Bérel vagy lakást vesz az Y generáció?

A lakásárak emelkedése még mindig megállíthatatlan, a KSH statisztikái szerint Budapesten március végén átlagosan 700 ezer forinttal került többe egy ingatlan, mint 2016 decemberében. Tovább nyílik az olló a főváros és a vidéki települések között. A különbség mértékét jól mutatja, hogy míg egy budapesti fiatal átlagosan közel 18 millió forintért, addig községben élő kortársa 4,2 millió forintért juthat hozzá első ingatlanához.

Bérel vagy lakást vesz az Y generáció?

A rendszerváltás óta eltelt évtizedek demográfiai változásai már a lakásvásárlási szokásokra is hatással vannak. A magyar anyák ma átlagosan 28-29 évesen hozzák világra első gyermeküket, a nagycsaládossá válás ideje a szülők késő harmincas éveire tehető.

 

Az elmúlt évek intézkedéseinek hatása még nem ismert, de a várakozások szerint előbbre hozza a gyermekvállalást. A nagyobb lakások iránti keresletnövekedés ugyanakkor a 40-49 éves korosztály növekvő ingatlan-alapterület igényeinek köszönhető. Ők azok is, akik lakásvásárlásra a többet tudnak fordítani, átlagosan 24,6 millió forintot.
 
Miként dönt az Y-generáció?

 
Ennél a korosztálynál jóval kompromisszumkészebb a fiatal korcsoport. Közismert, hogy az alacsonyabb ár miatt ők részben a rosszabb állapotú, alacsonyabb árú, előnytelenebb lokációjú ingatlanok közül válogatnak, lehetőleg elérhető távolságra a nyüzsgő belvárostól. A különbség Budapest és vidék között azonban óriási: akár 13-14 millió forint is lehet a differencia a kis életkezdő lakások között. „Észrevétlenül ez egy fontos Y generációs kérdéssé vált. A kutatási adatok szerint minden ötödik költözés célja az önállósodás, ami a fiataloknak rendkívül fontos. Ők azok, akik bérlésben is sokkal szívesebben gondolkodnak, miközben például Magyarországon a sikeres életkezdés fokmérője a saját ingatlantulajdon. Az adásvételeknek is jelentős részét teszik ki a kislakás-vásárlások, márpedig ezek nagyon árérzékeny alkuk” – értékel Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője. Ami a lokációt illeti, kalkuláció kérdése, de például egy féláron vásárolt, központtól távolabbi ingatlannal a távolság miatt utazásra költött összeg többszöröse megspórolható.

A kisebb lakások a népszerűek a senior korcsoportban is, akiknek a méret mellett a jó közlekedés, a felújított állapotú ingatlan a fontos. A 65 évesnél idősebb párok harmada, az egyedülállók több mint fele költözik a korábbinál kisebb értékű és kisebb alapterületű  ingatlanba. Ez azonban nem feltétlen jelent olcsó vételárat: míg vidéken 8-10 millió forintért, a fővárosban átlag 20 millióért vásárol magának ingatlant a 60 év feletti korosztály.
 
Ami a jövőbeni kilátásokat illeti, a hazai lakáspiac dinamikus növekedése mérséklődő tempóban, de tovább folytatódik az év hátralévő részében is. A forgalom volumene nem csökken, tavaly 146 ezer lakás talált gazdára, amely már megközelíti a 2008-as gazdasági válság előtti évek adatait. Jövőre akár 170 ezer tranzakció is lehet a piacon az OTP Ingatlanpont szakértője szerint.


Kapcsolódó kalkulátoraink:

Mennyi adót kell fizetni albérlet kiadásakor?

Mennyi illetéket kell fizetni ingatlan vásárlásakor 2017-ben?

Hogyan jutok egyszer én is saját lakáshoz?

Mennyi adót kell fizetni ingatlan értékesítésekor 2017-ben?

Hozzászólások

Putyin aláírta a tőkerepatriálást ösztönző törvényt

Aláírta a külföldre menekített pénzeszközök repatriálását ösztönző törvényt hétfőn Vlagyimir Putyin orosz elnök.
2018. 02. 20. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vezetőváltás az Aon Magyarországnál

18 év után távozik az Aon Magyarországtól Veres Rita cégvezető, aki 5 évig vezette a HR tanácsadó részleget, és számos szemléletformáló kezdeményezés kötődik nevéhez. Helyét Uzsák Éva Virág veszi át, aki 12 éve dolgozik a cégnél. Virág korábban üzletfejlesztési vezető, 5 éve a cég innovációs motorja és PR vezetője, és most az első olyan cégvezető lesz az Aon Magyarország HR tanácsadási részlegének élén, aki kisgyermekes anyaként tölti be ezt a szerepkört. A csapattal a jövőben is tovább dolgoznak azért, hogy 1 millió ember életére legyenek hatással, és magyar munkahelyek százainak segítsenek abban, hogy legjobb munkahellyé válhassanak, és Magyarországon valóban élmény legyen dolgozni.
2018. 02. 20. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Phjongcshang 2018 - Ők a hétfői győztesek

A phjongcshangi téli olimpia hétfői versenynapjának győztesei:
2018. 02. 20. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fejlesztések az ózdi kórházban

Légtechnikai fertőtlenítőrendszer kiépítésére és több higiénés fejlesztésre nyert pályázaton pénzt az ózdi Almási Balogh Pál Kórház, az intézmény állami és uniós forrásból több mint 170 millió forintot fordíthat ezekre a célokra.
2018. 02. 20. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a munkanélküliség Oroszországban

Hivatalos adatok szerint Oroszországban emelkedett a munkanélküliség januárban, miközben nőtt a kiskereskedelmi forgalom.
2018. 02. 20. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Ötvenéves lett a BKV

A BKV 50 éve kihagyhatatlan része a főváros életének, szolgáltatásait naponta több mint egymillió ember veszi igénybe - mondta a főpolgármester a közlekedési társaság fél évszázados fennállása alkalmából tartott hétfői budapesti rendezvényen.
2018. 02. 19. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új gazdasági vezető az ALTEO csapatában

Bodnár Zoltán személyében február 19-től egy újabb, széleskörű nemzetközi vállalati környezetben szerzett tapasztalatokkal rendelkező felsővezetővel bővül a tőzsdén jegyzett energetikai vállalatcsoport menedzsmentje. Az új gazdasági vezető vezérigazgató-helyettesi pozícióba érkezik, és felel majd az ALTEO Nyrt. és tagvállalatainak pénzügyi, controlling és számviteli működéséért, valamint az IT és az irodavezetés területekért. További szervezeti változás, hogy Kovács Domonkos, a vállalat korábbi tőkepiacok és M&A igazgatója szintén vezérigazgató-helyettesi minőségben folytatja munkáját az ALTEO Csoportnál.
2018. 02. 19. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Íme az év étterme

Ismét a Palágyi Eszter séf által vezetett Costes kapta a Volkswagen-Dining Guide Év Étterme díjat a hétfőn Budapesten megrendezett díjátadó gálán.
2018. 02. 19. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Felülvizsgálja a brit felsőoktatási tandíjak rendszerét

Felülvizsgálja a brit kormány a felsőoktatási tandíjak rendszerét. Theresa May miniszterelnök a felülvizsgálatot bejelentő hétfői beszédében leszögezte ugyanakkor, hogy az ellenzék és számos diákszervezet követelései ellenére az egyetemi tandíjakat nem törlik el.
2018. 02. 19. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kibújik a medve(piac) a barlangjából?

A február komolyan megingatta a részvénypiacok szereplőit, hatalmas zuhanások zajlottak. Az azonban még mindig kérdéses, hogy ez az állapot egyszeri alkalom volt csupán, vagy a befektetőknek készülniük kell a medvepiacra? A részvényekkel ellentétben a globális gazdaság javuló tendenciát produkál, legyen szó a növekvő GDP-ről vagy a csökkenő munkanélküliségről.
2018. 02. 19. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ő lesz az Európai Központi Bank új alelnöke

Luis de Guindos spanyol pénzügyminisztert jelölték az Európai Központi Bank (EKB) nyáron megüresedő alelnöki posztjára hétfőn az eurócsoport brüsszeli ülésén.
2018. 02. 19. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erőre kapott a forint

A forint erősödött a vezető devizákkal szemben a bankközi piacon hétfő kora estére a reggeli értékekhez képest.
2018. 02. 19. 20:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengüléssel zártak a főbb európai piacok

Mínuszban fejezték be a napot a vezető európai tőzsdemutatók hétfőn.
2018. 02. 19. 19:50
Megosztás:
Hozzászólások:

Változások az ALTEO-nál

Az ALTEO Energiaszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1131 Budapest, Babér u. 1-5., cégjegyzékszám: Cg.01-10-045985) („Társaság”), a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, valamint a 24/2008. (VIII. 15.) PM rendelet alapján fennálló rendkívüli tájékoztatási kötelezettségének az alábbiakban tesz eleget:
2018. 02. 19. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy sikert aratott a Valami Amerika 3

Herendi Gábor új filmjét, a Valami Amerika harmadik részét bemutatása első hétvégéjén 116 030 néző látta, ezzel a rendszerváltás óta a második legjobb magyar filmes nyitóhétvégét érte el, megelőzve az Üvegtigris 2 tizenkét évvel ezelőtti eredményét is.
2018. 02. 19. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az FHB rendkívüli tájékoztatása

Az FHB Jelzálogbank Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1082 Budapest, Üllői út 48., cégjegyzékszám: 01-10-043638; a továbbiakban: Társaság) tájékoztatja tisztelt befektetőit, üzleti partnereit, valamint a tőke- és pénzpiac egyéb szereplőit, hogy a Társaság 2018. február 1-én módosította kötelező érvényű árjegyzői megállapodását a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zártkörűen Működő Részvénytársasággal (székhely: 1122 Budapest, Pethényi köz 10., /nyilvántartja a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága/ cégjegyzékszám: 01-10-041206) az FHB Jelzálogbank Nyrt. által forgalomba hozott jelzáloglevél és kötvény sorozatok másodpiaci forgalmazásáról.
2018. 02. 19. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ma nincs kereskedés a New York-i tőzsdén

Az elnökök napja néven ismert szövetségi ünnep miatt hétfőn nincs kereskedés a New York-i tőzsdén.
2018. 02. 19. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szerdán csökken az üzemanyagok ára

Csökkenti bruttó 2-2 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.
2018. 02. 19. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erős lehűlésre figyelmeztet a meteorológiai szolgálat

A tél legerősebb lehűlése közelít - hívta fel a figyelmet hétfőn a meteorológiai szolgálat, amely keddtől ismét havazásra figyelmeztet.
2018. 02. 19. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedik a kriptodevizák árfolyama

Emelkedett a kriptodevizák árfolyama hétfőn, négy hete először a hét végén újra 11 ezer dollár fölé került a világ legismertebb digitális devizájának, a bitcoinnak a jegyzése.
2018. 02. 19. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás