program vezetője az M1 aktuális csatorna szombat délelőtti műsorában.
2018. 02. 17. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Orbán Viktor a volt spanyol kormányfővel tárgyalt

Erős tagállamokra és vezetőkre van szükség ahhoz, hogy az Európai Unió sikeres lehessen és megőrizhesse identitását - értett egyet Orbán Viktor miniszterelnök és José María Aznar volt spanyol kormányfő azon a megbeszélésen, amelyet pénteken délelőtt folytattak Budapesten.
2018. 02. 17. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentősen nőtt Nagykanizsa költségvetése

A tavalyihoz képest jelentősen növelt összeggel, 26,5 milliárd forinttal fogadta el idei költségvetését Nagykanizsa közgyűlése, a büdzsé mintegy 60 százalékát beruházásokra, fejlesztésekre fordítják - közölte a zalai város polgármestere pénteki sajtótájékoztatóján.
2018. 02. 17. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem minden befektetést vinne el az infláció

A részvényindexek stabil, trendszerű emelkedése helyett a közeljövőben nagyobb volatilitásra számíthatunk. A múlt heti nagy megingás megmutatta, hogy a piacok érzékenyen reagálhatnak a hozamkörnyezet változására. Vannak azonban olyan ágazatok és régiók, amelyek kevésbé kitettek ennek a fordulatnak, sőt akár a részvényárfolyamok emelkedésével is reagálhatnak a kötvényhozamok emelkedésére – mondta Kocsi János, az Amundi Alapkezelő részvény-portfóliómenedzsere a cég ma reggeli sajtóeseményén.
2018. 02. 17. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tetőfokára hág a fogyasztói bizalom - heti devizapiaci jelentés

-A fogyasztói árindex januárban 2,1%-kal növekedett az előző év ugyan ezen időszakához képest. -Az építőipar teljesítménye decemberben 35%-kal jobban teljesített az előző év azonos időszakához képest. -A folyó fizetési mérleg a negyedik negyedévben 884,7 millió euró többlettel zárt. -A bruttó hazai termék 2017 negyedik negyedéves becsült növekedése 1,3% volt (negyedéves összehasonlításban), és az előző év azonos időszakához képest 4,4%-kal emelkedett.
2018. 02. 17. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Kellemes meglepetés a Coca-Colától

Kellemes meglepetést okozott a Coca-Cola negyedik negyedéves gyorsjelentésében. A vállalat organikus bevételei 6%-kal növekedtek év/év alapon a várt 3,7%-kal szemben, összességében pedig 7,5 milliárd dolláros árbevételt ért el kicsivel felülmúlván a konszenzust.
2018. 02. 16. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás