BÉT: Milyen lesz a pénteki kereskedés?

Iránykereséssel indulhat a pénteki kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.

BÉT: Milyen lesz a pénteki kereskedés?

Varga Zoltán MTI-nek küldött kommentárjában azt írta: a nemzetközi befektetői hangulat bizonytalanná vált, így iránykereséssel kezdődhet a nap. A Richter árfolyamában nem zárható ki egy kisebb negatív korrekció az előző napi jelentős emelkedés után. A többi vezető részvény árfolyamában nem vár nagyobb elmozdulást délelőtt - tette hozzá.
   

Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!

 

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 397,52 pontos, 1,14 százalékos emelkedéssel, 35 117,83 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 10,8 milliárd forint volt. A Mol 14 forinttal, 0,53 százalékkal 2664 forintra erősödött, 530,2 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,10 százalékkal 10 010 forintra csökkent, forgalmuk 2,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,74 százalékkal 400 forintra esett, forgalma 164,0 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 302 forinttal, 6,61 százalékkal 4872 forintra nőtt, a részvények forgalma 7,4 milliárd forintot ért el.

Hozzászólások

A magyarországi ingatlanpiacról írt cikket egy brit lap

A magyarországi ingatlanpiacról közölt cikket augusztusi-szeptemberi számában a Financial Times című brit üzleti napilap fDi Magazine című kiadványa.
2018. 08. 16. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lezárult az Olcsóbbat.hu szakmai kutatása

Az online vásárlás legfontosabb pillanata, amikor a vevő a kezébe veheti a megrendelt terméket. De ez persze a kereskedőnek és a kiszállítást lebonyolító szolgáltatónak komoly feladatot jelent. Az Olcsóbbat.hu utánanézett, milyen nehézségekkel kell megküzdenie a hazai webáruházaknak, hogy a vevők minél gyorsabban és minél kényelmesebben megkaphassák a csomagjukat.
2018. 08. 16. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén is lesz nyugdíjprémium?

A nyugdíjasok az idei évben is számíthatnak nyugdíjprémiumra, amennyiben azt a gazdasági növekedés lehetővé teszi. A nyugdíjprémium összegéről és kifizetésének idejéről ősszel születhet döntés - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) az MTI-vel csütörtökön.
2018. 08. 16. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rugalmasabb CSOK-kal még többen tudnának élni

A falvak elnéptelenedésének megakadályozására a kormány emelni kívánja a CSOK összegét a kistelepüléseken. Így akár minimális önrésszel vagy a nélkül is lehetne ingatlant vásárolni az 5.000 fő alatti községekben. Az ingatlanpiaci áraknak, vagy akár a családos háztartások területi elhelyezkedésének figyelembevételével azonban a CSOK további differenciálásának is volna létjogosultsága.
2018. 08. 16. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megszűnt a magánszemélyek 75 százalékos különadója

Július 26-tól megszűnt a magánszemélyek 75 százalékos mértékű különadója, már a 2018. január 1-jétől megszerzett jövedelmekre sem kell alkalmazni - hívja fel a figyelmet az adóhatóság a honlapján szerdán közzétett tájékoztatóban.
2018. 08. 16. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így zártak az ázsiai tőzsdék

Vegyesen zártak a vezető ázsiai tőzsdék csütörtökön, a még nyitva tartó néhány piacon viszont mindenütt mínuszban álltak az indexek.
2018. 08. 16. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Némi emelkedés várható a Budapesti Értéktőzsdén

Kismértékű emelkedésre lehet számítani a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) csütörtöki kereskedésében az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
2018. 08. 16. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kora reggel erősödött a forint

Erősödött a forint szerda este óta a főbb devizákhoz képest csütörtök kora reggelig a bankközi piacon.
2018. 08. 16. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Íme Magyarország 10 legnagyobb forgalmú online kiskereskedője

A GKI Digital 2018-ban negyedik alkalommal publikálja a hazai online kiskereskedelem 10 legnagyobb szereplőjének rangsorát. A lista élére ezúttal is az Extreme Digital került. A végleges sorrend alapját a GKI Digital forgalmi modellezése adta. A becsléseket ez alkalommal is pontosította a kutatócég a lakossági vásárlási szokásokat vizsgáló felmérések eredményeivel, valamint kereskedői riportok tényadataival.
2018. 08. 16. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén kevesebb bűncselekmény történt a Szigeten

Ötvenegy százalékkal kevesebb bűncselekmény történt az idei Sziget fesztiválon, mint a tavalyi rendezvényen - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdán a rendőrség honlapján.
2018. 08. 16. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezekkel a számokkal nyerte meg valaki a Skandináv lottót

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a augusztus 15-én megtartott 33. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
2018. 08. 16. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Takarékoskodni kell a vízzel Észak-Magyarországon

Ivóvíz-takarékosságra kéri az ellátási területén élő fogyasztókat a kazincbarcikai székhelyű Északmagyarországi Regionális Vízművek (ÉRV) Zrt. - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
2018. 08. 16. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi sört isznak a magyarok - egy ábrán

egy főre jutó sörfogyasztás; Magyarország; fő/liter/év
2018. 08. 16. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Extreme Digital áll a hazai online kereskedelmi toplista élén

Változatlanul az Extreme Digital Magyarország legnagyobb forgalmú online kiskereskedője, negyedszer is a lista élére került - derül ki a GKI Digital szerdán közzétett, a vállalkozások tavalyi forgalma alapján készült felméréséből.
2018. 08. 16. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengült a forint

Gyengült a forint a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben szerda este a reggeli szintekhez képest.
2018. 08. 15. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rémálomból valóság - hogyan tovább Törökország?

A törökországi helyzet kapcsán egyelőre nem sok jó sejthető, így amíg nem tisztul a kép, érdemes távol tartani magunkat a török eszközöktől. Erős azonban a fertőzésveszély, hiszen már az európai bankrendszer és a feltörekvő országok devizái is célkeresztbe kerültek, a földrajzi közelség miatt pedig a forint is veszélyben van – figyelmeztet a K&H Alapkezelő.
2018. 08. 15. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentős csökkenés az európai tőzsdéken

Jelentős mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2018. 08. 15. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így teljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 180,06 pontos, 0,50 százalékos csökkenéssel, 35 826,14 ponton zárt szerdán.
2018. 08. 15. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Digitális forradalom jöhet a fuvarozásban?

A logisztikai és szállítmányozó cégek számára manapság a munkaerő-hiányon túl talán a legnagyobb nehézséget a rendkívül sok papírmunka jelenti: fuvar- és szállítólevelek, számlák, a tachográf-kimutatások valamint ezek adminisztrációja időigényes, költséges és a térbeli különbségek miatt bonyolult feladat. Azonban ma már elérhetők olyan elektronikus aláírásra épülő rendszerek, melyekkel a fenti folyamatok jelentősen leegyszerűsíthetőek, gyorsíthatóak, a költségek csökkenthetőek, miközben a hatékonyság már rövidtávon is javul.
2018. 08. 15. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Amerikai részvény, mint menedékeszköz?

Emelkedéssel fejezték be a tegnapi napot a vezető amerikai indexek, miután kisebb megnyugvás volt tapasztalható a piacokon a török bizonytalanságok közepette. A Dow 0,5%-kal, az S&P500 0,6%-kal, a Nasdaq 0,7%-kjal került feljebb.
2018. 08. 15. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás