Befejezték a sztrájkot a hajógyári dolgozók Horvátországban

Befejezték több mint egy hete tartó sztrájkjukat pénteken a rijekai 3. maj és a pulai Uljanik hajógyár dolgozói, miután megkapták elmaradt júliusi béreiket - közölte az N1 horvát hírcsatorna.

Befejezték a sztrájkot a hajógyári dolgozók Horvátországban

A horvát kormány még csütörtöki ülésén döntött arról, hogy újabb hitelre vállal garanciát, amelyből az Uljanik csoport - amelyhez a két gyár tartozik - ki tudja fizetni a mintegy 4500 munkás kéthavi bérét, a júliusit és majd az augusztusit is. Hosszú távú megoldás azonban nem született a hajógyárak likviditási problémáira. A kabinet továbbra is az Európai Bizottság (EB) hozzájárulását várja a szerkezetátalakításhoz, a pénzügyi stabilitás fenntartása érdekében.
   
A kormány bejelentése ellenére a hajógyári dolgozók pénteken sem vették fel a munkát. Közel ezren az utcákra vonultak Pulán, Rablók, Hazaárulók, Nem adjuk a hajógyárat! feliratú transzparenseket tartottak a magasba. Rijekában a munkások elzárták a kapukat és a bejáratokat a hajógyárban. A kedélyek csak akkor kezdtek csillapodni, miután a fizetések elkezdtek érkezni a dolgozók bankszámláira.
   
A szakszervezetek bejelentették, hogy hétfőn reggel mindenki munkába áll, a sztrájkot felfüggesztik.
   
A munkások a vállalat vezetésének távozását is követelték. Az igazgatóság tagjai három nappal ezelőtt benyújtották lemondásukat.
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
 
A hajógyárakat még 2012-ben privatizálta az állam, az Uljanik csoport részvényeinek 46 százalékát a dolgozók birtokolják, az állam valamivel több mint 25 százalékos részesedéssel rendelkezik.
   
Horvátország még 2012-ben megállapodott az EB-vel a hajógyárak szanálásáról. Brüsszel azt várta el Horvátországtól, hogy hagyjon fel a hajógyártás versenytorzító hatású állami támogatásával. Zágráb a hajógyárak támogatására 30,6 milliárd kunát (1320 milliárd forint) költött eddig. A kormány januárban az EB beleegyezésével újabb 96 millió euró (30 milliárd forint) hitelre vállalt garanciát az Uljanik csoport részére, összesen pedig 600 millió euró (193 milliárd forint) értékben vállalt kezességet a csoport különböző hiteleire.
    

A feltőkésítési pályázatra áprilisban három vállalat is jelentkezett: a hongkongi Asian Bond Ventures és két horvát, a DIV GRUPA d.o.o és Kermas Energija d.o.o., utóbbit választotta a vezetés stratégiai partnernek. A Kermas a Brodotrogir tulajdonosa is, a közép-dalmáciai hajógyár szintén likviditási problémákkal küzd.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Enyhe csökkenéssel nyitottak az európai részvénypiacok

Enyhe csökkenéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek szerdán.
2019. 09. 18. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhe mínuszokra számíthatunk a tőzsdéken

Enyhe mínuszokban nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok szerdán. A befektetők az európai és a brit inflációs adatokat várják, emellett továbbra is a Brexit áll a figyelem középpontjában.
2019. 09. 18. 08:31
Megosztás:
Hozzászólások:

A nyugat-európai és romániai termékek 23 százalékánál találtak eltérést

A román fogyasztóvédelmi hatóság a nyugat-európai és romániai élelmiszerek 23 százalékánál talált eltérést a termékek összetételét illetően - jelentette ki kedden Paul Anghel, a hatóság vezérigazgatója.
2019. 09. 18. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Felvásárolja az Innogy-t a német E.ON

Bizonyos feltételekkel jóváhagyta az Európai Bizottság kedden, hogy a német E.ON felvásárolja a szintén német Innogy elosztási és fogyasztói megoldásokat kínáló üzletágát, valamint egyes villamosenergia-termelési eszközeit.
2019. 09. 18. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem közelednek a brit és az EU-s álláspontok

A jelek szerint a hétfői luxemburgi találkozón nem közeledtek a brit és az EU-s álláspontok a brit EU-tagság megszűnésével (Brexit) kapcsolatban - mondta Gálik Zoltán, a Corvinus Egyetem docense az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
2019. 09. 18. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mérsékelt elmozdulással zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen, mérsékelt elmozdulással zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden, miközben a kőolaj világpiaci ára lefelé korrigált a szaúd-arábiai olajlétesítmények ellen hétvégén elkövetett dróntámadások által okozott hétfői meredek emelkedés után.
2019. 09. 17. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megkezdte működését a Mol első szerbiai üzemanyag-terminálja

Megkezdte működését a Mol első szerbiai üzemanyag-terminálja Karlócán (Sremski Karlovci) - közölte a Mol szerbiai leányvállalata, a Mol Serbia kedden.
2019. 09. 17. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az áprilisinál magasabb részvétel mellett zajlik az izraeli parlamenti választás

Az áprilisinál magasabb részvétel mellett zajlik az izraeli parlamenti választás - jelentette a helyi média kedden.
2019. 09. 17. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A román kormányválság olyan, mint a pankráció

A román kormányválság leginkább a pankrációra hasonlít: a felek azt mutatják, valódi ellentétek vannak közöttük, de az igazság az, hogy csak egy jól kitalált show-t látunk - mondta Pászkán Zsolt Románia-szakértő kedden az M1 aktuális csatornán.
2019. 09. 17. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kevésbé borúlátó a befektetői hangulat Németországban és az euróövezetben

Augusztushoz képest szeptemberben kevésbé volt borúlátó a befektetők hangulata Németországban és euróövezetben a mannheimi ZEW gazdaságkutató intézet kedden közzétett felmérés szerint.
2019. 09. 17. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Svájc rontotta a gazdasági növekedési előrejelzését

Rontotta az idei gazdasági előrejelzését a svájci kormány kedden arra hivatkozva, hogy egyebek között a Brexit és a világgazdasági növekedés lassulása kedvezőtlenül hat Svájc külkereskedelmére és befektetési tevékenységére.
2019. 09. 17. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mérsékelt gyengüléssel nyitottak a tőzsdék

Mérsékelt gyengüléssel indult a kereskedés a vezető nyugat-európai tőzsdéken kedden.
2019. 09. 17. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Boris Johnson szerint csak így van esély a megállapodásra

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint van esély új megállapodásra a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről, de ebben nem szerepelhet a jelenlegi tartalékmegoldás - backstop -, amely az ír-északír határon hosszú évek óta nem létező fizikai ellenőrzés újbóli bevezetésének elkerülését célozza.
2019. 09. 17. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Negyven milliárd koronás hiánnyal számol Csehország

Negyven milliárd koronás (520 milliárd forint) hiánnyal számol a cseh költségvetés jövő évi tervezete, amelyet hétfőn fogadott el a koalíciós cseh kormány - közölték a kormány Twitter-oldalán a kabinet ülése után.
2019. 09. 16. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentős mínuszban a tőzsdék!

Jelentős mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn, miközben a kőolaj világpiaci ára meredeken, több mint 13 százalékkal emelkedett a szaúd-arábiai olajlétesítmények ellen hétvégén elkövetett dróntámadások következtében.
2019. 09. 16. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Olvadás tapasztalható az orosz-ukrán viszonyban

Olvadásként jellemezte az orosz-ukrán kapcsolatok jelenlegi alakulását Vadim Prisztajko ukrán külügyminiszter péntek esti tévéinterjújában.
2019. 09. 16. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Boris Johnson nem hisz a Brexitben?

David Cameron volt konzervatív párti brit miniszterelnök szerint Boris Johnson jelenlegi kormányfő nem hitt a Brexitben, és csak saját politikai karrierje érdekében támogatta az Egyesült Királyság kilépését az Európai Unióból.
2019. 09. 15. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megérkezett Törökországba az orosz légvédelmi rendszer alkatrészeinek újabb szállítmánya

Megérkezett Törökországba vasárnap az Sz-400-as orosz légvédelmi rendszer alkatrészeinek újabb szállítmánya, és ezzel lezárult az említett rendszer elemei szerződésben rögzített szállításának második szakasza - közölte a török védelmi minisztérium.
2019. 09. 15. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Boris Johnson az EB elnökével fog tárgyalni

Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével tárgyal hétfőn Luxemburgban Boris Johnson brit miniszterelnök.
2019. 09. 15. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkentek a nagykereskedelmi árak Németországban

Augusztusban csökkentek a nagykereskedelmi árak Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteki jelentése alapján.
2019. 09. 15. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások: